Dócs Dávid (Mi Hazánk)

DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy nemcsak egy össztársadalmat érintő kérdéshez érkeztünk, hanem az összpolitikumot is érintő témát boncolgatunk itt most a Ház falai között, hiszen azt gondolom, ez mindannyiunk közös felelőssége, hogy milyen utókort, milyen jövő generációt hagyunk majd itt magunk után.

Azt gondolom, hogy talán bőven van mit csinálni ezen a téren, hiszen a statisztikai adatok is azt mutatják, hogy a droghasználóknak az átlagéletkora sajnos csökkenő tendenciát mutat. Most már nemcsak ott tartunk, hogy a középiskolákba szivárog be a drogkérdés, de sajnálatos esetekben már az általános iskolákban is felüti a fejét.

Előttem beszélő képviselőtársam említette a szegregátumokat és azok kinövését. Gyakorlatilag, ha nem fog lépni az éppen aktuális kormányzat ‑ így most jelen esetben önök ‑, és nem fognak olyan hathatós intézkedéseket bevezetni, ami egy életre elveszi ezeknek a drogterjesztőknek és drogfogyasztóknak a kedvét attól, hogy lelakják azt az adott életteret, ahol ők élnek, akkor ilyen Koszovó fog kialakulni az ország több területén, ahova nem nagyon lesz érdemes bemenni, és mindenki, aki teheti, az menekülni fog onnan.

Már persze akinek lesz esélye és lesz lehetősége, hiszen rengeteg olyan tisztességes magyar embert tudunk, aki munkában őszült meg, és bár menne ezekről a területekről, de sajnálatos módon nem tud elmenni, hiszen az egész élete, munkája gyakorlatilag értéktelenné vált, eladhatatlanná vált, mondjuk, az ingatlanja, és nem tud máshol letelepedni, nem tud máshova elköltözni, egész egyszerűen azért, mert az ilyen elemek lelakták ezeket az élettereket. Én bőven tudok ilyen példákat hozni önöknek.

Én a terepgyakorlatban hiszek, elég sokat is járok terepen a Kárpát-medence minden szegletében. Önöknek is ezt tudom tanácsolni, hogy el kell menni ezekre a telepekre, el kell oda látogatni, és meg kell nézni, hogy milyen állapotok vannak, és akkor talán majd a törvénymódosítás is egy olyan irányt fog venni, ami a drákói szigor irányába mutat, mert azt gondolom, hogy most már talán erre van itt szükség ebben az országban is.

(11.00)

Horváth László kormánybiztos úr azt mondta, hogy alapvetésekről és alapállásokról kell beszélnünk. Az alapállás jelen esetben az, hogy ennek a kormánynak, akár csak a kéthetes rend esetében, pontosan 15 éve lett volna már egyfolytában, egyhuzamban, kétharmaddal szinte végig arra, hogy ezzel az igen fajsúlyos problémával foglalkozzon. Költői lehet a kérdés, hogy miért kellett ehhez 15 év, miért egy választási év előtti évben kellett előhozni ezt a témát, miért kellett 15 évig a tapasztalatokat gyűjteni, hiszen ezek velünk éltek, láthattuk, hogy mire képes az a társadalmi csoport, amely a drogot már napi szinten fogyasztja.

Csak a legutóbbi esetet szeretném elmondani, és nem szeretném önöket szembesíteni azzal, hogy az elmúlt 15 évben hány tragédia, hány sok esetben halállal végződő bűncselekmény, bestiális bűncselekmény történt, de a legutóbbi még nagyon közel van, úgyhogy azt szeretném idehozni a Ház falai közé. Egy Somogy vármegyei településen, Fonón kettős gyilkosságot követett el egy, mondjuk úgy, hogy emberi mivoltából teljesen kivetkőzött, előembernek sem nevezhető, bestiális, szörnytettet elkövető állat ‑ de talán még az állatokra nézve is sértés ez a jelző ‑, aki egy bottal, egy fahusánggal vert agyon két asszonyt és sebesített meg másokat is úgy, hogy ez az illető már a rendőrség látókörében volt előtte is, hiszen hasonló támadásokat követett el, ugyanígy valamilyen pszichoaktív szer hatása alatt az adott településen.

Mi elmentünk erre a településre, részben azért, hogy a hatóságot felszólítsuk arra, hogy sokkal komolyabban vegye a hasonló eseteket, és mindent tegyen meg annak érdekében, hogy ne utólag kelljen ezekről az esetekről beszélni, hanem preventíven meg lehessen előzni. Mi a rendőrség feladata? A múltkor Rétvári Bence államtitkár úrral összecsatáztunk, és államtitkár úr hevesen kikérte magának, hogy ne mondjak olyat, mert nincs olyan, hogy a bokor mögött bujkáló magyar rendőr, aki azzal van elfoglalva, hogy a 60-70 kilométer/órás tiltó táblánál vadássza a gyorshajtókat. Az autóstársadalomnak egyébként is megvan a maga baja, hiszen a magyar utak legendásan rosszak. Hát, államtitkár úr, nem kerestem, de isten bizony megtaláltam a bokor mögött elbújó civil fekete Suzuki Swiftet és a háromlábút az út szélén. Azt gondolom, hogy a rendőrségnek nem erre kellene fókuszálnia. Ha valaki rendőrnek áll, én nem gondolnám, hogy azért teszi ezt, hogy egy civil autóban ülve nézzen egy gépet maga előtt pár méterre, hanem valószínűleg a hivatástudat az, ami fellángol bennük, és azért szeretnének rendőrök lenni, hogy azokat az áldatlan állapotokat, amik sajnos ennek az országnak is most már több szegletében uralkodnak, felszámolja, megszüntesse, hogy megpróbálja a törvényt betartatni. Ne az legyen a feladata, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy előszeretettel néz aznap tükörbe, hogy ha bemennek az ügyeleteshez feljelentést tenni, akkor ő jószerivel lebeszéli a sértetteket erről, már csak azért is, hogy ne kelljen több papírmunkával bajlódni, meg hát azért ‑ s ez a kényesebb része a témának ‑, hogy a statisztikai adatok ne romoljanak tovább, merthogy hét éve nem látott bűnözési csúcspont vagy csúcshatás az, ami kiteljesedik mára.

Azt gondolom, hogy nemcsak a száj- és körömfájásnak lesz kitörése és az állategészségügyi járványoknak, hanem nagyon úgy néz ki, hogy sajnos a bűnesetek számának is ilyen kitörési éve van. S ez mind oda vezethető vissza, hogy a hatóságok vagy nem, vagy nem kellő eréllyel járnak el. Rengeteg olyan példát is tudunk, amikor bár kimegy a rendőr, az intézkedés vagy elmarad, vagy nem kellő súlyú. A drogtanyákon is rengeteg ilyen probléma van. Hogy egy saját választókerületemben lévő települést hozzak fel példának: Rimóc már többször bekerült az országos sajtóba általam és más által is, hiszen ez lassan ‑ ahogy Ander képviselőtársam mondta ‑ kezd egy szegregátummá válni. Egyébként hajdanán egy nagyon dolgos népek által lakott településről beszélhetünk, amit mára bizonyos szubkultúra teljesen leélt. És itt kötődik a drog és ez a szubkultúra, hiszen az ő köreikben a fogyasztás előszeretettel dívik, és ennek okán sajnos ezt a települést teljesen lelakták. A nyomozó hatóságok pedig nem igazán tudnak hatékonyan eljárni, már csak azért sem, mert nem egy vagy egy-két családról van szó jelen esetben, hanem egy egész települést átszövő hálózatról, aminek a lebuktatásához megérti az ember, hogy minél több idő kell, de akik ott élnek, és nap mint nap kénytelenek elszenvedni az ő károkozásaikat, az ő viselkedési formájukat, a társadalomból kiilleszkedett viselkedési formájukat, nekik ez nem nagy vigasz.

(Az elnöki széket Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Kérdeztem a helyieket, a helyi képviselőnket, hogy hogyan alakult a hatóságok szigora vagy szigorúbb fellépése után a helyzet Rimócon, nos, az elmondások alapján sajnos a bűnelkövetések száma nemhogy nem csökkent, hanem egyenesen nőtt, a drogfogyasztás semmit nem csökkent, ugyanis egész egyszerűen ennek az intézkedéssorozatnak egy felhajtóhatása volt, az árakat hajtotta fel. Nehezebb most már nekik droghoz jutni, éppen ezért egységnyi drog megszerzéséhez egységnyileg több bűnesetet kell produkálniuk, több bűnelkövetést kell végrehajtaniuk, hogy megszerezzék az adagra való pénzt. Tehát úgy néz ki, hogy rövid távon sajnos rontott ennek a kiemelt településnek a helyzetén a hatósági szigor. De én nagyon remélem, a Mi Hazánk Mozgalom nagyon reméli, hogy hosszú távon ez biztosan eredményre fog vezetni, és ha van támogatható törvényjavaslat itt az asztalon, akkor ez az. S örömmel hallottam, hogy minden egyes képviselőtársam pártszíntől függetlenül ugyanezt erősítette meg, hiszen ahogy mondtam is, ez közös felelősségünk.

A társadalomnak csaknem 90 százaléka elutasítja a droghasználatot, ami hál’ istennek egy nagyon egyértelmű és nagyon jó arányszám. De nagyon úgy fest, hogy az a 10 százalék, mint ahogy látjuk más témakör kapcsán is, viszont borzasztóan hangos. Jelen pillanatban hidakat foglalnak el annak érdekében, hogy a szivárványszínű rendezvényeiket ne lehessen betiltani. Egyébként hozzáteszem, nagyon helyesen. Mi is annak voltunk az élharcosai, hogy a kormányt rábírjuk arra, hogy végre vessen véget ennek a vonaglásnak. De elképzelhető, hogy a hídfoglalások aztán átterelődnek egy másik témára is, hiszen a droglegalizáció náluk zászlóshajó. Látjuk a főpolgármestert, látjuk a Momentum vezetését, és még több politikust lehetne itt felsorolni, de szerintem felesleges, önök is tudják, hogy kikről beszélünk. Valószínű, hogy a nagyvárosokban ez egy sokkal intenzívebb probléma, így Budapesten is, hiszen ha megnézzük azt a térképet, ami a droghasználatot vázolja fel számunkra az országon belül, akkor láthatjuk, hogy a gócpont Budapest. Úgy látszik, minél liberálisabb egy adott tér, annál inkább jellemző az, hogy a drog itt sajnos napi szinten kerül használatra, lényegesen több embernél, mint a magyar vidéken.

Említettem, hogy miért kellett ahhoz 15 év, hogy ez a törvényjavaslat ide, az asztalra kerüljön. Az egész rendszernek, mondjuk úgy, hogy a csúf definíciója volt az, ami a Hős utcában volt látható, ráadásul a Terrorelhárítási Központ közvetlen szomszédságában történhettek meg a dolgok. Azt gondolom, ez szintén egy olyan szemléltető, illusztris példa, ami az önök kormányzására vet nem túl jó fényt.

Az igaz, hogy nekünk például nincsenek szakértőink a téma kapcsán, bár jó hírként szeretném leszögezni, hogy ugyanakkor viszont fogyasztóink sincsenek a pártunkon belül és a közösségünkön belül. Nem mondható el ez a két nagy politikai tömbről, hiszen egy-egy csontváz azért néha ki szokott esni a szekrényből, annak ellenére is, hogy ezt a legtöbben megpróbálják szőnyeg alá söpörni.

A teljes vagyonelkobzás ebben a törvényjavaslatban már megjelenik a drogterjesztők kapcsán. Mi ezt természetesen teljes mellszélességgel tudjuk támogatni. Ugyanakkor megjegyezném szerényen, hogy mi ezt már felvetettük a korrupt politikusok esetében is. Akkor nem találtunk ekkora támogatottságra. Mi eleve a mentelmi jogunkról is lemondanánk, és arra kérnénk minden képviselőtársunkat, hogy tegyen így. Ez egy elavult jogi forma, egy jogi keret.

S ha már a politikusoknál és a teljes vagyonelkobzásnál tartunk, akkor azt gondolom, hogy ennek akkor is meg kellene állnia, ha, mondjuk egy politikus bizonyíthatóan drogot használt, hiszen nem lehetséges az, hogy a társadalom egyéb osztályait megpróbáljuk szűk keretek közé szorítani, ugyanakkor vannak olyan döntéshozók, akik nem biztos, hogy tiszta fejjel tudják meghozni ezeket a döntéseket.

(11.10)

Tehát mi nem tartjuk ördögtől valónak azt, ha a politikusoknak kötelező drogteszt lenne előírva, és természetesen ha az a drogteszt véletlenül pozitív eredményt mutat, akkor akár teljes vagyonelkobzás járhasson érte, illetve az egyértelmű, hogy az éppen aktuális és betöltött mandátumáról le kell mondania; már csak azért is, mert hogyan várunk mi prevenciót, hogyan várunk mi érdemi intézkedéseket a droggal szembeni harcban, ha tudjuk, hogy ma is vannak olyan politikusok, akik nem vetik meg, mondjuk, ezt a tudatmódosító szert. Azt gondolom, hogy egy kicsikét nagyobb önvizsgálat szükségeltetik, és ki kell lökni a politikának a soraiból azokat az egyéneket, akik sajnos, úgy néz ki, vizet prédikálnak, de közben bort isznak.

Az, hogy semmilyen enyhítő körülményként nem lehet innentől kezdve felhozni azt, hogy valaki ilyen pszichoaktív szer vagy drog hatása alatt áll, az is üdvözlendő, sőt, hogy súlyosbító körülmény, ezzel is egyet tudunk érteni. Azt gondolom, hogy ennek már régen így kellett volna lennie, hiszen kormánybiztos úr itt azt mondta, hogy ’98 óta foglalkozik ezzel a jelenséggel a jelenlegi kormányzat, és már akkor államtitkári szinten próbálták itt a drogprevenciót kieszközölni. Azt mondta a kormánybiztos úr, hogy értelmetlen kérdés, hogy miért csak most. Hát, ugye, erről beszéltem a bevezető fázisban, hogy miért csak most jutott el ez a kormányzat akkor odáig, hogy ezeket a szigorú intézkedéseket meghozza törvényi szinten is, hiszen eddig is minden lehetőség megvolt a kezükben, és azt gondolom, hogy ezt már réges-régen meg kellett volna tenni. Hiszen ha Franciaországot féltjük attól, hogy egy újabb Mexikóvá válik, akkor nem biztos, hogy idáig el kell mennünk, nem biztos, hogy a gúnyhatárt át kell lépnünk, hiszen Magyarországnak is vannak olyan pontjai, amelyekről beszéltünk, amelyek félig-meddig már Mexikónak értelmezhetőek. Mondjuk, Esztergomban történt az elmúlt napokban, amikor két kis család, színesfém-kereskedők ‑ de lehet, hogy drogterjesztők, ezt majd a rendőrség eldönti ‑ estek egymásnak, és ilyenkor a szamurájkardtól a lőfegyverig minden is előkerül. Amíg egymást irtják és egymást püfölik, az a kisebbik baj, a nagyobbik baj az, amikor szintén ártatlan és tisztességes emberek esnek vagy áldozatul, vagy, mondjuk úgy, megkárosítottként cseppennek bele ebbe a történetbe.

Azt gondolom tehát, hogy bőven lenne itt, a saját házunk táján is mit söpörgetni, nem kell hozzá Franciaországig elmenni, és az a tény is ezt mutatja, hogy 2019 és 2023 között drasztikusan nőtt hazánkban a kábítószer-használat, tehát azt gondolom, hogy volt ennek egy felfutási ideje, és a kormányzatnak és a hatóságoknak bőven lett volna példa tapasztalati úton is arra, hogy miért kell minél előbb lépést tenniük. (Az elnök csenget.) Tehát ’19, de akár ’23 sem egy mostani dátum, ezt már régen megtehették volna. De jobb későn, mint soha, a Mi Hazánk Mozgalom természetesen támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a szót és a türelmet, elnök asszony. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)