Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Maximálisan üdvözlöm ezt a javaslatot, mert ha nem így tennék, akkor a saját korábbi javaslatommal fordulnék szembe, ami nyilvánvaló módon nonszensz. 2024 februárjában, február elején kérdezett meg több sajtótermék a műhús kérdésében, és amikor a reagálásomra sor került, akkorra már megjelent európai berkekben a Momentum elképesztő nyilatkozata a műhúskérdésben. Szerintük a laboratóriumi hús egyszerre biztosíthat élelmiszer-biztonságot, fenntarthatóságot és adhat lökést az etikus állattartásnak. Tehát valóban, ezt a kottát mintha egy közös műhelyben írták vagy szerezték volna.

Egészen elképesztő lobbierőket mozgósít meg az a multinacionális, nagy hálózatokból álló valami, vagy konglomerátum, ami egészen biztos, hogy nem a magyar gazdák és nem a magyar fogyasztók érdekeit képviseli. Akkor, amikor én ezeket az elhangzott mondatokat multibérenc magatartásnak neveztem, és felhívtam a figyelmet a műhús, a laboratóriumban előállított hús veszélyeire, szerettem volna aláhúzni azt is, hogy kinek jó ez a technológia. A kinek jó című klasszikus kérdést mindig érdemes feltenni.

Ha Magyarországon ez szélesebb körben meghonosodna, és mondjuk, rentábilisabb lenne, vagy megfizethetőbben lehetne előállítani ezt az élelmiszeripari szemetet, kinek lenne ez jó? A magyar gazdák tömegesen elkezdenének műhúst előállítani egy profilváltás után? Vélhetően nem, hiszen a mostani alaptevékenységükhöz is nagyon nehezen találnak pótlólagos forrásokat. Ha a kormány vizsgálatát elvégezzük, akkor gondolhatnánk azt, hogy az oligarcháinak akar valamivel kedvezni ‑ ez egy gyakorta megfogalmazódó vád a kormány tevékenységével szemben ‑, de még olyan magyar agrároligarchát sem nagyon ismerünk, akinek megfelelő tőkeereje lenne ahhoz, hogy tömegével állítsa elő a laboratóriumi húst, és ezt nagy profittal utána terítse a piacon. Tehát vélhetően Magyarországon ez senkinek nem lenne jó, kivéve azokat a multihálózatokat, melyek valószínűleg most sokkal többet költenek lobbira és marketingre, mint a termékcsoportjuknak a fejlesztésére.

Az a nagy helyzet, hogy a kísérletek azért megvannak arra, hogy a műhús betörjön Európába. Korábban egy cseh forgalomba hozatali próbálkozás volt, most két engedélyeztetési kísérlet van az európai uniós központban. Tehát azt látjuk, hogy ha ekkora lobbierő tornyosul, az előbb-utóbb meg fogja találni a kiskapukat. Ezért én maximálisan üdvözlöm azt, hogy nemzeti jogkörben próbáljuk a lehető legtöbbet megtenni. Nagyon olcsó lenne azt mondanunk, hogy az ellenzékből megfogalmazott javaslatunkat végre megcsinálja a kormány, legyünk ebben korrektek, szerencsére nagyon sokféle politikai erő küzdött azért, hogy ez az őrület megálljon.

De két irányban kell tovább gondolkodnom. Egyrészt a konkrét javaslatban is mindig van kozmetikáznivaló. Ezek apróságok, nem annyira múlnak rajtuk nagy dolgok, hiszen a szándék teljesen egyértelmű, de a javaslat forgalomba hozatalról beszél és ezt tiltja. Két kérdés van ezzel kapcsolatban: a forgalmazásnak arra a vetületére gondol‑e a jogalkotó, amikor valaki egy webshopon keresztül teljesen szabadon megrendeli az élelmiszeripari szemetet ‑ ugye, ezt nem lehet megtiltani senkinek, hogy egy webshopon keresztül vásároljon ‑, és aztán a mondjuk, nagy tételben, webshopon keresztül megvásárolt élelmiszeripari szemetet elkezdi akár illegális, akár félillegális módon teríteni, vagy próbálja továbbértékesíteni.

(10.00)

Tehát jó lenne egy teljes körű fogyasztóvédelmi pajzsot tartani a magyar polgárok elé a tekintetben, hogy laboratóriumi hússzármazék semmilyen formában nem kerülhet eléjük.

A rovarfehérje kapcsán felmerült, már tartottam erről sajtótájékoztatót is egy lárvákkal megtöltött dobozt tartva a kezemben, hogy ezt teljesen szabadon lehet most vásárolni Európában. Nyilván azt nem lehet megtiltani senkinek, hogy rovarfehérjét vásároljon, piacgazdaságban élünk, gyakorta szeretjük ezt elhinni.

De ha ez a helyzet, akkor még mindig ott van a kezünkben egy fogyasztóvédelmi eszköz, amit nem használunk eléggé. Lehetne egy óriási piros plecsnivel jelölni azt, ha rovarfehérje-származék vagy pedig olyan, a fogyasztói megítélés szempontjából kétes összetevőket tartalmazó élelmiszerfajta kerül a fogyasztó asztalára, ahol legalábbis felmerül a kérdés, hogy egy döntési helyzet állhat elő. Ez a döntési helyzet pedig azt takarhatja, hogy a biztonságos, egészségesnek tartott hazai élelmiszert választom, vagy pedig azt a multinacionális hátterű élelmet, amely mondjuk, rovarfehérjére épít a megszokott étrendi összetevők helyett.

A helyzet az, hogy ez a piros plecsni című fogyasztóvédelmi terv elég régi, talán még a miniszter úr is emlékszik rá, hogy az első ciklusban, 2010 és ’14 között még volt fogyasztóvédelmi főbizottság, és ott a „Magyar termék” védjegy kapcsán nagyon sokszor vertem az asztalt, mert azt láttuk, hogy a dél-amerikai vagy akár távol-keleti összetevőket nagy túlsúlyban vagy akár egészében tartalmazó élelmiszerekre rátették a „Magyar termék” védjegyet piros-fehér-zöld zászlóval, megtévesztve a fogyasztókat, és azzal védekeztek, hogy a védjegytörvény lehetővé teszi nekik, hogy védjegyként amúgy használjanak egy olyat, aminek semmi köze a benne lévő termékhez. Ezt szerencsére azóta felszámoltuk, nagyon helyesen.

De itt egy állandó odafigyelési kényszer áll fenn, és valóban egy nagy piros pecséttel kellene jelölni azokat az élelmiszer-féleségeket, amelyekről nem állapítható meg egyértelműen, hogy károsak vagy rákkeltők, vagy potenciálisan rákkeltők, de ideális esetben mindenképpen egy döntéshelyzet elé állítják a fogyasztót.

Ne felejtsük el, hogy a fogyasztó az állandó információs aszimmetria következtében folyamatos információhátrányban van a multihálózatokkal szemben. A mi jogalkotási kötelességünk ezt az információs aszimmetriát, amennyire lehet, kiegyenlíteni. Nyilván nem lehet teljesen, de ha ez a jelölési rendszer lehetőséget vagy teret ad számunkra, hogy könnyebben eligazodjon a magyar vásárló, akkor ezt bizony meg kell tennünk, és elvárjuk, hogy a kormánynak legyen álláspontja a webshopos, másodlagos forgalmazásról, tehát teljes körben is meg lehet próbálni kizárni ezeket a termékeket.

Még egy apró kötözködés: az van a tervezetben, hogy a jogkövetkezményeket alkalmazhatja az erre hivatott szerv. Mi azt mondjuk, hogy alkalmazza kötelező jelleggel, tehát válasszon egy jogkövetkezményt, és ha azzal szembesül, hogy műhús vagy laboratóriumi hús kerül a magyar piacra, akkor alkalmazza a jogkövető jogkövetkezményt, tehát ne legyen olyan döntési kompetenciája, hogy esetleg nem csinál semmit. Ez egy apró javítás, de talán egy olyan korrekció, ami előreviszi az ügyet. Azt látjuk, hogy eddig tartott a félig-meddig dicséret vagy az egyetértés része.

Meg kell ugyanakkor jegyeznem valamit: Magyarországon nagyon sokan szeretnének egészségesen táplálkozni. A gyermeket nevelők közül is rengetegen szeretnének a családtagjaik asztalára egészséges magyar zöldséget és gyümölcsöt letenni. A helyzet az, hogy milliók vannak ebben az országban, akik ezt nem tudják megtenni. Nyilván ennek az anyagi és szociális vetülete az egy kérdés, majd erről is szólok pár szót, inkább gazdasági megközelítésből.

De 2010 környékén volt egy elvárás jobbikos részről, és úgy tűnt, hogy azért a kormány is osztja ezt az elvárást, hogy a nagy láncolatok, hipermarketek, szupermarketek polcain legyen legalább 80 százalék magyar termék. Ezt, ugye, megfogalmaztuk annak idején. Egy hosszú, többéves statisztikai bűvészkedés kezdődött, egyrészt, hogy mi számít magyar terméknek, tehát az itt feldolgozott vagy az itt előállított, ez egy fontos eldöntendő vita volt, és egyfajta élelmiszer-kommandót állított fel itt több párt meg a kormányzati háttér is, hogy vizsgáljuk ezeket a folyamatokat.

De az a helyzet, hogy ha ma bemegyek bármelyik multilánchoz, és mondjuk, kígyóuborkát vagy salátát keresek, vagy bármi egyebet, nyilván szezonnak megfelelő terméket, akkor még mindig azt látom, hogy 50 százalék fölötti a külföldi, a spanyol, a nem tudom, honnan származó termékek aránya, és nagyon sokszor mintha ezek a multicégek nem dolgoznának azon elég erőteljesen, hogy előtérbe helyezzék az egészséges magyar terméket. Hozzáteszem: a fogyasztóvédelmi jellegű és laborvizsgálatok során azért sajnos a magyar előállítású termék is fenn szokott akadni, de mondjuk, egy paprika esetében én biztos, hogy a magyart választom minden esetben, és nem azt, amit adott esetben egy másik kontinensről hoznak ide. Egészen elképesztő rémtörténeteket hallunk a fogyasztóvédőktől ezekben az ügyekben.

De az biztos, hogy a kormánynak sokkal több figyelmet kellene fordítania arra, hogy ezek a multihálózatok, ha van magyar termék, akkor azt előtérbe tolják. Ami pedig a kormány felelőssége, hogy nagyon sok területen nincsen elegendő magyar termék. Nagyon olcsó lenne tőlem a Pick szalámi példáját újra és újra idehozni, meg hogy abban honnan szerzik a húst, tehát nyilván számtalan ilyen példa van a piacon. De azt látjuk, hogy a magyar élelmiszer-termelés volumene jelenleg nem elegendő ahhoz, hogy mindenki számára megfizethető és minőségi élelmet tegyen le az asztalra.

Ne felejtsünk el még egy dolgot! Amikor két-három évvel ezelőtt a világ top 10 élelmiszer-drágulásában volt a magyar, tehát volt időszak, amikor 40 százalék fölötti volt az élelmiszer-drágulás, ezt elintézhetné a kormány azzal, hogy ez egy egyszeri kisiklás volt, visszahoztuk, nagyon jó. De a kormány elfeledkezik a bázishatásról, tehát egy 40 százalékos áremelkedés után nem következett be a piacon az a korrekció, ami az árak akár átmeneti és hosszabb távú csökkenésével járt volna, hanem a minimálisabb élelmiszerár-emelkedés arra a 40 százalékos árrobbanásra rakódott rá mintegy kamatos kamatként. Tehát mi most irreálisan magas élelmiszerárakat fizetünk.

A kormány igyekszik azzal nyugtatni minket, hogy amúgy most már kisebb a százalékos árnövekedés üteme, de ez egy baromi magas bázisra rakódott rá, és európai mércével mérve nagyon-nagyon alacsony magyar fizetésekkel találkozott. Ez a kettős kombó végzetes hatással bírt azoknak a pénztárcájára nézve, akik egészséges magyar terméket szeretnének odatenni a gyerekeik elé az asztalra.

És azt is látjuk, hogy azért a közétkeztetésnek is több eleme döcög. Tehát a gyermekétkeztetésről előszeretettel elmondja a kormány, hogy bizony ez ingyenes mindenki számára, aztán az intézményekben meg ugye, van a gyümölcsnap és a gyümölcsfelelősök beosztása, mert akkor jut elegendő és tápláló élelmiszer. Tehát furcsa kettősség van ebben is.

De összességében azt látjuk, hogy amíg a kormány az élelmiszerárak frontján nem lép végre valami bátrat, addig esélytelen arról beszélni, műhús ide vagy oda, hogy tömegek egészséges élelmiszert tegyenek az asztalra.

Mit tehetne a kormány? Régóta mantrázzuk az egészséges élelmiszerek és az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését ‑ most már akár az áfanullázás is szóba jöhet ‑, és sokáig az volt erre a kormány ellenérve, hogy az áfacsökkentés, bár maga a kormány is többször csinálta, mégiscsak egy veszélyes eszköz, mert a kereskedő lenyeli a különbözetet. A helyzet az, hogy ez hat vagy nyolc éve igaz lett volna, és ebbe senki nem köthetett volna bele.

De a helyzet az, hogy ‑ többek között az én javaslatomra ‑ a kormány változtatott, és létrejött az online árfigyelő rendszere. Az online árfigyelő pedig megfelelő fejlesztés után tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy egy színkóddal kidobja azokat a termékcsoportokat, ahol nem engedték át az áfacsökkentést, tehát ahol úgy maradt szinten a magas ár, hogy nem volt mögötte piaci folyamat, miközben volt egy adóváltozás és egy olyan engedmény, amit nem a kereskedőnek szántunk, hanem a fogyasztónak.

Simán alkalmas lenne az online árfigyelő arra, hogy egy áfacsökkentés esetén garantálja azt, akár a nyilvánosság erejével és a népharag igénybevételével, hogy rámutathassunk azokra a multicégekre, amelyek lenyelték ezt a különbözetet, és nem engedték eljutni a fogyasztókhoz. Tehát ami hat vagy nyolc éve nem volt lehetséges, az most már lehetséges.

Nagyon kérem tehát a kormányt, hogy gondolkozzon el ezeken. Ha az áfacsökkentés tekintetében csak a zöldség-gyümölcs fronton beavatkozna, mindez óriási könnyebbséget jelentene azoknak a magyar családoknak, akik az egészséges magyar élelmiszert most is vadásszák a boltokban, és nagyon-nagyon nehezen jutnak hozzá.

Itt a miniszter úr a korábbiakban a klímahisztivel kapcsolatban osztott meg velünk gondolatokat. Én magam is nagyon-nagyon mérges vagyok, amikor mondjuk, egy német klímaaktivista azt javasolja, hogy Magyarországon ne vállaljunk sok gyereket, mert mennyire túlnépesedett a Föld, és amúgy egy kihalófélben lévő országban mondja ezt az őrületes hagymázas baromságot. Ilyenkor én is kiakadok, de a másik véglet sem jó.

Nem mondhatjuk azt, hogy nincsen klímaváltozás, mert igenis van. Nem mondhatjuk azt, hogy nincsen elsivatagosodás, mert igenis van. Nem mondhatjuk azt egy szűkülő erőforrásokra épülő és állandóan a növekedést hajkurászó világban, hogy minden rendben van. Nem fenntartható az, amiben élünk, nem marad meg az általunk ismert Magyarország 10, 20 vagy 30 év múlva. Ezzel a gondolattal jobb megbarátkozni és alkalmazkodni, ha úgy tetszik, mélyalkalmazkodni kellene, elkezdeni fejleszteni Magyarország ellenálló képességét minden tekintetben.

(10.10)

Egy jövőbeni esetleges összeomlás előtti helyzetben is vannak évtizedek, amikor nagyon fontos az, hogy van‑e élelmiszer-önrendelkezésünk; nagyon fontos az, hogy a természeti erőforrásaink maradékát meg tudjuk‑e becsülni egy tisztességes szinten, és rettenetesen fontos az, hogy a polgárok lelkiállapota milyen, tehát paráztatják őket adott esetben és kizárólag a különböző klímával kapcsolatos hírekkel, vagy pedig lehetővé tesszük egymás számára azt, hogy felkészüljünk egy nagyon rohamosan változó világra. Én inkább az utóbbit javaslom, a felkészülést és az alkalmazkodást, ehhez azonban a mindenkori kormány őszinte szembenézésére szükség lenne. Én egyelőre ezt hiányolom mindamellett, hogy azt a javaslatot, amely előttünk fekszik, értelemszerűen támogatom és üdvözlöm. Köszönöm a figyelmet.