Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Sztojka Államtitkár Úr! Igazán elrontotta ennek a vitának a végét, és hát, inkább elpusztulok, mintsem hogy megfutamodjak a vita elől. Azért az a szélsőséges elfogultság, amely az ön szavaiból áradt, egy súlyos problémára világít rá, arra, hogy egyszerűen nem képes a sajátjait kellően önkritikusan vizsgálni.

Dócs Dávid képviselőtársam igazán kedvesen beszélt erről a problémáról. Én nem szoktam ilyen kedvesen beszélni erről a problémáról ilyen évtizedek után ‑ és egyébként akkor nevezzük nevén a probléma egyik részét, lehetőleg ötmilliós bírság nélkül a szólásszabadság jegyében ‑, ami a magyar-cigány együttélés problémaköre, mert ez a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémája, ha tetszik önöknek, ha nem. Több száz, ha nem több ezer milliárd forintot költöttünk el az elmúlt 35 esztendőben integráció, felzárkóztatás címén. Én sajnos nem látom ennek az eredményét, államtitkár úr, vagy csak nagyon csekély hatásfokkal. Ha végtelenül jóindulatú akarok lenni, rendkívül csekély hatásfokkal látom ennek az eredményeit.

Nem tudom, él‑e azóta még az úriember, de egy 15 évvel ezelőtti kinyilatkoztatását nagy elégedettséggel hallgattam Lakatos Attila borsodi cigányvajdának, aki önnel ellentétben kíméletlenül önkritikus volt, és megpróbálta, illetve nem megpróbálta, hanem megfogalmazta a lényeget. Államtitkár úr, nem minket kell ekéznie, nem minket kell egzecíroztatnia, nem minket kell felszólítani arra, hogy válogassuk meg a szavainkat, meg hogy mint nyilatkozzunk! Én többször elmondtam, hogy soha nem a bőrszínnel van baj, hanem mindig a viselkedéssel. Teljesen mindegy, hogy milyen bőrszínű az adott jogellenes cselekmény elkövetője. De azért ha szívére teszi a kezét, azt talán ön sem tagadhatja, hogy a magyarországi cigányság a társadalmon belüli arányához képest durván felülreprezentált a magyar fegyintézetekben. Lehet mindig a többségi társadalmat okolni, lehet persze a felelősséget elhárítani, mindig úgy tenni, hogy ő a felelős, meg ők a felelősek, de azért az nem helyes testtartás és nem helyes magatartás.

Államtitkár úr, én javaslom önnek, csak a választókerületemből mondok egy példát, hogy Magyarország egyik legdurvább, legnehezebb helyzetben lévő cigánytelepére, Ópályiba legyen szíves ellátogatni. Az, hogy földbe vájt, háznak nem nevezhető építményekben élnek emberek emberhez méltatlan őskori körülmények között, az talán nem a Mi Hazánk Mozgalom meg a hozzánk közel álló hazafias szervezetek hibája. Ön miért nem szólal fel akkor ilyen lánglelkűen, amikor a legnagyobb magyarországi kisebbséghez tartozó személyek ott, azokon a településeken, ahol létszámfölénybe vagy jelentős létszámfölénybe kerültek, sanyargattak többségében kiszolgáltatott idős magyar embereket, amikor oktatási intézményekben, jellemzően általános iskolákban lehetetlenné válik a tanulás még a jóravaló cigány gyerekeknek is, akik szeretnének legalább egy szakmát megtanulni, ha helyesen látják az életet, legalább egy esélyt kapnak az élettől egy szakma megtanulásához. Amikor a magyar gyerekeket terrorizálják ‑ nem mi tehetünk arról, hogy többségében kik ‑, akkor ön miért nem szólal fel a békés többség megvédése érdekében? Mikor szólal fel ön azon szülők érdekében, akik ezekből az iskolákból elviszik a gyermekeiket többségében egyházi iskolákba?

Ne beszéljünk mellé, ebben az országban élünk! Az integráció-szegregáció kérdésköréről folytathatunk mi késhegyre menő vitákat itt az Országgyűlésben, de a szülők ezt elrendezték, a normálisan gondolkodó cigány szülők is, meg a normálisan gondolkodó magyar szülők is. Így kialakultak azok az iskolák, amelyekben gyakorlatilag a reménytelenség konzerválódik és termelődik újra, és kialakultak azok az iskolák, többségében egyházi iskolák, ahova tanulni, fejlődni vágyó gyerekek kerülnek. Azok a szülők kell hogy elvigyék a gyerekeiket sokszor több tíz kilométerre, durva havi üzemanyagköltséggel és egyéb költségekkel, akiket nem tud megvédeni a magyar állam, akiket nem véd meg az iskola, nem véd meg az iskolaőrség, nem véd meg a rendőrség, nem véd meg senki, legyenek ezek cigányok vagy magyarok.

Én azért vagyok erre a problémára nagyon érzékeny, és nagyon furcsa nap ez a mai, a nap elején is ki kellett hangsúlyoznom, mert én ebben a problémában közelebbről vagy távolabbról éltem az életem 98 százalékát. Nekem senki nem tudja megmagyarázni, se Budán, se Pesten, se liberálisok, se baloldaliak, se mérsékeltek, hogy hanyas a kabát. Nekem aztán mondhatják reggeltől estig, higgyék el, elég pontosan látom, és elég objektíven. Már csak azért is tartom hitelesnek e tekintetben magamat, mert ahogy elmondtam itt délelőtt, a mi családi gazdaságunk, vegyék tudomásul, harminc éve rengeteg cigány embernek ad munkát, megélhetést önerőből, saját zsebből ‑ ez az egyik.

A másik: 2003 és 2010 között, az első parlamenti mandátumom megszerzése előtt egy háromezres lélekszámú településen, Kocsordon dolgoztam aljegyzőként és jegyzőként. Szembesültem e tekintetben is a problémával. Nekem nagy szerencsém volt. Mindenkinek olyan cigány vezetőket kívánok a jegyzői székből nézve, mint akikkel én tudtam együtt dolgozni, de én voltam a kivétel és nem az általános. Ott tapasztaltam önkritikát, tisztelt államtitkár úr!

Önnek abban az irányban is kellene beszélnie, nyilatkoznia, hogy a börtönromantikát hogy kell kiölni a gyerekekből, hogy a férfivá válásnak, a felnőtté válásnak ne a börtöntetoválások legyenek a kritériumai, hanem a tisztességes tanulás és munka, és akinek nem inge, ne vegye magára. Amikor mi erről a problémáról beszéltünk, soha nem mondtunk olyat, hogy csak és kizárólag azért fordulhat ez elő, mert valaki cigánynak születik. Nem erről van szó. Aki ilyen szavakat ad a mi szánkba, az szándékosan el akarja terelni a szót a valós problémáról. Önt, az ön büszkeségét miért nem sérti, hogy 2010 előtt a balliberális pártok, 2010 óta pedig a Fidesz-KDNP a cigányság jelentős részének, megint nem általánosítok, de jelentős részének a szavazatait fillérekért megvásárolja, könnyen megvásárolható szavazóbázisként tekint a cigány emberekre?

(21.50)

A Fidesz-KDNP képviselőinek, politikusainak jelentős része csak addig aggódik a cigányság miatt, amíg négyévente az országgyűlési, ötévente az önkormányzati választásokon be nem zsebeli a szavazataikat. Szerintem az a rasszizmus és az a kirekesztés, hogy embertársainkat ‑ visszaélve a többségében alacsony iskolai végzettségükkel, szegény vagy elszegényített helyzetükkel, most ezt ne részletezzük ‑ addig veszik emberszámba, amíg a politikai hasznot kinyerik belőlük. Lassan nem tudok olyan választókerületet mondani, főleg vidéki kistelepüléses választókörzetet, ahol ez az engem sértő és irritáló, vérlázító, választási rasszizmust megvalósító szavazatvásárlás ne lenne jellemző. Lehet úgy tenni, hogy ez nem így van, le lehet tagadni, nyilván öné lesz az utolsó szó a házszabály szerint, amire én már, ha akarok, sem tudok válaszolni, de ez nem sérti önt, államtitkár úr. Nem kellene elbeszélgetni a kormány tagjaival, hogy kezeljék felnőttként a cigány embereket, vagy ahogy önök szokták mondani egy ismert szófordulattal, hogy ne vegyék ki őket a becsületből?

Ön szerint az a rasszista, aki nem előítélettől, hanem utóítélettől vezérelve rávilágít a problémákra és próbál megoldást találni, vagy az a rasszista, aki mint annak idején a gyarmatosítók a bennszülötteket üveggyöngyökért megvették, úgy veszi meg ‑ tisztelet a kivételnek ‑ rengeteg cigány ember szavazatát pár ezer forintért, babgulyásért, száraztésztáért, konzervért? Én többször tettem feljelentést ezekben az ügyekben, a legtöbbet a 2014-es választásokon, de természetesen a magyar rendőrség mindent rendben talált. Szerintem ez a valódi rasszizmus és ez a valódi probléma, és amíg ezt a játékot játssza a magyar politika ‑ ismétlem: 2010 előtt a balliberális pártok, 2010 óta önök ‑, addig itt igazi, mélyreható változások nem lesznek. Hát, nehogy már egy normális, tisztességes, tisztelettudó hangvételű felszólalásba ön így belekapaszkodjon!

És milyen önbíráskodásról beszél, államtitkár úr? Nevezzen már meg akár a parlamenten kívüli időszakunkból vagy a parlamentbe jutásunk óta olyan hozzánk köthető rendezvényt, ahol önbíráskodás vagy bármilyen hasonló bűncselekmény megvalósult volna! Mert én is szívesen tanulok, ha van ilyen, akkor én is utána fogok nézni, és a magam eszközeivel megnézem, hogy ott mi történhetett; én személy szerint nem tudok ilyenről. Tehát sokkal több önkritikát várnék öntől.

Értem én, hogy nehéz azokkal konfrontálódni, akik önt megtették államtitkárnak, tehát értem ennek a helyzetnek a sarokba szorított jellegét, de azért ön nem azzal használ a magyarországi cigányságnak, ha elfogult, nem azzal használ, ha homokba dugja ön is a fejét, mint tették azt az elődei. Ön azzal használ, ha kérlelhetetlenül kritikus és önkritikus, és ha az önkritika megvolt, akkor utána következhet az, hogy belénk áll, és olyan dolgokat vág a fejünkhöz, amit mi nem mondtunk, nem gondoltunk. Persze, félremagyarázni lehet, a magyar nyelv adta végtelen gazdagsággal élve vagy visszaélve azt lehet. Óriási a probléma! Lehet, hogy a migrációs őrület, lehet, hogy a vendégmunkás-behozatal és lehet, hogy sok más egyéb probléma most eltereli erről a figyelmet, de higgyék el, hogy a felszín alatt izzik ez a képzeletbeli parázs, és nagyon jó lenne megakadályozni ‑ nagyon jó lenne megakadályozni, mindannyiunknak ez a közös érdeke ‑, hogy ebből tragédiák vagy tragédiasorozatok bontakozzanak ki.

Ugyanis miután most az építőipar termelése jelentősen visszaesett, az a rengeteg cigány ember, aki munkát talált az építőiparban, munkanélkülivé vált, és a megnyomorított magyar gazdatársadalom nem képes felszívni az építőiparból felszabadult munkaerőt. Ön is tudja, államtitkár úr, hogy sajnos a cigány emberek többsége nem rendelkezik semmilyen érdemi megtakarítással, nincsen félretett pénzük, máról holnapra élnek, egyik napszámtól a másik napszámig élnek, és ha nincs napszám, mert már a gazda sem tud fizetni, mert nincs miből, akkor mi lesz a falvakban, mi lesz a kisvárosokban, vagy mi lesz akár a nagyobb városokban? Inkább ezt a problémát kellene megelőzni, és nem olyanokba beleállni, akik megoldásokat keresnek és nem kifogásokat. Köszönöm. (Dócs Dávid tapsol.)