Horváth László (Fidesz)

HORVÁTH LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mivel mégiscsak az Alaptörvény módosításáról beszélünk, engedjenek meg nekem egy idézetet, amely nagyon is kapcsolódni fog felszólalásom tárgyához. Az idézet így szól. „Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel-rögzíthetőt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.”

Weöres Sándor vetette papírra ezeket a sorokat nagyon is vészterhes időkben, 1944-45-ben, és van, amikor egy költő jobban meg tudja ragadni az ember kivételes és kivételezett létezésének a lényegét, mint akár filozófusok egymás után következő sora. Igen, az embernek értelme van és lelke van. Ez a két sík az, amin az emberi lét és maga az ember kezdés- és teremtőképes. Ha ezeket a síkokat, ezeket a tereket elveszíti az ember, akkor elveszíti a teremtőképességét, a kezdésképességét, és ami energiája megmarad, az már csak önmaga pusztítására és a világ pusztítására elegendő és használható fel.

A mai világban ‑ ahogy az előttem szóló képviselőtársam is mondta ‑ folyik egy olyan világszintű, leplezetlen hadművelet most már évek óta, amely arról szól, hogy megrabolja az ember értelmét, és megrabolja az ember lelkét.

(15.50)

Ez sokszor nemcsak hogy szervezet, hanem bűnszervezet formájában történik meg, leplezetlenül, és máris a témánál vagyunk, mert hogy ennek a lélek- és értelemrablásnak az egyik bűnös iparága a kábítószerbiznisz, -kereskedelem és -terjesztés. És bár a társadalom nagy részéről egységes fellépést várnak el tőlünk is, mégis azt látjuk, hogy ez a modern idők egyik legmegosztóbb témája. Legmegosztóbb témája, mert ideológiák, világnézeti szempontok, a popkultúra egésze, gazdasági és üzleti körök és az irányításuk alatt lévő médiaplatformok folyamatosan véleményeznek, alakítanak és próbálják a saját érdekeik mentén a lehető legtöbb csoportra ráerőltetni a saját álláspontjukat.

Ez persze természetesnek is tűnhetne, mindenki próbálja a saját igényeire formálni a világot, de a józan ész itt makacsul ellenáll. A józan ész ugyanis nem érti, hogy miért kell újból és újból magyarázni mindazt, ami megkérdőjelezhetetlen, miért kell újból és újból magyarázni azt, hogy a kábítószer mindent lerombol és semmit sem épít, hogy roncs embereket és körülöttük roncs környezetet és roncsokon élő roncs közösségeket hoz létre, akik számára roncsolt életet kínál, de azt is csak egy darabig, mert ez az út előbb vagy utóbb a teljes pusztulásba vezet.

És bár lehet hinni abban, hogy a rehabilitáció megmenthet sokakat, a valóságban mindannyian tudjuk, hogy a legeredményesebb, legjobb rehabilitáció az, amit el sem kell végezni, azaz a lehető legkevesebb ember kerül abba a helyzetbe, hogy a kábítószer miatt úgy menjen tönkre az élete, hogy utána az állam segítségére és a társadalom nagyobbik részének a szolidaritására kelljen szorulnia. Merjük bátran kimondani: teher, megoldandó problémahalmaz és egy ideje gyakorlatilag már sorskérdés a magyar társadalom számára mindaz, ami a kábítószerrel összefüggésben kihívást jelent.

A józan észnek adunk helyet akkor, amikor az Alaptörvény részévé kívánjuk tenni azt, amiben egyébként legalábbis elvben mindannyian egyetértünk. Tesszük ezt azért, mert hiába tartja súlyosan társadalomrombolónak a szavak szintjén mindenki a kábítószer hatásait, számosan próbálnak még mindig kibújni az egységes fellépés és az egységes cselekvés alól, elsősorban olyanok, akik számára ez a probléma, ez a társadalomromboló kihívás nem ügy, hanem csak ürügy arra, hogy szembeforduljanak a kormánnyal és a kormányt hibáztassák. Pedig ezzel a magatartással és ezzel a megközelítéssel nem a kormánnyal, hanem a magyar társadalom jelentős részével mennek szembe. És már eddig is túl sokáig hagytuk, hogy a kábítószer kapcsán az elnéző, mismásoló megközelítés nyerjen teret, amelyben árnyalatokról és mindig homályos hátterű, százféle egyéb körülményekről esett szó, és próbálták ezzel elérni, hogy ne legyen egyértelmű egy olyan dolog, amelynél kevés dolog egyértelműbb, történetesen az, hogy a kábítószer méreg, hogy a kábítószer gyermekellenes, emberellenes, családellenes, közösségellenes és társadalomellenes. Ezt az egyértelmű alapállást azért kell Alaptörvénybe foglalni, hogy azt később se vonhassa senki kétségbe.

Nagyon fontos, hogy ez az álláspont az egyértelmű dolgok értékazonosságának is az álláspontja, a társadalom egészét segítő, annak biztonságát garantáló értékazonosság.

És azért is az Alaptörvényben kell szólnunk a kábítószer elutasításáról, mert csakis akkor lehetünk kellően eredményesek, ha a lehető legszélesebb körű és a lehető legeredményesebb együttműködést tudjuk megteremteni a jövőben. Olyan összefogást és együttműködést kell megteremtenünk, amelyre évek óta nem volt példa. Egyszerre kell hogy jól dolgozzon a rendőr, az ügyész, a bíró, a polgárőr, az orvos, a védőnő, a közoktatási nevelő, oktató, szociális munkás, polgármester, parlamenti képviselő, drogprevenciós tréner, rehabilitációs szakember, a helyi gyülekezetben a lelkész és gyakorlatilag bárki, aki része lehet ennek az összefogásnak. Ez a közös vállalás megérdemli, hogy az Alaptörvény adjon keretet neki, ezáltal kiemelve az ebben a feladatban részt vevők fontosságát és a feléjük elvárható társadalmi megbecsülés szükségességét.

Ugyanígy az Alaptörvénybe emelés szükségességére hivatkozva kell arról is szót ejtenem, hogy a kábítószer nem csak a rendezett életeket teszi tönkre, sőt az elmúlt évek azt bizonyították be, hogy a rendeződni látszó, mélyből visszakapaszkodó sorsokat tudja a leginkább rossz irányba fordítani és a legkönnyebben elpusztítani.

2010 óta a magyar állam számos forrást, időt biztosított, szakemberek tízezreinek az értékes munkáját kínálta ahhoz, hogy a társadalmi felzárkózás a legalsóbb rétegekből is elindulhasson, és ennek lettek és vannak is eredményei. Mi nem akarjuk, hogy hiábavalónak minősüljenek mindazok az erőfeszítések, amelyek azért születtek, hogy segíteni tudjunk a hátrányos helyzetű közösségek tagjain, mert a kábítószer őket találja meg a legkönnyebben, az ő eddigi eredményeiket és jövőbeni felzárkózási esélyeiket veszi el azonnal, amint betette a lábát egy-egy közösségbe, egy-egy szegregátumba. És ez azt is jelenti, hogy a kábítószer nemcsak ronccsá teszi ezeket a közösségeket, de ellopja tőlük a felzárkózás, előbbre jutás reményét, és megfosztja őket attól, hogy tegyenek valamit saját magukért. Megfosztja őket attól, hogy eltartottból önállóan, saját lábukon megállni képes, értékteremtő tagjai legyenek a társadalomnak, és így tudjanak, ilyen önbecsüléssel és önbizalommal magukra nézni. Aki pedig félúton megfordul, a kábítószer visszahúzza, az maga alól rúgja ki a széket.

Örömteli az, hogy az elmúlt hetekben, az elmúlt időben soha korábban nem látott módon mozdultak meg vidéki közösségek, elsősorban azok, amelyekre a kábítószer-terjesztők eddig is folyamatosan tukmálták a mérgeiket.

Nyilván számos megközelítés létezik, hogy a kábítószerrel kapcsolatosan mely kérdéskörök a legfontosabbak, hol és hogyan kell beavatkozni, felkészülni, utókezelni. Jelen pillanatban a mi álláspontunk azoknak a szakembereknek a megközelítéséből indul ki, akik azt mondják, hogy az újabb és újabb generációkat úgy tudjuk megvédeni, ha elsőként a kábítószer fizikai jelenléte ellen lépünk fel, azaz elsőként most arra kell erőt, energiát, erőforrásokat biztosítanunk, hogy a kábítószer elérhetőségét, felkínálhatóságát és hozzáférhetőségét számoljuk fel. Kevesebb kábítószer egyenlő kevesebb kábítószer-fogyasztás. Kevesebb kábítószer egyenlő kevesebb elsőként kábítószert kipróbáló fiatal. Aki ezt vitatja, annak gond van a matematikai tudásával, de mással még sokkal nagyobb gond van.

A kábítószer pedig nem csak kábítószerkérdés. A kábítószer és a bűnözés kéz a kézben jár mindenhol a világban, ez tény. Lehet, hogy van, aki erre csak mosolyog, és közhelynek tartja mindazt, amit mondok, de a valóság, a gyakorlat igenis az, hogy a kábítószerrel mindig együtt jár a családon belüli erőszak, a szervezett bűnözés, a vagyon-, a testiépség- és az életellenes cselekmények sora, amelyeket utólag természetesen mindenki megbán. Kár, hogy akkor már nem lehet semmit sem visszacsinálni, bármennyire is őszinte a megbánás.

(16.00)

A Somogy vármegyei Fonó településen a múlt héten meggyilkolt két asszony életét már senki nem adja vissza. Az Újpesten egy kábítószer hatása alatt lévő férfi által elkövetett balesetben meghalt vétlen apa életét senki nem adhatja vissza. A Füzesabonyban a nyílt utcán a rendőrök szeme láttára a saját apja által meggyilkolt kisgyermek életét senki nem tudja visszaadni. Semmilyen rehabilitáció és kábítószerrel kapcsolatos relativizáció nem hozza vissza ezeket az elvesztett életeket. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy ilyenek a jövőben ne történhessenek meg.

Megértem azokat is, akik szeretnék megtartani azt a képet, mely szerint a szerfogyasztó, szerhasználó, illetve a függő maga is áldozat és kiszolgáltatott. Ez így is van. Ugyanakkor azt is értsék meg ezzel kapcsolatban, hogy a mi álláspontunk szerint azok a legkiszolgáltatottabbak és leginkább áldozatok, akik velük, a fogyasztókkal, a használókkal együtt élnek, vagy a környezetükben: a férjek, a feleségek, a gyerekek, a szülők, az a közösség, amelyet szétzilálnak, elpusztítanak. Nekik ki adja vissza ezeket a megnyomorított éveket, sőt életeket? Senki.

Tisztelt Képviselőtársaim! Senki ne gondolja azt, hogy nem kívánunk foglalkozni a prevencióval vagy a rehabilitáció kérdésével. Ezek is fontosak, és ezekben is új utakra kell találnunk. A kábítószer-rehabilitáció egyértelműen reformra szorul. Soha nem hangzott el, hogy a jövőben ne vállalnánk feladatokat ebben is, de elsőként most arra van szükség, hogy a társadalom többségének a szava hallatszódjon. Elég volt a kábítószer-kereskedők gátlástalanságából és a kábítószerek jelenlétéből! Ne vonja kétségbe senki, nincsen könnyű vagy nehéz kábítószer, csak kábítószer van, és a kábítószer pusztít minden formában, minden helyzetben, minden társadalmi csoport számára, s nincs olyan indok és élethelyzet, amely igazolhatná a kereskedelmét vagy a használatát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondják, hogy a küzdősportokban a legfontosabb dolog a helyes és stabil alapállás, mert abból lehet eredményes akciókat végrehajtani. Az alapállást a kábítószerrel szembeni küzdelemben a zéró tolerancia jelenti. Ezt az alapállást felvesszük, felvettük, és akciók is következnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)