Dr. Dávid Ferenc (DK)

DR. DÁVID FERENC (DK): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar kormány jövőre 3 százalék feletti, pontosan 3,4 százalékos növekedéssel számol, és a kormányzati cél a következő évekre 3 és 6 százalék közti gazdasági növekedés lehet. Sajnos egyre több olyan friss előrejelzés jelenik meg, ami már a 2 százalékhoz közelebbi GDP-növekedést jelez előre 2025-re.

Tehát a jövő évi költségvetést 3,4 százalékos növekedésre alapozza a kormány. Érdemes akkor beszélni arról, hogy milyen előrejelzések vannak a 2025. évre. Kezdeném az ING-vel és a K&H-val, amelyek 3 százalék alatti növekedést prognosztizálnak, a Kopint-Tárki 2,8 százalékos növekedést jelez előre, az Egyensúly Intézet 2,2 százalékos növekedést jelez előre, és hát tetszik, nem tetszik, lehet szimpatikus, lehet nem, az Európai Bizottság mindössze 1,8 százalékos növekedést prognosztizál. Azért ezekben a méretekben ezek a számok nagyon jelentős eltérést mutatnak. A 3,4 és az 1,8 összevetése azt jelenti, hogy az Európai Bizottság csaknem feleakkora növekedést jósol, mint amennyit a magyar kormány prognosztizál.

Ezek a számok természetesen azért elgondolkodtatóak, mert mindannyian tudjuk, hogy egy stabil, átlátható és biztonságos költségvetés bázisa csak és kizárólag a gazdaság teljesítménye. Ha ez nem valósul meg, minden borul. Sajnos jó példa erre a tavalyi és az idei év is. Szeretnék emlékeztetni, hogy 2023-ban 4,1 százalékos gazdasági növekedést prognosztizáltak, itt még az előjelet sem sikerült eltalálni, mert mínusz 0,9 százalék lett belőle. Az idei évre 4 százalékot prognosztizáltak, aztán szépen kisétáltak belőle, és éppen ma hallottam ‑ de egyébként korábban, a tegnapi előadáson is lehetett hallani ‑, hogy jó esetben pozitív lesz, 0,6-0,8 százalék lesz a gazdasági növekedés.

Ha nagyon szikáran fogalmaznék, akkor azt kellene mondanom, hogy eltelt két év, és a magyar gazdaság egy helyben topogott, és ennek megvolt az egyenes következménye mindkét év költségvetési teljesítésénél. Gondolják végig, hogy csak az idei évre a 4 százalékos gazdasági növekedéshez önök 2,9 százalékos költségvetési hiányt jelöltek meg célszámként. Jóhiszeműen és óvatosan mondom, jó esetben 4,5 százalékos lesz a teljesítés, de ma már a szakértők az év vége felé inkább az 5 százalékról beszélnek.

A jövőre megcélzott 3,7 százalékos deficit illuzórikusnak tűnik az elmúlt évek prognózisai és a teljesítések viszonyában, hiszen látjuk, hogy itt olyan nagy különbségek vannak a prognózisok és a megvalósulások közt, hogy ha ez a 3,4 nem jön létre, akkor nem jön létre a 3,7 sem. Ha tehát a jövőre vonatkozó elképzelések nem valósulnak meg, akkor minden borulni fog, és 2025 végén ismét az lesz a kormányzati szlogen, hogy 2026 fantasztikus év lesz ‑ mert most mi azt hallottuk, hogy a ’25 lesz a fantasztikus év.

Amit én egy picit furcsállok, hogy hallottam Tállai urat is és Szatmáry képviselőtársamat is, hogy hisznek abban, hogy a jövő évben aztán egy dinamikus pályára áll a magyar gazdaság. Én példával szeretném illusztrálni, hogy azért ez nem úgy működik, hogy december 31-éről január 1-jére itt minden megváltozik. Nézzenek vissza, és én megpróbálom az állításaimat tényszámokkal igazolni!

Nézzük a gazdaságfejlődés alapjait, a növekedés alapjait! 2024-ben az ipari termelés egész évben zuhant, két hónap volt, ami kivétel volt, a február és az április. A legutolsó számot mondom önöknek: 2024 szeptemberében ‑ az első háromnegyed év lezárt ‑ az ipari termelés volumene ‑ megtisztítottan a munkanaphatásoktól ‑ 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

(8.40)

A feldolgozóipari alágak közül ‑ a feldolgozóipar egyébként az ipar 95 százalékát adja, azt mondanám, az ipar szíve a feldolgozóipar ‑ ’11-ben visszaesett a termelés. Mi a garancia arra, hogy valamikor bekövetkezik egy inflexiós pont a negyedik negyedévben, és jövőre az ipar elkezd szárnyalni? Jól látható az elmúlt negyedév adataiból, hogy még nem látszik a fény az alagút végén. Tartós és meredek zuhanásnak vagyunk tanúi.

Felhívom a figyelmet, és ezért ragaszkodnék az ipari példához, ha megengedik, a nemzetgazdasági szinten mért GDP 23-25 százalékát teszi ki az ipar. Magyarul ez azt jelenti, hogy az ipar fellendülése nélkül dinamikus fejlődés szinte lehetetlen. Mint az előbb említettem, Nagy Márton miniszter úr 4 százalékos gazdasági gyarapodást vázolt erre az évre. A mostani tudásunk szerint 0,6-0,8 lesz. Ebben viszont teljes mértékben benne van az ipar pangása.

De ha az ipar nem elég, nézzünk meg egy másik nemzetgazdasági ágazatot, az építőipar helyzetét! Ugyanezeket az adatokat itt elmondhatnám, de megpróbálok rövidebb lenni. 2024 szeptemberében az építőipar termelése nyers adatok szerint 8,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Nem olvasom fel a részleteket. Itt akár beszélhetnénk az építmények hatásáról, a termelésekről, a különböző típusú építményfőcsoportokról. Minden mutató negatív az építőiparban.

Itt is egy hangsúlyos számot szeretnék mondani. Nagy Márton miniszter úr nyilatkozata szerint a magyar kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság, amely az alágakkal együtt a GDP 15 százalékát teszi ki. Itt akkor most megint vegyünk egy levegőt! Ha az ipar 23-25 százalékot tesz ki, az építőipar plusz 15 százalékot tesz ki, mind a két húzóágazat ‑ ezek húzóágazatok, 40 százalék körüli hatással van a GDP-re ‑, mind a kettő stabilan zuhan, akkor miből lesz meg ez a 3,4 százalékos gazdasági gyarapodás?

És akkor jön a harmadik ugyanilyen jellegű megjegyzésem ‑ ami lehet, hogy kicsit fárasztó lesz, elnézést kérek önöktől, de a KSH sem, meg a számok sem szoktak hazudni ‑, a beruházási statisztika. 2022 negyedik negyedéve óta minden egyes negyedévben ‑ ez most már két éve tart ‑, minden negyedévben zuhan a beruházások száma. Ami a legborzasztóbb benne ‑ nem fogom fölsorolni, mégis inkább megkímélem önöket ‑, csak az idei év erősödő zuhanását mutatom: az első negyedévben 9,6 százalékkal csökkentek a beruházások, a második negyedévben 16 százalékkal, és ehhez képest még a harmadik negyedévben további 15 százalékkal.

Ez egy monoton és kedvezőtlen változásirány, hiszen folyamatos zuhanást regisztrálhatunk. Ez olyan rémisztő, és ez a múlt nem fog megváltozni egy perc alatt január 1-jétől, ahol mínusz 15-ök, mínusz 13-ak vannak, abból a gödörből kimászni egy varázsvesszőütéssel nem megy. Tehát a beruházások értéke, mértéke, volumene direkt hatással van a bruttó hazai termékre, a GDP-re. Nem is véletlen, hogy az ország ’23-24. évi gazdasági teljesítménye ilyen gyenge volt.

A közölt negatív trend közvetlenül befolyásolta és befolyásolja valamennyi nemzetgazdasági ág teljesítményét. Tehát ha az iparnak, az építőiparnak, a beruházásoknak, a mezőgazdaságnak csapnivaló a teljesítménye, akkor vajon miben reménykedünk, hogy ebből lesz egy ilyen gyors kilábalás? Nyilvánvalóan ennek a gödörnek lesz alja. Remélem ‑ hát, nem szép ilyet mondani ‑, az alján vagyunk és a kikapaszkodásnál. De mi a garancia, hogy nem a visszaesés idejében vagyunk, hanem már a kimászás időszakában? Ez nyilvánvaló mindannyiunk számára ‑ és él nélkül mondom ‑, hogy beruházások nélkül, beruházási depresszióban nincs kibontakozás.

A magyar agrárium teljesítményéről azért nem szólok, mert egyrészt nem vagyok agrárszakember, meg hát nekem mindig a gyerekkorom jut eszembe, főleg a korosabb urak ‑ a hölgyek mindig fiatalok ‑ emlékeznek arra a mondásra, hogy a mezőgazdaságnak öt ellensége van: a négy évszak meg az imperializmus. Na most, ugye, ugyanígy van, a magyar mezőgazdaságnak ‑ most új kor jön ‑ öt ellensége van: a négy évszak és Brüsszel. Lehet látni, a tavalyi év számai alapján ‑ az aszálykár nyilvánvalóan jelentősen megviselte ‑ nem látom a garanciát arra, hogy a mezőgazdaság is mint húzóágazat, amiről halljuk azt, hogy milyen problémákkal küzd, az elmúlt napokban is hallhattak róla, vajon tud‑e annyit segíteni, hogy ez a 3,4 százalék megvalósuljon.

Nagyon röviden fogok beszélni arról ‑ itt is bizonytalan vagyok, itt nem is kritikus lennék, hanem kérdőjelet tennék fel ‑, hogy 397,5 forintos euróval van számolva a költségvetés. Novembert írunk, decembert írunk. Én természetesen nem vállalkoznék erre, még a bankszakemberek sem vállalkoznak arra, hogy hosszú távon, hogy mondjam, egy árfolyamszámot bemondjanak. De azért azt mindannyian érzékeljük, az elemzők és a különböző függetlennek is nevezhető intézmények ‑ nagyon óvatos leszek ‑ négyessel kezdődő euróval számolnak. Hogy aztán ez 410, 420, 430 lesz‑e, isten ments, hogy több legyen, de hogy önök hosszú távon 397-tel számolnak a jövő évre, az nekem közgazdászként kicsit ilyen, hát, hogy mondjam, jóslásszerű kategóriában van. Egyébként szerintem lehetne rajta igazítani. Ehhez nem kell költségvetési módosító indítvány, de nyilvánvaló, ha más euróval számolnak, akkor más költségvetést is kell benyújtani.

Hát, nem a szakmám, de nyilvánvalóan egy részében kell szólnom a nyugdíjasok ügyeiről. Államtitkár úr is és Szatmáry képviselőtársam is beszéltek arról, hogy a nyugdíjak növekedése 3,2 százalék. Én az abszolút értékekbe nem mennék bele, mert nem hiszem, hogy most azon sokat segítene, ha azt mondanám, hogy a 3,2 helyett legyen 3,5. Nem hiszem, hogy ebbe érdemes nekem belemenni. De azzal, hogy azt kimondják önök, hogy inflációkövető nyugdíjemelés van, azt nagyon szépen le lehet fordítani úgy magyarra, hogy önök csak azt tudják garantálni a nyugdíjasoknak 2026-ra, hogy pont ugyanolyan rosszul fognak élni, mint 2024-ben, ugyanis az a 3,2 százalék, ami inflációkövető, azt jelenti nyilvánvalóan, hogy a pénzromlás ezt a növekményt fel fogja zabálni, és jó esetben a nyugdíjasok reálpozíciója nullával nő. Tehát önök nem tesznek egy előrelépési ígéretet a nyugdíjasoknak, hanem azt mondják, hogy tavaly is rosszul éltél, idén is rosszul fogsz élni.

Ha a nyugdíjakról beszéltünk, akkor még egy dologról beszélnék a bérek vonatkozásában. Önök bizonyára tudják, hogy én nagyon sokáig, 25 évig bértárgyalásokat vezettem makroszinten, ezért valami fogalmam van a bérek alakulásáról. Ígérem, hogy a nyugdíjkérdésekről nem szociális megközelítésből fogok beszélni, talán azért is, mert nem is biztos, hogy az én számból jól hangzana, másrészt azért is, mert nem a szakmám, harmadszor azért, mert lesz, aki erről beszélni fog a parlamentben.

Kizárólag a magyar gazdaság szempontjából, és kérem, ezt nagyon fontolják meg, én nagyon örülök neki ‑ mondom, azért, mert 25 évig vezettem bértárgyalásokat ‑, hogy megköttetett a bérmegállapodás. Én egy rendkívül fontos dolognak tartom, hogy Magyarországon, még ha nagyon nehéz körülmények közt is, még ha nagyon-nagyon nehéz pályán is, van, aki részt vett ilyenekben a teremben, tudja azt, hogy milyen bokszok, milyen veszekedések és milyen dolgok vannak, és mennyi minden kompromisszum kell ahhoz. Ezért mondom, dicsérő jelleggel mondom, hogy jó, hogy van bérmegállapodás, bár a ’26. és a ’27. évre vonatkozó nagyon-nagyon lazán van megfogalmazva, ott nagyon-nagyon sok minden történhet. De nem az én dolgom, hogy minősítsem a bérmegállapodást.

A bérmegállapodással kapcsolatban nekem a bérek és a nyugdíjak viszonyában van egy nagyon-nagyon, azt kell mondanom, keserű, rossz szájízű megjegyzésem. A bérmegállapodás szerint ‑ önök is tudják ‑ 9 százalékkal emelkednek jövőre a minimális bérek ‑ örülök neki ‑, 7 százalékkal emelkedik a garantált bérminimum ‑ örülök neki ‑, a bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 8,7 százalékkal emelkednek. Kizárólag gazdasági szempontból tartom életveszélyesnek, hogy amikor nap mint nap azt hallom a gazdasági minisztertől, a pénzügyminisztertől, hogy a belső fogyasztást intenzifikálni, dinamizálni kell, akkor hogy fér össze a közgazdász agyunkban, hogy a bérek 2,5-3 százalékkal gyorsabban emelkednek, mint a nyugdíjak. Mondom, nem szociális megközelítésből mondom. Arról beszélünk, hogy fogyasszon a magyar társadalom.

(8.50)

Nincs szükség arra, hogy ez a 2-2,5 millió nyugdíjas fogyasszon? Ráadásul még azt az ellentmondást is vélem felfedezni, hogy e nyugdíjas-társadalom felének ‑ ugye a mediánnyugdíjasok ‑, egymillió embernek nem éri el a 204 ezer forintot a nyugdíja. Ha ők egy jelentősebb, a mai 3,2 százaléknál magasabb reálértékű nyugdíjat kapnak, bármiféle indexálással, ezek a nyugdíjasok ezt a pénzt nem fogják kihordani az országból. Nem utaznak a Hawaii-szigetekre, nem járnak síelni, hanem szépen beviszik a vegyesboltba, és ha még maradt valami, akkor vesznek ruházati cikket, és ha bedöglött a mosógép, akkor vásárolnak újat.

Tehát ezt a fogyasztói kört ‑ hangsúlyozom: kétmillió nyugdíjas, félmillió nyugdíjszerű ellátásban részesülő idős ember, akiknek egyébként a pálya be van szorítva, mert idén még nyugdíjprémiumot sem kapnak, mert 3,4 százalékra nem jár nyugdíjprémium -; ezeket az embereket kihagyták a számításból. Tehát ha önök komolyan gondolják azt, hogy Magyarországon a belső fogyasztást meg kellene pörgetni, akkor ne feledkezzenek meg arról, hogy itt van két és fél millió jövedelemtulajdonos, aki a jövedelmét azonnal becipeli vidéken a vegyesboltba, Budapesten a nagyáruházakba, amiből rögtön áfabevételük lesz, jövedékiadó-bevételük lesz, iparűzésiadó-bevételük lesz, és ha nem gyilkolják le a kereskedelmet különadókkal, akkor végül még társasági nyereségadót is tudnak belőle kivenni.

Tehát kérném, hogy ezt mérlegeljék! Szociális szempontból meg egyébként nagyon hibásnak tartom, hogy a bérek és a nyugdíjak közt most már tartósan nagyon nagy az olló. Itt egy nagyon komoly szociális válság fog kialakulni a nyugdíjasok kárára, és őket nem védi meg senki. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket! (Taps a DK padsoraiban.)