Kálmán Olga (DK)

KÁLMÁN OLGA (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már akkor rossz érzéseim támadtak, amikor először meghallottam, hogy önök gazdasági akciócsomagot emlegetnek a jövő évi költségvetés kapcsán. Aztán a gyanúm csak erősödött, amikor azt ígérték, hogy az akciótervükkel most egy csapásra meg fogják oldani a csodálatos hirtelenséggel felismert, egyébként 14 év óta tartó és egyre mélyülő lakhatási válságot.

(20.20)

Valami gond lehet az önök reakcióidejével. B variáció, hogy nincs gond az önök reakcióidejével, hanem szándékosan hagyták, hogy elszabaduljanak a lakásárak, hogy az építőiparban érdekelt cimboráik cefetül megszedjék magukat, és most pedig elbábozzák, hogy önök megsegítik a fiatalokat, megsegítik a családokat.

A kormány számtalan ponton belenyúlt a lakáspiaci folyamatokba, az intézkedések jelentős többsége azonban vagy nem befolyásolta, hogy megfizethetőek legyenek a lakások, vagy egyenesen rontotta a helyzetet. Az Eurostat felmérése szerint 2010 és ’24 között Magyarországon drágultak a második legnagyobb mértékben a lakóingatlanok, és a bérleti díjak emelkedésében is a felső harmadba tartozunk. A fizetések és az ingatlanárak közti olló a 2010-es évektől egyre csak nyílt. Hát, ne mondják nekem, hogy erről önök most hallottak először!

Az önök 14 éve alatt számos olyan program futott, amelyben háromféle cél keveredett: (Ujjaival mutatja.) a családok támogatása és a gyermekvállalásra ösztönzés, a lakhatás támogatása, valamint a megrendelések biztosítása az építőiparnak. És mi lett ennek a következménye? Az árakat nem csökkentették vagy szinten tartották, hanem növelték. És miért? Mert a támogatások révén a vevők egyes csoportjainak hirtelen több, ingatlanra költhető pénze lett, egy piacon pedig az eladók azonnal alkalmazkodnak ahhoz, ha a vevőik tovább tudnak nyújtózkodni.

A lakhatási programokra költött közpénz nagyobb része a piaci szereplőknél csapódott le a támogatott hiteleket osztó bankok, az építési vállalkozók és az eladók között. Ők mind jól kerestek a dolgon. Hát, alap közgazdasági tétel, ami az önök figyelmét véletlenül vagy szándékosan elkerülte, hogy ha a keresleti oldalon beavatkoznak, akkor az az árak emelkedésével jár.

Számtalan tanulmány készült, melyek szerint a klasszikus CSOK-nak például a háromnegyedét vitte el az ingyenpénz generálta áremelés. A telektulajdonosok, az építési vállalkozók és a lakáseladók egyszerűen beépítették az árba az összeg nagy részét. Az eredmény tehát: az állam által is gerjesztett infláció inkább csak bosszantó volt azoknak, akik azt tapasztalták, hogy már a CSOK-kal együtt sem tudnak jobb vagy nagyobb lakást venni; pontosabban CSOK-kal sem, meg CSOK nélkül sem.

Elmondtam már önöknek itt a parlamentben, a hétfői lakhatási vitán is a GKI adatait, de elmondom ismét, hátha végre rögzül, hogy mit okoztak. Egy kétkeresős, átlagjövedelemmel rendelkező pár, ha minden hónapban a jövedelme 20 százalékát félre tudja tenni, akkor egy 60 négyzetméter körüli használt lakást több mint 14 év múlva tud megvenni, új lakáshoz pedig több mint 30 év kell. Budapesten ennél is rosszabb a helyzet: használt lakásoknál több mint 29 évnek, míg új lakások esetében több mint 41 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy össze lehessen spórolni az árát. Tehát a mai fiatal párok 50-60 éves korukban juthatnak el önerőből az első közös otthonig.

De még ez sem pontos megállapítás, hiszen a mai lakásárak és a KSH mai átlagjövedelmi adatai kellenek mindehhez. Azt meg, ugye, nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, csak sejtjük. A szakemberek arra számítanak, hogy a 2025-ös akciótervük még inkább fel fogja pörgetni a lakásárakat. Mert a lakhatási válságra mi az önök válasza? Adósodjon el még több család! A babaváró, a munkáshitel, a CSOK Plusz, a falusi CSOK után újabb és újabb hitelprogramokkal kívánják ösztönözni a lakosságot a hitelfelvételre. Nem kell, hogy nekem higgyenek, fogadják el azt, amit a piac szakértői mondanak. A vevőknek nyújtott újabb és újabb hitelek arra sarkallják az eladókat, az építési vállalkozókat, hogy emeljék az áraikat. Leegyszerűsítem önöknek: kaptak hitelt? Van pénzük? Akkor fizessenek még többet!

De van ezzel még egy probléma: a hitelképes magyar háztartások túlnyomó részének már így is van törlesztenivalója. Nagy Márton büszkén bejelentette pár napja, hogy nemcsak a keresletet fogják növelni a kedvezményes hitelekkel, lakhatási támogatásokkal, hanem a kínálatot is. A beruházóknak pedig sok tőkét adnak a fejlesztésre. Hát, ékes példája ez annak, hogy az önök legfontosabb célja: az építőipari cimborát még jobban kitömjék közpénzzel, épüljenek még drágább lakások; aki pedig vásárolni szeretne, az adósodjon el még jobban!

Ismerve önöket, azon már meg sem lepődünk, hogy az új hitelötleteikkel is trükköznek. 5 százalékos lakáshitelkamat-plafonnal kábítanak minket. Ezzel csak az a baj, hogy a megszabott feltételek alapján nincs ilyen lakás, és nincs ilyen hitelfelvevő. A lehető legdrágább, „A+”-os energetikai besorolással rendelkező lakásokra lehetne majd igénybe venni ezt a hitelt, amely lakásoknál már most is 1,5-2 millió forint a négyzetméterár. A hitelfelvételi feltételek között viszont az szerepel, hogy a négyzetméterár nem lehet több mint 1,2 millió forint, tehát nem lesz ilyen eladó lakás, és nem lesz ilyen hitelfelvevő sem, aki 35 év alatti és 800 ezer forint fölötti keresettel rendelkezik, ha egy 30 éves futamidőt nézünk. Az meg már csak hab a tortán, hogy semmit nem árultak el, mi lesz öt év után? Öt évig fix a kamatplafon, és utána mekkora kamat terheli majd a felvett hiteleket? Nahát, ez az önök furfangos akciótervének az egyik atomfegyvere, ami már a költségvetés vitájában is tudvalevő, hogy egy nagy kamu.

Előszeretettel mondják itt a számokat, hogy az elmúlt években hány család hány milliárd kedvezményes lakáshitelt vett fel az önök jóvoltából. Biztosan hallottak már arról, hogy a nominálisan emelkedő hitelkereslet fő oka a lakásárak emelkedése, nem pedig a lakásforgalom élénkülése. A hazai háztartások lakás- és jelzáloghitel-állományának reálértéke 2011 óta folyamatosan csökken, aminek oka tehát a lakásárak jelentős emelkedése.

A számítások szerint körülbelül 1,5 millió aktív háztartás hitelképes ma Magyarországon, amelyből 1 millió 200 ezer, vagyis a 80 százalékuk már jelenleg is rendelkezik ingatlan- vagy szabad felhasználású jelzáloghitellel. Tehát az önök fantasztikus akcióterve azt a csoportot célozza meg a hitelfelvételi programokkal, akik már rég eladósodtak a következő 20-30 évre.

Másik nagy kedvencem az akciótervükből a vidéki otthonteremtési program 5 ezer fő alatti településeken. De arról valahogy mindig elfelejtenek beszélni, hogy ugyan miért költözzenek a fiatalok ma Magyarországon falura, oda, ahol nincs háziorvos, nincs busz, nincs vonatközlekedés, nincs posta, már bezártak a boltok, se iskola, se óvoda, nincs munkahely? Az utak állapotáról még nem is beszéltünk! Erről miért nem szólnak önök?

És arról is részletesebben beszélhetnének az akciótervükben, hogy mennyit visz el manapság a lakások fenntartása. Az Economist nemrég 35 nagyváros lakbéreit hasonlította össze a helyi fizetésekkel. Az eredmény: egész Európában Budapesten a legdrágább a lakhatás. Tudom, most azt fogják harsogni, hogy 2025-től maximum 150 ezer forintig a munkáltatók adhatnak lakhatási támogatást. Ettől azt várják, hogy olcsóbbak lesznek a lakbérek? Dehogy lesznek! Sőt, erre is azt mondják a szakemberek, hogy még inkább fel fogja hajtani az albérleti árakat.

Az előbb a könnyebb megértés miatt már leegyszerűsítettem önöknek egy közgazdasági tételt vagy annak magyarázatát, hogy mire fog reagálni a piac, és hogyan fog reagálni. Kaptak hitelt, vagy ez esetben kaptak támogatást? Akkor van pénzük, fizessenek még többet, emeljük az árakat! Már most is az a helyzet, hogy havi 100 ezer forint alatt lassan egy szobát sem adnak ki.

Ma Magyarországon több mint 2,5 millió ember él lakhatási szegénységben. A Habitat for Humanity Magyarország ’24-es lakhatási jelentése szerint aki lakhatási szegénységben született, valószínűleg abban is marad, így éli le az egész életét. Tudják, ezekben a felmérésekben évek óta négy fő terület alapján sorolják be a lakhatási szegénység különböző fokozatait: a megfelelő lakhatási infrastruktúra részleges vagy teljes hiánya, a nem megfelelő fűtés lehetősége, a túlzsúfoltság, illetve a 40 százalék feletti lakásfenntartási költségek. A jelentésből kiderül, hogy a háztartások átlagos bevételeik 24,6 százalékát költik lakásfenntartási költségekre. A lakhatási szegénységben élők nem férnek hozzá az otthonfelújítási és az energetikai programokhoz.

(20.30)

Az önök által évek óta megalkotott költségvetésekből és a ’25-ösből és a következőből is (sic!) az látszik, hogy a kormány lakhatási célú költségvetési kiadásainak több mint 90 százaléka szociálisan nem célzott.

Tudják, a megoldásra számtalan javaslatot tett már le az asztalra a Demokratikus Koalíció, és most is módosító javaslatokat fogunk benyújtani a költségvetéshez a bérlakás- és kollégiumépítésre. Persze tudjuk, hogy önök nem hallgatnak a józan, a jobbító szóra. Egyrészt azért, mert önöknek az presztízskérdés, hogy az ellenzék javaslatait nem veszik figyelembe; másrészt önöknek más a céljuk. Nem a megoldás, nem az emberek hétköznapi megélhetésének jobbítása ‑ dehogy! Az önök célja nagyon átlátszó: a baráti építőipari cégeket közpénzmilliárdokkal gazdagítani, a lakosságot pedig eladósítani. És a politikai céljuk is teljesen átlátszó: felpörgetik a lakásárakat, majd nagy kegyesen államilag támogatott hiteleket adnak, hogy érezzék az emberek, a jó Orbán-kormány megsegítette őket.

Mondanám, hogy ügyes, de leginkább a szégyenteljes kifejezés illik ide. Önök generálták a bajt, majd úgy tesznek, mintha önök mentenék meg a bajba jutott embereket. Ezt az alantas politikai játszmát szolgálja az önök által összehozott 2025-ös költségvetés, gazdasági akciótervestül, mindenestül. Köszönöm szépen. (Hegedüs Andrea tapsol.)