Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik), a napirendi pont előadója: Nagy szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat és kedves meghívott vendégeinket. Néhány évvel ezelőtt egy lakhatási vitanap feltételezhető módon nem jött volna össze itt a parlamentben, ahogy azok a civilek írták, akik egy lakhatási minimumot kidolgoztak. Szeretném őket szeretettel üdvözölni, mert itt vannak azok a szervezeti vezetők, akiknek a munkájáról is nagymértékben szól ez a vitanap. Mind a Habitat, mind az Utcáról Lakásba! Egyesület képviselőit nemcsak üdvözlöm, de egyben képviselőtársaim figyelmét felhívom arra, hogy érdemes velük konzultálni, és érdemes velük szakkérdésekről egyeztetni.

Szeretném megköszönni továbbá a jobbikos képviselőkön túl az LMP, a Mi Hazánk, az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőinek azt a támogatást, amelynek köszönhetően létrejöhetett ez a vitanap, és a késő este ellenére örülök, hogy létrejött az, ami a korábbiakban nem jöhetett volna létre.

A kormány az egyik legfelkészültebb államtitkárát, miniszterhelyettesét küldte erre a vitára, mégis őt nagyon nehéz helyzetbe hozta a tekintetben, hogy bár kétségkívül felsorolta az összes idevágó kormánypárti próbálkozást, maga az expozéja a beismerést is részben tartalmazta, hiszen valóban igaz, hogy Európában az ingatlanárak Magyarországon robbantak a legnagyobb mértékben, és ha valaki az albérletárakat megvizsgálja, ugyanazt találja: 2015 óta lényegében megduplázódtak az albérletárak. Ennek oka elsősorban szakmai kérdés, egy olyan kínálati szűkösség, amely egyértelműen azt jelzi, hogy rettenetesen kevés az új építésű lakás Magyarországon. Elhangzott, hogy a most épülő, új építésű lakásszám alapján 250 évente cserélődhetne meg az ingatlanállomány, és rettenetesen kevés a bérelhető lakás, az Airbnb helybenhagyása, a hosszú távú kormányzati tétlenség pedig csak súlyosbította ezt a helyzetet. Annak viszont nagyon örülök, hogy a kormány több mint egy évtizedes szembe nem nézés után most problémaként ismerte el a problémát, és megoldandóként azt a katasztrófahelyzetet, amivel már korábban kellett volna szembesülni.

Tizenhét év, kedves képviselőtársaim, 17 év teljes jövedelmét kéne egy tipikus statisztikai értelemben vett átlagos fiatalnak félretennie ahhoz, hogy olyan új építésű lakást tudjon vásárolni, amely nemcsak az ő ott lakására, ott élésére, hanem családalapítására is alkalmas. Ez nyilván nem egy 30 négyzetméteres lakás ára. Nagyon támogatom azt, hogy demográfiai célok is egészítsék ki a lakhatási célokat, ezek haladjanak egy nyomvonalon. Ennek ugyanakkor az előfeltétele az, hogy egy életszerű helyzetbe hozzuk azokat a magyar fiatalokat, akik most egy brutális helyzettel találkoznak. 250 ezer forint fölötti budapesti albérleti díjakat kell fizetniük, és bár kaphatnak támogatott hiteleket ilyen vagy olyan formában, ha ezek feltételeit nem tudják teljesíteni, büntetőkamatokkal találkoznak, és olyan fenyegető, büntető jellegű tételekkel, amelyek nagyon sokszor elveszik a kedvet attól, hogy kockáztasson az érintett.

S ne feledjük el, hogy a kormány amellett, hogy nem vett tudomást a lakhatási kataklizmáról, elkövetett egy olyan történelmi mulasztást, amit miniszterhelyettes úr is említett az expozéjában ‑ én ugyanakkor egy egészen más optikával, fénytöréssel kellett hogy vizsgáljam az évek során ‑, ez pedig a devizahiteles lakhatási katasztrófa. Persze hosszú vitát folytathatunk arról, hogy 2001 óta hogyan futott fel, hogy került a piacra ez a termék, melyik kormánynak milyen mulasztása van ebben, mert kétségkívül mindegyiknek van, és ezt nem szabad eltagadni. De azt is látjuk, hogy a felvételkori árfolyamon történő forintosítás helyett piaci forintosítás lett, és az érintett károsultakkal történő megegyezés helyett a Bankszövetséggel és az EBRD-vel született paktum. Ez persze még vitaképes, ezt kormánypártiak és ellenzékiek vélhetően máshogy látják.

Ami a makacs statisztika, az a negyedévenkénti bontásban megjelent kilakoltatási adatok tömege. Azt látjuk, hogy tízezrével lakoltattak ki elhelyezés nélkül magyar családokat, Magyarországon egy teljes iparág épült erre, és ennek annyira negatív üzenete van generációkon átívelő módon, hogy az valami egészen elképesztő. Az én egyelőre bizonyítás nélküli állításom, hogy a katasztrofális demográfiai adatokon is látszik a kilakoltatott és devizahitelbe kényszerített családok elmaradt gyermekvállalása, illetve kettétört élete. Éppen ezért a devizahiteles kálváriát nem lehet lezártnak tekinteni, ezt a dossziét valamikor újra kell nyitnunk.

Ugyanígy kicsit bántja a fület, amikor hosszú éveken keresztül kizárólag a saját tulajdonú ingatlanra koncentráltak kormánypárti képviselőtársaink azzal a nagyon egyszerű méréssel, hogy az emberek jobban szeretik a saját ingatlantulajdont, mint a bérleményt. Ez igaz, csak ebből a statisztikából kimaradt több millió honfitársunk, aki semmilyen formában nem engedhetett meg magának saját ingatlantulajdont. Korábban a lakhatási célú előtakarékoskodás állami támogatásával sokszor egy bankhitel önrészére össze tudtak spórolni, de az LTP állami támogatását ez a kormány hosszú évekkel ezelőtt megszüntette. Ez a megszüntetés további fiatalok tízezreitől vette el a lehetőséget, hogy egyszer saját tulajdonú ingatlanban éljenek.

Egyet kell hogy értsünk a civilek által megalkotott lakhatási minimum legeslegtöbb pontjával, hiszen azt látjuk, hogy nemcsak a bérlakásépítések szükségessége köszön itt vissza, de az energiaszegénység felszámolása is, hiszen katasztrofális energetikai állapotban van a magyar otthonok igen jelentős része. Itt sem láthattunk olyan programot, amely széles körben oda tudott volna hatni. S ne tagadjuk el, hogy a civilek programpontjai között is megjelenik az elhelyezés nélküli kilakoltatások felszámolása, megtiltása. Ez nem sikerült, és ez egy katasztrofális mulasztása volt Magyarországnak.

Nagyon sok politikai közösség letette a saját programját ezen a téren. Mi, jobbikosok 2012-ben már letettük az előképét annak a Mi Várunk nevű országos bérlakásépítési és lakhatási programnak, amely leszögezte, hogy éves szinten legalább 5-10 ezer új építésű bérlakásra van szükség hosszú éveken keresztül, hogy ennek legyen valamilyen statisztikai látszata.

(20.30)

És bár nagyon sokáig a 600 ezres üresingatlan-állomány felméréséről diskuráltunk, Lázár miniszter úr kijavította, hogy most már 700 ezer az a 600 ezer. Nyilván a magántulajdonúak esetén maximum egy lakásügynökségi koncepció jöhet szóba, de az állami és önkormányzati tulajdonúak esetén, ha csak annyit elérünk, hogy ezek tíz százalékát felújítjuk, már több tízezer bérlakás tudja szolgálni a magyar jövőt.

Ne tagadjuk el azt sem, hogy az albérletben élők sanyarú és nehéz helyzetén gyors segítséggel kell segíteni; végig kell gondolni tehát az albérlettámogatás lehetséges menetét. Hogy ez közvetlen juttatással vagy adókedvezmény által valósuljon meg, legyen egy szakmai vita tárgya, én mind a kettőre nyitott vagyok. Hozzám nagyon közel áll az a koncepció is, hogy adókedvezmény formájában tegyük elérhetővé az albérlettámogatást, de mivel a családi adókedvezmény összege szerencsés, üdvözlendő módon várhatóan növekedni fog, ne érjünk el olyan helyzetet, hogy nem tudják az érintett családok realizálni. Ezért az albérlettámogatást akár negatív adó formájában oda kell juttatni minden érvényesülni próbáló, dolgozó, tehetségét, szorgalmát kamatoztatni kívánó magyarnak, nemcsak családosoknak, de rájuk különösképpen koncentrálva.

Nem tagadhatjuk el azt sem, hogy a kínálati szűkösséghez erősen hozzájárul a külföldi és kizárólag spekulációs, befektetési célú ingatlanvásárlások tömege, özöne. Ezek esetén egy büntetőadó jellegű intézkedéstől sem riadunk vissza, garantálva azt, hogy ez ne épülhessen be az árba, viszont aki magyarnak, fiatalnak, hallgatónak adja ki az ingatlanát és hosszú távra, az élvezzen adókedvezményt vagy akár adómentességet.

Nagyon sok ötlet és elképzelés hangozhat el ma, én tisztelettel és szeretettel várom ezeket, végigjegyzetelni tervezem az estét. Nyilvánvaló módon majd a családtámogatásokról, azok hatásairól is szót kell ejtenünk, de úgy gondolom, hogy a szülőföldön való boldogulás ideája és vágya lehet az egyetlen, aminek mindenfajta lakhatási és demográfiai döntésünket alá kell rendelni, ezért tisztelettel üdvözlöm minden részt vevő képviselőtársamat, és érdemi, termékeny vitára hívom fel őket. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiból.)