Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemrég emlékeztünk meg szülőfalujában, a dél-somogyi Csokonyavisontán Nagyatádi Szabó István, a földosztó miniszter halálának századik évfordulójáról.

A vidék szerelmese, akinek lelkében olthatatlan vágy égett a dél-somogyi lankák iránt, mit tenne, mit mondana, hogyha fölébredne, és látná azt, hogy mivé lett a magyar vidék és egyébként szeretett szülőföldje, Dél-Somogy is? Ez a parasztember, aki az első paraszti származású országgyűlési képviselője lett a tisztelt Háznak, az eke szarva mellől ment a politikába, tükröt tartani egyébként a tisztelt Ház elé, hogy a képviselőtársai lássák azt, hogy milyen a magyar vidék helyzete, milyen a magyar falu helyzete.

Apja még a Széchenyiek féltelkes jobbágya volt, ő azonban szorgalommal középgazdai rangra küzdötte fel magát, viszont a halálakor sem volt neki többje mint 45 holdnyi föld, ez 20 hektár. Néhány mai, mostani politikus bizton példát vehetne róla, ugyanis nem a politikából gazdagodott meg és vált milliárdossá, dúsgazdag emberré Nagyatádi Szabó István, aki élete végéig jobban szerette egyébként, ha őt nem kegyelmes uramnak szólították, ami egyébként megjárt volna neki miniszteri címe okán, hanem egészen egyszerűen csak Pista bátyámnak.

Bizony, hogyha fölébredne, hogyha megnézné, hogy mi lett a vidékkel, akkor sok szempontból elborzadna, hogy mi lett azzal a vidékkel, amelyről Csoóri Sándor is úgy fogalmazott, hogy ezer éven át a magyar vidék volt az, a magyar falu volt az, ami ezt az országot, ezt a nemzetet megtartotta. Viszont jött a XX. század, aztán a XXI. század és a XX. században a kommunista padláslesöprés, a Rákosi-féle pusztítás, aztán az erőszakos téeszesítés Magyarországon megadta az első kegyelemdöfést annak a magyar vidéknek, amiről most itt ‑ én is vidéki képviselőként ‑ szólni szeretnék.

De beszélhetnénk a ’71-es országos településhálózat-fejlesztési koncepcióról, ami bűnös módon településeink kétharmadára mondta ki a halálos ítéletet azzal, hogy funkció nélkülinek, szerepkör nélkülinek nyilvánították őket. Majd jött a módszerváltásnak titulálható rendszerváltás, amikor budapesti ügyvédek az olcsón fölvásárolt kárpótlási jegyekkel vásároltak maguknak hatalmas latifundiumokat arra, mifelénk, Dél-Somogyban is.

Ha Nagyatádi Szabó István politikai munkássága előtt kell fejet hajtani, akkor kormánypárti képviselőtársaim is veretes szavakkal, mondatokkal illetik az ő tevékenységét, ami valóban példamutató. Viszont a mindenkori szónokokban kell lennie annyi lélekbátorságnak, hogy szembe merjenek nézni a valósággal, és föl merjék tenni azt a kérdést, hogy beérett‑e a földosztó miniszter vetése, aki annak idején 400 ezer vidéki családnak juttatott földet. Az ő mottója, Nagyatádi Szabó István mottója ugyanaz volt, hogy nem sebeket ütni érkezett a parlamentbe, a tisztelt házba, hanem sebeket gyógyítani ‑ de merem állítani, hogy ha ez a béketűrő magyar parasztember látná a mostani állapotokat, akkor hegyesre pödörné a bajuszát, föltűrné az inge ujját, és bizony lehet, hogy a vasvillát megragadva rendet tenne. Ugyanis ha megnézzük azt, hogy mi történt ott, felénk, Dél-Somogyban, akkor azt tapasztaljuk, hogy az állami földárveréseken egy olyan, idegenből betelepedett família vásárolt magának ezer hektár földet, amelyik egészen biztosan nem tudja megmutatni a szülei, nagyszülei sírját ott, valamelyik környékbeli temetőben.

Aztán a Széchenyiek egykori birtoka Rinyatamásiban, ami Benettoné lett a rendszerváltás után, nem fogják kitalálni, hogy mostanra kié: bizony, ez az 5 ezer hektáros uradalom nem másé, mint Tiborcz Istváné lett. No, ennyit a kisgazdaságok támogatásáról.

A nagyatádi konzervgyár, amikor valamikor ott még ezer ember dolgozott és több mint tízezer tonnás termelést produkált, romjaiban hever, eladásra vár. Holott ha kihasználnánk azokat az élelmiszeripari kapacitásokat, amelyekkel Magyarország rendelkezik, akkor akár 20 millió embert is el tudnánk látni jó minőségű élelmiszerrel. De ehelyett azt látjuk, hogy a vidék fogy, néptelenedik, annak a körzetnek, Dél-Somogynak a lakossága is, ahonnét én érkeztem, a rendszerváltás óta elveszítette lakosságának több mint egynegyedét, és ez a fogyás rohamos. Tehát ha azt mondom, hogy az ottani települések is a halálsoron vannak, akkor nem hiszem, hogy valamiféle ellenzéki túlzásba estem.

A mindenkori kormányzatnak pedig kutya kötelessége lenne megmenteni ezeket a perifériákat, az évtizedek alatt halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított olyan térségeket is, mint amilyen Dél-Somogy. Várjuk egyébként a kormányzati támogatást. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik és a DK padsoraiból.)