Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha van szerencsés lapjárás, akkor ez az, hogy Nacsa képviselőtársam után következhetek, mert itt a rózsaszín ábrándjait egy kicsit szerte tudom foszlatni, ugyanis a családtámogatásoknál fontosabb kérdéseket nehezen lehetne ebben a Házban tárgyalni. Szerintem idáig egyet is értünk. Én biztos vagyok a jóindulatában a tekintetben, hogy a demográfiai kérdések az ön számára ugyanolyan fontosak, mint nekem, és biztosan azt szeretnék önök is elérni, hogy a demográfiai mutatók terén végre valami sikert mutathassanak fel. Sajnálatos módon most inkább egy katasztrófahelyzetben, a süllyedő Atlantisz tetején ülve vagyunk megtalálhatóak, és semmifajta örömódát nem zenghetünk erről.

De ha a családtámogatásokról beszéltünk, én egyetértek önnel, egyetértek a családi adókedvezmény tekintetében abban, hogy a jogosultak több mint 98 százaléka ezt igénybe tudja venni, ez jó dolog. De önök nem buta emberek. Az a helyzet, hogy amikor bevezették a családi adókedvezményt, helyesen, mi szóltunk önöknek, hogy ha ezt nem teszik inflációkövetővé, akkor az infláció minden évben zabálni, erodálni fogja az értékét. Ez megtörtént a 17 százalékos inflációs évben, megtörtént akkor is, amikor 40 százalék fölött volt az élelmiszer-infláció, és önök direkt, tudatosan, szántszándékkal nem nyúltak a családi adókedvezmény elpárolgó értékéhez nagyon sok éven keresztül. Egyszer volt egy korrekció a kétgyerekeseknél, egy nagyon helyes emelés, ami majdnem inflációkövetőre sikerült, de azért mégsem, tehát azt nem érte el a szintje még az emelés tekintetében sem.

A politikatörténelem lapjaira tartozik, de a jelenleg mi hazánkos és jobbikos képviselők együttesen már 2014-ben letettek egy javaslatot a parlament asztalára, amely egyértelművé tette, hogy inflációkövetővé kell tenni a családtámogatási rendszert, és bármelyik frakcióra néznek, mi azóta is nagyon sokszor hangoztattuk ezt, minden évben, minden költségvetési vitában, hogy ha nem inflációkövető a rendszer, akkor nem érheti el a célját, kiszámíthatatlan, nem tudnak rá építkezni az érintett családok.

Amikor Nacsa képviselőtársam dicshimnuszokat zeng arról, hogy jó intézkedés a családi adókedvezmény, akkor mi egyetértünk. A probléma az, hogy önök ezt kiküldték a sivatagba, és hagyták kiszáradni, elpárologni, értékét veszteni.

Most az a helyzet, hogy a családi pótlékról a miniszterelnök úr nagyon őszintén elmondta, hogy ahhoz nem akartak jobban nyúlni, de igazából hagyták, hogy elértéktelenedjen, és ez őszinte beszéd, én az ilyet szeretem. Annak az összege 12 300 2008 óta, és azóta is annyi. Tehát ezt gyakorlatilag hagyták úgy elértéktelenedni, hogy azért ne kelljen megszüntetni vagy kivezetni, ez sokkal jobb, mintha kivezették volna egy mozdulattal. Erre rakódott rá a családi adókedvezmény. Viszont ott a kétgyerekeseknél a korrekció miatt nagyjából az értékének a felét vesztette el az adókedvezmény vásárlóértéke, az egy- és háromgyerekeseknél pedig több mint a 60 százalékát.

Tehát előállt az a helyzet, hogy valami elveszíti az értékének több mint a felét, várnak sok-sok évet, aztán megduplázzák ezt. És ezt, hogy visszapótolják az infláció által elveszített értéket, még azt sem teljesen, beállítják egy forradalmi tettként, mintha az ellenzék egy jó része, amely nyitott a demográfiai és családtámogatási kérdésekre, nem figyelmeztette volna önöket minden áldott esztendőben, hogy tegyék inflációkövetővé ezt a rendszert. Tehát egyszerre van igaza és nincs igaza, mert ez egy jó intézkedés, de eddig is meg kellett volna őrizni az értékét, a vásárlóerejét. Azzal, hogy most visszaadják az elveszített inflációs értéket, egy nullpontra kerülünk.

De, képviselőtársaim, mi lesz jövőre, 2025-ben, aztán ’26-ban, ’27-ben? Minden évben az infláció mértékével korrigálni fogják ezt az értéket? Felfelé fogják minden év márciusában az előző évi inflációjának megfelelően ezt módosítani? Nem, erről nincs szó. Önök most egy egyszeri kiigazítást tesznek, helyesen teszik, mivel öt éve javasoltam én magam is itt a parlamentben, nagyon-nagyon furcsa lenne, ha ezt nem támogatnánk, tehát ha lesz erről szavazás, mi ezt támogatni fogjuk, de arra kapacitáljuk önöket, hogy tegyék inflációkövetővé a rendszert.

Tudják, mi a faramuci? Nacsa képviselőtársamhoz fordulok, mert előttem szólt. Önöktől nem áll távol az inflációkövető adópolitika. Most éppen inflációkövető adóemeléseket jelentettek be, amelyek automatikusan minden évben, egyébként a parlament ellenőrző jogkörét részben kikerülve növekedni fognak. Tehát itt volt fókusz és volt figyelem arra, hogy évenkénti inflációkövetés legyen. Amikor az önök bevételi lábáról van szó (Nacsa Lőrinc: Nem a miénk, az államé.), amikor a magyar családok bevételéről van szó, akkor nincs szó inflációkövetésről, egyszeri korrekciókról van.

A helyzet az, hogy még el tudnánk fogadni valamilyen rossz szájízzel ezt az inflációkövető adóemelést is akkor, ha a családtámogatások összessége is inflációkövető lenne, akkor ez egy adópolitika vagy filozófia lenne a kormány részéről, amin lehet vitatkozni, hogy jó vagy nem jó, de ez egy következetes magatartást takarna, és akkor mind a két oldalon inflációkövetővé kellene ezt tenni.

(15.10)

A családi pótlékról már beszéltem, még egyetlen mondatot engedjenek meg. A családi pótlék egy szimbolikus tétel. Mindannyiunkban a jobboldalon van egy rossz érzés a tekintetben, hogy ez mivel alanyi jogon jár, ezért nincs a másik oldalon olyan kérés vagy motiváció, hogy ez a munkához kötöttsége okán egyfajta extra társadalmi vállalással párosuljon. Éppen ezért a családi pótlék tekintetében én még nyitott is lennék egy duplázásra, tehát hogy az elveszített értékét kapja vissza, de mi ezt a családi kártya nevű intézményen keresztül tudjuk csak elképzelni, amely családi kártya vállaltan leszűkíti a termékkört, amire el lehet költeni ezt az összeget: alapvető élelmiszerek, gyermeknevelési cikkek és a gyermek jólétét és jóllétét támogató szolgáltatások vagy akár a lakhatási költsége kifizetésére lehetne ezt fordítani. Tehát ha garantálhatnánk, hogy a gyermek érdekkörében hasznosul ez az összeg, mi nyitottak lennénk arra, hogy egy dupla duplázás legyen, tehát a családi adókedvezmény mellett a pótlék is duplázódjon meg. De látjuk a kormány költségvetési prioritásait és azt is, hogy egy mega költségvetési vállalásnak tekinti a családi adókedvezmény duplázását.

De államtitkár úrhoz fordulva, azért szeretném felhívni valamire a figyelmüket: önök kedvezőtlen kamatkörnyezetben rettenetesen drága hiteleket vettek fel, nagyon magas százalékot fizetünk most ebben az évben is utánuk. Ezeknek egy része kifut, az azt követő, kedvezményesnek nem mondható, de mégiscsak alacsonyabb kulcsú hitelek törlesztési kötelezettsége miatt az államadósságtörlesztési kötelezettség brutális 4000 milliárdos terhe egy kicsit csillapodhat. Meglepő módon pont annyival fog csillapodni, mint amennyiből kijön a családi adókedvezmény megduplázása, meg egy-két, választás előtti, jólétinek tűnő intézkedés. Nem baj, én ezt támogatom, de ne állítsuk be úgy ezt, mintha máshonnan kellene elvenni ezt az összeget! Szerencsés módon ez az extra kamattörlesztési teher fog egy kicsit csillapodni, és az így keletkező mozgásteret egyébként jó irányba indítják el és jó célra használják ki. Ezt ne vitassuk el, de a teljes kép kedvéért azért ezt el kellett mondanom.

Igen meglepő kormánypárti képviselőtársaim szájából hallani azt, hogy lakhatási krízis van, hogy felismerték ezt a problémát. 2012-ben bombáztam önöket először azzal, hogy egy állami hátterű bérlakásépítési programra lenne szükség; ezt a „Mi várunk” program képében le is tettük az asztalra. A kormánypárti válaszadók éveken keresztül rendre mantrázták azt a panelt, hogy hát, a magyar emberek jobban szeretik a saját ingatlantulajdont ‑ mintha lenne az univerzumban olyan valaki, aki ne szeretné jobban a sajátot, mint a bérleményt; ez egy nagyon fonák érv volt. És mindig a CSOK-ra hivatkoztak, ami egyébként lehetett volna egy kiváló, átütő intézkedés, de az a 265 ezer ember, akikről e tekintetben beszélünk, nyilvánvaló módon eltörpül akár a családi adókedvezményre jogosultak, akár a lakhatási gondokkal küzdő magyarok mellett. És a helyzet az, hogy most rájöttek, hogy lakhatási gond van, igyekeznek ezt rátolni a fővárosra, amit egyébként teljes joggal megtehetnének. Nekem aztán rengeteg kritikám van a fővárossal szemben, a gyermekrajzszerű biciklisávoktól kezdve egy csomó mindent fel tudnék sorolni, ami a fővárosban élő és gyermeket nevelő polgárként végtelenül irritál. Na de az, hogy a kormány elvon bizonyos forrásokat, jó nagy forrásokat, aztán számonkéri, hogy egyébként miért nem raktátok rendbe a lakhatási káoszt, ez egy egészen sajátságos megközelítés. A lakhatási káoszt a kormány tudná rendbe rakni.

Évente, amikor benyújtottuk ezt a programot, elég lett volna 300 milliárdot fordítani egy bérlakásépítési programra, most már azért drágább lesz, és évente 5-10 ezer új építésű bérlakásra lenne szükség Magyarországon, amelyekbe kedvezményes áron lehet beköltözni. Nem válaszoltak még arra, hogy az üresen álló ingatlanállományt, az állami és önkormányzati tulajdonút hajlandóak‑e felmérni. Ha abból 10 százalékot, 50-60 ezer lakást visszahozunk bérlakásként, az már piaci szinten is észrevehető lesz.

És azért letettünk az asztalra egy „Laktanyából bérlakás” programot is, hiszen azok az elhanyagolt, volt szocialista gyártelepek, laktanyák és olyan épületek, amelyek egyébként alkalmasak lettek volna, vagy talán még most is lennének sok, fiataloknak épült bérlakás egy helyen történő megvalósítására, még mindig az enyészeté, és egyébként uniós vagy közösségi forrás is lett volna erre a célra.

És aztán ne feledkezzünk el az albérletben élőkről! Ők is kiemelt támogatást érdemelnének. A kormány ezen végre gondolkodik, de hát másfél év múlva választás, tehát ha valami átfogó, jólétinek tűnő intézkedést szeretnének, akkor jó lenne már tudni, hogy mit szeretnének ettől az egésztől, nem csak elkezdeni beszélgetni róla. Itt tehát lenne mozgástér, de biztatom önöket arra, hogy a „Mi várunk” program minél több részét vegyék át, akár a saját nevükön adják be, mi meg fogjuk ezeket szavazni.

Ami viszont rém irritáló, és az adótörvények felvezetésénél soha nem beszélnek róla, az az áfasor. Önök azt mondják, hogy az adócsökkentések kormánya, de ne felejtsük el, hogy az uniós rekorder 27 százalékos áfa, ez a Fidesz-KDNP terméke. Ezt nem Brüsszel kényszerítette önökre, nem is az intergalaktikus birodalom, ezt önök találták ki, és a korábbi 25 százalékos áfakulcs fölment 27-re, ezzel százmilliárdokat kasszíroztak, és tettek szert, ha úgy tetszik, extraprofitra, de legalább nyúltak volna hozzá szelektíven a rendszerhez! Az alapélelmiszereknél egy átlagos termékkosár 6-8 százaléka tekintetében volt áfacsökkentés, 5 százalékra, ez néhány esetben egyébként az árnövekedés dinamikáját is megtörte, tehát ezek jó intézkedések voltak, csak ezek egy nagyon szűk termékkört érintettek. De az, hogy a gyermeknevelési cikkeken ott van a 27 százalékos áfa, ez egy családellenes pénzügyi merénylet, tehát ez valami egészen elképesztő. Egy KSH szerinti…, azt mondják, hogy százezer egy babakocsi, jól van, hát, aki nevel kisgyereket, az tudja, hogy ez egy nagyon visszafogott becslés, de játsszunk el a gondolattal, hogy százezer forint egy minőségi babakocsi; a helyzet az, hogy a vásárlás pillanatában a gyermeket, kisgyermeket nevelő magyar polgár több mint 20 ezer forinttal megtámogatja a magyar államot. Tehát nem ő kap támogatást ahhoz, hogy babakocsit vásároljon és gyereket neveljen, hanem beküldi a közösbe azt a több mint húszezer forintot. És azzal, hogy a gyerekvitaminok, a gyerekruhák és a mindennapos, kikerülhetetlen gyermeknevelési cikkek áfáját önök 27 százalékon tartották, éves szinten van egy jó erős, százmilliárdos nagyságrendű extra bevételük. Miért nem nullázzák le legalább a gyermeknevelési cikkek áfáját? Még így is meglenne a 7-8 ezer milliárdos bevétel, költhetik, amire akarják, de legalább szimbolikus jelleggel elmondhatnák ‑ önöknek lenne jó, meg a népszerűségüknek ‑, hogy a családosokat támogatják a gyermeknevelésben. Ehhez képest most az a helyzet, hogy a 27 százalékos büntető adókulccsal Európa legnagyobb adója itt van a gyermeknevelési cikkeken.

És Nacsa képviselőtársam, nincs az a családi adókedvezmény, nincs az a családi pótlék, ami ezt kompenzálni vagy ellensúlyozni tudná. Nincsen szerintem olyan gyermeket nevelő Magyarországon, aki áfa formájában ne fizetne be havonta közel annyit, mint amennyit a gyermeke után támogatásként megkap. Tehát nagyon-nagyon nehéz helyzet ez, és családtámogatásokról beszélni egy olyan közegben, ahol a gyermeket nevelők támogatják az államot, ahelyett, hogy ez fordítva történne, ez egy nagyon-nagyon durva jelenség, amiről nem szeretnek beszélni.

Kevés időm maradt ebben a felszólalásban az időkeretet tekintve, de hát a tranzakciós költségről, államtitkár úr, olyan nagyvonalúan beszélt, hogy az valami egészen elképesztő. Ez 333 milliárd forint volt, ugye, az elmúlt mért időszakban? Hát, önök ezt kire vetették ki? A magyar polgárokra vetettek ki egy újabb különadót? Ugye, hogy nem? Hát, önök ezt a bankokra vetették ki. Most, amikor a bankok sorra jelentik be, meg a legnagyobb kereskedelmi bank is bejelentette, hogy január 1-jétől ezt áthárítja egy nagyobb mértékben a fogyasztókra, a polgárokra, az ügyfelekre, önök miért nem csinálnak semmit? Miért vannak csendben? Miért nem rendelnek el egy átfogó fogyasztóvédelmi razziát mindenkivel szemben, aki nem létező szolgáltatás után, őrájuk kivetett illetéket áthárít és továbbhárít a polgárokra? Miért nem bátrabbak a bankokkal szemben? Még mindig a paktum? Még mindig az EBRD-paktum?

Önöknek volt egy történelmi bűnük, gazdaságpolitikai bűnük. A devizahitelezés során az emberek helyett odaálltak a bankok oldalára. Nem a felvételkori árfolyamon forintosították az úgynevezett devizahiteleket, hanem piaci árfolyamon, a bankoknak kedvező módon. Ezt a történelmi bűnt itt lenne a lehetőség jóvátenniük. Ha átlagbérig ingyenesen bankolhatna minden magyar polgár, még akkor is jóval ezermilliárd forint fölött lenne a banki profit évente. Ez az intézkedés semmibe sem kerülne. Jó lenne egyébként még a kormány népszerűségének is, az ellenzéki ötletgazdák is örülnének neki, a polgárok jól járnának. Egyetlenegy valaki járna rosszul: a bankvezérek köre, a Bankszövetség. És önök nem merik ezt meglépni, mert lepaktáltak velük.

Az a kérésünk tehát, hogy végre álljanak a polgárok oldalára, engedjék el a Bankszövetség kezét ebben a kérdésben, és az ingyenes bankolást átlagbérig szavatoljuk közösen minden magyarnak. Ha ezeket megtesszük, akkor ez az adópolitikai kép egy kicsit tisztábbá és egy kicsit reménytelibbé válik. Köszönöm a figyelmet.