Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt Nacsa képviselőtársam távozik, jelzem, hogy megpróbálom a kormánypárti képviselőket és egyes ellenzékieket is visszahozni a technooptimista révületből. Egészen elképesztő, ahogy fetisizálják a digitalizációt és azokat az eszközöket, amelyek irányába én maximálisan nyitott vagyok, használom őket, mesterségesintelligencia-alkalmazásokat is használok, ezek hasznos eszközök tudnak lenni, amíg ezek eszközök, és nem válnak céllá.

(13.30)

De azt látom, hogy a kormány erőszakolja a digitalizációt, és olyan helyzetet teremt, hogy nem szabad választás tárgya lesz a digitális eszközök használata, hanem valamifajta kizárólagos világképnek a része. És ez az, ami nagyon sokunkat irritál Magyarországon, úgy gondolom, hogy több millió olyan honfitársunk van, aki választásként simán választhatna digitális eszközöket, de kizárólagos kényszerként már borsózik a hátunk ettől az egésztől.

Nacsa képviselőtársam, bár kiment, igen, több millió ember van Magyarországon, aki nem a felhőbe szeretné az orvosi papírjait és a leleteit megkapni, nem akarja frissítgetni az alkalmazást, nem otthon, a Google előtt akar bölcselkedni arról, hogy mi a helyzet vele, hanem az orvosával vagy azzal az egészségügyi szakemberrel szeretne konzultálni, mint az elmúlt évtizedekben mindig, és a helyzet az, hogy most nagyon sok esetben kényszerré válik a digitális megoldás, és ez nem helyes.

Amikor technooptimista révületről beszélünk, akkor fel kell tennünk egy kérdést, és az előterjesztőhöz fordulok e tekintetben: ha, bár nem lesz kötelező önök szerint a digitális eszközök használata, de mégsem lesznek papíralapú, különböző azonosításra alkalmas igazolványok, csak ha extra felárat fizet érte a polgár, akkor kijelenthetjük‑e, hogy önök elvárják Magyarország lényegében minden polgárától, hogy okostelefonnal rendelkezzen? Mert felmérték, megmérték, hogy a magyar lakosság hány százaléka rendelkezik okoseszközökkel? Oké, elhangzott, hogy bizonyos korosztályban ez akár 30 alatt, mondjuk, a 100 százalék felé is közelíthet, jó, én ezt elfogadom, de ne feledkezzenek meg arról a több millió magyarról, aki nem aktív okostelefon-használó, vagy éppen Északkelet-Magyarországon az önök által ide kedvezményezett cégek nem képesek a hálózati lefedettséget biztosítani. Ott hogy legyen digitális állampolgár a község szélén lakó polgár, aki adott esetben egy állami vagy egy nagy szolgáltató mulasztása miatt nem képes eleget tenni ezeknek a kívánalmaknak?

Tehát amíg a digitalizáció a választás, addig ez lehet egy nagyon-nagyon jó választás, ha egy eszközről beszélünk. Abban a pillanatban, ha ez kényszerré válik, akkor a kormánynak döntést kell hoznia. A kormánynak el kell döntenie, hogy a magyar polgárok alapvető létérdekeit képviseli, vagy pedig a nagy cégek, a különböző hálózatok, a Világbank és egyéb nemzetközi szervezetek elvárásait, ahol elvárásként megfogalmazódott, hogy 2028-ig a lehető legtöbb országot próbálják az erőszakos digitalizációba bevonni, legyen szó pénzügyi műveletekről, különböző fizetési technikákról vagy éppen az állampolgárokat illető adatok összesítéséről.

Nekem az égvilágon semmi bajom nincs azzal, ha valaki mobiltelefonnal tudja azonosítani magát, könnyebben intézheti az ügyeit. Szerintem ez önmagában jó dolog, és jó dolog is lehet. Számtalan olyan nemzetközi példát láttunk, amely azt bizonyítja, hogy ezt bizony lehet jól csinálni. Észtországban egy felmérés jelent meg a témában, ahol azt hozták ki, hogy évente több mint 1400 évnyi munkaidőt képesek csak az állami apparátusban, a bürokrácián és a közigazgatáson belül megspórolni azzal, hogy hatékonyan használnak olyan eszközöket, választható módon, amelyek megkönnyítik az állampolgárok életét. Itt a választhatóságon van a hangsúly.

De a kormánypárti képviselőtársakhoz fordulok: Dániában például ez a rendszer kötelező. Önök melyiket választják? Az önkéntest vagy a kötelezőt? Ha azt mondják, a kizárólagos digitalizáció iránt nem nyitott honfitársainknak, hogy nekik fizetniük kell mindenért, még azért is, ha az évtizedek óta megszokott okmányaikat szeretnék birtokolni, vagy éppen nem hordanak maguknál okostelefont, amivel azonosíthatnák saját magukat, akkor ez most önkéntes vagy kötelező lesz? Teljesen egyértelmű, hogy ebben a rendszerben rendet kellene vágni.

És ugye, látjuk a digitális állam különböző pilléreit. Itt a digitális infrastruktúra, a kompetencia, a digitális gazdaság és a digitális állam tekintetében, ugye, a negyedik pillérnél járunk, sorra jönnek be az ezt illető javaslatok, egy sokkal gyorsabb jogalkotási tempóban erőltetve a digitalizációt, mint ahogy azt itt megszoktuk.

A digitális állam tekintetében én nem gondolom, hogy három-négyféle személyes adat egy helyen tárolása az a kínai típusú vagy szociális kreditrendszerhez vezethetne, vagy az állampolgárok teljes körű ellenőrzéséhez, én azt gondolom, hogy a szellemet viszont ki tudják engedni a palackból, ha ezt nem megfelelő szabályozási környezettel teszik.

És még egy dolgot elfelejtettek, pontosabban kettőt. Az első az, hogy nemcsak ember kezelheti az adatokat. A legmodernebb mesterségesintelligencia-alkalmazások simán képesek a személyiségprofilokat felállítani bármelyikünkről, az alapadatok és a közösségimédia-tevékenység alapján. Én értem és elfogadom azt, hogy igen, a Facebook használatával a legtöbben hozzájárulunk akár saját magunk leprofilozásához, és ezt túltoljuk, túlzásba visszük. De ha az állam ahelyett, hogy védené a polgárokat, még rá is segít erre a folyamatra, egészen elképesztő mulasztást követ el.

Azt látjuk, hogy a digitális gazdaság tekintetében a kormány fantazmagóriákat kerget. Elmondja, hogy igazából a digitális startupokat szeretné támogatni meg olyan kis magyar cégeket, akik majd valamilyen kreatív szabadalommal megjelennek és kitörnek a világpiacra. Én azt szeretném kérni az előterjesztőtől, hogy mondjon nekem öt pozitív példát ebben a körben, nem többet, öt pozitív példát, olyan digitális magyar startupot, aki ki tudott jutni a piacra! A helyzet az, hogy abban a pillanatban, hogy mondjuk, egy kreatív mobilalkalmazást valaki kifejleszt, amit más nem csinált meg, egy esetben van neki lehetősége kitörni a világpiacra, ha megjelenik mögötte, és koncentrálódik olyan mennyiségű tőke, ami általában multicégekhez köthető, képes kivinni a világpiacra. Vagy különben az történik, hogy megjelenik a Google, megjelenik a Microsoft, egy óriáscég, és érdekes módon elkezdi pár hónappal később ingyenesen kínálni azt a szolgáltatást, amiért a magyar startup egyébként teljes joggal bevételre tarthatna számot.

A magyar kormány nem tudja megvédeni a magyar startupot a multiktól, nem is tudom, hogy van‑e ilyen szándéka, de a helyzet az, hogy egészen más útja lenne a digitalizációs forradalomban való részvételnek, csak a kormány nem ezt választja.

Az önök minisztere, Nagy Márton tavaly egy konferencián, az AI Summiton ‑ ott volt a mesterségesintelligencia-konferencia ‑ kivetítette a falra, hogy a magyar munkahelyek 37 százaléka veszélyben van a digitalizáció miatt. És ebben igaza volt, rövid és középtávon ennyi munkahely van veszélyben. Ehhez képest mit csinál a kormány? Mesterségesintelligencia-stratégiája még mindig nincsen, szolgai módon követi a dinoszaurusz lassúságú uniós szabályozást, minden hibáját átveszi, és ugyanazt elköveti, ezenközben pedig a digitális állampolgársággal mókolunk, és azzal, hogy a különböző iratainkkal mi lesz. Ez különösen fontos kérdés, engem irritál, ha kényszerítik a digitalizációt a személyes ügyintézés, a fizikai térben létező okmányok kárára.

De azért azt lássuk, hogy mesterségesintelligencia-stratégia nélkül önök nem tudnak boldogulni a mostani világgazdasági környezetben! Nekünk van egy ilyen: a Magyar Munkahelyvédelmi Alap elvárja a mesterségesintelligencia-hullámon extraprofitot realizáló multicégektől, hogy egyszázalékos extraprofitadót fizessenek be a magyar munkahelyvédelmi alapba. Ezekből a százmilliárdokból pedig finanszírozzuk az összes érintett magyar munkavállaló ingyenes átképzését piacképes szakmákba, hogy el tudják tartani a családjukat, és ne játszhassa azt a kormány, hogy hát, ez a mesterséges intelligencia, ez ilyen modern dolog, fogadjátok el, hogy a több évtizede kitanult és végigvitt szakmátok már nem kell senkinek, és a családi kasszából rakjátok be az átképzésetek árát. Mert hát, ilyen ez a fránya globalizáció, ilyen ez a modern világ. Hát, nem ezt üzenik a magyaroknak? Ez egy borzasztóan rossz üzenet, és nem a szülőföldön való boldogulás ideája felé hat.

Az erőltetett digitalizációval összefügg az online banki csalások elképesztő volumennövekedése: több tízszerese a csalások száma és az érintett összeg mennyisége is ahhoz képest, ami eddig volt. A kormány stratégiáját itt sem látjuk.

Az előterjesztőhöz fordulok: visszavonhatóvá tették vagy teszik azokat a pénzügyi műveleteket, amelyek mögött kimutathatóan online pénzügyi csalók állnak? Valószínűleg nem, azt fogják mondani, hogy aláírta vagy odaadta az adatát. De lenne egy megoldás erre is: egy olyan biztosítási szisztéma, amely kötelező lenne a bankok számára, kössenek biztosítást az érintett összegekre, és ha ilyen történik, akkor az érintett összeg nem 100 százaléka, de mondjuk, 95 százaléka járjon vissza az érintett polgárnak, a bank pedig a biztosításából fedezze a kárát. Aztán persze derítsék fel a csalások mögött állókat, és lehetőleg valami erőteljes Btk.-s paragrafust találjanak nekik akár Magyarországon, akár az európai térben. De az erőltetett digitalizációt csinálja, engedi a kormány, viszont a túlkapásait, túlfutásait nem kezeli.

Nézzük meg például az ételfutárcégeket! Lépjünk túl azon, a számomra egyébként nagyon fontos momentumon, hogy egyre nehezebb a saját hazámban magyarul ételt rendelni, és ha egy ilyen futár kihozza a szállítmányt, akkor 90 százalékban bevándorlóról vagy külföldi vendégmunkásról van szó ‑ különösen irritáló. Azon is lépjünk túl, bár nehéz, hogy a belvárosban, ha kérünk egy kávét, akkor az esetek egyre nagyobb hányadában nem magyarul szólnak hozzánk, és magyarul nem értő ember akar kiszolgálni bennünket. Elképesztően irritáló ez a saját hazánkban és a saját fővárosunkban.

(13.40)

De ezek a cégek úgynevezett rendszerhasználati díj alatt sarcolják, lehúzzák és milliárdos szinten károsítják a magyar polgárokat. És mit tesz a kormány? Semmit, pedig erre is kellene, hogy legyen egy digitális fogyasztóvédelmi stratégiája. Tehát ha megvan a négy pillér, tessék hozzácsapni az ötödiket: fogyasztóvédelem.

Hogy van az, hogy amikor a Woltról vagy a Foodoráról rendel az ember, megjelenik egy 150 forintos egyszeri díj, egy különadó, amit a multicég vet ki a magyar polgárokra? Mi van odaírva? Rendszerhasználati díj. Ha ráklikkel az ember, akkor kijön a nagyobb felhő, és a 150 forint arra van, hogy az én vásárlási élményem kellemesebb legyen, és a cég könnyebben tudja fejleszteni az ő online felületét és az ő szolgáltatását.

Képzeljék el, hogy egy könyvkiadó kiad egy könyvet, és a négyezer forintos könyváron rajta van plusz 500 forint, hogy a kiadó könnyebben működhessen. Röhej! ‑ és önök engedik ezt. Digitális fogyasztóvédelmi stratégia kellene, és megállítani az ilyen fogyasztóvédelmi jellegű, gyomorforgató és gusztustalan túlfutásokat, mert ez nem a piacgazdaság része, ez a lehúzás része.

És vissza is jutunk oda, hogy bár a c) pontban is, a digitális állam stratégiájánál kifejtették, hogy csak elsőbbséget élvez a mobiltelefonon és egyéb hordozható eszközökön történő ügyintézés, egyre többen érezzük azt az erőszakoskodást a kormány és a hivatalok részéről, hogy a lehető legtöbb esetben a digitális térben próbálnak zavarni bennünket. Ha például egy banknál valaki befizeti a saját készpénzét, plusz ezer forintot húzhatnak le róla, ha valaki a megszokott sárga csekken szeretné a közüzemi számláját befizetni, plusz összeget vesznek le róla. Mi nem kérünk az ilyenfajta edukációból. A magyar emberek felnőttek, és el tudják dönteni, hogy személyes ügyintézésre szeretnének szorítkozni, vagy nyitottak a digitális eszközök irányába.

A kormány az előterjesztésében, az a határozott kérésem, ne próbálja edukálni a lakosságot. Nem ez a dolga. Választható alternatívát mutathat, és mutasson, válassza nyugodtan mindenki a digitális utat, akinek ez tetszik. Abszolút nyitott módon lehet ilyet választani. De választhassa mindenki a személyes ügyfélszolgálatot, azt a lehetőséget, hogy ne okostelefonnal igazolja magát, hanem lehessenek meg a fizikai iratai, ehhez ne kelljen egy extra felárat fizetnie; hogy megvédjék őt a különböző online visszaélésektől, banki csalásoktól és egyebektől, tehát legyen ennek egy fogyasztóvédelmi eszközrendszere. Azt is el kellene érni, hogy ne lehessen egy olyan személyiségprofilt felállítani minden magyar polgár adataiból, amint már említettem, akár AI segítségével, amely lehetetlenné teszi azt, hogy később ebből az egészből visszajöjjünk.

Tehát az előterjesztő számára a legfontosabb tisztázandó pont, hogy ez a rendszer, amit letesznek, az kötelező lesz vagy önkéntes. Ha viszont önkéntes, akkor miért kerül többe? Ha önkéntes, akkor miért drágább a honfitársaink számára az, hogy a fizikai okmányaikat megőrizhetik, mint az, ha a digitális térben csinálnak valamit?

És ez az olcsóság csak látszólagos. Tehát nyilván elmondják a plasztikkártyák környezetterhelését, de nem mondják el azt, hogy a digitális tér használata önmagában horrorisztikus költségekkel jár, nemcsak az energiaszámla miatt, de számos egyéb összetevő okán is. A készpénzhasználat, amit több ellenzéki párt erőltet, hogy ezt ne sarcolják extra felárral, megmutatta azt, hogy azt mondják rá mindig, hogy hú, nagyon drága, és milyen sokba kerül. Tény, ennek van költsége. Egy fideszes képviselő mondta azt a múlt héten, hogy a szabadságnak ára van, és én maximálisan egyetértek vele ebben a kérdésben.

Viszont elfelejtik a másik oldalon, hogy úgynevezett banki költségekre sokkal többet húznak le a magyar lakosságról, mint amennyibe az egész készpénzhasználat kerül az országban, és az a mintegy másfél-kétszer akkora összeg, amit a banki tranzakciók után teljesen szabadon bevasalhatnak a lakosságon, legalább annyira irritáló, mint az, hogy a készpénzhasználat díjáról önök minden alkalommal úgy beszélnek, mintha az valami boomer, elmaradott és amúgy teljesen szükségtelen dolog lenne.

A választás szabadságát követeljük tehát, azt, hogy legyenek nyugodtan digitális eszközök, rendszerek, ezeket tegyék rendbe, tehát legyen megfelelő digitális fogyasztóvédelem emellé, hogy aki akarja, választhassa ezeket. De ragaszkodunk a személyes ügyfélszolgálathoz, a fizikai térben létező iratokhoz, az ügyintézés lehetőségéhez és ahhoz, hogy a magyar polgárok a megszokott életüket élhessék, ne legyenek egy digitális kényszerzubbony alá erőltetve. Köszönöm a figyelmet.