Vajda Zoltán (MSZP)

VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Az adótörvények vitáját tartjuk most itt, és mindjárt mondanék a dátummal kapcsolatosan egy érdekességet.

Először jegyezzük meg, hogy ez egy klasszikus salátatörvény, amit önök mindig csinálnak. Ha jól számolom, másfél tucatnyi témát érint, de inkább először a dátummal kapcsolatosan szeretnék megosztani valamit. Ha jól látom, november 5‑e van, keddi nap, és ma van az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztás. Azért hozom ezt ide, mert érdekes egybeesés. Nem gondolom, hogy amikor a jegyzői kabinet a mai napra tette meg az ülést, vagy bárhogyan is születik a döntés, akkor ilyen tudatosság lett volna bennük, de mindenesetre azért egy dicsérettel hadd kezdjem! Aztán ne aggódjanak, olyan sok dicséret nem lesz a beszédem hátralévő részében, de azt azért dicséretesnek veszem, hogy az adótörvények vitája, amely a költségvetéshez kapcsolódik, így ősszel van, ahogyan minden normális kultúrállamban. A költségvetést az év végéhez minél jobban közelítve szokták elfogadni. Nagyon egyszerű az oka, hogy miért: hiszen így a bizonytalanság minél kisebb időtávú. Az embernek a magánéletében is úgy van, hogy ha az időtávja a tervezésnek rövidebb, a bizonytalanság kisebb, akkor pontosabban tud tervezni, és pontosan ugyanígy van a költségvetéssel is. Tehát egy icipici dicséretet azért eleresztek nagyon bátran önök felé.

Az dicséretes, hogy végre megjött az önök esze ‑ ebben a tekintetben legalábbis ‑, és év végére érkezett a költségvetésnek a tárgyalása, na de milyen érdekes, hogy pont a mai nap tárgyaljuk az adótörvényeket, hiszen önök ezt a saját vezérlő tábornokuk felé, tehát Orbán felé szerintem úgy próbálták eladni ‑ hogy azért kell most mégiscsak változtatni azon, amihez hosszú évtizedig tartották magukat, ahhoz a bődületesen rossz szokásukhoz, hogy tavasszal vagy nyáron fogadják el a költségvetést ‑, úgy tudták ezt eladni, hogy majd az őáltala preferált Trump választási sikeréhez vagy nem sikeréhez kötik a költségvetést. Jelzem, hogy a költségvetést néhány rövid napon belül tervezik benyújtani, a választás pedig éppen ma van.

(15.50)

Úgyhogy az első kérdésem az, hogy vajon ez az adótörvény most a béke költségvetése az önök kifejezésével, ugye, a Trump önök által remélt győzelme… Itt hadd nyissak egy zárójeles mondatot, bár nem ehhez a témához tartozik: szerintem minimum a hazám érdekeivel ellentétes az, hogy önök nyíltan letették a voksukat az egyik amerikai elnökjelölt mellett, hiszen egy szövetségi rendszerben országok között van szövetség, és nem emberek között ‑ itt ezt a zárójelet bezártam, mondom ezt úgy, hogy még nem tudjuk a választásnak az eredményét, hiszen ezekben az órákban kezdődött el. Szóval, ez az adótörvény valamelyik költségvetéshez kell hogy csatlakozzon vagy kapcsolódjon, hisz az adótörvény egy fontos alapja a költségvetésnek, és hát, mondom, a miniszterelnöküknek önök úgy adták el, hogy majd az amerikai választás eredményét követően dől el, hogy milyen költségvetést kell csinálni, és az önök értelmezésében Trump győzelmével akkor egy békeköltségvetést alkotnak, Kamala Harris győzelmével meg akkor az önök, hát, nagyon-nagyon butuska gondolatmenete alapján egy háborús költségvetés lenne. Ugye, ha kedd van a mai nap, és ma történik a választás, akkor még nem tudhatjuk az eredményét. Az ehhez kapcsolódó adótörvény akkor ‑ kérdezem önöktől szeretettel ‑ vajon a béke vagy a háború költségvetéséhez kapcsolódó adótörvény?

A második gondolatom, még mielőtt rátérnék konkrétan az adótörvénnyel kapcsolatos gondolataimra, mindjárt el fogom mondani, és érvelni fogok amellett, hogy ez az adótörvény, amelyet idehoztak, miért az adóemelésnek a törvénytervezete. Ez az önök kormányában lévő két fontos szereplő személyes párharcának az eredménye. Ugye, régen arról beszélek, hogy ez a kormány és így hazám is abban a csapdában szenved, hogy három fontos gazdasági szereplő: Matolcsy, Varga Mihály és Nagy Márton szakmainak álcázott, de valójában súlyosan durva, nyilvános és személyeskedő vitájának a csapdájában szenvedünk mi mindnyájan, a hazám. Két szereplő, Varga Mihály és Nagy Márton nyíltan pályázott a harmadik szereplőnek, Matolcsy Györgynek a megüresedő helyére; ugye, jövő tavasszal ‑ az önök értelmezésében ‑ felszabadul a jegybankelnöki pozíció, és ez a két ember szerette volna elfoglalni Matolcsynak a helyét. Ugye, a pletykák alapján ez Varga Mihálynak sikerül, Varga Mihály az, akit a miniszterelnök kipenderít a kormányból, mint az egyik legkudarcosabb minisztert, a másik kudarcos minisztert, Nagy Mártont pedig majd felfelé buktatja, és egy ilyen gazdasági csúcsminiszterré teszi meg; tehát a két legkudarcosabb miniszterét egy nagyon sajátos személyzeti politika alapján felfelé buktatja, az egyiket kibuktatja, a másikat meg felfelé buktatja. Személyes véleményem az, hogy mind a kettő boldogtalanná válik ettől majd természetesen, mert az egyik, amelyik gazdasági csúcsminiszter lesz ez alapján a terv alapján, valójában jegybankelnök szeretett volna lenni; a másik, amelyik jegybankelnök lesz, pedig a fiskális politikát szerette volna továbbvinni. Mindenesetre ez az adótörvény, amelyről itt most beszélünk, az egyikőjüknek a nyílt győzelme szerintem, ez az egyikőjük Varga Mihály, aki a fiskális politikáért felel, a költségvetési egyensúlyért kell hogy feleljen, és ezért át tudta vinni egy ilyen adóemelésnek, egy jelentős adóemelésnek a törvényét.

Zárójeles mondat: azért a másik miniszternek is van sikere. Éppen láttam azt, hogy önök már elkezdték kitenni a nagy kék plakátjaikat, a nemzeti konzultációnak hívott, a tőlünk ellopott pénzből gyártott propagandaplakátjaikat elkezdték önök kitenni. A hatalmas kék plakátokon (Nacsa Lőrinc: Miről beszélsz?!), én látom már, hogy az új gazdasági programot hirdetik szép öles betűkkel, aláírva azt: „Magyarország meg tudja csinálni”. Hát, két dolog jutott nekem eszembe a propagandaplakátjukról. Az egyik, hogy hát, Magyarország meg tudja csinálni, még akkor is, hogyha önök Magyarország érdekeivel szemben kormányoznak; Magyarország még jobban meg tudná csinálni, hogyha önök nem így kormányoznának. A másik, hogy az új gazdasági program kapcsán nekem eszembe jutott a novaja ekonomicseszkaja polityika, hogyha jól emlékszem, a ’920-21-es lenini program (Nacsa Lőrinc: Mondja egy szocialista!), az új gazdaságpolitika, még a nevet is (Nacsa Lőrinc: Egy szocialista!) szépen elvették Lenintől, úgyhogy nagyon tetszik, ahogy Nacsa képviselő úr is magáénak veszi ezt az igazi kommunista tempót, úgyhogy száz év távlatából önök még ezt a kommunista kifejezést is átvették. (Nacsa Lőrinc: Mondja az MSZP-s! Az MSZP-s mondja!) Szóval, ott tartottam a gondolatmenetemben, hogy Varga Mihály költségvetésért felelős miniszternek a győzelme ez az adóemelésnek a törvénytervezete.

A fülemben van az, itt, a plenárison is vagy a bizottságokban is állandóan azt hallom önöktől, fideszes képviselőktől vagy akár Varga Mihály pénzügyminisztertől is, hogy az ő vagy az önök kifejezésében a „megszorítás” vagy az „adóemelés” nem is létezik, hogy önök nem is ismerik ezt a szót, hogy önök nem tudják, mi az a megszorítás, és nincs is adóemelés. Hát, jó napot kívánok, ez a törvénytervezet definíció szerint az adóemelésnek a törvénytervezete, deklaráltan adókat emelnek. Tehát amikor önök azt mondják, hogy az önök szóhasználatában nem ismert dolog az „adóemelés”, meg nem ismert dolog a „megszorítás”, hát önök itt most megszorítanak és adóemeléseket vezetnek be.

De még súlyosabb dolgot tesznek. Az is súlyos, hogyha, mondjuk, adóemeléseket és megszorításokat vezetnek be, na de egy recessziós környezetben vezetnek be önök adóemeléseket és megszorításokat. Szóval, a főiskola első évében úgy nagyjából az I. félév vége felé tanítjuk azt, hogy egy recessziós időszakban adókat kell csökkenteni, hogy a gazdaságot valamilyen módon beindítsuk. Hát, önök azt teszik, hogy recesszióba taszították az országunkat, nagyjából negyedik éve stagnál az ország, recesszió van, most érezhetően is recesszió van, az utolsó negyedéves adat 0,7 százalékos gazdasági zsugorodás, és önök egy drámai dolgot tesznek: recesszióban emelnek adót, ezzel még jobban a földbe döngölik szeretett hazámnak a gazdaságát. Tehát nemcsak általában érvelek az adóemelés ellen, hanem a mostani konkrét időszakban különösen bűnös dolog, hazám érdekeivel szembemenő dolog az, hogy önök adót emelnek.

Na de önök nemcsak adót emelnek ebben a törvényben, hanem kitalálnak egy új műfajt is, önök az automatikus adóemelés kormánya mostantól. Tehát önök mostantól nehogy arról beszéljenek, hogy önök az adócsökkentés kormánya, és már én sem csak arról fogok beszélni, hogy önök az adóemelés kormánya, önök mostantól az automatikus adóemelés kormánya, hiszen kitalálnak egy ilyen új technikát. Egyelőre szóban amellett érvelnek, hogy csak néhány bizonyos területen, ugye, alapvetően a jövedéki adó, illetve az autózással kapcsolatos adók automatikus adóemeléséről van szó, önök egyelőre szóban amellett érvelnek, hogy csak néhány adónál van ilyen automatikus adóemelés. Remélem, nem lesz igazam, de minthogyha ez csak egy ilyen pilotprojekt lenne, hogy önök most kipróbálják, ez hogy megy, és aztán majd kiterjesztik ezt az adónemek széles sorára. Kívánom, hogy ne legyen igazam.

Szóval, az automatikus adóemelés kormánya bevezeti ezt az inflációkövető adónemet, még egyszer: egy recessziós időszakban bevezetik az automatikus adóemelésnek a módszerét, egy inflációkövető automatikus adóemelést, amellyel nemcsak a recessziót fogják súlyosbítani vagy még mélyebbé tenni, hanem az inflációt is fel fogják pörgetni. Nagyon könnyű érvelni emellett, ez megint olyan főiskolai, hát, II. félév első részében tartott oktatás ‑ ajánlom önöknek áttekinteni ezeket a nagyon elementáris könyveket is ‑, tehát itt egyszerűen csak arról van szó, hogy ha inflációkövető adóemelést vezetnek be, az részben automatikusan beépül az árakba, tehát lesz egy közvetlen inflációnövelő hatása, de a bizonyos inflációs várakozások miatt ‑ ez egy összetettebb kifejezés, államtitkár úr, ajánlom figyelmébe majd áttekinteni, szóval az inflációs várakozások miatt ‑ ennek további inflációnövelő hatása lesz. Önök tehát egy gazdasági recesszióban adót emelnek, ami még súlyosabbá teszi a recessziót, és az inflációt ismét fel fogják pörgetni.

Azt is tanítjuk egyébként ‑ és erre bizonyíték az önök adótörvénye, sajnos majd példálózni lehet ezzel az oktatás kapcsán ‑, hogy a kormány, legyünk igazságosak, a mindenkori kormány egyébként nyertese az inflációnak. Amikor tehát önök azzal érvelnek, hogy önök földbe döngölték meg elpusztították az inflációt, valójában csak bűvszavakról van szó, ez játék a szavakkal, valójában önök abban érdekeltek, hogy az infláció felpörögjön. Ennek az egyik nyilvánvaló példája a most itt a törvénytervezetben látható inflációkövető adóemelés, de hát az összes fogyasztási típusú adó, ebből a legnagyobb adóbevételt jelentő áfa esetén, ugye, nyilvánvalóan, hogyha magasabb az infláció, drágábbak az árak, akkor több az áfabevétel, tehát elementárisan, teljesen nyilvánvalóan lehet látni, hogy önök az infláció felpörgetésében lesznek érdekeltek. Ez az inflációkövető adóemelés ennek a legelementárisabb bizonyítéka, amit mindenki látni fog, hiszen ha magasabb az infláció, akkor még magasabb adóbevétel lesz.

Na de, kedves kollégák, én azért javaslattal is érkeztem önökhöz, tehát én próbálok mondani a kollégáknak olyan javaslatot, amely nemcsak arról szól, hogy miért ne emeljenek adót, hanem hogy honnan szedjenek be pénzt és hol lehet pénz; talán először mondanék nagy számokat, és aztán mondok egy konkrét számot is, hogy még honnan lehetne, merthogy szerintem felelős ellenzékiként kritikával kell illetni a kormányt ‑ ezt a kormányt nagyon lehet ‑, és mindig meg kell mondani, hogy hol találhatják meg a megoldásokat. Javaslom, hogy akkor figyeljenek, tudnak jegyzetelni is, hoztam magammal tollat, és javaslom, hogy akkor nézzük meg, hogy hol lehet pénzeket találni.

Az egyik, ahol pénzt találhatnak, az államadósság kamatainak a drámai tétele. Ugye, önök miatt, az önök felelőtlen gazdaságpolitikája miatt, hogy a pénzpiacok felől elveszett a bizalom önök felé, ezért ‑ hallatlan! ‑ 4000 milliárd forintos kamatot kell fizetni az államadósság finanszírozására, idén nagyságrendileg 4000 milliárd forint az államadósság kamatainak a finanszírozása; minden magyar ember, az újszülöttől az aggastyánig éves szinten 400 ezer forintot kell hogy fizessen ‑ ez egyébként naponta egy ezres, csak így jelzem, amit önök miatt kell fizetni.

(16.00)

Ez, ha önök felelősek lennének, és csak olyan szinten tudnánk finanszírozni az államadósságunkat arányaiban, mint mondjuk, a csehek vagy a lengyelek ‑ azért igazságos szerintem az összevetés, mert sem a cseheknél, sem a lengyeleknél nem vezették be az eurót, egészen más okból, mint Magyarországon, de nem vezették be az eurót ‑, tehát ha olyan áron tudnánk finanszírozni arányaiban az államadósságunkat, mint a csehek vagy a lengyelek, akkor ennek a 4000 milliárd forintos idei költségnek lazán a harmadát megspórolhatnánk. Ez az első tétel.

A második tétel ‑ sokat szoktuk itt mondani ‑ a repülőtér megvásárlása. Vajon felelős dolog volt‑e az, hogy minden magyar ember zsebéből nagyságrendileg 150 ezer forintot, 1500 milliárdot kivettek? Vajon ez felelős gazdaságpolitika?

Nem az idei, hanem korábbi tétel, a költségvetést érintő tétel, amikor a Vodafone-t megvásárolták. Vajon az állam jó gazdája‑e egy mobilszolgáltatónak egy olyan gazdasági helyzetben, amikor önöknek adót kell emelni? Akkor vajon 700 milliárdért Vodafone-t kell‑e vásárolni?

És amikor a haveroktól ‑ hogy is mondjam? ‑ nem piaci alapon, a strómanoktól vesznek tudatosan túlárazva luxusirodaházakat a város különböző pontjain, a Bosnyák téren, a Városliget melletti Dürer-kertben, vagy akár a Kopaszi-gát környékén, összességében bőven több mint 500 milliárd forint értékben, és egy lopakodó kormányzati negyedet hoznak létre. Jelzem egyébként, hogy 2010 előtt volt egy olyan kormány, amelyik transzparens módon akart egy kormányzati negyedet létrehozni egy barnamezős beruházással, s akkor önök kikeltek ez ellen, most pedig egy kormányzati negyedet hoznak létre 500 milliárd forintos tételben. Az önök strómanjaitól, a haveroktól és a vejektől vesznek több mint 500 milliárdért túlárazott irodákat.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ezt a négy tételt most kedd délután három perc alatt fölsoroltam, és önökkel együtt ki tudjuk számolni: ha a 4000 milliárdos drámai magasságú államadósság kamatait harmadával tudnánk csökkenteni azzal, hogy felelős, megbízható kormányzat lenne, s ha az 1500 milliárdos repülőtér, a 700 milliárdos Vodafone és az 500 milliárdos irodapark-beruházást összeadjuk, akkor ennek a négy tételnek az összességeként lazán találtunk néhány perc alatt kedden délután 4000 milliárd forintos tételt, azaz olyan 400 ezer forintot minden magyar embernek, amit Önök elvesznek. Az idei évről beszélek, az idei évben. De hasonló tétel a jövő évben is, körülbelül 400 ezer forint minden magyar embertől, az újszülöttől az aggastyánig. Ennyivel beljebb lennénk, és akkor nem kéne az automatikus adóemelés kormányának ilyen drámai adóemeléseket tenni.

S legvégül ‑ és itt be is fejezem a hozzászólásomat ‑ egy nagyon konkrét javaslatot is mondok önöknek, ahol érdemes adót emelni. Önök az adóemelés kormánya, de egy helyen elfelejtettek adót emelni. A vejnek, a nemzet vejének, Tiborczéknak, ha jól értem, az elmúlt öt évben 50 milliárdos, 50 000 millió forintos nyeresége született a központi vagyonkezelő cégükben. Tegyük szívünkre a kezünket: nem rászorulók ők, hogy nyereségadót ne kelljen fizetniük. Hogy a nyereségadót nem fizetik, ezt kiveszik a magyar emberek kezéből, így nekik is fantasztikus… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Parancsoljon, elnök úr!