Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)

DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A múlt héten látott napvilágot a Központi Statisztikai Hivatal GDP-előrebecslése, amelyik még a pesszimista becsléseket is alulmúlta, hiszen mínusz 0,7 százalékos csökkenést jelzett. Ezzel már ‑ összevetve az előző negyedévvel, amikor szintén csökkenés volt a GDP frontján ‑ beleestünk a technikai recesszióba. S ha végignézzük a 2022 utáni kilenc negyedévet, akkor azt találjuk, hogy ebből a kilenc negyedévből hat negyedévben csökkent a GDP. Ez azért elgondolkodtató. Ha ezt az évet nézzük: az év első háromnegyed évében 0,7 százalékkal nőtt a GDP. Ha a negyedik negyedév viszonylag jó lesz, akkor még elérhetjük az 1 százalékos növekedést is erre az esztendőre, ami önmagában is alacsony. De ha összevetjük a tervekkel ‑ hiszen a tervben az volt, hogy 4 százalékos gazdasági növekedés lesz, majd aztán ezt 2,5-re csökkentette a kormányzat, majd 2-re, végül 1,8 százalékra, és most jó, ha 1 százalék lesz ‑, tehát ha ezt az 1 százalékot összevetjük azzal, hogy ez a tavalyi év mínusz 0,8 százalékos csökkenéséhez kell hogy viszonyuljon, akkor azt kell mondanom, hogy a 2022-es szintre talán megint fel tudunk kerülni 2024 végén? Hát, azért ez elég szomorú!

Ebben a helyzetben vajon mit tesz a kormány? Mit próbál tenni? Mi az az új gazdaságpolitika, amit kitalált annak érdekében, hogy változzon a helyzet? Úgy tűnik, hogy valójában semmit nem tett, és ugyanazt a régi gazdaságpolitikát folytatja. Úgy látszik, miniszterelnök urunk elfelejtette azt az általa gyakran ismételgetett és emlegetett mondást, hogy döglött lovat nem érdemes sarkantyúzni, tehát ebben a gazdaságban, a jelenlegi szerkezetben nem érdemes gazdaságélénkítést indítani. Miért nem érdemes? Azért, mert az extenzív növekedés forrásai már megszűntek, nincs szabadon bevonható munkaerőforrás és tőkeforrás sincs. Más oldalról pedig azért sem, mert az az irány, amelyet a kormány definiált az elmúlt években, vagyis a járműipar és az akkumulátorgyártás, láthatólag egy nagyon rossz irány volt.

A konjunkturális helyzet azt mutatja, hogy itt jelentős megtorpanás van, visszaesés van, és nyilván a termelés csökkenésének az egyik oka éppen az ipari termelés és az akkumulátorgyártás visszaszorulása. Tehát szükség lenne egy jelentős szerkezetváltásra, szükség lenne egy intenzív gazdaságpolitika bevezetésére, de az intenzívre való áttérés forrásai hiányoznak. Ezért aztán a kormányzat jobb híján azért valamit mégiscsak tett, ez az új politika pedig nem más, mint az adók inflációkövetővé tétele. De az inflációkövetővé tétel az adók vonatkozásában egy roppant veszélyes fegyver, ugyanis azt jelenti, ha például az üzemanyagban lévő fix adót, a jövedéki adót az infláció mértékével megemeljük, akkor nyilván emelkedni fog az üzemanyag ára, amely aztán tovagyűrűzik az egész gazdaságba, és az egész gazdaságban tovább növeli az inflációt, ami aztán újból visszajön az üzemanyagárakba, merthogy aszerint kell hogy alakuljon. Ez egy inflációs spirált hoz a gazdaságba, felpörgeti az inflációt, aminek a következménye az lesz, hogy a kormány jól jár, mert inflációs adót tud realizálni, az átlag állampolgár viszont nagyon-nagyon rosszul jár, mert ő az, aki legkevésbé tudja kivédeni ezt az inflációs adót.

(9.30)

Tehát a kormány arra jött rá, hogy ha az emberek nem akarnak fogyasztani, ha a fogyasztás révén nem tudnak áfabevételre szert tenni, nosza, akkor pörgessük fel az inflációt, és legyen inflációs adó! Ennek a következményei azonban már rövid távon is igen jelentősek, hosszabb távon meg még inkább.

Emlékezzünk arra, hogy Magyarország egy igen erőteljesen inflációérzékeny ország (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és itt az inflációval játszani igen veszélyes. Köszönöm szépen a figyelmet.