Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mit akar titkolni a kormány? Egészen elképesztően keveredett a kormánypárti felszólalásokban a pártállamra jellemző termelési jelentés és a „minden rendben van” állapotnak a sugárzása, valamint a kényszeredett, izzadságszagú magyarázkodás, ahol külső hatásokkal próbálták alátámasztani még azokat a bajokat is, amelyeknek lehet, hogy a forrásuk éppen házon belül volt.

Ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a vita jó nagy részében képviselői minőségben kormánypárti képviselő, se fideszes, se KDNP-s nem tartózkodik az ülésteremben. Tehát önök elbábozzák, hogy ez igazából egy fontos dolog, meg természetesen aki expozét tart, és elmondja, az itt van velünk, de már a látszatra sem adnak. A helyzet az, hogy hétfő este 10-re tenni ezeket a témákat azt jelenti, hogy a kormány titkol valamit.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Érdekes, hogy itt azért számokkal foglalkozó emberek vannak kormánypárti oldalon is, mégis nagyon fontos tételeket, tényezőket a költségvetés megvalósulása szempontjából nem mertek vagy nem akartak számszerűsíteni. Beszéljünk ezekről egy kicsit! A legriasztóbb az, amit az államadóssággal csináltak. Értjük mi, hogy nem szabad csak a nominálissal foglalkozni, de azért az ember szemét mégis bántja, hogy 20 000 milliárd volt az államadósság 2010 magasságában, most pedig 60 000 milliárd felé közelít. Erre jön a sablonválasz mindig kormánypárti részről, hogy jó, jó, de hát a piacot a GDP-arányos érdekli, meg a hitelminősítők is elsősorban azzal foglalkoznak. No de a GDP-arányos államadósság szintjével a számvevőszéki elnök úr sem válaszolt még az évenkénti kamatkiadásokkal kapcsolatos dilemmákra. Én itt voltam a 2010-14 közötti ciklusban. Akkor az államadósság kamatterheire volt olyan év, amikor 950 milliárdot fizettünk, volt 1200 milliárd körüli év is. Nagyjából ezen a szinten állt be az államadósságnak a kamattörlesztése. Ez is a családi pótlék vagy a családi adókedvezmény háromszorosa minden áldott évben, és már akkor is így volt. No de GDP-arányos államadósság ide vagy oda, szó sem volt arról, hogy 3000-4000 milliárd forintokat fogunk majd fizetni csak a kamatokra. Ha egy magánszemély a pénzügyi gyorskölcsönök meg egyebek világában ilyen helyzetbe keveredik, akkor ki se mondjuk, hogy azt milyen helyzetnek szokta nevezni a köznyelv.

A helyzet az, hogy itt nagyon cudar szituáció állt elő. Ez a 3000-4000 milliárd forint brutális. Önök azt ígérték a 2010-es kormányzásuk elején, hogy majd akkora lesz a gazdasági növekedés, hogy ki fogjuk nőni az államadósságot. Az önök képviselői meg vezetői mondták itt el, hogy ne foglalkozzunk azzal, hogy mennyi a nominális, mert majd úgy nő a gazdaság, hogy igazából ezt kinőjük, meghaladjuk. Most azt kérdezem, miniszterhelyettes úr, hogy mi az önök államadósság-stratégiája. Az, mint az adósrabszolgaságban, hogy minden évben néhány ezer milliárdot kifizetünk, fizetünk a távol-keleti hitelekre is, megnézzük, hogy mi marad, és majd attól függ, hogy mi jut családtámogatásra? Ez a stratégia? Ez gyenge stratégia, egy gyenge nemzetgazdaság stratégiája. S megint csak az a kérdés, hogy ha viszont van jobb, akkor miért titkolják előlünk. Miért nem osztják meg velünk, hogy mit akarnak az államadóssággal kezdeni?

Egészen durva, hogy idén akár 4000 milliárd forintot fizethetünk csak a kamatokra. S bár évek óta mondjuk jobbikos, most már mi hazánkos képviselők is ezt, a politikatörténelem ismeretében azért mondjuk el, hogy nagyon sok hasonló demográfiai alapú felvetést még együtt kezdtünk el, de azóta külön-külön is mondjuk, és így van ez jól. A helyzet az, hogy a 2010-14 közötti ciklusban ezek az ötletek már itt voltak az asztalon. A családtámogatás inflációkövetővé tétele. 2014-ben együtt nyújtottuk be azt, hogy az összes hasonló intézkedés, a családi adókedvezmény is kövesse az inflációt.

Önök mit csináltak? Semmit. Semmit! Meg se hallották, a saját intézkedésüket nem tették életszerűvé, mert hagyták, hogy a családi adókedvezmény az egy- és a háromgyerekeseknél értékének több mint a felét elveszítse, hagyták, hogy a családi pótlék értékének több mint a 60 százalékát elveszítse, és most mint egy forradalmi újdonságot bejelentik, hogy hoppá, meg kéne duplázni a családi adókedvezményt. A kétgyermekeseknél volt egyszeri korrekció, ezt ne hallgassuk el, de a helyzet az, hogy a duplázással még mindig nem adják vissza a családi adókedvezmény bevezetéskori vásárlóerejét. De most ez a forradalmi politikai termék, amivel mennek előre. Egyébként helyesen teszik, és én ebben támogatni fogom önöket. De az a helyzet, hogy ezzel visszaadták nagyjából nullára a vásárlóértéket, de ennek körülbelül a 12-szeresét fizetjük ki csak az államadósság kamatterheire. Ha összeadjuk a családi pótlékot és a családi adókedvezményt, annak is a hatszorosát fizetjük ki évente nagyságrendileg az államadósságnak csak a kamatterheire. Erről a miniszterhelyettes úr miért nem akart beszélni? Hát azért, mert ez egy nagyon kellemetlen adat önökre nézve, és az egész gazdaságpolitikájuk kudarcát, kudarcosságát demonstrálja. Ezért nem számszerűsítették önök. A kérdés az, hogy mit akarnak még eltitkolni.

Azt látjuk, hogy vannak olyan területek ‑ Hollik képviselőtársam az expozéjában ezt hosszan fejtegette ‑, amelyek családpolitikai célok, és ezt még a nehéz időszakban, a nehéz években is meg kell őrizni, amikor forráshiányos helyzet áll fenn. Ezzel szemben hogy van az, hogy a lakás-takarékpénztári megtakarítások támogatása jogcím majdnem 40 százalékkal csökkent? Nemzetstratégiai, családpolitikai cél? Hát persze, az, hogy az emberek tudjanak takarékoskodni a lakáscéllal, szerintem nettó családpolitikai cél. A helyzet az, hogy ezen a soron viszont csak 27-28 milliárd forint szerepel. Miért szerepel ennyi? Mert önök leépítették ezt is, a lakáscélú előtakarékosság állami lábát. Emlékezzenek, hogy nem tetszett önöknek a Fundamenta működési modellje, és nekem sem. Tehát lett volna egyetértés abban, hogy ez a magáncég, amely egyébként állami támogatásokat gyakorlatilag kiközvetített, miért működött rosszul, miért realizált extraprofitot. Ez egy vitaképes felvetés lett volna. Önök a felvetésig nem jutottak el, mert megszüntették ezt a piacot, tehát megszüntették az állami támogatását a lakáscélú előtakarékosságnak, történelmi merényletet követve el a demográfiai fronton és az otthonteremtési lakhatási fronton.

(22.00)

És ennek a zárszámadásnak az idejében, a tárgyalt költségvetési időszakban még odáig sem jutottak el, hogy a lakhatás egyáltalán fontos dolog, főleg a bérlakásszegmens. Igaz, hogy több mint tíz éve tettük le ide, a parlament asztalára az ezzel kapcsolatos programot, százezer fölött lehetne most már a megépített bérlakások száma, végig azt harsogták nekünk, hogy hát a magyar emberek csak az ingatlan-magántulajdont szeretik ‑ persze mindenki azt szereti, ha ki tudja fizetni ‑, és most megvilágosodtak, és rájöttek, hogy igazából a bérlakásprogram is jó dolog, de ez sem az itteni lakhatási támogatási sorban, sem máshol nem szerepel. Ami szerepel, az a brutális államadósságkamat-teher. Valóban, ez a 30 ezer forint/hó/fő egy olyan elképesztő adat, amit nagyon nehéz befogadni és a magunkévá tenni.

De arról is el kell hogy mondjunk pár gondolatot, hogy mi van ezzel az áfabevételi sorral. Látszik, hogy az önök költségvetése azon múlik, hogy a fogyasztási típusú adókból, tehát a lakosságtól eleget tudnak‑e beszedni, és itt nagyon hosszú évekig 3000 milliárd, 4000 milliárd, ilyesmik szerepeltek az áfabevételi soron. Az, ami itt most előttünk található, hogy egy brutális, egyébként 7000 milliárd forintos pénzforgalmi bevétele keletkezett a költségvetésnek áfa címén, de ezért a kormány egyes képviselői reklamálnak, mert ők 8000 milliárdot vártak volna el a lakosságtól, ez egészen elképesztő.

Miniszterhelyettes úr, miért nem beszélt ön a társaságiadó-sorról? Miért nem beszélt arról, hogy amíg 8000 milliárdot behúznak, jó, jellemzően a lakosságtól, addig a multicégek adóztatása a Fidesz-KDNP-nek 2010 óta tendenciózusan nem megy? Nagyon hangos és harcias a patrióta gazdasági retorika, csak ez nem igaz, nem működik. A multicégek különböző trükkökkel ezermilliárd számra talicskázzák ki Magyarországról a megtermelt profitot, nem fizetnek tisztességes módon adót utána. És a kormány mit csinál? Ezt hagyja. És még Európa egyik legalacsonyabb társaságiadó-kulcsát állapította meg, és aztán nem a magyar kisvállalkozások kedvező adózása érdekében harcolnak, hanem azért harcoltak a globális minimumadó sajnos egyébként globális koncepciójánál, hogy aláígérhessenek annak, amit nemzetközi szinten be szoktak szedni ezektől a multicégektől. Tőlem aztán nagyon távol állnak a globális és nem nemzetállami megoldások, de az, hogy a multik adóztatása tekintetében önök igyekeztek a nemzeti érdeket feladni és aláígérni a többieknek és a régió országainak, az egészen elképesztő, olyan nemzetgazdasági károkat okozva, amelyekre jelzőket találni is nehéz. És hát aztán megjelentek azok a nyilatkozatok, miszerint a lakosság nem fogyaszt eléggé, nem fizet elég áfát, és ezért a költségvetés egyensúlya megborul.

Az áfával a helyzet az, hogy nagyon sok helyen hozzá kellene nyúlni, de ez a kormány tart fenn egy európai szintű negatív rekordot, egy szégyenletes, gyalázatos rekordot, ez pedig az, hogy a gyermeknevelési cikkeken egész Európában nincs ilyen brutális büntetőadó, mint Magyarországon. Sehol máshol nincs a babakocsin, a bébiételen, a pelenkán 27 százalékos áfa ‑ nyilván a miniszterhelyettes úr sem fog nekem ilyet mondani, mert nem létezik ilyen ország ‑, és a helyzet az, hogy egy-két évvel ezelőtt egy egygyermekes édesanya vagy egy egy gyermeket nevelő család már többet fizetett be áfa formájában az államkasszába, mint amennyit alanyi jogon a gyermeke után támogatás formájában megkapott.

És a helyzet az, hogy itt el fogja mondani a kormány esetlegesen válaszoló képviselője, hogy hát harmincféle eleme van a családtámogatásoknak, ez egy komplex rendszer, hát attól, hogy egy-két eleme esetleg csökken vagy az infláció miatt elveszti az értékét, nézzük meg a többit! Csak a helyzet az, hogy itt két olyan paripa van, amely ezt az egész fogatot vezetné, ez a családi adókedvezmény és a családi pótlék, a legtöbben ezekkel szembesülnek a családtámogatási formákból. A nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét kábé abban az időszakban építette le a kormány ‑ a miniszterhelyettes úr erről sem beszélt ‑, amit itt, ebben a zárszámadásban tárgyalunk, a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását már korábban le tetszettek építeni és elvenni a magyar emberektől, és a CSOK-ra is az igaz ezzel kapcsolatban, hogy ugyan sok pénzt raktak ide az évek folyamán, de relatíve kevés lakhatási gondokkal küzdő család tudta ezt igénybe venni. Tehát ha 200-300 ezer család veszi ezt igénybe 8-10 év alatt, akkor nem oldottuk meg annak a hárommilliónak a problémáját, akinek ilyen vagy olyan lakhatási gondja van; ez lehet egyébként az, hogy albérletbe szorul, lehet az, hogy rosszul szigetelt vagy nagyon elhanyagolt épületben kell hogy élje az életét, és nem kapott ehhez energiahatékonysági fejlesztésekhez támogatást. De az egészen biztos: sok pénzt raktak ide, nagyon rosszul hasznosult. Egyébként a régióban is nagyon rossz demográfiai számokat produkálunk, elhangzott most már, hogy sajnos az élve születések száma nem beszakadt, bezuhant, katasztrofális helyzetben vagyunk, ha a mostani új tendenciák érvényesülnének, 5-6 millió magyar lenne az évszázad második felében ebben az országban, aminek beláthatatlan következményei vannak gazdasági téren, a nyugdíjrendszerre, az egészségügyre, mindenre nézve egyaránt.

Azért nem beszél erről a kormány, mert látványpékségként használja a családpolitikát. Kiemel egy-két elemet, amely nagyon kevés embernek, 10-20 ezer embernek tud kedvezni ‑ ennek az állatorvosi lova volt egyébként a négygyermekes édesanyák amúgy teljesen érthető szja-mentessége; itt is az ígéret, ugye, a háromgyermekesekről szólt, aztán számoltak, kiszámolták, hogy ez sokba kerülne, ezért lett a négygyermekeseké. Itt egy-két tízezer emberről van szó Magyarországon, viszonylag kevesen dolgoznak egyébként a négygyermekes édesanyák közül, és ez talán így is van jól, bár mindenki döntse el saját maga, mert aki azt választja, hogy a négy gyermekkel van otthon, az választhassa azt, aki pedig dolgozni akar négy gyermek mellett, az is választhassa ezt az utat, de nagyjából úgy látjuk a statisztikákból, hogy 50-50 százalék a megoszlás ebben az esetben, tehát egy-két tízezer embernek szól ez a kedvezményforma.

Nézze meg, miniszterhelyettes úr, hogy családi pótlékot és családi adókedvezményt hányan vesznek igénybe! Igazából ez a kettő jön szembe nagyon sok embernél, még a CSOK sem, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye sem. Az pedig, hogy önök a családtámogatások közé beleszámolják a Nők 40-et, hát az valami egészen példátlan, tehát egy nyugdíj jellegű kiadást ‑ amelyről bejelentették, hogy mégsem vizsgálják felül, de hát azért volt ijedelem meg riadalom‑e körül ‑, szintén egészen elfogadhatatlan ezt a családtámogatások közé számolni. Közvetett kapcsolatot lehet persze találni, mi is támogatjuk, hogy a nyugdíjas korúak többet tudjanak foglalkozni az unokákkal és a családtagokkal, ez helyes, de azért ezt ne tegyük ki a cégérre, hogy ez egy nettó családtámogatási forma, függetlenül attól, hogy az európai módszertan mit enged meg és mit nem enged meg!

Az áfa tekintetében viszont felháborító, hogy önök bármilyen demográfiai célról beszélnek, a gyermeknevelési cikkek áfájához nem voltak képesek hozzányúlni még olyan alacsony szinten sem, mint egyébként az alapvető élelmiszereknél, ahol legalább a termékkosár vagy a termékskála 6-8 százalékához hozzányúltak, és már két vagy három esetben is sikerült olyan áfacsökkentést végrehajtani, amelyből árcsökkenés is sarjadt ‑ ez mindenképpen támogatandó volt, de nagyon szűk körben volt értelmezhető. És egyébként egy másik számítás eredménye most a családi adókedvezmény megduplázása is, mert önök számoltak, hogy a nagyon kedvezőtlen és itt, ebben az időszakban említett kamatkörnyezet miatt 4000 milliárd környékű összeget fizetnek államadósság-kamatra, csakhogy ezek a nagyon magas kamatozású dolgok kifutnak, és aztán a következő évre lehet, hogy csak 3000 milliárd lesz ez a törlesztési teher. A nagyságrend mindenképp csökken, a kettő között felszabaduló differenciából lehet megduplázni a családi adókedvezményt, és önök valószínűleg ezt az utat választották. Ennek az időzítése ugyanakkor mindenképpen érdekes.

Ami szintén szerepel, és a futottak még kategóriában szereti a kormány tudni, az a pénzügyi tranzakciós illetéket jelentő sor. Pénzügyi tranzakciós illeték címen 333 milliárd forint bevétele származott 2023-ban a költségvetésnek, és ezt viszonylag jól tervezték, hiszen alig 0,3 százalékkal haladta meg az előirányzatot. Álljunk meg egy kicsit ennél a családi pótlék és a családi adókedvezmény összegét meghaladó tényezőnél, és megértem, hogy nem szeretnek odafigyelni erre a kormánypárti képviselők, mert az nagyon ciki, nagyon-nagyon ciki, és a gyengeség jele, hogy a jogalkotó kivet pénzügyi tranzakciós illetéket. Kire veti ki azt a tranzakciós illetéket? A polgárokra? A banki ügyfelekre? Nem, dehogyis! Kivetették a bankokra, pénzintézetekre, igen, önök. És a helyzet az, hogy amikor ezek a bankok, pénzintézetek elkezdték áthárítani a tranzakciós illetéket az utolsó fillérig, önök mit csináltak? Semmit. Előadták a termelési jelentéseket újra. Kezdeményeztek egy átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálatot, hogy hogy a viharba hárítja át a bank a tranzakciós illetéket, amikor azt őrá vetették ki? Hát nem a teremben ülőkre meg nem a magyar állampolgárokra vetették ki azt, hogy fizessenek be 330 milliárdot. Tehát amikor ezt az összeget áthárítják az emberekre, az nagyjából olyan, mintha az összes családi pótlékot minden jogosult zsebéből kihúzták volna Magyarországon, vagy ha a családi adókedvezményt minden jogosult zsebéből kihúzták volna. És értik, hogy headliner politikai termék a családi adókedvezmény megduplázása, a másik zsebből pedig csak a tranzakciós illetékre kihúznak ennyit az emberek zsebéből.

De ha azt nézzük, hogy úgynevezett banki költségekre mennyit kell költeni, vagy a saját, már leadózott készpénzhez való hozzájutásra mennyit kell költeni, és ebből hogyan gazdagodnak a bankok, és hogyan szegényednek az emberek, akkor megint csak azt látjuk, hogy a nagy globális láncolatok legyőzték önöket.

(22.10)

Önök gyengébbek a multiknál, gyengébbek a bankoknál. Ugye, korábban elhangzott, hogy kimentek a tankok, bejöttek a bankok. Nagyon sokan ezen kuncogtak. A helyzet az, hogy nem kellett volna. A helyzet az, hogy ezek a hálózatok legyőzték, legyűrték önöket, és nem tudják őket sem megadóztatni, sem tisztességes versenyre szorítani, kényszeríteni, sem pedig megvédeni akár a magyar kisvállalkozókat tőlük, akár a magyar polgárokat tőlük.

Pénzügyminiszter úr nagyon korrekt volt a gazdasági bizottsági meghallgatásán, mert a felvetésemre elismerte, hogy kirívóan drága a magyar bankrendszer, amivel a polgárok találkoznak belőle, az pedig különösen vérlázító ‑ ezt már én mondom, ezt nem miniszter úr mondta, tehát ne adjunk olyat a szájába, amit nem mondott, de elismerte azt, hogy nagyon drága ez a rendszer.

Mi azért hoztuk be a politikai térbe az ingyenes bankolás koncepcióját, mert azt számoltuk ki, hogy ha átlagbérig és az alapműveletek tekintetében ingyenesen bankolhatna mindenki Magyarországon, a bankrendszer profitja még mindig ezermilliárd fölött volna, még mindig regionális szinten kiugró volna, és meghaladná egy-két környező ország profitrátáját is.

A helyzet az, hogy a banki költségek ilyetén csökkentése egyébként még a kormánynak is népszerűséget hozna, tetszene az ötletgazda ellenzéknek is, tetszene a polgároknak, jól járnának vele, egyvalaki nem járna jól ezzel: az érintett bankok. Tehát amikor a kormány ezt nem meri meglépni, vagy legalábbis eddig nem indult el ezen az úton, akkor adódik a kérdés, hogy mit akar eltitkolni a kormány, mitől fél.

A kormány portfóliójában már van nagyon rossz emlék a banki kérdések kapcsán. Önök 2015 februárjában emlékeim szerint aláírták az EBRD-paktumot, lepaktáltak a bankokkal, elárulták a devizahitelesek érdekeit, a banki érdekek oldalára álltak, és papíron vállalták azt, hogy az emberek a devizások helyzetének rendezése érdekében egy forintnyi kárt sem okoznak a bankoknak.

Önök akkor már egyszer a sötét oldalra álltak ebben a kérdésben, a magyar polgárokat otthagyták. A végtörlesztés a kedvezőbb anyagi helyzetben lévőknek persze valamit segített, ezt ne vitassuk el, de még a családi csődvédelem rendszerét sem sikerült lengyel mintára úgy kidolgozni, hogy néhány száz honfitársunknál többnek segítsen. Tehát a bankokkal kapcsolatban ez a kormány egyszer már megjárta a sötét oldalt. Itt lenne az ideje, hogy végre visszatérjen a magyar polgárok érdekeinek védelme oldalára, ahogy arra egyébként voltak jelek még az első kormányzási ciklusuk alatt, 1998-2002 között, de ezek a jelek elillantak, és 2010 után még nyomokban sem tűntek fel. A helyzet az, hogy a kormány azzal, hogy paktumot kötött a bankrendszerrel, számos egyéb sötét gyanút vet fel, és a pénzügyi tranzakciós illetéké egészen pontosan ilyen. A banki ágazati különadóról ugyanezt a levezetést tehetnénk meg.

De összességében számunkra rém irritáló itt, az ellenzéki padsorokban, hogy a kormány rendszeresen leül, alkudozik a Bankszövetséggel, megnézi, hogy mit engednek meg neki, meddig lehet elmenni, de ugyanezt az alkudozást ugyanezzel az intenzitással soha nem láttuk a devizahitelesek irányában, az egyszerű banki ügyfelek irányában. Tehát az, hogy a leadózott készpénzhez való hozzájutásnál meghatároz a bank egy különadóval felérő valamit, és azt kiveti, önök pedig végignézik, és nem csinálnak semmit.

Ha egy unoka szerencsésebb helyzetben van és a nagyszülője tud neki utalni néhány tízezer forintot egy hónapban vagy egy félévben egyszer, arra a bank kivet egy néhány száz forintos plusz extra díjat, és ezzel szemben senki nem emel szót. Amikor az ember befizeti a számláit, vagy adott esetben közüzemi számlákat rendez, abban az esetben is kivetnek extra sarcokat, leverik az embereken. Ha valaki egy kicsit konzervatívabb ezekben a kérdésekben, vagy éppen még nem digitális állampolgár, és sárga csekken szereti befizetni a befizetni valót, van olyan bank, amely plusz ezer forintot vet ki rá, van olyan cég, amely plusz ezer forintot vet ki rá. Van, aki plusz díjat vet ki arra, hogy az ember készpénzt befizet, és el akarja juttatni egy bankszámlára. Tehát a legtekervényesebb utakon-módokon húzzák le a polgárokat, a lakosságot. Nem véletlen, hogy az ezzel szemben küzdő fogyasztóvédelem az egyik legdivatosabb területté vált Nyugat-Európában, önök pedig tudomást sem vesznek róla.

A zárszámadásból is kiderül, hogy a nagy hálózatokkal szemben ez a kormány rettenetesen bátortalan, és bár a kamerák előtt sokszor, mondjuk, a SPAR-kérdésben azért merült fel itt némi izmozás, de a végeredmény mindig csak az, hogy ha megnézzük, hogy akár az Interspar, akár az Audi, akár a nagy tech-cégek milyen adószázalékot vállalnak, mindig az jön ki, hogy a töredékét annak, mint amit egy magyar kis- vagy közepes méretű vállalkozás meg kell fizessen.

Nem láttunk egyébként nemcsak a tranzakciós illeték áthárításának megszüntetéséről felvetéseket, de igazából arról sem szólt miniszterhelyettes úr, hogy hogyan van ez a forint/euró árfolyam, tehát, hogy önök hogy kezelik ezt a 400 forintos eurót. Ez egy ilyen negatív externália, ami megjelent valahonnan a világból, és akkor mi nem tehetünk semmit, ki vagyunk ennek téve? Mert ez megint egy gyenge kormányzás képét festi fel. Vannak persze külső negatív gazdasági hatások, és ezeket ne vitassuk, de nem lehet, hogy az önök gazdaságpolitikájának van némi köze a 400 forintos euróhoz? A helyzet az, hogy 260 volt, amikor önök átvették a kormányzást, és a legtöbb áruféleség, ami a magyar emberek kosarába kerül, az bizony sajnos külföldi áruféleség. Még ha magyar termelésű élelmiszerről van is szó, akkor is elmondhatjuk róla, sokszor külföldi vegyszer, permetszer vagy mezőgazdasági gép kell ahhoz, hogy ezt előállítsák. Tehát a gyenge forint ezeknek az árát is felveri.

Összességében az ilyen extrém gyenge magyar forint éves szinten egy ezermilliárdos nagyságrendű különadóval ér fel. Miniszterhelyettes úr erről nem beszélt, mert tökéletesen tudja ‑ tájékozott ember ‑, hogy ezt a magyar emberek pluszban és indokolatlanul fizetik meg ahhoz képest, mintha 300 forint lenne egy euró. A helyzet az, hogy az ennek való kitettség egy folyamatos fenyegetettséget jelent a magyar emberek tekintetében, és mind a jólétük, mind a jóllétük távolabb kerül pusztán amiatt, hogy ilyen egészen elképesztő gyenge forinttal kell dolgozzunk.

Az államadósság kamatterhét már említettük, de a két hatást együtt érdemes értelmezni: a gyenge forint plusz az államadósság kamata. Egyébként most 3000-4000 milliárd forint környéki kamatot fizetünk. Azért jegyezzük meg csendben, hogy ez a korábbi IMF-hitel nagyságrendje; annak sem voltunk a rajongói, és ennek a mostani brutális eladósodási spirálnak sem vagyunk a rajongói.

Arra kérem újfent önöket, hogy az alacsonyabb összegű áfa miatt ne szúrják le a lakosságot és a polgárokat többször. Tehát olyan nyilatkozatokat nagyon szomorú és rossz érzés hallani, amikor mintha az lenne a nap végén, hogy a lakosságnak kellene többet fogyasztani, és akkor helyreállna itt minden a világban. A helyzet az, hogy ez nem ilyen egyszerű. A lakosság egy KSH szerinti 100 ezer forintos babakocsi megvásárlásakor ‑ gyermeket nevelő családról van szó ‑ több mint 20 ezer forintot önöknek befizet. Nem önök támogatják 20 ezer forinttal a babakocsi-vásárlást, hanem önök költik el azt a pénzt, amit a gyereket nevelő, a mindenféle alanyi jogon vagy munkához kötve járó támogatáson felül még a gyermekeire kell hogy fordítson, és ezután egy horror áfát számítanak fel. Egy egyszerű babakocsi-vásárlást sem tud fedezni, annak az áfatartalmát sem a családi pótlék és a családi adókedvezmény mostani összege.

Egyébként javaslom megvizsgálni, hogy Lengyelország mit tett a családtámogatások frontján. Ugye, nem családi pótléknak hívják, de az alanyi jogon, gyermekek után járó támogatás összege emlékeim szerint 70 ezer forint fölé nőtt az elmúlt időszakban, erről szóló döntéseket hoztak. Ausztriában ‑ nyilván nem meglepő ‑ 40 ezer forint fölött van ezekből csak az egyikféle. Önök nagyon-nagyon a sor végén kullognak ebben a kérdésben, és önmagában a családi adókedvezmény megduplázása, mint mondtam, csak egy nullpontra tudja visszahozni ezt a rendszert.

Engedjék meg, hogy az utolsó gondolatot a GDP-ről mondjam el. Önök azt a GDP-t fetisizálják és mitologizálják egyébként, amely leginkább arról beszél Magyarországon, hogy az itt működő multicégek hogyan tudnak teljesíteni, mennyi profitot termelnek, ebből mennyit visznek haza adózatlanul. Ez már ugye, nem annyira jelenik meg a rendszerben. Érdemes Róna Pétert meghallgatni ebben a témában. Ő nagyjából a GDP 2 százalékára teszi azt a royaltytömeget, amit a multicégek egyszerűen hazautalnak, avagy éppen olyan kifogásokkal talicskázzák ki a pénzt, hogy azt mondják, hogy informatikai rendszert bérelnek, vagy különböző leányokon keresztül kiszivárog az országból ez az összeg.

Ha a mostani 1,5 százalék körüli mutatót vizsgáljuk, és levonjuk belőle ezt a 2 százalékot, akkor a valóban magyar gazdaság állapotáról igen szomorú képet festhetünk fel. De én leginkább lélekbátorságot kívánok önöknek, hogy merjék fölvenni az értelmes küzdelmet ezekkel a cégekkel. Nem kell multiellenes hangulatot teremteni, nem kell őket elzavarni az országból. Közteherviselésre van szükség. Arra, hogy védjék meg a magyar cégeket végre, és adóztassák meg az itt lévő multicégeket. S ne ijedjenek meg attól végre, hogy ezek világcégek, vagy kontinentális hálózatuk van, meg kell őket adóztatni.

(22.20)

A globális minimumadónál is önök azt keresték, hogy hogy lehet ez alól kibújni, hogy lehet csökkenteni a különböző összegeket. Ez nem jó út. Egy nemzetállam demonstráljon erőt, adjon magára, és ne szekáljon cégeket, de a közteherviselés felé induljon el.

Ha megvizsgálják ebben a zárszámadásban azt, hogy mennyi jön be társasági adó formájában multicégektől, és mennyit fizetnek be magyar kisvállalkozások, vagy éppen személyi jövedelemadó vagy áfa formájában a magyar emberek, akkor egy brutális egyensúlytalanságot találnak.

Jelen pillanatban, ha egy akkumulátorgyártó cég idehozza a telepét, még egyébként lehetett volna szakmailag vitaképes is, hogy ha egy helyi közösség akar ilyet, és megnépszavazza, és legalább öt kilométerre van a városhatáron túl, és mondjuk, tudja azt garantálni, hogy a környezetet megóvó módon történik az egész, tehát lehetetlen körülbelül az ábra, akkor részünkről még lehetett is volna ilyet, persze ezt nem tudja teljesíteni senki, de a helyzet az, hogy önök ezeknek a cégeknek az infrastruktúrát is megépítik a magyar adófizetők pénzéből, és annyi vissza nem térítendő támogatást adnak, amiből másfél, két- vagy akár két és fél évnyi bértömeget is kifizetnek előre. Egészen elképesztő módon túltámogatják ezeket a cégeket. De még ez is lehetne vitaképes, hogyha a nap végén a nyereségüknek akkora százalékát fizetnék be ezek a cégek adóként, hogy mindenki jobban járna.

Nem ez a helyzet. Önök egy olyan versenybe szálltak be, ahol önfeladó módon igyekeznek idecsábítani tőkét. Ezt itt a belföldi médiában megpróbálják úgy eladni, mint hatalmas patrióta gazdaságpolitika és az abból szárba szökkenő sikersorozat, és a végén mintha még meg is adóztatnák ezeket a cégeket. A gond az, hogy nem teszik.

A fő probléma, ami látszik itt a zárszámadáson is, hogy valamit kezdeni kellene az államadósság-menedzsmenttel, tehát ne fizessünk ilyen horrorisztikus kamatot, valamit kellene kezdeni a társaságiadó-sorral, hogy a közteherviselés jegyében multicégek is fizessenek adót, ne csak a magyarokat szedjék szét. Ha ezt a kettőt megléptük, akkor lehetne az áfasorhoz hozzányúlni, de addig is szimbolikusan legalább a gyermeknevelési cikkeknél el kellene engedni, le kellene nullázni az áfát, tehát nem is 5 százalékra csökkenteni, hanem nullázni az áfát.

Ha mindez együtt van, akkor tudjuk azt a vitát lefolytatni, hogy a családtámogatási rendszer hogyan legyen inflációkövető, az ott juttatott összegeket hogyan emeljük meg tisztességes mértékűre. Amíg ezekre a kérdésekre a kormány még csak nem is keresi a választ, addig azzal a gyanúval kell élnünk, hogy valamit titkol. Ezért vagyunk itt most hétfőn este majdnem fél 11-kor, és ezen titkolózás közepette igyekszik bátran eredményeket előadni és magyarázni, de attól sajnos átlátunk a szitán, és látjuk azt, hogy önök titkolóznak, és nem elég bátrak, nincs önökben lélekbátorság a magyar nemzeti érdekvédelemhez, és ez utóbbi az igazi baj. Köszönöm a figyelmet. (Taps a DK soraiból.)