Tordai Bence (Párbeszéd)

TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A felszólalásom címe „Utcáról lakásba”, mégpedig azért, mert aki követte az elmúlt hetekben a közéleti tevékenységemet, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy az Utcáról Lakásba! Egyesület futó nagykövete lettem, az ő pólójukat viselem most is magamon. Azt vállaltam, hogy a jövő héten megrendezésre kerülő félmaratont lefutom, és addig adományokat gyűjtök számukra. Egymillió forint a kitűzött cél, úgyhogy aki ebben segíteni tud, annak a felajánlásait az ULE nevében is hálásan köszönöm.

Sokan nyilván tisztában vannak vele, hogy mit csinál, mivel foglalkozik az Utcáról Lakásba! Egyesület, de talán nem baj, ha röviden összegzem. Ők abban hisznek, hogy mindenkinek kell egy hely, amit az otthonának nevezhet. Ők azt gondolják ‑ és ebben mélyen egyet kell értenünk velük, minden jóérzésű embernek egyet kell ebben értenie velük ‑, hogy a biztonságos lakhatás az egyik alapfeltétele a méltóságteljes életnek. Az a céljuk ‑ meglehetősen hatékonyak és sikeresek ennek a célnak a megvalósításában ‑, hogy hajléktalan embertársainkat szociális bérlakáshoz juttassák, mert azt gondolják, hogy a hajléktalanságból kivezető út nem azzal kezdődik, hogy majd a saját erejéből kikapaszkodik valaki, és nekünk mint közösségnek, nemzeti közösségnek vagy az államnak ennek képviseletében hajléktalanszállókat kell csak üzemeltetnie, hanem abban kell segítenünk, hogy valódi otthonra találjanak hajléktalanként élő polgártársaink.

Ma Magyarországon a szociális rendszerben nincs kivezető út a hajléktalanságból, és annak, hogy valaki önerőből kikecmereg ebből a nagyon súlyos helyzetből, minimális az esélye.

(16.00)

Ma ugyanis Magyarországon lakhatási válság van, milliók élnek lakásszegénységben, milliók élnek olyan lakásokban, házakban, amelyek nem egészségesek vagy túlzsúfoltak, és ennek a lakásszegénységnek a legszélsőségesebb változata a hajléktalanság; értve ez alatt nemcsak az utcán élő embereket, hanem mindazokat, akiknek nincs biztos fedél a feje felett, nincs olyan otthonuk, ahol minden este nyugodtan hajthatnák álomra a fejüket.

Ennek számos oka van, és visszavezethető akár a rendszerváltásig, amióta Magyarországon nincs lakáspolitika, és gyakorlatilag eltűnt az a szociális bérlakásállomány közösségi, önkormányzati vagy állami tulajdonban álló, kedvező lakbérű lakásokat biztosítani képes állomány, amely korábban megelőzte a hajléktalanságot, és ebben nyilván az egymást követő kormányoknak nagyon súlyos felelőssége van, de kiemelt felelősség terheli az Orbán-kormányokat, hiszen ők azok, akik egy ideológiai alapról is azt mondták, hogy itt nem a ténylegesen szegény embereket kell támogatni, nem a lakásszegénységet kell felszámolni, hanem a közép- és felső osztályoknak kell támogatásokat adni a saját tulajdonú ingatlan megszerzéséhez.

Ennek az az eredménye, hogy miközben több tízezer ember él az utcákon, szállókon és mindenféle szívességi lakáshasználatokban, ehhez képest ott van a másik oldalon 570 ezer üres lakás, Magyarországon, a lakásállomány 15 százaléka. Ezek jelentős részben befektetési céllal felvásárolt lakások. És az a helyzet, hogy ma Magyarországon nemcsak lakáspolitika nincsen, de a szociális rendszert is szétverték. Nincs olyan háló, amely megfogná azokat, akik elvesztik az egyensúlyukat, akik megbillennek, akik megborulnak, és akik ennek következtében elveszíthetik a lakhatásukat is.

Ma bármilyen személyes trauma, bármilyen családi válság vezethet hajléktalansághoz. Egy válás, egy munkahelyvesztés, egy devizahitel, egy súlyos betegség vagy bármi ehhez hasonló vezethet oda, hogy a végén az ember utcán találja magát. És ilyen emberek lehetnek tulajdonképpen bármilyenek, hiszen nem az ő hibájuk, hanem a rendszer hibája az, hogy hajléktalanná válnak. Ha tudjuk azt, hogy a hajléktalanságban élő emberek 20 százaléka állami gondozott volt, 40 százalék pedig meghaladta már a nyugdíjkorhatárt, akkor érezzük, hogy milyen felelősség van azon a társadalmon, amely időseket, árvákat vagy akár beteg embereket hagy az utcán élni.

Ezen kell változtatni, ezért kell egy felelős lakáspolitika. Szépek az ilyen jótékonysági akciók, de valójában egy olyan lakhatáspolitikára van szükség, amely bérlakásokat épít, kollégiumokat épít, lakásügynökségeket állít fel, lakbérplafont vezet be, és valódi kiutat ajánl a hajléktalanságból. Ezt várjuk el a kormánytól, és amíg nem teszik ezt a dolgukat, addig pedig köszönet azoknak a civileknek, akik ezt az állami feladatot magukra vállalják. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)