Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jobboldali emberként teljes mértékben azonosulni tudok azzal a bibliai igazsággal, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. Viszont abszolút nem tudom elfogadni azt a minden szociális igazságosságot nélkülöző helyzetet, amikor valaki dolgozik, de akkor sem eszik. Ez történt ugyanis Nagyatádon, a 140 éves múltra visszatekintő, patinás egykori cérnagyárnak több dolgozójával is. Egyébként, hogy az arányokat érzékeltessem, hogy ha ez az üzem lehúzhatja a rolót, az nagyjából olyan helyi katasztrófát jelent, minthogyha Budapesten tennének lapátra 40 ezer embert.

Szóval az a helyzet, hogy elmaradt a fizetése itt nagyon sok dolgozónak, van, aki már július óta nem kapott bért, ezáltal gyakorlatilag az egzisztenciális vágóhídra küldtek embereket. Márpedig „majd megadom”-ra nem tudnak a boltban semmit vásárolni, „majd hozom az árát”-ra a patikában nem tudják kiváltani a gyógyszert, és „majd valamikor kifizetem”-re nem tudnak csekket feladni a postán.

És hogy mekkora a baj, jól érzékeltetik egyébként a statisztikai adatok is. 1990-ben a Nagyatádi járás 18 települését még 30 ezer ember lakta, most már csak 23 ezren vannak, tehát a lakosságnak csaknem egynegyede eltűnt. Az ipari termelés Somogy vármegyében 17,6 százalékkal csökkent az első félévben, tehát valami egészen más mozit néznek ott az emberek és kénytelenek elszenvedni azzal szemben, mint amit a kormánypropaganda föl szokott vázolni.

Én magam is olyan választ kaptam a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy a cégek az év első hét hónapjában hétszáz új munkaerőigényt jelentettek be ebben a 23 ezer ember által lakott járásban. Csodálkozva néz egyébként mindenki, hogy hol vannak ezek az állások. Nincsenek! Az a helyzet, hogy a munkavállalói érdekvédelem az nem valamiféle komcsi bullshit kellene hogy legyen egy európai országban, márpedig ott tart nagyon sok dolgozó itt Nagyatádon is, hogy gyakorlatilag lecserélhető, eldobható biorobotnak tekintik, illetve hogyha majd túlságosan nyakasak, túlságosan sokat kérnek, akkor előbb-utóbb őket is lecserélik ázsiai migránsmunkásokra. De azt hiszem, hogy nem ez lenne a jövőnek és a vidéki megmaradásnak a kulcsa.

Tisztelt Képviselőtársaim! A második világháború után a lerombolt Európa újjáépítésére Amerika meghirdette a Marshall-segélyt. Valami ilyesmire lenne egyébként szükség nagyon sok olyan, halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított térség számára is itt Magyarországon belül, amelyek ott vegetálnak a periféria legalján. És miközben azt látjuk, hogy van 600 milliárd forint a miniszterelnök vejének irodáit fölvásárolni, sokan kérdezik, hogy miért nincsen forrás arra, hogy a leszakadt térségeket végre fölzárkóztassák. Joggal érzik úgy ezek az emberek, mint ahogy nem véletlenül adtam napirend utáni fölszólalásomnak is azt a címet, hogy „A térképről is letörölve?”, mert igenis így érzik magukat az ott élő emberek. Iszonyatos módon kettészakadt az ország bérek és egyáltalán életlehetőségek tekintetében is.

A Barcsi járás 26 településén 1990-ben még 27 500 ember élt. Mostanra alig vagyunk 20 ezren. Ez 26 százalékos csökkenés. Ma, azaz szeptember 30-án van egyébként a helyi önkormányzatok napja. Sok szempontból azonban nincs mit ünnepelni. Az önkormányzatiságot több szempontból kiüresítették, az önkormányzatok kasszáját pedig kiürítették.

Így járt például Barcs is a korábban megítélt és kiutalt TOP Plusz projektek pályázati pénzeivel. Ebben a tízezres kisvároskában 2,2 milliárd forintot kellett visszautalni az Államkincstár számára. Tudjuk jól, hogy a költségvetés nagy bajban van, de hogyha ezek a pénzek nem érkeznek vissza, és nem kapnak az ott élő emberek egy valódi, kézzelfogható ígéretet arra vonatkozóan, hogy ez az összeg majd vissza is fog hozzájuk kerülni, akkor óriási lesz a baj, hiszen önerőből nem tudnak óvodát fejleszteni, szociális konyhát felújítani, nem tudnak a turisztikában előrelépést tenni, elmaradnak a belső utak felújításai, valamint az energiahatékonysági pályázatoknak is lőttek ilyenformán.

Tehát nagyon jó lenne, hogyha a kormányzat végre odafigyelne ezekre a hangokra, amelyeknek, amíg tudok, én bizony itt a tisztelt Országgyűlés falai közt hangot fogok adni. Köszönöm a figyelmüket.