Kanász-Nagy Máté (LMP)

KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor az előterjesztők részéről Selmeczi Gabriella a vezérszónoki expozéjában azzal kezdte a mondanivalóját, hogy az Alaptörvényből idézett, akkor azt gondolom, egy nagyon jó felütést adott ennek a vitának, és alapvetően szerintem is tényleg érdemes az Alaptörvényből kiindulni. De Selmeczi Gabriella nem azt idézte, amivel én szeretném kezdeni a hozzászólásomat, miszerint az Alaptörvény azt mondja, hogy Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.

Szeretném itt azt is kiemelni, hogy a korábbi alkotmány úgy fogalmazott, hogy a magyar államnak az a feladata, az a kötelessége, hogy a szociális biztonsághoz való jogot garantálja és mindenki számára biztosítsa. Tehát a szociális biztonsághoz való joghoz képest, ami korábban megjelent, mára már mégiscsak arról van szó, hogy legfeljebb egy törekvéssel találkozhatunk az állam részéről; a törekvéseket pedig ismerjük: vagy célba érnek a törekvések, vagy nem érnek célba a törekvések.

De tény és való, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatban, ebben a csomagban fontos és valós törekvések is vannak, olyan törekvések, amik alkalmasak lehetnek arra, hogy a gyermekek védelmét szolgálják. Ugyanakkor mégiscsak egy abszurd helyzet is kibontakozik bizonyos javaslatok kapcsán, egy nagyon faramuci helyzet, mert mintha arról lenne szó, hogy a gyermekeket a gyermekvédelemtől, a gyermekvédelem jelenlegi rendszerétől kellene megvédeni, erre vonatkoznak bizonyos intézkedések, és azért ez mégiscsak abszurd.

Tulajdonképpen mintha arról lenne szó, hogy nem sokkal vagyunk a kegyelmi botrány után, annak a kegyelmi botránynak az alapját, azt az alapesetet vették például, azt az alapesetet nézték meg, hogy az miért jelenhetett meg a gyermekvédelem rendszerében, végül hogyan került nyilvánosságra, és hogyan lett belőle politikai botrány a kormányoldalon. Szóval, ezt az esetet akarják körbebástyázni olyan intézkedésekkel, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Én azt gondolom, hogy ez helyes, tehát nyilvánvaló, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő. De azért a gyermekvédelemben, illetve tágabban a gyermekjóléti rendszer egészében sokkal komolyabb problémák vannak vagy más problémák is vannak, és ezek nagyon komplex és összefüggő problémák, amire szintén megoldást kellett volna adni. Már csak azért is, mert a miniszterelnök úr úgy fogalmazott még február közepén az évértékelő beszédében ‑ idézem őt ‑, hogy a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni.

Én azt gondolom tehát ‑ és itt egyetértek az előttem szólókkal ‑, hogy nem a magyar gyermekvédelmi rendszer megerősítése történik, hanem alapvetően olyan szabályozási kérdéseket és olyan szankciókat, büntetőjogi módosításokat léptetnek életbe, amelyek egy bizonyos ügy vagy ügycsoport kapcsán jelenthetnek megoldást, illetve védelmet, de nem kezelik az egész rendszerben meglévő problémákat.

Én is szeretném kiemelni, hogy nagyon beszédes az, hogy egyéni képviselői indítvány formájában tárgyaljuk ezt a javaslatot. (Nacsa Lőrinc: Nincs jogunk ehhez?) Természetesen megvan a képviselőknek a joga, hogy egyéni indítványokat tegyenek (Rétvári Bence: Kösz! Jó fej vagy!), ezt az ellenzéki képviselők, mi magunk is megtesszük, ezeket nyilván nem sikerül itt, a plenáris ülésen tárgyalni.

Itt a probléma azzal van, hogy amikor van egy nagyon-nagyon átfogó és nagyon-nagyon komplex rendszer, akkor azért lenne szükség a kormány indítványára vagy a kormány indítványára is, hogy tényleg egy széles értelemben vett társadalmi-szakmai vitát lehessen lefolytatni; olyan vitát, ahol olyan szempontok jelenhetnek meg, amelyek becsatornázása segíti a rendszer jobbá tételét, segíti, hogy minél pontosabb, minél részletesebb, minél hatékonyabb javaslatokat lehessen itt tárgyalni, illetve elfogadni.

Nagyon-nagyon érdekes és beszédes az, hogy a kormány nem végezte el ezt a feladatot, és nem végezte el egyébként több mint egy éve, tehát tavaly óta. Akkor még többek között Varga Judit, aki belebukott ebbe a kegyelmi botrányba mint igazságügyi miniszter, tett erre vonatkozólag ígéretet, hogy egy ilyen javaslatot, egy ilyen komplex javaslatot beterjeszt a kormány. Én nagyon kíváncsi lennék rá, hogy egyébként, mondjuk, a Belügyminisztériumban vagy más minisztériumokban folyt‑e előkészítő munka, volt‑e valamilyen előkészítés, hogy egy ilyen törvénycsomaggal előálljanak.

Talán pont a tegnapi napon, az azonnali kérdések órájában volt lehetőségem Rétvári Bence államtitkár úrral vitázni, és föltenni ezt a kérdést, hogy volt‑e ilyen munka, a minisztérium készült-e. Sajnos erre vonatkozólag nem kaptam választ, ellenben kaptam egy nagyon kimerítő tájékoztatást, hogy itt 2008-ban mi történt. Én arra lennék kíváncsi, hogy az elmúlt egy évben mi történt a kormányon belül, milyen szakmai munka folyt a gyermekvédelmi rendszer megerősítésére vonatkozólag.

Azt is szeretném kiemelni, hogy a módosítások egy jelentős része valóban az 1997. évi XXXI. törvénnyel kapcsolatos. Ez hagyományosan a gyermekvédelmi törvény, csak hát, ugye, a politikai kommunikációban az elmúlt időszakban ezt is kiforgatták. Ez a törvény azért széles területekkel foglalkozik. Foglalkozik valóban a gyermekvédelem kérdésével, alapvetően a szakosított, bentlakást nyújtó, személyes szociális szolgáltatásokat sorolják ehhez a területhez mint a gyermekotthonok, a speciális ellátások, egyéb speciális ellátások, és van a másik, a gyermekjóléti terület, ahova az alapellátásokat soroljuk, vagy a különböző társadalmi juttatásokat, pénzbeli ellátásokat.

Ha az egész területtel szeretnének foglalkozni, és nemhiába ez a terület egy törvényben van, egy nagy ágazati törvényben van, akkor miért csak ennek az ágazatnak egy szeletét emelik ki? Miért a gyermekotthonokat, miért a speciális ellátásokat, miért a szakosított ellátásokat? Miért marad ki egyébként a gyermekjóléti terület, tehát az alapellátások területe a szabályozásokból? ‑ és erre fogok hozni példát, hogy egyébként ez valóban kimarad.

Még itt az első felében valóban ki kell azt emelni, hogy azért alapvetően a komplex problémákat kizárólag szabályozási kérdésekkel, szankciókkal, büntetőjogi módosításokkal nem lehet vagy csak részben lehet kezelni. Forrásbevonások nélkül, kapacitásbővítések nélkül, például minőségi sztenderdek előírása, változtatása nélkül, egyéb megoldások nélkül nem lehet átfogóan kezelni ezt a területet ‑ de úgy látszik, hogy nem is volt szándék sajnos, hogy átfogóan kezeljék ezt.

Folytatnám azzal, hogy a javaslatnak a fő eleme a pszichológiai alkalmassági vizsgálat és a kifogástalan életmód előírásának és számonkérésének a bevezetése a gyermekvédelem területére ‑ tehát nem a gyermekjólét és gyermekvédelem területére, hanem a gyermekvédelem területére vezetik be ezeket az előírásokat ‑, és ezt valóban lehet egyfajta rendpárti hozzáállásként értelmezni, már ami a kifogástalan életmód előírására és ennek ellenőrzésére vonatkozik.

Már csak azért is rendpárti, mert ezt alapvetően ‑ és az indoklás is kiemeli ‑ a (Tagolva:) rendőrség fogja ellenőrizni, illetve szavatolni, tehát itt alapvetően rendőrségi, rendpárti eszközöket kapcsolnak hozzá a gyermekjólét rendszeréhez. Most ezt, hogy mondjam, értéksemlegesen mondom, objektív tényként szeretném közölni, de egyébként ez valóban egy szokatlan megoldás, mondjuk így, a szociális ellátások rendszerét illetően, hogy ilyen módszerekkel próbálnak élni. (Czunyiné dr. Bertalan Judit: Ez nem szociális ellátás!) Na, mármint úgy általánosságban szokatlan, nyilván a Fidesz előszeretettel szokott ilyen megoldásokat alkalmazni társadalompolitikai területeken.

Kezdjük a pszichológiai alkalmassági vizsgálattal! Ennek a bevezetését egyébként az LMP is szorgalmazta. Erre vannak nemzetközi példák, erre vannak kapcsolódó, vizsgálható minták, illetve megoldások más országokban is.

(15.30)

Már önmagában például az, hogy mondjuk, ki kerülhet be a gyermekvédelem rendszerébe, és én nemcsak a pályaalkalmassági feltételekre, vizsgálatokra gondolok, hanem már korábban, mondjuk, a felsőoktatási képzésbe való bekerülés esetén a felvételi rendszerébe hogyan lehet speciális szakmák vagy szakmacsoportok esetén beilleszteni ilyen feltételeket, tehát én azt gondolom, hogy ez igazolható, ennek van alapja, és ennek van is szükségessége, vagy lehet szükségessége.

Természetesen itt is előjönnek kérdések a pszichológiai alkalmassági vizsgálatnál, hogy ki fogja végezni ezeket a vizsgálatokat, pontosan kiket fognak vizsgálni, hogyan fognak vizsgálni, hány vizsgálatot fognak lebonyolítani egy adott évben, százas, ezres vagy tízezres nagyságrendű vizsgálatokról van szó, van‑e elég pszichológus, aki ezt elvégzi majd. Tehát itt alapvetően ennek a rendszerét jó lenne látni. Ezt nem a parlament fogja szabályozni. A javaslatból kiderül, hogy itt az illetékes miniszter fog egy szabályozási rendeletet alkotni, tehát talán egy miniszteri rendelet vagy kormányrendelet fogja ennek megadni az alapját. Várjuk ezt a rendeletet. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy ez hogyan fog kinézni. De még egyszer: én ezzel egyetértek, ez a része szerintem rendben van a javaslatnak.

De ha megnézzük a kifogástalan életmódot, én azt gondolom, ez már komolyabb kérdéseket vagy aggályokat vethet fel, és talán Komjáthi képviselőtársam szintén hivatkozott erre a területre vagy problémakörre. Alapvetően ‑ mindig a részleteket kell nézni ‑ mit jelent a kifogástalan életmód? A törvényjavaslat ezzel kapcsolatban meghatároz objektív feltételeket, objektív kategóriákat ‑ például büntetett előélet, korábbi bűncselekmények elkövetése ‑, ezek egzakt kategóriák, ezek vagy megtörténtek, vagy nem történtek meg, tehát ezt lehet vizsgálni, ez egy fekete-fehér kérdés.

De akkor, amikor a szubjektív elemek jönnek elő, és életmódbeli, magánéleti, magatartásbeli kérdésekről beszélünk, például hogy ki hogyan viselkedik otthon, a saját háztartásában, a szabadidejében, milyen rendezvényeket látogat, azt is meg kell adni, hogy milyen függősége van ‑ kivéve a dohányzással kapcsolatos függőséget, ez benne van a mellékletben, hogy az nem számít, de minden egyéb függőség számít ‑, akkor ezek már sokkal képlékenyebb kategóriák, sokkal homályosabb megfogalmazásokkal találkozunk itt. De egyébként, ha jól értem, ezen szubjektív elemek esetén alapvetően a munkáltatónak lenne mérlegelési jogköre, hogy bizonyos magatartásformákat minek minősít, bizonyos magatartásformák esetén azt mondja, hogy még lehetséges a pályán maradás, más formák esetén nem lehetséges. De itt persze olyan helyzetekkel találkozhatunk, hogy ha megnézünk két munkavállalót, két munkavállalónak ugyanolyan élete van, ugyanúgy él, ugyanolyan magatartásformákat követ, az egyik munkáltatója úgy ítéli meg, hogy ez problémás és kizáró ok, a másik esetében pedig úgy ítéli meg, hogy nem. Tehát még egyszer: ez szükségszerűen egy gumikategóriává tud válni. Kíváncsiak lennénk ennek is a részletszabályaira, hogy pontosan hogyan gondolták a kifogástalan életmód szabályozását, megkövetelését, illetve ellenőrzését.

Az pedig, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálatot kapcsolják be: talán ő fogja ellenőrizni, kikutatni ezeket a magatartásformákat, hogy ki hogy él? Ő fog adatot szolgáltatni? Ő ellenőrzi, hogy amit az adatlapra beírogatnak, az igaz-e? Mintha gyakorlatilag valamilyen típusú átvilágításon kéne hogy átessenek a gyermekvédelemben dolgozók. Ez igencsak unortodox megoldás. Természetesen vannak olyan munkavállalói csoportok, ahol erre szükség van, és ahol ez bevett gyakorlat, de ezt a szociálpolitika, illetve a gyermekvédelem területére bevezetni, szintén kérdéseket vet fel. Például azt a kérdést veti fel, hogy ezeket a vizsgálatokat, ellenőrzéseket ki fogja elvégezni.

Szeretném megkérdezni erről Rétvári Bence államtitkár urat: a Belügyminisztérium erre felkészült? Tehát erre pluszkapacitások lesznek, hogy évente több száz, több ezer, több tízezer ilyen vizsgálatot fognak elvégezni? Hogyan készültek fel? Ez mennyibe fog kerülni? Ez azt jelenti, hogy növelni kell majd a Belügyminisztérium állományát vagy a rendvédelmi szervek állományát, a rendőrség létszámát bővíteni? Tehát ez hogy néz ki? Erre nagyon kíváncsi lennék egyébként.

Itt utalnék arra ‑ alapvetően a szűken vett gyermekvédelem területére koncentrálok ‑, hogy itt a gyermekvédelmi törvény bizonyos szakaszai alá eső ellátásokat akarnak szabályozni, illetve az ott dolgozó munkatársakra terjesztik ki ezeket a változtatásokat, ugyanis ezeknek a vizsgálatoknak a személyi hatálya egyértelműen a gyermekvédelmi intézményekre vonatkozik, tehát az alapellátások közé tartozó intézmények dolgozóira nem vonatkozik. De hadd mondjak egy példát! A tartós bentlakást nyújtó otthonokra vonatkozik, de mondjuk, a gyermekek átmeneti otthonában dolgozó munkavállalókra nem vonatkozik, holott a gyermekek átmeneti otthonában is vannak gyerekek, heteket, hónapokat töltenek el ezekben az intézményekben is. Lehet, hogy úgy ítélik meg, hogy mondjuk, a gyermekek átmeneti otthonában nincsenek meg azok a kockázatok, amelyek miatt kell a pszichológiai alkalmassági vizsgálat vagy kell a kifogástalan életmód ellenőrzése, csak akkor mondják ki azt, hogy igen, úgy gondolják, hogy a gyermekotthonokban, és csak és kizárólag a gyermekotthonokban vannak ezek a kockázatok, ezért maradnak ki más részek, más intézménytípusok a szabályozásból.

A jelzőrendszerrel kapcsolatban két észrevételem van, de az egyiket Selmeczi Gabriella rögtön az elején meg is válaszolta. Valóban, a gyermekvédelmi törvény 17. §-a foglalkozik azzal, hogy kik a jelzőrendszer, a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, illetve kiknek kötelező jelzést adni bizonyos estekben. Az a bizonyos j) pont valóban kimaradt az eredeti törvényből vagy az eredetileg beterjesztett irományból, ami az egyesületekre, alapítványokra, egyházi jogi személyekre vonatkozik. De ha jól hallom, érkezik olyan kormánypárti módosító, amelyik őket is be fogja emelni a rendszerbe, és a j) pont alá tartozó személyekre, illetve intézményekre is vonatkozik az a szigorítás, amit életbe akarnak léptetni, miszerint mulasztás esetén, jelzési kötelezettség nem teljesítése esetén felelősségre vonhatók és bíróság előtt tárgyalhatók adott esetben ezek az ügyek.

A másik viszont az a pont, amelyet említettem már egyébként tegnap a Népjóléti Bizottság ülésén. A gyermekvédelmi törvény jelenleg súlyos veszélyeztető okokról beszél, több helyen súlyos veszélyeztető okról, és definiálja, hogy ez mit jelent. A jelenlegi irományban viszont kiemelt veszélyeztető okra utaló körülményekről beszélnek az előterjesztők. Jelenleg a gyermekvédelmi törvény nem ismeri ezt a kategóriát, hogy kiemelt veszélyeztető ok. Nem ismeri. Lehet a törvénybe beemelni a súlyos veszélyeztető ok mellé egy újabb kategóriát, amely a kiemelt veszélyeztető ok, hiszen az önök módosítása ezt tartalmazza, csak akkor definiálni kell, hogy ez mit jelent, mert most ez nincs definiálva, hogy mi a kiemelt. A súlyos veszélyeztető okot tudjuk, a kiemeltet nem.

Én azt gondolom egyébként, hogy önök a súlyos veszélyeztető okra gondolhattak, hiszen az működik a rendszerben, vagy ismeri a rendszer, csak rosszul fogalmazták meg, rossz szót használnak. Tehát valószínűleg itt az összes „kiemelt” szót át kell írni „súlyos”-ra, és akkor harmonizál a törvény jelenlegi szövegével. Ezt mindenképpen indokolt megnézni, mert ebből jogértelmezési félreértések vagy anomáliák adódhatnak.

A konkrét kérdésem egyébként az ‑ itt sokszor előkerült a nevelőszülői hálózat ‑, én kíváncsi lennék arra, hogy egyébként most az lenne a változás, hogy 10 fő helyett 20 főre emelkedik a nevelőszülői hálózat alakításának a létszámszabálya, nem igazán derül ki az indoklásból, hogy ez miért történik. Esetleg ha itt a vitában kaphatnánk erre magyarázatot, az segítené a megértést. Én ezt is el tudom fogadni, csak kíváncsi vagyok rá, hogy miért emelkedik ez a létszámelőírás egyébként.

Nem tudom, hogy észrevették‑e ‑ ezt szintén említettem tegnap a Népjóléti Bizottság ülésén ‑, hogy van egy nagyon izgalmas elszólás egyébként ebben a törvényben, egy nagyon izgalmas beismerés. Beismerik azt, hogy ma Magyarországon a minimálbérből nem lehet megélni. Itt először ebben a javaslatban, egy kormánypárti javaslatban kimondásra kerül, hogy a minimálbér nem biztosítja a megélhetést, nem biztosítja a létfeltételek minimális garantálását, hiszen ‑ és itt jön az új szabályozás ‑ az utógondozói ellátáshoz való hozzáférés kapcsán, illetve az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz való kapcsolódáshoz vagy programból való szolgáltatásokhoz való részesedésnél a jövedelemküszöböt megemelik a minimálbér 150 százalékára. Ez tehát azt jelenti, hogy ezzel elismerik, hogy a minimálbérből nem lehet megélni, hiszen az férhet bele a programba, akinek a létfenntartása önállóan nem biztosított, tehát aki minimálbért keres, annak a létfenntartása önállóan nem biztosított. Ezzel a törvénnyel azt mondják, hogy aki a minimálbér 150 százalékánál magasabb összeget keres, csak annak biztosított a létfenntartása, a minimálbér 149 százalékán nem biztosított a létfenntartás.

(15.40)

Szeretném megköszönni, hogy végre önök is úgy látják, hogy a minimálbér 120-130-140 százalékán nem biztosított a létfenntartás. Szerintem sem biztosított. Ma Magyarországon a minimálbér összege olyan alacsony, hogy nem garantálja, nem biztosítja a létminimum szintjén való megélhetés lehetőségét. Örülök és köszönöm, hogy önök ezt most, 2024-ben először törvény szintjén is kimondják, illetve igazolják. Ez mégiscsak egy előrelépés; és végül egy pozitív szociálpolitikai előrelépés ennek a kimondása, illetve beismerése. De nemcsak hogy beismerik, hanem ehhez olyan intézkedést is kapcsolnak ‑ hiszen jövedelemküszöböt emelnek ‑, ami valóban egyfajta jóléti intézkedésként tekinthető. Szerintem ezt üdvözölni kell.

Menjünk tovább! Szintén kérdésként merülhet fel a miniszter komplex vizsgálati jogkörének a megteremtése intézmények és különböző ügyek esetében. Azt mondja az indoklás, hogy lehetőség nyílik egy-egy gyermek vagy az őt ellátó személy, intézmény, valamint az engedélyező és az ellenőrző hatóság tevékenységének teljes körű áttekintésére, és mindezek alapján ágazati irányítói következtetések levonására és intézkedések megtételére. A miniszteri vizsgálat nem érintené a kormányhivatalok ellenőrzési jogkörét.

Ez kérdéseket vetett fel bennem. Pontosan mire vonatkozik ez a miniszteri vizsgálat? Ez azt jelenti, hogy korábban nem folytak miniszteri vizsgálatok, mert nem folyhattak, mert nem volt meg ennek a jogi alapja? Vagy egész egyszerűen elmulasztották ezeket a vizsgálatokat, és most törvény írja elő a miniszter számára, hogy folytassa le azokat a vizsgálatokat, amikre szükség lenne? A mondat első felére hívnám fel a figyelmet: lehetőség nyílik egy-egy gyermek vagy az őt ellátó személy, intézmény ellenőrzésére, vizsgálatára. Ez mit jelent? Hogy egy-egy konkrét személyt fog megvizsgálni Pintér Sándor? Hogyan? Megnézi, hogy az a személy mit csinált? Mert az van itt, hogy gyermek vagy őt ellátó személy. Én nem tudom, hogy hogy néz ki. Pintér Sándor bekopog egy intézménybe: jó napot kívánok, én vagyok a miniszter, megjöttem, és szeretném megvizsgálni X. Y. ellátottat vagy X. Y. gondozót, szociális munkást, gyermekvédelmi szakembert? Mit jelent az, hogy egy-egy személyt fog vizsgálni a miniszter? Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy a törvény talán nem elég részletes, vagy itt szintén egy szabályozási anomáliára kell rávilágítani.

Mivel azt írják, hogy a gyermekvédelmi szakellátás mint közfeladat az állam felelőssége, így az ellátórendszer átalakításával kapcsolatos fenntartói döntések végrehajtásáról az ágazatot irányító miniszternek információkkal kell rendelkeznie, ezért is van a vizsgálat. Szeretném kérdezni, hogy ez egy újabb beismerés‑e a tekintetben, hogy lesz ellátórendszer-beli átalakítás. Mert ami most történik, az egyfajta változtatás, de mégsem alakítja át az ellátórendszert. Itt nem az intézmények működését, a személyi kör különböző feltételeit, feladatait szabályozzák, hanem szankciókat, büntetőjogi kérdéseket változtatnak. Ez ismét egy elszólás‑e, hogy mégiscsak várhatunk valamilyen ágazati átalakítást, vagy ismét egy rossz megfogalmazással találkozhatunk a törvényszövegben?

Szeretnék kiemelni egy olyan pozitívumot is, ami egyébként megvan a törvényjavaslatban. Én azt egy előremutató javaslatnak, illetve intézkedésnek tekintem, hogy megjelenik az a törekvés ‑ megint visszatérek oda, hogy törekvések vannak erre ‑, hogy a gyermekek, a speciálisan az ezekben az intézményekben élő, nevelkedő gyermekek különböző kulturális javakban, művészeti élményekben, sportolási lehetőségekben részesülhessenek, a szabadidő hasznos és egészséges eltöltését segítsék az ő számukra más intézményrendszerek, kultúrpolitikai eszközök, sportpolitikai eszközök bevonásával, illetve részvételével. Szerintem ez pozitív, és rámutat arra, hogy a társadalompolitika egy olyan komplex ágazat, amin belül az egészségügynek, az oktatásnak, a sportpolitikának, a kultúrának, a szociálpolitikának, a gyermekvédelemnek, a lakáspolitikának, az ifjúságpolitikának, a munkapolitikának, s a többi, együtt kell működnie, és sorosan összekapcsolódnak, mert csak így lehet eredményt elérni. Nagyon szomorú egyébként, hogy ezeket a társadalompolitikai eszközöket, intézményrendszereket a kormány bizony maradékelven kezeli.

Itt térnék rá a kritikai részre; eddig főként kérdéseket tettem fel. Ismét idézni kell a számokat. Hiába adja elő a kormány, hogy milyen sokat költ a szociális területre és a gyermekvédelmi, gyermekjóléti területre, a számok valóban cáfolják ezeket a megállapításokat, amiket általában Rétvári Bencétől szoktunk itt hallani. Hiszen ha megnézzük az összes szociális védelmi kiadást, ez 2009-ben 22,2 százalék volt, de még 2010-ben is 21,8 százalék volt, míg a KSH legutóbbi adata szerint ‑ ez körülbelül másfél éves adat ‑ 16,4 százalék. Itt mégiscsak arról van szó, hogy a teljes gazdasági tortából egyre kevesebbet és kevesebbet, és még kevesebbet költenek a teljes jóléti területre. Szabó Timea is helyesen idézte, hogy ezen belül a gyermekvédelmi, gyermekjóléti területre fordított GDP-arányos finanszírozása is hogyan zsugorodott.

A finanszírozási kérdésen belül külön ki kell emelni a szociális dolgozók bérhelyzetét. Több körben vitatkoztunk erről a helyzetről. A kormány képviselői itt is folyamatosan előadják, hogy minden milyen borzalmas volt 2008-ban, bezzeg 2010 óta hogyan emelkedtek a bérek. Én elhiszem, mert természetesen emelkedtek, de az óriási emelkedés ellenére most ott tartunk, hogy a szociális ágazatban keresik a legkevesebbet a kollégák. Tehát ez a leginkább alulfizetett nemzetgazdasági ágazat! Ennek a 100 ezer embernek ‑ mert körülbelül 100 ezer ember dolgozik a szociális ágazatban ‑ a legalacsonyabb a bérezése a közszférán belül. Akkor hogy van ez? Önök ezt emelték, mégis a legalacsonyabb, és sokkal kevésbé emelkedett a szociális dolgozók fizetése az elmúlt 14 évben, mint emelkedett a minimálbér vagy mint emelkedett az átlagbér. Folyamatosan elmondjuk, hogy jelenleg a szociális dolgozók az átlagbérnek körülbelül 50-60 százalékát keresik csupán. Ez is a sokat kárhoztatott 2010-es esztendőben egyébként 67 százalék volt. Nyilván az is csak a kétharmada volt a nemzetgazdasági átlagbérnek, nagyon alacsony, de most visszamentünk a 60 százalékra, illetve sok munkakör esetében az 50 százalékra. Ezek nagyon-nagyon alacsony fizetések, alig haladják meg a bruttó 400 ezer forintot; itt az átlagfizetésekről beszélünk.

Ha meg akarják erősíteni a gyermekvédelmi rendszert, akkor miért nem emelik a fizetéseket? Hogy lehet egy rendszert megerősíteni anélkül, hogy a benne dolgozó kollégák megbecsülését szolgáljuk, és a benne dolgozó kollégák fizetését felemeljük legalább a nemzetgazdasági átlag 80 százalékára? De emeljék fel a 100 százalékára, illetve 120-150 százalékára! Mi az, ami ebben megakadályozza önöket?

Ha megnézzük, hogy egyébként milyen társadalmi helyzettel szembesülünk, és a gyermekvédelmi rendszer milyen kihívásokkal szembesül, akkor itt olyan statisztikákat kéne kiemelni, hogy hány fő él szegénységben Magyarországon. Tudjuk, hogy a szegénységben élők vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának kitett népesség aránya körülbelül 20 százalékos. Tudjuk azt, hogy a gyermekek, a 0-17 éves korosztály esetén ez 25 százalékos, az egyszülős családoknál meg 37 százalékos. S rögtön arra a területre tévedünk, amit valóban nem lehet csupán a gyermekvédelem rendszerével kezelni, hanem itt olyan tágabb értelemben vett szociális kérdések és gyermekjóléti kérdések merülnek fel, amikről itt korábban parlamenti vitanap alkalmával is vitatkoztunk két héttel ezelőtt, és több körben előjött ez. Ez azt mutatja, hogy egy ágazatnak nem lehet csupán egy részét kivenni és egy részére intézkedéseket foganatosítani, a teljes ágazatot kell nézni, komplexen kell nézni a rendszert, és komplex beavatkozásokra lenne szükség, hogy valóban tudjuk kezelni ezeket a problémákat.

Végezetül hadd idézzem fel, amiről a parlamenti vitanap is szólt, a „Legyen jobb a gyermekeknek!” nemzeti stratégia 2007-2032. Én azért szeretném ezt most ideidézni, mert pontosan kijelöli azokat a fejlesztési területeket, amelyek a gyermekvédelmi, gyermekjóléti rendszer fejlesztésére vonatkoznak, és olyan előírásokat tartalmaz, amik mind a mai napig életben vannak, és ezek mentén kellene a kormányzati politikát megvalósítani. Ennek a stratégiának egyetlenegy részét szeretném idézni. Az átfogó célok és fejlesztési területek közül a stratégia hat átfogó célt és fejlesztési területet említ. Én az ötödiket emelném ki, ez a gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése. Tehát pontosan ez a témakör az, amiben benne van felsorolásszerűen, hogy milyen intézkedéseket kellene megtenniük.

(15.50)

Ilyen intézkedés a stratégia szerint a folyamatosan bővülő személyes szociális szolgáltatások, ez a javaslat nem ebbe az irányba mutat; a törvényben garantált kötelező formák kiépítése mindenhol ‑ ugye, ez az ellátási fehér foltok felszámolását jelenti ‑, a javaslat szintén nem lép ebbe az irányba; a szolgáltatások településen belüli elhelyezkedésének javítása, a tárgyi feltételrendszer javítása, a felszereltség javítása, tehát ez is pénzkérdés, kapacitáskérdés, beruházás kérdése ‑ a büntetőjogi szigorítások nem erre vonatkoznak. A minél magasabb szakmai standardoknak való megfelelés; a szükségletekre alapozott helyzetértékelés; hogy ne csak a fiókok számára készüljenek, mondjuk, szolgáltatásfejlesztési koncepciók; előítéletek csökkentése; legmagasabb szintű szakértelem; minőségi szolgáltatások; a félmegoldást jelentő szolgáltatási lehetőségek és kvázi szakmai segítségek helyett képzések, átképzések rendszere; területi hátrányok kiegyenlítése; egyenlő esélyű hozzáférés; frissülő szakmai standardok és protokollok ‑ tehát ezek mind-mind olyan területek, ahol várnánk a kormányzati beavatkozást, és olyan beavatkozások lennének ezek, amelyek valóban meg tudnák erősíteni a gyermekvédelem és a gyermekjólét rendszerét.

Én azt gondolom összefoglalva, hogy a javaslat számos pozitív elemet tartalmaz, de nem alkalmas sajnos a gyermekvédelem és a gyermekjólét rendszerének a megerősítésére. Jelenleg nem ez volt a cél (Az elnök csenget.), hanem egy mintaproblémát akartak megoldani. Lehet, hogy ez sikerülni fog, de nem használták ki azokat a lehetőségeket, amelyek a kormányzat számára egyébként rendelkezésre álltak volna. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)