Dr. Latorcai János (KDNP)

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! 123 év megosztottság után 1918. november 11-én Lengyelország szétszakított országrészei újra egyesültek. Mindez egy olyan időszakban történt, ami nekünk, magyaroknak pusztulást és tragédiát hozott. A világháborús vereséget követően darabokra szaggatott és súlyos belső konfliktusokkal terhelt Magyarország minden nehézsége ellenére a lengyel függetlenség pillanatától kezdve rendelkezett diplomáciai képviselettel, mert az Osztrák-Magyar Monarchia egykori varsói konzulátusának tanácsosa, Csekonics Iván a helyén maradt és megszakítás nélkül végezte munkáját. Ez azért is kulcsfontosságú volt, mert a trianoni békeszerződés aláírása előtt Magyarországnak alig volt lehetősége külföldi képviseletek felállítására, hiszen az akkor újonnan alakult magyar államot sem az antant, sem a szomszédos országok nem ismerték el.

A kapcsolatok szorosabbra fűzésére a Tanácsköztársaság bukását követően, pontosan száz esztendeje, 1919. november 19-én nyílt lehetőség, amikor Lengyelország hivatalosan is elfogadta varsói képviseletünket. Lengyelország ekkor már harcban állt a szovjet állammal, és egyre inkább igényelte Magyarország segítségét, amivel mi nem is maradtunk adósok. A lengyel-szovjet háború sorsdöntő ütközeténél a varsói csatában a magyar lőszerszállítmány nélkül nem maradhatott volna meg a szabadságát visszanyert Lengyelország függetlensége. Ez a diplomáciai kapcsolataink felvételével gyakorlatilag egybeeső esemény is hű példája annak a megelőző 900 évnyi páratlan szolidaritásra, kölcsönös megbecsülésre és tiszteletre épülő barátságnak, ami az elmúlt száz évben is rengeteg eredményt hozott.

A hivatalos kapcsolatfelvételeket követően már az 1920-as évektől sorra alakultak meg a politika, a gazdaság és a kultúra területén működő lengyel-magyar szervezetek. Ennek is köszönhető, hogy amikor Lengyelországot lerohanták a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió csapatai, több mint százezer menekült lengyel katona és civil nemcsak menedéket, hanem barátokat is talált hazánkban a hatalmas német nyomás ellenére is.

A XX. század során, tisztelt képviselőtársaim, a kommunizmus is próbára tette kapcsolatainkat, hiszen a Kreml figyelme még arra is kiterjedt, hogy megpróbálja megtörni történelmi barátságunkat, a szolidaritást. A diktatúrával és a szovjet rendszerrel szembeforduló két társadalom azonban élénken reagált a másik országában zajló eseményekre. Így volt ez az 1956. október 23-ai tüntetés során is, amely ‑ mint tudjuk ‑ eredetileg a lengyelek melletti rokonszenv kinyilvánítása jegyében szerveződött, de a lengyelek is hasonlóan reagáltak a magyar eseményekre, vért adtak a magyar sebesülteknek, gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányokat indítottak Budapestre.

(10.00)

És, tisztelt hölgyeim és uraim, a II. János Pál pápához köthető lengyelországi lelki és szellemi megújulás minket is megérintett. A lengyel ellenzéki mozgalmak számunkra is példát jelentettek, viszonyítási pontként szolgáltak.

Kapcsolataink a rendszerváltás után erről az alapról építkezve tovább erősödtek. Immár több mint egy évtizede közösen emlékeztünk meg a történelmileg egyedülálló magyar-lengyel barátságról, amely a mára európai szinten is egyre meghatározóbb V4-es együttműködés motorjává vált.

Tisztelt Képviselőtársaim! A diplomáciai kapcsolataink felvétele óta eltelt egy évszázad megmutatta, hogy ugyanúgy számíthatunk egymásra, mint az azt megelőző kilencszáz évben. Hiszem, hogy ez az előttünk álló évszázadokban is így lesz. Isten éltesse a magyar-lengyel barátságot! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)