Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)

DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sem akartam már többször hozzászólni, de ha már az ünnepnapokról vagy évfordulókról esett szó Vadai Ágnes képviselőtársam szavaiban, akkor elmondom, hogy 1840-ben ezen a napon Pest vármegye közgyűlésén azt mondta Kossuth Lajos Széchenyi Istvánra, hogy a legnagyobb magyar. Nekünk ez egy olyan fontos örökségünk, hogy nem baj, ha megemlítjük ezen a napon e Házban is. És hogy miért is éppen a honvédelem témájában hoztam ezt az emlékezést?

Egyszerűen azért, mert aki a legnagyobb magyar volt, annak az volt a törekvése, hogy a saját vagyonát, a saját erőforrásait használta arra, hogy Magyarországot abban az adott történelmi helyzetben a lehető legerősebb országgá, a legkomolyabb erőforrásokkal bíró országgá tegye mind a tudásban, mind az eszközrendszerben, mind a társadalomformálásban, mind a gazdaságban.

Azért is örülök, hogy most a honvédelmi tárgyú törvénynél emlékeztem meg erről, mert éppen a legnagyobb magyar szellemiségének nyomán elmondanám, hogy a honvédelmi kormányzattól például mit várnék el akkor, amikor egy törvénymódosító javaslatot vagy akár egy új törvényjavaslatot ide beterjeszt. Igen, ebben a jogszabályban is benne van, az indoklásában, hogy nemzeti ügy a honvédelem ügye. De ha nemzeti ügy a honvédelem ügye, akkor a nemzetet képviselő országgyűlési képviselők miért nem lehetnek részesei a jogszabályalkotások folyamatának? Miért nem lehet megtenni azt, hogy hétpárti egyeztetést hívnak össze, amikor elkészül már egy törvénymódosító vagy törvényjavaslat? Nem hiszem, hogy bármelyikük, akár a kormányzatban dolgozók, akár a kormánypárti országgyűlési képviselők az elmúlt másfél évben azt tapasztalták volna, hogy bármelyikünk is ne a honvédelem érdekében nyilatkozott volna meg, ne mondtuk volna azt, hogy mi mindenben együttműködünk, amiben azt látjuk, hogy polgáraink biztonságát szolgálja az elképzelés.

(16.50)

Az, hogy mi kritikákat fogalmazunk meg, soha nem ellened, hanem érted van. A nemzetért van, a nép jólétéért és biztonságáért van. De az is igaz, hogy nagyon szeretnénk, hogy abból a nagyon komoly összegű adóforintokból, amit az egyszerű munkásembertől az egyetemi professzorig az emberek összeadnak, azt valóban a leghatékonyabban költsük el, és minden csak annyiba kerüljön, amennyibe kerülnie kell, és csak annyit vásároljunk, amennyi valóban szükséges.

Én megkísérlem államtitkár úrnál elérni, hogy megbeszélve miniszter urával, ne szégyelljék azt, hogy egy törvényjavaslat benyújtása előtt meghívják a hét párt képviselőit egy egyeztetésre. Ígérjük, nem fogunk kekeckedni. Ígérjük, hogy meg fogjuk érteni, hogy mit szeretnének. Ígérjük, hogy soha nem fogunk olyat tenni, amiben megállapodunk, és mégsem úgy tesszük. Ha ott kezet nyújtunk arra, amit látunk, akkor az a plenáris ülésen és az Országgyűlésben is így lesz, és egyikünk sem majd a sajtószenzációra fog törekedni, hanem arra, hogy azt lássa a nép, hogy neki képviselői vannak az Országgyűlésben. Tegye már meg ez a tárca, hogy a jogalkotás szintjén szóba áll velünk! Persze meg kell mondjam, nagyon aggódom attól, hogy ezek a javaslatok lehet, hogy nem is a tárcánál készülnek, és akkor hogy hívna meg bárkit is egyeztetni? De akkor legalább formálisan, amikor már elkészül.

Rendkívül érdekes, hogy az elmúlt másfél évben szinte a legparázsabb viták két témánál szoktak előfordulni, az egyik a sportfinanszírozás, a másik a honvédelem. Furcsa módon a belügyi tárgyú javaslatoknál lehet, hogy vannak apró nézeteltérések, de ilyen verbális csaták soha nem fordulnak elő. Egyrészről például azért nem, mert a belügyminiszter ezekben a percekben is hétpárti egyeztetést tart a Belügyminisztériumban egy egyébként teljes mértékben szerény és szükséges jogszabálycsomag okán. Azt nem értem, hogy miért nem törekszik arra a honvédelmi tárca, amelynek a szentsége, mint ügy, ebben a Házban mindenki számára pontosan ugyanolyan fontos. Hát mindannyiunk életéről és mindannyiunk biztonságáról van szó! S Európa határainál olyan iszonyatos tűzfészkek vannak, amely krízis bármikor vehet olyan irányt, hogy akár mi is részesei lehetünk. Tehát mi azt szeretnénk, ha ebben minket is alkotó tényezőnek tekintenének, mi is legyünk azok az emberek, akik hozzátesszük a magunk pozitív szerepét ehhez, és ne arra kényszerüljünk, hogy plenáris üléseken vitákban merüljön ki ez a nagyon fontos ügy.

Meg kell értenie a kormánynak, hogy kormány és ellenzéki képviselők viszonyában mindig a kormánynak kell nagyvonalúnak lennie, mert az eszközrendszer az ő kezében van. Neki kell először kezet nyújtani, s akkor majd az ellenzéki pártok képviselői kezet fognak nyújtani. De az úgy nem járja, hogy mindig egy-egy ilyen javaslat vonatkozásában kell elmondani a hiányérzetünket, azokat a negatív folyamatokat, amelyeknek részesei vagyunk, s minket esetleg abban a színben próbálnak feltüntetni, hogy mi nem a nemzet legszentebb ügyét szolgáljuk, hanem egyszerűen csak beszélni akarunk, kekeckedni akarunk és szerepelni akarunk. Szó sincs róla! Én legszívesebben egyszer sem szólnék hozzá, ha úgy jöhetnék ide a Házba, hogy hozzá sem kell szólni, hétpárti megállapodás során mindenben megegyeztünk, az a javaslat jött be, amit mindenki el tud fogadni, elhangzik az expozé, az ellenzéki képviselők egy mondattal azt mondják, hogy támogatom, hiszen az van benne, ami a társadalomnak kell, s leülünk és túl vagyunk rajta. De nem, mindig generálódik valamifajta olyan rossz hangulat és rossz érzés, amit a minisztérium idehoz a Házba, hogy ezért arra vagyunk kényszerítve, amire. Úgyhogy nagy tisztelettel kérem, hogy kezdjünk el egymásnak békejobbot nyújtani, de a minisztériumnak kell először a kezét kinyújtania. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)