Arató Gergely (DK)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, kevés olyan kérdés van ebben a Házban, ahol az elvi alapok tekintetében nincsen vita az ellenzék és a kormány között. Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a magyarországi nemzetiségek államalkotók, hogy olyan részesei a magyar nemzeti közösségnek, amelyek gyarapítják, gazdagítják országunkat, és hogy a nemzetiségek által gyakorolt jogok azok jogok és nem adományok, azok olyanok, amelyek nemzetiségi honfitársainkat megilletik, amelyek járnak nekik, és amelyek biztosítása mindannyiunk közös kötelessége. Egyetértünk tehát az alapelvekben, van azonban vitánk jó pár területen a gyakorlatban, a megvalósításban, s azért hadd tegyek egy csöndes megjegyzést az alapelvek kapcsán is.

Mennyire hiteles attól a kormányoldaltól az, hogy a nemzetiségeket valóban partnernek, valóban a nemzet részének tekinti, amelyik egyébként szitokszóként használja a sokszínűséget, amelyik arról beszél, hogy Magyarország maradjon magyar ország? Ebben hol van a helye a nemzetiségeknek, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház?

De tételezzük föl, hogy valóban megvan a jó szándék, tételezzük föl, hogy a kormány valóban tiszteletben kívánja tartani a nemzetiségek jogait. Azt szeretném önöktől kérni, hogy ne tegyenek úgy, mintha ez valamilyen kegy lenne. Úgy beszélt itt államtitkár úr és úgy beszéltek itt a kormánypárti képviselők, mintha a kormány valami hihetetlen jótéteménye lenne az, hogy biztosítják a nemzetiségeknek azt, ami jár nekik.

Tisztelt Ház! Ezek olyan jogok, amelyeknek a gyakorlása megilleti az Alaptörvény és az emberi jogok európai egyezménye alapján a nemzetiségeket, a nemzetiségekhez tartozó honfitársainkat. Most lehet persze játszani a számokkal, és mondjuk, elmondani azt, hogy mennyivel több most a támogatás, merthogy az, ami korábban normatívan járt a nemzetiségeknek, a nemzetiségi iskoláknak, azt most direktben juttatják el nekik, de ez a tényen nem változtat. Helyes és jó, hogyha a jó nemzetiségi feladatok támogatására jut elég forrás, helyes és jó, hogyha a nemzetiségi feladatok, a nemzetiségi intézmények gyarapodnak, ha a nemzetiségek kulturális élete élénk, de ez nem valamilyen kormányzati kegy. Ez olyan dolog, amit nekünk közösen kell biztosítanunk a nemzetiségek számára, olyan mértékben, amilyen mértékben erre lehetőségünkből és erőnkből telik.

Mindig lenyűgöz, különösen egy ilyen műfajában viszonylag száraz beszámoló esetén, ha a kormánynak van humorérzéke, még akkor is, ha ez egyfajta szomorú, keserű feketehumor, mert alig tudom másnak tekinteni azt, mint humornak, amikor Soltész államtitkár úr arról beszél, hogy milyen hihetetlen erőfeszítéseket tesz a kormány a szegregáció, a roma gyerekek szegregációja ellen. Az a kormány, amelyik perben áll mindenkivel, aki kifogásolja a szegregációt, az a kormány, amelyiknek a minisztere tanúskodott a bíróságon, és elmondta, hogy micsoda szükség van a szeretetteljes szegregációra; az a kormány, amelyik arra hivatkozva vette kezébe az önkormányzati iskolarendszert, arra hivatkozva vette el az önkormányzatoktól az iskolákat, hogy így most majd mód lesz arra, hogy az esélyegyenlőségi, diszkriminációmentes szempontok érvényesüljenek az oktatásban, majd nem megszüntette vagy csökkentette a szegregációt, hanem éppen ellenkezőleg, megnövelte és kiterjesztette. Erre képviselő asszony mondott számszerű példákat, ezeket nem ismételném meg.

Nagyon árulkodó volt az, amikor államtitkár úr vagy éppen Szászfalvi képviselő úr, mondjuk, az Útravaló-programmal dicsekszik, amikor a tanodákkal dicsekszik, amikor az esélyteremtő intézkedésekkel dicsekszik, csupa olyan intézkedéssel, tisztelt képviselőtársaim, amelyeket az önök által megvetett és támadott Gyurcsány-kormány indított el és a parlament korábbi többsége szavazott meg és támogatott, amelyikre az általunk tervezett uniós költségvetési időszakban jutottak források, és amelyekről önök csak negatívan nyilatkoztak eddig.

Lehet ezekkel persze dicsekedni. Önök leginkább azt tették ezekkel a programokkal, hogy egyrészt kiszorították belőlük a civileket, másrészt folyamatosan lebegtették ezeknek a finanszírozását, és jelentős mértékben tönkretették ezeket a programokat. Nincs okuk tehát arra, hogy ezekkel a programokkal dicsekedjenek, pontosabban van, mert ezek közös eredményeink, hogy vannak, csak akkor említsék meg, hogy ez nem az önök kormányának az ötlete, javaslata és érdeme, hanem önök ellen kellett ezeket megvalósítani.

Tudja, mi az önök programja? Az a program, ha jól emlékszem, az „Út a munkához” program, amelyiknek ügyében öt különböző nyomozás zajlik a roma önkormányzat háza táján. Na, ez az önök programja, ezzel büszkélkedjenek, ezzel számoljanak el a parlamentben, hogy mire költötték azt a pénzt, amit a romák helyzetének javítására és felzárkóztatására kaptak! Azzal dicsekedjenek, hogy hogyan korrumpálták és verték szét a roma önkormányzati rendszert, erről beszéljenek egy ilyen beszámolóban, ne csak a szépről meg a jóról, a valóságról is beszéljenek! Azt kell mondanom, hogy ennek a kormánynak a romapolitikája a lenyúlás politikája, az nem a roma emberekről szól, nem a roma gyerekekről szól, ez a politika csak arról szól, hogy hogyan juttassák el baráti zsebekbe azokat a forrásokat, amelyeket az Európai Uniótól egyébként még az előző időszakban mi harcoltunk ki a roma emberek felzárkóztatására és támogatására.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a helyzet, hogy miközben kétségkívül vannak nagyon fontos eredmények a nemzetiségek esetében, és mindannyian hálásak lehetünk a nemzetiségi önkormányzatoknak azért a munkáért, amit végeznek, a legnagyobb magyarországi nemzetiségi kisebbség vagy nemzetiség, a romák esetében ez nem érvényes, ez nem igaz. Azt gondolom, hogy itt lenne az ideje, hogy érdemben szembenézzünk a magyarországi romák helyzetével, hogy beszéljünk róla, hogy folytassunk erről érdemi vitát.

Jól látszik, hogy sok minden, amivel önök próbálkoztak, és sok minden, amivel mi próbálkoztunk korábban, nem hozta meg azokat az eredményeket, amiket vártunk tőle. Naponta halljuk ma is azokat az elképesztő és felháborító diszkriminációs eseteket, amikor például nem engednek be egy szórakozóhelyre roma származású vagy roma származásúnak vélt embereket. Ez ellen a kormány nem tesz semmit, ez nem érdekli a kormányt. De nem érdekli az sem, hogy például az önök elhibázott oktatáspolitikája, a tankötelezettség leszállítása, az érettségit adó középiskolák gyengítése, a szakképzési intézményrendszer szétverése milyen hatással van arra, hogy a magyarországi romák mennyire tudnak sikeresen bekapcsolódni a munkaerőpiacra. Nem érdekli önöket az, hogy a közmunkarendszer, ami szintén sok romát érint, hogyan tartja a szegénység csapdájában ezeket az embereket. Ez mind nem érdekli önöket.

(10.30)

Én azt javaslom, hogy térjünk vissza erre a kérdésre akár itt a parlamentben is. Vitassuk meg azt, hogy mik a tapasztalatai az elmúlt húsz évnek, mit lehetne tenni, mert, értsék meg, nekem sem az a szándékom, hogy ebben a dologban most a kormányt üssem, őszintén szólva adnak önök erre számos remek okot ezen kívül is. Nem az a szándékom, hogy bebizonyítsam azt, hogy önök mennyire inkompetensek és sokszor tisztességtelenek ebben az ügyben. Van számos alkalom, amikor ezt be tudom bizonyítani más témákban is. Majdnem azt mondom, hogy ez túl fontos dolog ahhoz, hogy kormány‑ellenzék szemüvegen keresztül szemléljük.

Én azt javaslom, hogy folytassunk erről érdemi vitát a társadalomban, és vonjuk be például azokat a roma szereplőket, akik szerint a roma önkormányzati rendszer ebben a formájában nem váltotta be a hozzáfűződő reményeket, és más intézményrendszerre van szükség a magyarországi romák képviseletében. Vonjuk be a civil társadalmat, vonjuk be azokat a kutatókat, akik ezzel a területtel foglalkoznak, és akik például otthagyták az önök antiszegregációs kerekasztalát, amikor kiderült, hogy ennek a célja nem az antiszegregáció, hanem csak az, hogy el lehessen dicsekedni néha vele a parlamentben.

Én azt javaslom, hogy keressünk ebben közös megoldást, találjuk meg azokat a formákat, ahol meghallgatják, meghallgatjuk nemcsak az egyetértő, hanem a kritikus véleményeket is, ahol végre egyszer a kormány szembenéz azzal, hogy micsoda szégyent jelent Magyarországnak az, hogy az Európai Unió kénytelen kötelezettségszegési eljárást folytatni Magyarország ellen azért, mert az oktatás területén nem tiszteli a roma gyerekek jogait. Beszéljük meg ezeket a dolgokat, keressünk ezekben a dolgokban megoldásokat! Ez túl komoly dolog ahhoz, hogy ilyen sima kormányzati sikerpropagandával le lehessen rendezni.

S hadd mondjak még egy dolgot a nemzetiségek jogairól, és arról, hogy mennyire érezhetik magukat biztonságban. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk azt, hogy Magyarországon van egy egyébként szerintünk is jó minőségűnek tekinthető, több ciklus, több kormányzat munkájaként kialakult jogi szabályzás a nemzetiségek tekintetében. Van egy olyan jogi szabályozás, ami valóban, ahogy megy előre az idő, egyre inkább megtelik tartalommal, és azt kell mondanom, hogy ezen a területen nincs okunk a bírálatra és nincs okunk a kritikára, halad előre a nemzetiségi autonómia, az ehhez tartozó kulturális intézményrendszer kiépülése. Ezt mindenképpen pozitívumként értékelem.

De mennyire érezhetik biztonságban a nemzetiségek a jogaikat, ha Magyarországon négymillió munkavállaló jogait egy képviselői indítvánnyal, érdemi vita nélkül, a parlamenti vitát megakadályozva el lehet venni? Ha ki lehet hagyni a szakszervezeteket a munkáltatók jogairól szóló vitában, akkor mennyire érezhetik biztonságban a nemzetiségek a jogaikat? Mennyire kell arra számítaniuk, hogy ha majd az lesz az üzleti érdek vagy az lesz a politika szándék, akkor újra lesz majd egy-két fideszes képviselő, aki be fogja terjeszteni törvényjavaslat formájában az ő jogfosztásukat is, és lesz egy fideszes és KDNP-s többség, amely ezt a parlamenti szabályokon keresztülgázolva is meg fogja szavazni, ha ez a megrendelés? Ha egy országban nincs jogállam, akkor mindenkinek a jogait megsérthetik. Ha egy országban nincs jogbiztonság, akkor senkinek a jogai nincsenek biztonságban.

Mi azt követeljük, hogy töröljék el a rabszolgatörvényt, szüntessék be azt a fajta jogalkotást, amely bármely társadalmi csoportot bármikor egy-két hét alatt megfoszthat a jogaitól. Ezt követeljük, mert ez az érdeke minden magyar embernek, ez az érdeke minden európai hazafinak, ez az érdeke az országnak és ez az érdeke a nemzetiségeknek is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki sorokból.)