Potápi Árpád János (Fidesz)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! 1920. június 4-én délután, Trianonban írták alá a trianoni békediktátumot. Magyar részről Benárd Ágost küldöttségvezető, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ, államtitkár írta alá a békeszerződést, amely 1920 novemberében került a parlament elé, illetve akkor iktatták törvénybe. A magyar nemzetgyűlésben nem ült olyan képviselő, aki a békeszerződést ne érezte volna mélységesen igazságtalannak. A szónokok sorra kifejtették, miért is lehetetlen elfogadni azokat a feltételeket, amelyeket a nagyhatalmak Magyarországra róttak, miért is elképzelhetetlen belenyugodni abba, hogy az ország területének kétharmada és lakosságának háromötöde, valamint a magyar nemzet egyharmada kerül a szomszédos államokhoz. Az ülésen gróf Teleki Pál miniszterelnök is szólásra emelkedett, és a keserű hangokra reagálva a következőket mondta: „Én nem hiszem, hogy reményvesztetten kellene itt állnunk (…). Ebben a nemzetben életerő van. Ez a nemzet élni akar (…).”

Mi, magyarok a történelem viharos évszázadaiban megtanultuk, hogy megmaradásunk nem a körülményektől függ, hanem attól, hogy mennyi erőtartalékunk van, mennyi életerőnk van. Reményik Sándor sorai mondják el, illetve írja le: „Nekik ott túl maradt egy kis hazájuk, nekünk itt semmink. Semmink sem maradt, csak az, hogy néha gondolhatunk rájuk.” Mégis úgy gondoltuk nyolc évvel ezelőtt, hogy nemcsak a veszteségekre kell immáron tekintenünk, hanem a meglévő erőforrásokra is, amelyekből újra és újra erőt tudunk meríteni, amiből meg tudunk újulni, és amiből lehet építkezni, amiből tudunk gyarapodni. Ezért a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt két képviselőtársunk, Kövér László és Semjén Zsolt nyújtották be nyolc évvel ezelőtt a parlament elé, és azt a parlament május 31-én fogadta el. Támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, az MSZP-ből 55-en nem nyomtak gombot, illetve az LMP-ből 12-en tartózkodtak. Köszönöm szépen képviselő úr felszólalását, viszont meg kell jegyeznem, hogy képviselő úr sem fogadta el ezt a törvényjavaslatot, illetve nem szavazott a kettős állampolgárságról szóló törvényről sem.

Én azt gondolom, hogy a 2010-es kormányváltás nem egyszerű kormányváltás volt, hanem a nemzetpolitikában egy radikális váltásról beszélhetünk. 2010-2014 között létrehoztuk azt a keretrendszert, amely keretszerben ma is működik a nemzetpolitika. A keretrendszert elsősorban szimbolikus jelentőségű törvények alkotják, akár a nemzeti összetartozás napjáról van szó, akár a kettős állampolgárságról, akár az új alkotmányunkról, az Alaptörvényről, akár pedig arról, hogy a határon túli magyarságnak is megadatott az, hogy a magyar politikai életbe tevőlegesen is bele tudjon szólni, hiszen választójoga van. Erre a nemzetpolitikára alapozva tudtuk megkezdeni azt a támogatáspolitikát az elmúlt négy esztendőben, amely támogatáspolitikának köszönhetően megkezdődött a szülőföldön való boldogulás segítése a Kárpát-medencében. Szűken vett támogatásainkat, a kulturális, oktatási, egyházi támogatásokat az elmúlt időszakban megtízszereztük, hiszen az MSZP utolsó teljes évében 9,1 milliárd forintot költött erre, mi pedig a legutóbbi évben körülbelül 100 milliárdot tudtunk erre fordítani; s ezenkívül pedig beindultak azok a gazdaságfejlesztési programok, amelyek egy jóval magasabb szintre emelték a nemzetpolitika támogatását.

Úgy gondolom, hogy mind mi, magyarországi magyarok, mind pedig a határon túli magyar közösségek büszkék lehetnek a magyar kormányra, büszkék lehetnek Magyarországra, s mindannyian büszkék lehetünk az elmúlt években elért sikereinkre. Kérem az ellenzéket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy amikor nemzetpolitikáról lesz szó a következő négy évben, mindig támogassák a közös, egységes óhajokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)