Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a parlamenti ciklusban utoljára fogom Európa legkegyetlenebb kormányának címezni a szavaimat. Többen számonkértek, ki baráti hangnemben, ki egy kicsit ellenségesebben, hogy miért nevezem én ezt a kormányt Európában a legkegyetlenebbnek.

Valóban, ez a jelző 2014-15-ben még az én eszköztáramban sem szerepelt, ugyanakkor már az akkori ciklus első éveiben elkezdtük járni a kilakoltatási eseményeket, és igyekeztünk jogsegélyt biztosítani a családoknak, a mi politikai közösségünkben számosan, akár a tárgyalótermekben, akár a terepen igyekeztek mindenfajta segítséget megadni azoknak, akik szükséget szenvedtek, és akiket egyébként a Fidesz-kormányok folytatólagosan magukra hagytak. Azzal szembesültünk, hogy az egész Európai Uniót figyelembe véve arányaiban itt hagyják cserben a legtöbb családot, és arányaiban Magyarországon kerül az utcára a legtöbb család. Végeztünk egy egyszerű számítást a mostanában a hírek homlokterébe kerülő végrehajtók adatainak összesítése által, és arra jutottunk, hogy több mint 21 ezer kilakoltatásra került sor 2010 óta, és az egymást követő Orbán-kormányok sajnálatos módon kvótákat állapítottak meg, tehát előre meghatározták, hogy negyedévente hány magyart dobhatnak ki a saját otthonából. Eközben, mint ismeretes, lepaktáltak a bankokkal, azt kell mondanunk, hogy a bankok oldalára állván minden esetben olyan árfolyamot határoztak meg, olyan feltételeket hoztak össze, amelyek a bankok érdekeit képviselik, a károsultakat pedig egyedül hagyták az út szélén.

Azt is láthatjuk ezenközben, hogy a lakhatás egy óriási társadalmi katasztrófahelyzetté nőtte ki magát. 2010 óta több mint egymillióval nőtt azon honfitársaink száma, akik lakhatási gondokkal, lakhatási szegénységgel küszködnek, és évente több mint százezer ingatlant kellene felújítani, jelesül jó részüket mélyfelújítani is. Ehhez képest az erre jutó uniós közösségi forrásokat Magyarország Kormánya megfogta és csak a közintézményekre vagy a kormányközeli vállalkozók intézményeire különítette el. Ennek az eredménye, hogy Magyarországon ebben az időszakban nagyjából 30 ezer felújítás valósul meg évente, ez is jórészt önerőből, és úgy-ahogy, mert nyilván a lakosság saját zsebből nem képes teljes körű felújítást finanszírozni, miközben, hangsúlyozom, évente legalább százezer kellene.

Azt is hangsúlyoznunk kell és aláhúznunk, hogy volt olyan fideszes kormányzati év, amikor 8 ezer új építésű ingatlannál is kevesebbet adtak át. Tudjuk, hogy évente 40 ezer kellene ahhoz, hogy legalább százévenként megcserélődjön az ingatlanállomány. Volt olyan fideszes év, amikor olyan kevés otthon épült, ami az ingatlanállomány 350 évenkénti cseréjére lett volna elegendő. Drámai a helyzet tehát, ezenközben hajszolták a devizahiteleseket ebbe a katasztrofális helyzetbe, pedig figyelmeztetett a svájci jegybank, és bár a Bankszövetség akkori, kiválóan kvalifikáltnak éppen nem mondható vezetői még mindig nyugtatgatták a polgárokat, hogy nem fog elszállni az árfolyam, nem lesznek a törlesztőrészletek kigazdálkodhatatlanok, azért 2010-ben már látszott, hogy mekkora katasztrófahelyzet van. A kilakoltatások elkezdtek felpörögni, és a Fidesz-kormányok több mint négy évig tötymörögtek, mire megoldásra ugyan nem jutottak, de legalább valamit elkezdtek csinálni. A végtörlesztést nem akarjuk irigyelni senkitől, de tudjuk, hogy a tehetősebbeknek, szerencsésebbeknek nyújtott egy lehetőséget, mindenki másnak maradt a piaci árfolyamú forintosítás, és az, hogy 2014-15 után tovább pörgött fel a kilakoltatások száma. Azt látjuk, hogy 20 ezer fölött végződik az a bizonyítvány, amely jelesnek, példásnak semmiképpen nem nevezhető.

Azt is látjuk ezenközben, hogy Magyarország Kormánya a gyanú szerint kormányzati szinten bír olyan képviselővel ‑ ma is szavazott, úgy láttuk ‑, aki bizony legalábbis érintett lehet a végrehajtók ocsmány játszadozásaival történő összefonódásban, és abban, hogy a legnehezebb sorsú családokat fosztották ki. Ennyire gyomorforgató gaztettet Európa politikusai közül álláspontom szerint senki nem hajtott végre. Azt is látjuk, hogy szimbólumértékű, amikor ez az ember, aki a gyanú szerint ezeket elkövette, itt szavaz a parlamentben és itt lehet közöttünk, törvényt hozhat, jogot alkothat.

(18.50)

Látjuk, hogy igazságtételre van szükség, devizahiteles igazságtételre, egy kimunkált lakhatási programra, egy országos bérlakásépítési programra. Én az egész ciklusban azért küzdöttem, hogy kirajzolódjon az a vízió, amit egy nemzeti egységkormány április 3‑át követően meg is tud valósítani. Nagyon remélem azt, hogy a szavazók jóvoltából lesz lehetőségünk ebbe az országépítő programba fogni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)