Rig Lajos (Jobbik)

RIG LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő salátatörvény első olyan fő momentuma, ami meglepetést okoz sokunk számára, az, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt a benyújtó. Azt gondolom, hogy egy egészségügyi salátatörvény benyújtására, főleg, ami több pontban tárgyalja és taglalja az egészségügy több jogviszonyát, az EMMI lett volna a mérvadó. Azért is fontos ezt kiemelni, mert nagyon sok olyan jogszabály van, amiken sokat vitatkoznunk nem kell.

Itt van például az uniós jogszabálynak is megfeleltető hazai szabályozás, az in vitro eszközöknek a 2022-es megfelelősége. Viszont azt gondolom, hogy nagyon sok olyan dolog kimaradt, amiről szót kellene ejtenünk, ha már gyógyászati segédeszközökről van szó. Ma Magyarországon nagyon sok, sőt azt gondolom, hogy minden gyógyászatisegédeszköz-forgalmazással foglalkozó bolt azzal a problémával szembesül, hogy az állam által nyújtott finanszírozás a vényköteles gyógyászati segédeszközök ‑ legyen az akár mankó, tolószék, szobavécé ‑ ára, amit az állam támogat a NEAK-on keresztül, nem változott már több éve, viszont ezért a kereskedő a többszörösét fizeti. Ha egy szobavécé nagykereskedelmi ára 15 ezer forint, abból az állam csak 10 ezer forintot finanszíroz, és ha odamegy a beteg, benyújtja a receptet, akkor a kereskedő 5 ezer forintot veszít rajta. Nagyon sok kereskedő és ilyen bolt megkereste már az államot azzal, hogy a finanszírozás változását törvényi szinten kell szabályozni, különben be fognak zárni ezek a boltok, és nem fogják tudni a betegeket kiszolgálni, nagyon sok szolgáltató pedig azt választja, hogy nem adja ki ezeket az segédeszközöket, hogy ne legyen vesztesége.

(13.30)

A praxisközösség. Ugye, itt most már teljeskörűen szabályozná a praxisközösségek feladatkörét, ellátását és hogy mi alapján fognak ők működni. Én azt gondolom, hogy ezeknek, legalábbis a salátatörvénynek a nagy részét nem rendeleti szinten kellett volna szabályozni, hiszen egy biankó csekket fogunk megszavazni, vagy tartózkodunk, vagy nem szavazzuk meg, hiszen a beltartalom a fontos, amivel kitöltjük a jogszabályokat, és sajnos ezek a beltartalmak azok a miniszteri rendeletek, amelyeket a politikusok, az ellenzéki képviselők nem látnak, csak a miniszteri rendelet megjelenése után szembesülnek vele. És azért tanuljunk már a hibáinkból! Amikor az egészségügyi jogviszonyt megszavazta itt a tisztelt Ház, akkor szembesültek utána a miniszteri rendeletekkel, amelyek azokat a buktatókat adták az egészségügyi dolgozók számára, hogy ötezer egészségügyi dolgozó itt hagyta ezt a rendszert. Még egy ilyen buktatót ne adjunk saját magunknak! Úgyhogy, kérem, államtitkár asszony, ne miniszteri rendeleti szinten szabályozzák, vagy ha ez az elképzelés, akkor azokat a kiindulópontokat, sarokpontokat mondják már el itt, a tisztelt Házban, hogy ez a miniszteri rendeleti szint milyen irányba megy el.

Itt van például a felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkezők, szakdolgozók, dolgozók esetében a kompetenciaszintek megállapítása. Értem én, hogy nagyon sok orvos hiányzik a rendszerből, értem én, hogy háziorvosokat próbálunk pótolni mentőtisztekkel, ezzel még szakmailag nincs is gond, hiszen egy jól képzett mentőtiszt a sürgősségi betegellátás során el tudja látni azokat az orvosi feladatokat, amelyeket egy háziorvos az ügyeleti szinten ellát. Kérdezem én, hogy ezek a kompetenciaszintek kellenek‑e majd ahhoz, hogy egyes orvosi tevékenységek akár felsőfokú, főiskolához kötött, szakképesítéshez kötött egészségügyi dolgozóknak adják, adekválják ezeket a kompetenciákat, vagy esetleg még belefér‑e az, hogy felsőfokú szakképesítéssel, OKJ-s vizsgával rendelkező ápoló, tegyük fel, mondjuk, ugye, ami eddig nem volt engedélyezett, férfi beteg katéterezését is elvégezheti, vagy transzfúziót indíthat, önállóan végezhet vénapungálást és vénainjektálást is.

Itt mind-mind sajnos afelé megy el, hogy látjuk azt, hogy az orvosok pótlása akár a háziorvosi, akár egyéb manuális szakmák terén nagyon nehéz, és megpróbálják ezeket a kompetenciákat átadni felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozóknak, amit, hogyha egy nyugat-európai példára próbálunk hajazni, akkor még azt mondom, hogy el is lehet fogadni, csak azt a nyugat-európai példát más egyéb példákkal is ötvözni kell, tegyük fel, itt most a finanszírozási oldalról, tehát hogy egy mentőtisztnek, egy felsőfokú képzettségű egészségügyi dolgozónak legyen akkora bére, mint mondjuk, Angliában annak a rezidensnek vagy egészségügyi dolgozónak, aki ezt a feladatkört elvégzi. Hiszen a magyar beteg is ugyanannyit ér, mint egy angol vagy egy német vagy egy svájci beteg, ugyanazokkal a technikai eljárásokkal, ugyanazokkal a beavatkozási szintekkel kell rendelkeznie az egészségügyi dolgozónak az adott beteg ellátásához. Hogyha hozzárendeljük az egészségügyi szakdolgozók bérét, legyen az akár középfokú vagy felsőfokú végzettség, adunk mellé kompetenciát ‑ mert ha kompetenciát adunk, akkor bért is adjunk, ne csak feladatot, hanem bért is adjunk nekik ‑, akkor ez elfogadható, ezáltal, ugye, nagy terhet veszünk le az orvostársadalomról, ami, még egyszer mondom, így is nagy hiátussal rendelkezik.

Viszont a legproblémásabb dolog véleményem szerint, és amiről nagyon keveset beszéltünk még indoklásszinten is, a biztonságos gyógyszerellátás. Hiszen egy mondat erejéig próbálta itt a törvényalkotó szabályozni ezt az egész rendszert, és ugye, hivatkoznak a gyógyszerészeti kamarára, hogy biztonságos legyen a gyógyszerkiadás, amivel egyet lehet érteni. Na de, kérem, ugye, nem soroltunk fel még nagyon sok olyan intézményt, ahol ezeket a gyógyszereket, vény nélkül kapható gyógyszereket máshol is be tudjuk szerezni, nem csak a patikában, tehát hogyha elmegyünk egy drogériába, ott ugyanúgy tudunk étrend-kiegészítőt venni, ugyanúgy tudunk fájdalomcsillapítót venni, ugyanúgy tudunk lázcsillapítót venni, és egyéb gyógyszereket. De hogyha bemegyünk egy benzinkútra, ott egy vitrinben találunk fájdalomcsillapítót, lázcsillapítót többfajta kiszerelésben. Tehát hogyha ahhoz ragaszkodunk, hogy gyógyszert csak szakgyógyszerész adhasson ki, akkor nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mondjuk, egy drogéria üzletben gyógyszerész dolgozik, vagy mondjuk, a benzinkútnál is mindig ügyeletben van egy gyógyszerész vagy gyógyszertári szakasszisztens, aki ezeket a készítményeket onnan ki tudja adni.

Egyetlenegy elképzelésem van: itt keletkezett egy piaci rés, keletkezett egy piaci rés, egy gyógyszertári hálózat rádöbbent arra, hogy az interneten nagyon sokan rendelnek mindenféle dolgot, rendelnek színes televíziót, rendelnek hűtőtáskát, de most már gyógyszert is rendelnek, és ugye, ebben sok esetben még annak idején, amikor az e-receptet bevezettük, még mi is segítettünk, hiszen csökkentettük a beteg és az orvos közti kontaktust, nem kellett orvoshoz menni, csak felemelni a telefont, kedves doktor úr, írja fel a szokásos gyógyszeremet, és majd Valika, a szomszéd vagy a lányom kiváltja ‑ tehát beteg és gyógyszerész közötti kontaktus eddig sem volt, még a vényköteles gyógyszereknél sem.

Tehát hogyha arra hivatkozunk, hogy a gyógyszerbiztonság akkor sérül, hogyha a beteg és gyógyszerész vagy a gyógyszertári szakasszisztens nem találkozik, akkor már a vényköteles gyógyszereknél is sérül, hiszen nem találkozik minden esetben, szerintem 50 százalékában nem találkozik beteggel, csak hozzátartozóval vagy szomszéddal, hiszen a tajszám alapján, hogyha felmutatja a személyi igazolványát, ki tudja váltani még a vényköteles gyógyszereket is. Itt semmi másról nincs szó, csak egy gazdasági rést talált, egy nagyon jó rést talált az egyik gyógyszertári cég, ezt kihasználta, és lehet, hogy valakinek ez nem tetszik.

Abban az esetben, hogyha nem tiltanánk ‑ mert most egy teljes tiltás van ‑, hanem várnánk pár hetet, pár hónapot, és megpróbálnánk ezt szabályozni, szerintem az mindenkinek jó lenne, felébredne az összes többi gyógyszertár is, hogy hoppá, van egy ilyen piaci rés, hadd csináljuk már mi is, és hadd lehessen ezt csinálni. Hiszen most megint felemelkedőben vannak a fertőzésszámok. Vagy azt akarjuk, hogy a betegek újból megjelenjenek a gyógyszertárban? Hiszen beteg és gyógyszerész közötti kapcsolatról volt szó még az előterjesztésben is és a gyógyszerészeti kamarának az indoklásában is. Elmenjen a beteg a gyógyszertárba, és ott kontaktáljon akár még betegen is? Vagy nem találkozik a beteg a gyógyszerésszel, hanem a szomszédasszony majd kiváltja neki. Akkor megint csak sérül az a betegjog, amit a gyógyszerészeti kamara indoklásként felhozott.

A gyógyszerek tekintetében, én azt gondolom, én nyújtok be egy módosító javaslatot, hogy ezt vonjuk vissza, és próbáljuk meg újragondolni ezt az egészet, hiszen maga az indoklás nem állja meg a helyét, még egyszer mondom. Hiszen hogyha az államtitkár asszony most kimegy innen a parlamentből, és bemegy a legközelebbi DM-be, ugyanúgy tud fájdalomcsillapítót és lázcsillapítót venni magának. És még egyszer mondom: itt az online rendelésnek a nagy része nem azokra az újonnan kipróbált gyógyszerekre vonatkozik, hanem a házi patikában mindig is megtalálható, de éppen fogyóban lévő, felhasználásra szánt gyógyszerekre, tegyük fel Algopyrin, Rubophen, Nurofen, hogyha a gyermeknek nincs Panadol szirup, ilyenekre megy ki, ami már kipróbált, több éven keresztül kipróbált, és arra akár a beteg, akár a gyermek nem allergiás. Attól függetlenül, hogy elmegy a beteg a gyógyszertárba, és kikér egy nem vényköteles gyógyszert a gyógyszerésztől, ő még nincs tisztában azzal, hogy ő arra a gyógyszerre érzékeny, az akkor derül ki, amikor majd otthon beveszi, és ‑ még egyszer ‑ ez nemcsak online rendelés esetén van így, hanem hogyha személyesen megjelenik.

A másik, ami nagyon, de nagyon hiányzik belőle, és ami eddig az összes salátatörvényből hiányzott ‑ és engedje meg, államtitkár asszony, hogy még egyszer felhívjam a figyelmüket erre ‑, hogy az egészségügyi dolgozók már több éven keresztül mondták ezt az életpályamodellt. Ez semmi másból nem áll, csak egy olyan előrevetítés, amely arról szól, hogy az egészségügyi dolgozó, hogyha bekerül a rendszerbe, elvégzi az iskolát, akkor mire számíthat öt év múlva, mekkora lesz a fizetése, mire számíthat tíz év múlva, milyen pluszjuttatásokat kap az öt-tíz év alatt ez az egészségügyi dolgozó, milyen olyan pluszlehetőségeket kap a rendszertől, mint amit kap, mondjuk, egy buszsofőr, egy vasúti dolgozó, egy rendőr, hiszen mindenkinek megvan a lehetősége a bérén kívül egyéb juttatásokra: akár üdülési jog, ingyenutazás, a gyógyászatban például egy kis protekció, hogy a kivárhatatlan várólistákat megkerülve előbb lássák őt el, vagy olyan intézménybe kerüljön, ahol azonnal sorra kerül.

Ezekre kellett volna véleményem szerint választ adni, de a legaggasztóbb, én azt gondolom, mégis az, hogy rendeleti szinten próbáljuk meg ezt, és véleményem szerint jobb lenne az, hogy még ha rendeleti szinten próbálják is meg szabályozni, belelássunk ebbe a rendeletbe, hogy mi a jogalkotónak az elképzelése, milyen irányba megy el, mik azok a kompetenciák, aminél nem mindegy, hogy velőűrszegezést adunk egy orvostanhallgatónak vagy vénabiztosítást, hiszen a kompetenciaszintbe mind a kettő belefér.

(13.40)

Akkor a bérfelzárkóztatás, ami sajnos az előző törvényjavaslatnál kimaradt. A legjobb összehasonlítás: mind a két egészségügyi dolgozó ugyanolyan munkakört lát el, az egyiknek 1 millió forint a bruttó bére, a másiknak 380 ezer. Ez a mentőtiszt és a mentőorvos. Semmi különbség nincs a kettő között, egyetlen különbség volt ezelőtt öt évvel, hogy anesztéziát, tehát bevezető altatást nem végezhetett mentőtiszt. Most már az RSI-kompetencia kapcsán ez a lehetőségük is megvan. Viszont a bérszakadék a két osztály között óriási: egy mentőorvos 1 millió forint bruttó, egy mentőtiszt 380 ezer forint bruttó. A felelősség ugyanaz, a kompetencia ugyanaz, a bér pedig háromszorosa az egyik oldalon.

Erre valami megoldása van‑e minisztériumnak? Illetve, államtitkár asszony, tudná‑e azt támogatni, hogy a biztonságos gyógyszerellátást akkor vegyük ki ebből a törvényjavaslatból, és ne tiltást, hanem szabályozást próbáljunk meg végrehajtani?