Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ember mindig kicsit illúziókkal készül egy zárszámadási vitára, hiszen ha szeretnének, alapvetően a tények, számok dimenziójában tudnának mozogni a különböző oldalak. Aztán minden évben jön előttem Szűcs Lajos, akiknél egyébként a tények, számok adott esetben megvannak, csak néha furcsa értelmezésben, de nagyon sokszor a bolsevik stílus keveredik a neoliberális kegyetlenséggel. (Nacsa Lőrinc: Ez a DK-Jobbik-koalíció!)

Pont ez a bajom a kormány teljes gazdaságpolitikájával is. Lehetne itt színvonalas beszélgetéseket folytatni erről, de nem úgy, ha három-négy, különböző stílusú termelési jelentéssel indul a nap. A helyzet az, hogy ezekről a számokról beszéljünk, persze, de illúzióim, képviselőtársam, nekem sincsenek. Azt látom, hogy egyrészt igyekszik nagyon szépre festeni a kormány azt a big picture-t, amely egyébként kicsit árnyaltabb képet mutat, ha mélyfúrásokat végzünk, másrészt pedig azért a neoliberális kegyetlenség, amely a Fidesz gazdaságpolitikáját régóta jellemzi, itt van velünk, közöttünk. Példának okáért egyik kormánypárti képviselőtársam sem szólt egy szót sem arról, hogy a tárgyalt költségvetési időszakban önök beszéltek reálbérek robbanásáról, több munkahelyről, de mondjuk, arról nem, hogy az átlag- vagy minimálbéresek és kisnyugdíjasok esetén a végrehajtói letiltások, a 33, illetve 50 százalékos letiltások zavartalanul folyhattak a legnehezebb válságidőszakban. Viszonylag szűk költségvetési forrástömeg megmozgatásával ezeket a nagyon nehéz helyzetben lévő embereket stabil helyzetbe lehetett volna hozni a válságidőszak kellős közepén. Néhány tíz milliárd forintról lett volna szó, alacsonyabb összegről, mint az önök Várban kifizetett felújítási munkálata, mégis több tízezer ember sorsának rendezése elmaradt, hiszen az önök kegyetlen világképébe ezek az emberek nem férnek bele, nem ahhoz a társadalmi csoporthoz tartoznak, akiknek kedvezni szeretnének. Erre kívántam csak utalni a bevezetőmben.

Azt látjuk, hogy nem lehetünk inkorrektek. Egy koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben nem lehetett azt a gazdasági növekedést, azokat a mutatókat elvárni a kormánytól, amelyeket tervezett. Úgy gondolom, hogy legyünk ebben korrektek, tehát most ne arról beszéljünk a mai nap folyamán, ami a Covid-helyzet miatt nem következhetett be. Tehát nyilván nem fogok kirobbanó GDP-növekményt várni arra az időszakra, amikor beütött a járvány, és ugyanilyen fenntartásokkal kezelem, ahogy tegnap elmondtam, a kormány azon hozsannázásait, amikor most talál egy negyedévet, ahol tizenhétegész-akárhány százalékos volt a GDP-növekedés. A helyzet az, ha megnézzük az előző évet, megnézzük a mostani évet, azt látjuk, hogy a Covid előtti adatokból kiindulva mind a két évben, ha súlyozunk, 1, illetve 1 százalékos gazdasági növekedést tudott produkálni Magyarország.

Ne becsüljük le ezt sem egyébként egy válságidőszakban, csak akkor ne verjük magunkat arra, hogy tizen-iksz százalék, mert mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. Önök is tudják, én is tudom.

(9.30)

Kérdezzék meg egyébként Mellár tanár urat, itt van valaki, aki statisztikai hivatalt vezetett, el fogja tudni mondani, hogy ha súlyozzuk ezeket az adatokat, akkor egy gyors bezuhanást követően egy szerencsés kilábalási időszak következett be, még egyszer mondom, egy neoliberális kegyetlen hozzáállás mellett, ahol szerencsés kedvezményezett társadalmi csoportoknak odacsorgatják a kedvezményeket, és abban reménykednek, hogy ez majd lecsorog a többi, nem olyan szerencsés társadalmi csoporthoz. Ez a világon sehol sem következett be eddig. Egy tankönyvi ‑ és szerintem nagyon rossz irányú ‑ társadalom- és gazdaságpolitikának a képét mutatja, és a Fidesz ebben fürdik immáron 11 éve, még egyszer mondom, egy bolsevik termelési jelentési stílussal vegyítve mindezt. És azt látjuk, hogy persze, a hiányadatokról lehet beszélni, de a Covid-helyzet azért felforgatta az alapképletet. Tehát én sokkal inkább arról szeretnék beszélni, ami a kormányzat mozgásterén belül volt megtalálható, mert az a korrekt hozzáállás, ha azt nézzük, hogy mit tehetett volna a kormány ebben a nagyon nehéz helyzetben, és ebből mit valósított meg, illetve mit nem.

Itt azt látjuk, hogy a járvány elleni védekezési alapok felállítása során, tehát a rendkívüli alapokból hármat gyorsan összegründolt a kormány ‑ egyébként helyesen ‑, 600 milliárd fölötti és 1300 milliárd fölötti összegekkel. Viszont az is látjuk, hogy az átcsoportosításokat olyan kormányhatározatokkal tette meg, amelyek nem feltétlen voltak követhetők nemhogy a magyar állampolgárok, de adott esetben ellenzéki képviselők számára sem, és a zárszámadásból sem derül ki, hogy a kormány mire költött közel 1000 milliárd forintot a járvány elleni védekezés tartalékából.

Azt látjuk, hogy a kormánydöntések kódjeleit szépen bevezeti egy háromoldalas dokumentumban, és aztán a kódjelek mögött van, ahol mondjuk, egy Zoom- vagy digitális oktatási szobának a támogatása található, van, ahol különböző oktatási eszközök beszerzése, de engem például mélyen meglep, hogy sem az ÁSZ, sem a kormány egy szót sem beszél, mondjuk, azon lélegeztetőgép-beszerzésekről, ami azért egy nagyon súlyos, fajsúlyos százmilliárdos nagyságrendű tétel. Nem azt mondom, hogy nem volt rá szükség, sőt én empatikusan elfogadom azt a pánikot is, ami kormányzati berkekben dúlt. Akkor, amikor lélegeztetőgépet kellett beszerezni, úgy tűnt, hogy kevés van a piacon belőle, de azért ugyan már, meg lehet vizsgálni legalább utólag, hogy ez milyen hatékonysággal, milyen árazás mellett történt, milyen cégek vettek ebben részt, kik számára hozott hasznot ez az egész folyamat. De teljesen udvariasan és diplomatikusan önök eltekintenek ennek a tárgyalásától és vizsgálatától, a bélyeggyűjtemény-vásárlásról már nem is beszélve; erre visszatérek még később. Azért egy baráti 42 milliárd ott is lecsapódott, hogy ne legyen belőle tiltott állami támogatás, igyekeztek egy pántlikát találni neki.

Én nagyon nem lennék Banai Péter Benő helyében, mert egy kiváló szakemberről van szó, szerintem a kormány, talán mondhatjuk, legfelkészültebb államtitkára, én nem akarok neki rosszat, mert ha itt megdicsérem, abból biztos, hogy neki jó vagy pozitív dolog nem származik, de amikor neki meg kell magyaráznia 42 milliárdos bélyeggyűjtemény-beszerzést, azért azok bizony izzadt pillanatok lehetnek. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hozták önt, hiszen ez a kreatív költségvetési politika, amit folytat Magyarország Kormánya, egészen elképesztő vadhajtásokat takar.

Azt látjuk ugyanakkor, hogy ha a rendkívüli kormányzati intézkedéseket vizsgáljuk, vagy a gazdaságvédelmi alap kiadásait, találunk itt a járvánnyal kapcsolatosakat az érintett időszakban, és ez teljesen jó. Találunk ugyanakkor ilyeneket, mint a Magyar Tenisz Szövetség támogatása. Kedves, drága képviselőtársaim, lehet támogatni a Magyar Tenisz Szövetséget, van ennek egy megfelelő költségvetési sora, vagy van egy megfelelő metodikája, biztos nem az, hogy a rendkívüliből vagy pedig a járványügyi alapból támogatjuk. Ugyanígy a szír ortodox egyház programjait is ebből a nagy kalapból támogatta Magyarország Kormánya. Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért nem lehetett ezt más úton-módon elintézni.

Sőt, ha sarokszámokhoz nyúlnak a költségvetésben, minden valamirevaló parlamentet összehívnak ilyenkor, és benyújtják a költségvetés módosítását. Ha sarokszámokhoz nyúlunk, módosítjuk a költségvetést, bejönnek a képviselők, szavaznak róla. Az önök jelenlegi pozíciójában, ami még fél évig tart, ráadásul nem is okozott volna gondot ez a költségvetés-módosítás. Önök egyszerűen megspórolták azt, ami egy demokrácia alapkelléke lenne.

De menjünk tovább, hogy mire költöttek még. Az egyik kedvencem a „30 éve szabadon” emlékév, mintha lett volna teljes körű rendszerváltás Magyarországon, mint ahogy nem volt, és most fontosnak tartották ebben a nehéz időszakban ezen sorról támogatni ezt az eseménysorozatot is, és a Kézilabda Szövetség programjairól ne is beszéljünk. Tehát keverednek a különböző műfajok, teljes fejetlenség és kataklizma található ezen alapok költekezései során.

És a gazdaságvédelmiből, szintén tessék nekem megmagyarázni, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal önrészének a kifizetése, annak a későbbi emelése mégis hogyan kapcsolódik a járványügyi védekezéshez, illetve a veszélyhelyzet elhárításához. Van egy olyan beruházás, amely nagyon komoly vita tárgya ellenzéki oldalon, a kormányoldal között is (sic!), de azt látjuk, hogy ha egyszer megtérül bármilyen úton-módon, az is több száz évben lesz mérhető, és az az elképesztően felelőtlen hitelezési, hitelfelvételi politika, amit sokadszor veszünk most már górcső alá, az valami egészen durván roncsolja a nemzeti szuverenitást. Önök óriási megahitelt, keletit akarnak felvenni a Budapest-Belgrádra, a Fudan Egyetemmel kapcsolatban ugyanezt csinálják.

Én mindig támogattam önöket, amikor a korábbi IMF-hitel felvételét kritizálták. Ez akkori áron egy nagyjából 3500 milliárdnak megfelelő óriási vagyontömeg, ami nyomasztotta az országot, nem volt jó a költségvetésnek. Most odajutottunk, hogy az elmúlt hónapokban volt egy kétnapos terminus, amikor devizahitel formájában ennek a nagyságrendnek a felével eladósították Magyarországot néhány óra alatt. És ha hozzáadjuk ezeket a nagy nemzetközi hiteleket, mondjuk, a Paks mögött álló hitelszerződést is, akkor meglátjuk, hogy az IMF-hitel volumenét bőven meghaladó módon adósították el önök Magyarországot. Ezek után akkor vagy ne kritizálják a korábbi hitelfelvételi politikát, mert ugyanazt csinálják, csak megfejelik még egyszer, vagy pedig változtassanak a stratégiájukon, mert ez így nem lesz hiteles. Ugyanígy ebből az óriási kalapból, a gazdaságvédelmiből, a rendkívüli kormányzati intézkedésekből találunk olyan, megint csak műfaji problémákat, amelyek magyarázatért kiáltanak. A budai Vár átépítését, a nemzeti Hauszmann-tervet miért innen, miért így, miért ezen a módon oldják meg, miért egy válsághelyzet közepén?

Önök itt a különböző mutatószámokról és felpattanásról beszéltek. Ugyanakkor mi azt láttuk az országjárásunk során, ha Győr-Moson-Sopron megye nyugati részében élt egy család, és annak az egyik tagja itthon dolgozik, a másik pedig Ausztriában, akkor a Bécs környékén, egy vendéglőben dolgozó szakács adott esetben otthon ülte végig a lezárási időszakot, a bérének a 90 százalékát is megkaphatta, pusztán azért, hogy amikor újra indulás van, akkor meglegyen a munkaerő, és ő menjen, és elkezdhesse újra. Hónapokon keresztül volt ez igaz, egyébként konkrét példát mondok, nem csak a jelenséget. A másik családtag, aki Magyarországon dolgozott, lényegében térítés nélkül kellett hogy megoldja az életét, és örülhetett annak, ha megmaradt a munkahelye a végére, de a kieső bérek pótlásának az elmaradása, ami itt nagyon sok vita tárgyát képezte, elképesztően nyomasztotta ezeket a családokat.

Magyarország Kormánya a magyar munkahelyek 5, azaz öt százaléka tekintetében volt képes mérhető bérpótlást nyújtani, miközben az európai átlagot ne is mondjuk, mert elsüllyednénk szégyenünkben. A helyzet az, hogy volt olyan kieső munkabér pótlására vonatkozó támogatási ígéret, amit önök, államtitkár úr, novemberben tettek, és februárban még volt, akinek nem volt ott a számláján ez a bérkipótló összeg. A helyzet az, hogy mikroszkopikus mértékű volt ez a program, nagyon-nagyon elhibázott ütemezésű volt ez a program, és még a megvalósítása is hónapokba került. Ezért mondjuk azt, hogy talán ezekre kellett volna koncentrálni a budai Vár átépítése vagy éppen a Budapest-Belgrád-beruházás feltőkésítése helyett.

Amikor szembejön a valóság, akkor szembejön az egyik kedvenc adatunk, ez pedig az, hogy 42 milliárd forintért vásárolt az állam bélyeggyűjteményt a gazdaságvédelmi kiadások terhére. Bélyeggyűjteményt, tetszenek érteni?! Tehát azért álljunk már meg itt egy pillanatra! Értem én, hogy ne legyen tiltott állami támogatás a dologból, ezért nevezzük el máshogy a leányzót, de azért mégis egészen elképesztő, hogy itt kapunk egy kormányzati felvezetőt, egy miniszterit, ami után a miniszter szokás szerint távozik, pedig álláspontom szerint itt lenne a helye, akkor is, ha kiváló szakember helyettesíti. (Nacsa Lőrinc: Dolgozik.) Mindig, persze, van egy másik program, ami indokolttá teszi a távozást. (Nacsa Lőrinc: Kormányülés van.) Kormányülés, persze, tavaly is ez volt, tavalyelőtt is ez volt, ne legyen a költségvetési és a zárszámadási vita se végig a miniszteri jelenléttel, de valaki ezt a 42 milliárd forintos bélyeggyűjtemény-vásárlást mégiscsak megmagyarázhatta volna. Nyilván önök nem állhatnak fel és nem mondhatják el azt, hogy ne legyen tiltott támogatás, ezért nevezzük át a dolgokat ‑ de azért ilyen elegánsan átsiklani efölött, egy több száz milliárdos lélegeztetőgép-beszerzés fölött, afölött, hogy a miniszterek hatáskörébe tartozó költekezések a 2,5-4-szeresei az eredetileg előirányzottnak, annak, ami a költségvetési irányelvben szerepelt?!

(9.40)

Nem azt mondom, hogy az összes ilyen elvetendő, nem állítottam ilyet; azt mondtam, hogy legalább vizsgálat tárgyát kellene hogy képezzék. És amikor egy monstre, ezermilliárdos kiadástömeget egy háromoldalas mellékletben a különböző kormányhatározatok kódjeleivel próbálnak lenyomni a torkunkon, akkor azt mondom, hogy ez nagyon megúszós hozzáállás, és szerintem sokkal komolyabb szinten kellene foglalkozni ezekkel a kiadásokkal.

Elmehetnék abba az irányba, hogy megvizsgáljuk, hogy közpénzből milyen politikai célokra költöttek önök adott esetben tízmilliárdos nagyságrendet, de úgy gondolom, hogy ez meddő vita tárgyát képezné. Azért említsük meg a Mathias Corvinus Collegiumot. Itt 14,5 milliárdnyi összegtömeget látunk, amely részben és lényegében a Kommentár Alapítványhoz folyt. Én egyébként gyakorló Kommentár-olvasó vagyok, még az előző szerkesztési időszakban is minden számot olvastam, és most is. Kicsit más most már a vitorla beállítása, és más irányba hajózik ez a műhely, de egyébként én magam is követem. Ugyanakkor közpénzből egy gyakorlatilag nettó politikai tevékenységet folytató alapítvány és szervezet számára ekkora tömeget biztosítani több mint visszás. Tehát több mint 10 milliárd forint gyakorlatilag politikai célokra, ez legalábbis vitaképes, államtitkár úr. Ha önök meg tudják ezt magyarázni ‑ biztos, hogy lesz olyan magyarázat, amit én el tudok fogadni, és lesz nagyon sokféle olyan, amit nem, de legalább beszéljünk róla.

Azt látjuk, hogy az egyik termelési jelentés az egészségügyre fordított kiadásokat is górcső alá vette. Az egyik áljobboldali képviselő beszélt erről. A helyzet az, hogy itt megemlítették azt a növekményt, ami az egészségügyi kiadások tekintetében a válságidőszakban most itt lekerült a papírra. Itt 900 milliárd forintos növekedésről beszéltek az egészségügy tekintetében. Én úgy gondolom, hogy a feleslegesen megvásárolt különböző eszközök és egészségügyi anyagok árát levonva korrekt módon egy 500 milliárd forintos növekedésről beszélhetünk, tehát nagyjából ez az, ami valóban hasznosult valamelyik fronton, nem pedig csak elköltötték, és aztán a raktárban állt az, amit megvásároltak.

De hát a helyzet az, hogy a magyar egészségügy GDP-arányos kiadásait érdemes vizsgálni, ami még a válság legdurvább hónapjaiban sem érte el azt az uniós átlagot, amely egyébként az utolsó békeévben, 2019-ben még 7,1 százalék volt. Magyarországon a felpörgetett időszakban fordították az 5,9 százalékát erre. Feltételezhető, hogy a járványügyi időszakban a többi uniós ország egészségügyi jellegű kiadásai is növekedtek, tehát ez a távolság nemcsak fennmaradt, de adott esetben még növekedhetett is az uniós, egészségügyre történő átlagos ráfordítások és a magyar között.

Hogy mi ennek az egyik oka? Az egyik nagyon kemény oka az, hogy rettenetesen drága államot működtet Magyarország, rettenetesen drága nemcsak a kormány, de az egész államapparátus működése is. Ez egy nagyon-nagyon komoly versenyképességi hátrányt jelent. Azt látjuk, hogy nagyjából másfélszeresét költjük Magyarországon pusztán a kormányra és az államigazgatás felső szintjeinek a fenntartására, mint ami adott esetben tőlünk nyugatabbra megszokott volt. Egy olcsóbb és hatékonyabb állam esetében adott esetben innen átforgatva több ezer milliárd forinttal is lehetne csökkenteni az adókat, vagy olyan, a versenyképességet, termelékenységet javító beruházásokat foganatosítani, amelyek fájó módon hiányoznak. Nem akarok neki udvarolni, megint csak Mellár Tamásra hivatkozom, aki tegnap teljesen érthetően elmondta, hogy a magyar termelékenységi mutatók az uniós átlagos adatoknak nagyságrendileg felét képesek kitenni.

És ha megnézzük a bérkülönbségeket, akkor azt látjuk, hogy az Orbán Viktor-i logika szerint próbál versenyezni Magyarország Kormánya. Ő azt mondta az arab világban a befektetők idecsábításának szándékával, hogy szerinte kellőképpen rugalmas a munka törvénykönyve, és szerinte kellőképpen alacsonyak a magyar bérek. Önök ezekkel akarnak versenyezni. Mi viszont, egyébként furcsa, hogy most már Matolcsy Györggyel együtt állítjuk azt, hogy nem lehet ez a kitörési pontja Magyarországnak, és amikor egy jegybankelnök is biztos, hogy elmegy a falig, mert ilyen szintű kormánykritikát egy kormánnyal elvileg szövetséges személy biztos, hogy kockázat nélkül azért nehezen fogalmaz meg, akkor érdemes lenne átgondolni azt, hogy ez az út járható‑e, illetve fontos‑e ezt a továbbiakban járni.

Azt is látjuk, hogy nagyon sok mindenről nem beszél most az indokolás, ami a zárszámadásban azért megtalálható. Az egyik rovat, amit én mindig böngészni szoktam, a betöltetlen házorvosi praxisok száma, mert bár én közgazdász vagyok, de egy erős humán vénával áldottak meg. Tehát nemcsak a GDP-adatokat nézem, ami adott esetben egy járványügyi veszélyhelyzetben még a fokozott halálozások számából kifolyólag is rövid távon megmozdul, és ez mégsem jó, mégsem egy jóléti fordulat Magyarország számára, hanem mindig próbálok egy emberi fejlettségi indexet is vizsgálni. Ennek egyik nagyon fontos faktora az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés milyensége, illetve az, hogy van‑e egy háziorvosom.

Azt látjuk, hogy 2010-ben ‑ cáfoljon meg, államtitkár úr, ha nem így volt ‑ 176 betöltetlen praxis volt Magyarországon. A tárgyalt időszakunkban, amit vizsgál ez a zárszámadás, a kezdésnél 399, később 468 betöltetlen háziorvosi praxisról beszélhetünk. Azóta tovább romlottak az adatok, de ezt az egészségpolitikusokra bíznám, én nem vagyok az. Viszont ordító az a különbség, hogy hány magyar állampolgár nem képes a legmagasabb szintű ellátást kapni. Én nem vitatom, hogy egy helyettesítő szakorvos vagy egy olyan tandem, aki más körzeteket ellát, ne akarná a legjobb és legmagasabb színvonalon biztosítani ezt az ellátást, de attól a dolog hatékonysága még egészen biztosan alacsonyabb, mint ha ezeknek az embereknek az érintett vidékeken lenne háziorvosuk.

Szóba került itt megint csak egy áljobboldali képviselőtársamtól a nyugdíjrendszer különböző vetülete is, és miniszter úr is emlegette ezt a nyugdíjprémiumnak nevezett valamit, ami beleillik a kormányzat egyszeri kiadásainak a sorába, amiből ugyanakkor nyugdíjemelés nem származik. Az szja-visszatérítésről is érdemes tudni, hogy abból fizetésemelés nem származik.

Hozzánk legalább ilyen közel állnának azok a gondolatok, amelyek a magyar nyugdíjak szintjének a rendezése felé mozdulnának el. Egészen elképesztő, vizsgálják meg, hogy hányan kapnak 100 ezer forint alatti juttatást Magyarországon, és hogy milliós nagyságrendű azoknak a száma, akik adott esetben kevesebb mint 150 ezer forintból kell hogy megoldjanak egy egész hónapot.

Én értem, hogy ez önök számára elképzelhetetlen, és egy országgyűlési képviselő számára ez egy nehezen megfogható dimenzió, de az a folyamatos elszegényedés, ami nyugdíjas honfitársaink körében tapasztalható, több mint drámai. Azt látjuk, hogy a differenciált nyugdíjemelési javaslatunkra önök még mindig nem nyitottak, aminek a lényege az lenne, hogy a kisnyugdíjasok esetében egy magasabb százalékos kulccsal folytatott növekedést tudjunk produkálni, és adott esetben félmilliós nyugdíjak fölött ne emeljünk olyan magas százalékkal. Teljesen igazságtalan a mostani rendszer, az önök neoliberális kegyetlenségével van szinkronban. Mi viszont szeretnénk ezen változtatni, és arra kapacitáljuk önöket, hogy változtassanak.

A másik a szép csendben, sunyi módon keresztülvitt folyamatos nyugdíjkorhatár-emelés. Ha államtitkár úr megvizsgálja a statisztikai adatokat, akkor azt fogja látni, hogy a most januárban életbe lépő nyugdíjkorhatár-emeléssel az egyik évtizedre jellemző magyar férfi korosztálynak a várható élettartama alámegy annak az időpontnak, amikortól ők nyugdíjat kapnak. Ez egy rettenetesen rossz üzenet, ezzel deklaráltan kimondja Magyarország Kormánya, hogy ezek a férfiak jellemzően dolgozzanak a halálukig. Álláspontom szerint ilyet egy kormány nem mondhat ki, akkor sem, hogyha rettenetesen rosszak a demográfiai mutatók, és én látom, hogy a nyugdíj rendszere miatt recseg-ropog, és önök sem látják azt a megoldást, amivel ezt pozitív irányba lehetne mozdítani.

Sőt, én többször elmondtam, nemrég tartottam róla sajtótájékoztatót, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszert én semmiképpen nem bontanám le, sőt bővíteném és igazságosabbá tenném. De bármekkora összeg ment családtámogatásra, családpolitikára, azért most már be lehet látni, hogy sajnos a demográfiai mutatók rettenetesek maradtak. Még a termékenységi arányszám sem volt képes az 1,55 fölé kúszni, úgy, hogy közben a szülőképes korban lévő hölgyek száma sajnálatos módon folyamatosan csökken. Tehát kudarcos terület ez Magyarország Kormánya számára, és talán azért, mert igazságtalanul osztja el a családtámogatási forrásokat, nagyon sokszor kedvez olyanoknak, akik nem rászorulók, és nagyon sokszor nem kedvez azoknak, akik adott esetben rászorulnának.

Még egy adat a nyugdíjrendszerhez: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 110 ezer forint alatti volt az az összeg, ami átlagosan elér egy nyugdíjast. Ez egy fenntarthatatlan állapot, ehhez mindenképpen hozzá kell nyúlni, és álláspontom szerint ez nem maradhat így.

Azt is látjuk, hogy amikor családtámogatásokról beszélünk, és szerintem beszéljünk erről, mert, még egyszer mondom, mi bővíteni akarjuk ezeket, igazságosabbá tenni, és semmiképp nem lebontani, ezt nagyon sokszor lenyilatkoztam, jobbikos képviselőtársaim is, ez visszakövethető, senki nem akar lebontani családtámogatásokat; de az a vegytiszta kegyetlenség, ami itt is tetten érhető, egy olyan támogatási szisztémát alakított ki, hogy valaki miniszteri fizetéssel falusi CSOK-kal tízmilliós támogatásra tarthat igényt. Milyen alapon? Rászorul? Nem rászoruló. Viszont az, aki mondjuk, CSOK-ot venne fel, de nem keres elég sokat, sokszor el lesz hajtva a közvetítő bank által, mert nem bizonyul hitelképesnek.

(9.50)

Tehát nem a kormány, nem a törvény hajtja őt el, hanem az a közvetítő bank, akit egyébként részben indokoltan, részben feleslegesen Magyarország Kormánya ezzel a hibás törvényével belehozott ebbe a rendszerbe. Én ezzel szemben azt látnám szívesen, ha megnéznénk azt, hogy mekkora összegét nem tudja igénybe venni a családi adókedvezménynek a magyar családok kollektívája. Ugye, nagyjából azt látjuk, hogy egyharmad bent ragad ebben a rendszerben, pusztán azért, mert az érintett szülők nem keresnek elég sokat ahhoz, hogy ezt igénybe tudják venni.

Hogy mondjak olyat, amit támogatok a kormányzat döntései közül, példának okáért a családi járulékkedvezmény bevezetése nekem nagyon tetszett. Szerintem ez egy pozitív irány, de kevésnek tartom, mert még így sem tudják a teljes támogatástömeget igénybe venni azok, akik keveset keresnek. Márpedig éppen azokat szeretnénk a leginkább támogatni, akik dolgoznak, gyereket vállalnak, alacsony fizetést visznek haza. Ne tegyenek önök különbséget gyerek és gyerek között! Az a gyerek nem tehet arról, hogy az ő szülője adott esetben tanár vagy ápoló. Ezek az emberek sajnálatos módon nagyon-nagyon keveset kereshetnek most Magyarországon. Tehát a családi adókedvezmény, ami gyermek után jár, az az ő esetükben is maximális összegben kellene hogy járjon. Mi tehát arra kapacitáljuk önöket, hogy változtassanak ezen, és kerüljön oda ez a családi adókedvezmény.

A családi pótlék összege egy visszatérő vitatéma, ez egy 300 milliárdos költségvetési nagyságrend. Értem én, hogy Magyarország kormánya már elinflálta ennek az értékének a felét, és azzal, hogy nem duplázta meg, tíz év alatt több mint 3000 milliárd forintot megspórolt, amit elkölthetett más célokra. Én mégis azt mondom, nálunk a jobbikos műhelyekben egy családikártya-konstrukció került kidolgozásra ‑ egyébként külföldön ez működő modell ‑, amin megdupláznánk a családi pótlék összegét, és ezzel a kártyával alapvető élelmiszert, illetve gyermeknevelési cikkeket lehetne vásárolni, s úgy gondoljuk, hogy ezek így garantáltan a gyermek érdekkörében hasznosulnának.

De nagyon érdekelne főleg az utánam következő Nacsa Lőrinc képviselőtársam véleménye, aki egy kereszténydemokrata képviselő, hogy hogyan várnak önök demográfiai fordulatot, amikor egész Európában a gyermeknevelést itt adóztatják szénné a legkeményebben a termékeket illetően. Magyarázza meg képviselőtársam, hogy a pelenkán, a cumisüvegen és a gyerekruhán hogy lehet 27 százalékos áfa! Önök családtámogatásról beszélnek, még egyszer mondom, áljobboldaliként, mert nem úgy viselkednek, mint egy jobboldali, mert ezt a nagyságrendileg néhány tíz milliárdos költségvetési keretet, amit igényelne a gyermeknevelési cikkek áfacsökkentése, tíz éve nem fordítják erre a területre. Tehát innentől kezdve hiteles az, amit önök a demográfiai fordulattól remélnek, várnak?

Önök olyan családtámogatási formákat hoznak ide ‑ és rögtön megértik, hogy miről beszélek ‑, amelyek jól hangzanak. Ilyen látványpékség-életérzés lesz tőle, hogy kirakják a kirakatba, tök jól hangzik, nagyon kis forrásba kerül, és kevesen tudják igénybe venni. Varga miniszter úr most itt elmondta, milyen jó dolog, hogy a négygyermekes édesanyáknak nem kell szja-befizetési kötelezettséggel számolniuk. Szerintem is jó dolog. Csakhogy önök átverték a saját főnöküket, Orbán Viktort, aki az eredeti ígéretet úgy artikulálta, hogy a háromgyerekes édesanyáknak már ne kelljen személyi jövedelemadót fizetniük. De aztán a jobban hozzáértő emberek kiszámolták, hogy hú, hát ez nagyon sokba kerülne, szűkítsük le a kört. (Banai Péter Benő közbeszól.) Tényleg így történt, államtitkár úr, ötször-hatszor annyiba kerülhetne; leszűkítették a kört, és így már csak 30 ezer olyan honfitársunkra vonatkozik, akiből 15 ezer amúgy sem dolgozik egyáltalán, hiszen főállásban nagyon sok gyermekkel és szerencsére otthon van, és a gyermekek nevelésével járul hozzá a nemzet fennmaradásához, ami egy csodálatos dolog. De úgy leszűkítették az igénybe vevők körét, hogy lényegében fillérekbe kerül már csak önök számára ez.

Nézzük meg, miről beszélünk! A családi pótlék megduplázása családi kártyán, államtitkár úr, megegyezhetünk, az 300 milliárd forint lenne körülbelül. A többgyermekesek jelzáloghitel-elengedése 2019-ben 5,6 milliárd forintba került; nem 300 milliárd, 5,6 milliárd. Autóvásárlási támogatás 8 milliárd forint; nem 300 milliárd, 8 milliárd. Diákhitel-támogatások: a félmilliárd forintot sem érte el ez a volumen, pedig hányszor reklámozták a sikeres családpolitikát ezzel itt a parlamentben, a félmilliárd forintot sem érte el ennek a volumene, tehát a hatszázad része annak, mint ha önök hozzányúlnának a családi pótlékhoz, és kevesebb mint századrésze annak, mint ha a gyermeknevelési cikkek áfáját csökkentenék. Tehát így kell ezeket a javaslatokat egymáshoz viszonyítani, hogy hányan tudják igénybe venni és mekkora segítséget jelent.

Még egyszer mondom, egy demográfiai katasztrófahelyzetben vagyunk. Önöknek sem sikerült javítani a mutatókon, 1,55 fölé nem ment a termékenységi ráta, a szülőképes korú hölgyek száma csökken, a kivándorlás sajnálatos módon nem állt meg, a munkaerőhiányt önök szervezett munkaerőimporttal, tehát százezres nagyságrendű külföldi vendégmunkással próbálták megoldani, ahelyett, hogy az inaktívakat próbálnák még a lehetőségekhez képest mozgásba hozni.

Összességében tehát én nem akarom elvitatni a családpolitika elvi alapjait. Én támogatom azt, hogy a gyermekvállalást minél erősebben, minél magasabb szinten támogassuk. Azt is támogatom, hogy a gyermekek számával arányosan adott esetben növekedjen ez a támogatási összeg, de ugyanígy kéne támogatni azt a gyermektelent, aki majd egyszer gyermeket szeretne vállalni, hiszen el kell hogy jusson erre a pontra, és az önök neoliberális kegyetlensége itt mutatkozik meg, hogy csak az önök által elképzelt ideális családszerkezetet támogatják, de azt az egygyermekest, vagy azt a gyermekét egyedülálló módon és egyedül nevelőt, aki mondjuk, még családot szeretne, vagy azt a gyermektelent már nem támogatják, pedig ugyanígy szükség lenne rá.

Nagyon sok mindenről idő hiányában nem lehetett beszélni, például a tudatos forintgyengítés hatásairól, a reálkeresetek mögött álló statisztikai hazugságokról. Összességében én azt kívánom önöknek, hogy nézzenek szembe ezekkel a tényekkel, számokkal, merjenek őszinte diskurzust folytatni, és végre engedjék el azt a bolsevik stílust, amivel gyönyörűen termelésijelentés-stílusban szépre próbálják festeni azt, ami legalábbis árnyalt.

Mint látták a felszólalásomban, vannak pontok, amiket támogatunk, tehát bőven tudunk miről konstruktív vitát folytatni, de ehhez az önök neoliberális kegyetlenségét el kell engedni, és végre minden magyar társadalmi csoport minden egyes tagjára koncentrálni kell, így kell támogatáspolitikát kidolgozni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)