Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársak! Völner államtitkár úrnak egyetlen mondatával tudok egyetérteni, amit a végén mondott, hogy tényleg két külön világban élünk.

Csak amikor az ember készül ezekre a felszólalásokra, és az elmúlt heteket-hónapokat vizsgálja ‑ én általában az egészségügy témájában szólaltam fel az utolsó hónapokban ‑, mindig felteszem a kérdést magamban: tényleg ennyire két különböző világot látunk? Tényleg ennyire nem szembesülnek a valósággal, ami ma Magyarországon történik? Ennyire nem kapnak önök is a választóktól olyan leveleket, amiket mi kaptunk, olyan történeteket, amiket mi kapunk?

Engedjenek meg egy mondatot, hogy ezzel kezdjem megint a felszólalásomat! És ezt mondhatnám, hogy ez a mondat, amit Kásler miniszter úr mondott, talán mindüket jellemzi az elmúlt egy évben: a járvány egész folyamatában helyes döntések voltak, helyes helyzetelemzések voltak, tehát nem tudok mondani visszatekintve az elmúlt egy évre egyetlenegy olyan körülményt sem, amit ne helyesen ítéltünk volna meg.

Tudják, ha ezt a mondatot így folyamatosan ismételgetem, akkor fel kell tenni magamban azt a kérdést, hogy talán az a jó barátom, akit múlt héten temettek és annak családja vajon ugyanígy ítéli‑e meg. Mert ha megkapta volna időben ezt az orvosi ellátást, amit a járvány miatt nem kaphatott meg, amit az orvos ki is mondott, talán nem kellett volna múlt héten eltemetni.

Talán az a jó ismerősöm, aki most már harmadik hónapja vár egy kiszakadt sérvműtétre, háromnegyed évvel ezelőtt műtötték, és konkrétan közölték vele januárban, hogy nem fogják megműteni csak akkor, ha életveszélyes állapotba kerül… ‑ hála a jó égnek, azóta most már feloldották a tilalmat a műtétek kapcsán, és jövő héten megy műtétre; túlélte ezt a három hónapot. És mondom ezt mindig önöknek azért, mert igen, védekezni kellett, kellett intézkedéseket meghozni a járvánnyal kapcsolatban, de olyan nem fordulhatott volna elő Magyarországon, hogy ellátatlanul maradjanak betegek. Ezt is mondta a miniszterük, hogy… ‑ bár hozzáteszem, hogy azt is nagy kérdőjellel teszem már fel, hogy tényleg, Kásler Miklós minek a minisztere, mert az egészségügyért most már Gulyás Gergelytől kezdve, Szijjártó Pétertől Pintér Sándorig, Palkovicstól kezdve mindenki felel, és elveszünk már abban a sok minisztériumban és miniszterben, hogy kihez is kell most már fordulni, hogyha egyáltalán kérdéseket kívánunk feltenni.

Gulyás minisztert azért említettem most, mert ő még eddig nem nagyon foglalkozott az egészségüggyel, mert pontosan ma fogunk tárgyalni két olyan törvényt, ami érinti az egészségügyet: az egyik a meddőségi centrumok megváltoztatása; még két magáncentrumot fognak államosítani, a másik meg a gyógyszertámogatások megváltoztatása, és Gulyás miniszter jegyzi ezt a törvénymódosítást. Akkor felteszem a kérdést, államtitkár úr, hogy egyszer válaszoljanak már rá, hogy egyáltalán Kásler miniszter mit csinál.

A másik, hogy május 31-én járt le az a határidő… ‑ menjünk egy kicsit vissza az időben, március 1-jével kellett az új egészségügyi jogviszonyt aláírni az egészségügyi dolgozóknak. Igaz, hogy a mai napig nem tudjuk, hogy 4 ezer vagy 5500 egészségügyi dolgozó nem írta alá ezt a szerződést, és hagyta ott az egészségügyi pályáját egyik pillanatról a másikra, de azzal is tisztában vagyunk, hogy vannak olyan egészségügyi dolgozók is tömegével, akik olyan záradékkal látták el az új szerződést, hogy május 31-éig határidőt adnak önöknek, hogy tisztázódjon, hogy hogyan is fog alakulni az ő helyzetük.

Államtitkár úr, azon kívül, hogy szeretném megkérdezni, hogy mit csinál Kásler miniszter úr, mert szeretnénk ezt már tudni, tud‑e arra választ adni, hogy a tegnapi nap folyamán hányan voltak olyan egészségügyi dolgozók, akik konkrétan megint felálltak és otthagyták az amúgy is romokban heverő egészségügyet.

Államtitkár úr, azért mondom én ezt, mert hiába mondta, és most tegyük félre, hogy ellenzéki politikusok figyelmeztették önöket; tegyük félre ezeket. De maga a szakma figyelmeztette önöket, hogy ennek súlyos következményei lesznek, hogy ez a szolgálati jogviszony egyik napról a másikra bevezetésre került úgy, hogy nem hallgatták meg a szakmát, és mondhatja, hogy a MOK-kal egyeztettek, ez nem igaz. Nem arról egyeztettek, ami a vége lett a törvénynek. Mert önök ezt nagyon jól csinálják: eljátsszák, hogy egyeztetnek, eljátsszák azt, hogy azokat a javaslatokat beépítik a törvénybe, majd két nap múlva kiderül, hogy semmi köze nincs annak az elfogadott törvénynek ahhoz, amit a szakma ajánl.

Én konkrétan elmondhatom, államtitkár úr, hogy ha önök nem látják azt, hogy milyen baj van az egészségügyben, akkor azt kell mondanom, hogy gátlástalanná váltak, és teljes mértékben megrészegültek a hatalomtól. Ez elfogadhatatlan! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mert az egészségügy nem várhat tovább azzal kapcsolatban, hogy olyan átalakítások történjenek meg, amelyek tényleg az emberek hasznára válnak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)