Dr. Szakács László (MSZP)

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Eredetileg ez egy kétperces felszólalásnak indult, de aztán az államtitkár úr egy olyan húsz percben nagyjából annyi mindent mondott, hogy úgy gondoltam, hogy több dologra kell reagálni, azzal együtt egyébként ‑ hogy rögtön egy pozitívummal hadd kezdjem ‑, hogy az államtitkár úr teljesen rendhagyó módon részt vesz a vitában. Egyébként ott tart a magyar parlamentarizmus, hogy ezt ki kell emelni, adott esetben még meg is kell köszönni; a többiek nem szokták, tehát ők a zárszóban elmondják, amit megírtak nekik, aztán utána megyünk tovább.

Azt mondta az államtitkár úr, hogy hiszen mindennek megvan a parlamenti lába, hiszen a parlament, ahogyan ülésezik, akkor a népképviseleti szervnek a döntéseit ki kell kérni ‑ és önök ezt tényleg meg is tették. Azt mondja, hogy tárgyaltunk itt a halgazdálkodástól az erdőgazdálkodáson keresztül ‑ ez a tavaly ősz, talán tél eleje ‑, az energiastratégián keresztül, na persze az alkotmány módosításán át, mondjuk, idén tavasszal az egyetemi átszervezésekig. Ugye, nem nehéz belátni, hogy ezeknek azért a pandémia kezeléséhez vajmi sok köze nem volt, tehát hogy ez nem a pandémia kezelésének a népképviseleti lába, hanem ez az, amivel megtöltötték a parlamentnek a működését; volt, ami ebből önöknek politikailag fontos volt, volt, ami vatta volt ebben a dologban, volt, ami meg anyagilag volt fontos. Ilyennek tartom, mondjuk, az egyetemi átszervezéseket, meg ugye, az alapítványoknak juttatott mintegy ezermilliárd forintnyi vagyont; ezek vannak ez alatt az úgymond takaró alatt, amit pandémiának hívnak, meg az alatta működő parlamentnek a működése közben.

Azt mondja az államtitkár úr, hogy ez egy verseny, és tudja, egyébként az az igazság, hogy ebben, az nem igaz, hogy csodálom, hanem azt gondolom, hogy inkább csodálkozom azon a fajta magabiztosságon, ahogyan ezt mondja. Miközben az egész világ próbálja megérteni azt, hogy hogyan működik ez a vírus, hogy hogyan lehet a társadalmi funkciókat, a társadalmi ellátásokat, a gazdaságnak a fenntartását, a fenntarthatóságát megérteni, lemodellezni, végrehajtani, aközben az önök kormánya és ön is teljes magabiztossággal kijelenti, hogy ez egyszerűen egy verseny. Na de hát, ugye, mivel versenyzünk? Miben versenyzünk?

A munkahelyeket meg kell őrizni, az életeket meg kell menteni. Az életek megmentéséről, azt gondolom, hogy itt beszéltek sokan. Amit én itt el szeretnék mondani, az legfeljebb annyi, hogy tényleg meg kell köszönni azoknak, akik az egészségügyben dolgoztak, és azoknak is meg kell köszönni, akik az iskolákban, óvodákban, idősellátásban dolgoztak, dolgoznak, az első vonalban vannak, de beszélhetnék itt a tömegközlekedésről, bármiről. Na de, a többi tekintetben én nem látom, hogy a versenyben nyerésre állnánk.

Akkor, amikor Magyarországon nagyon sok munkahely szűnik meg, amikor már a saját statisztikáikat is nagyon nehezen tudják bebizonyítani, akkor, amikor arról az elbukott versenyről kellene beszélni, amikor novemberben önök arra kérték a hoteleket, éttermeket, rekreációs központokat, hogy zárjanak be, és 50 százalékos bértámogatást ígértek nekik, majd aztán eltelt a november, a december, a január, a február, és önök bizony a karácsonyfa alá nem támogatást raktak, hanem hiánypótló végzést, abból kellett fűtésszámlát fizetni, meg abból kellett a karácsonyfa alá ajándékot tenni, és állt is egyik lábáról a másikra az ön minisztere, Gulyás miniszter úr, és mondta, hogy hát, a 27 milliárdos keretösszegből 20 milliárd forintot még nem sikerült kifizetni; aztán akkor utána felgyorsították. Négy hónap, államtitkár úr, négy hónap. Aki azt a rendszert elrontotta, annak sem kívánom azt, hogy addig tartsa vissza a levegőt, de azoknak, akiknek addig fizetés nélkül, hitelből kellett élniük, őnekik ez borzalmasan hosszú négy hónap volt, és nem egy meghitt karácsony. Azt gondolom, hogy ezt a versenyt elvesztették.

De még egyszer: biztos‑e, hogy ez egy verseny? ‑ és ezt nem filozófiai kérdésnek gondolom. Tudom, hogy önök versenyeznek, hadakoznak, kizárnak, bezárnak, tehát az önök politikája alapvetően erre épül, nem a jobb megértésre épül, nem az együttműködésre épül; ezt az ember persze látja, de talán erről érdemes beszélni. Azt mondja, a beruházásokat felgyorsítják. Én azt gondolom, hogy ez inkább úgy igaz, hogy pénzforgalmi szempontból a tavalyi év végén éppen akkor jónak tűnt az a költségvetés szempontjából, hogyha Magyarországon úgy tűnik, mintha felgyorsítanák a beruházásokat. Hamar elmentek a kifizetések. Amúgy a tervezés ‑ nem az építkezés, a tervezés ‑ meg a közbeszerzés, az még a fasorban sincs, ezen még senki nem keresett egy fillért sem, nem a magyar gazdaság meg annak a szereplői, ez éppen akkor pénzforgalmi szempontból úgy jól jött, hogy gyorsan kiszórtak, ha jól emlékszem, 2550 milliárd forintot december 28. napján ezekre az erőltetett, felgyorsított beruházásokra, csak azok maguktól meg nem gyorsulnak fel.

Itt persze azért még gondolkoznunk kell ezeknek a beruházásoknak a hasznosságán, mert, ugye, az ember arra számít, hogy főleg ilyenkor, amikor az a helyzet van, hogy többféle szempontot kell figyelembe venni egy beruházásnál, legyen mondjuk, elsődleges az, hogy az embereknek az életét tegye könnyebbé, elérhetőbbé, biztonságosabbá, olcsóbbá tegyen szolgáltatásokat, olyanokat, mint hogy iható víz folyik a csapból, a szennyvíz kezelése megtörténik, a tömegközlekedés normálisan működik, és ezek egyébként most úgy alapvetően úgy higiéniai, kiszolgálási, hozzáférhetőségi szempontból, vagy éppen az egészségügy vagy az oktatás kérdésében azt mondjuk, hogy ezek most kiemelt jelentőségűek is lehettek volna. Most ehhez képest, ugye, látunk olyan látványberuházásokat, amelyek nem feltétlenül azt szolgálják, mert lehet bármilyen gyönyörű egy megújult tér, és még azt is állítom, hogy az jó annak a vállalkozónak, aki azt megcsinálja, hát még annak a fideszes politikusnak, aki azt megrendeli, csak én azt nem látom, hogy ettől az ott élő embereknek könnyebb, nyugodtabb, biztonságosabb, nem utolsósorban olcsóbb lenne az élete.

(17.40)

Nálunk 700-800 millió forintból megújult egy két kézilabdapályányi tér. Őszintén megmondom, mindeközben nem lett kevesebb csőtörés, de még a víz sem kerül kevesebbe. Megépíthetjük a harmadik diadalív mellé a negyediket ‑ nem lesz tőle több munkahely. Én most azt látom, hogy nálunk, a mi váro-sunkban is most szerintem épül egy olyan beruházás, amit méltán kell itt megemlíteni. Semmi más nem hiányzik egy sokkal szebb napokat látott és jobb sorsra érdemes bányászvárosból, mint egy jó dinópark ‑ virtuális ‑, barnamezős beruházásban, meglévő intézményben, 900 millió forintért. Nem lehetett volna ebből a gazdaságot fejleszteni? Ez volt a legjobb ötlet?

Tehát ezeket azért érdemes végiggondolni, és ámbár sokáig beszélt az államtitkár úr, de egy nekem nagyon fontos kérdésre nem válaszolt, és szeretném, hogyha erre mégis kitérne.

Három, nagyjából három olyan önkormányzat van ma Magyarországon, ahol a polgármester fideszes, de a többsége általában egy ellenzéki összefogás, vagy ‑ jobban mondva ‑ ott helyben nem ellenzéki, hanem az összefogás adja a többségét az önkormányzatoknak. Én is egy ilyen városból jövök, Komlóról, ahol egyre nehezebben értjük meg azt, hogy miközben önök elmondják, hogy egyre jobbak a statisztikai adatok, alacsony a fertőzések száma, nő az átoltottság, nyitnak a strandok, nyitnak a színházak, nyitnak az éttermek, ott le lehet ülni egymás mellé, de egy testületi ülésen nem.

A népképviseleti demokráciának ‑ ezt hivatkozta meg az államtitkár úr ‑ ezt a lábát önök nem akarják megtartani, pedig a városnak a polgárai döntöttek a szavazáson, a helyi önkormányzati választáson; másokat választottak meg. És ha a polgármester nem kéri ki a véleményét ennek a testületnek, vagy ha kikéri, de ellenkezőképpen dönt, akkor majd egy másik fideszes eldöntheti, hogy ez arányban és a veszélyhelyzettel összefüggésben történt-e.

Most a polgármester ellátja a bizottságok feladatait, elfogadja a költségvetést, kiírja a közbeszerzéseket, el is bírálja, szerződéseket köt, megrendelőt ír alá, és utána pedig majd egy másik közösségtől azt kéri, hogy ezt hagyja jóvá a város érdekében. Ugyanezek a képviselők, akik egy testületi ülésen, egy 400 négyzetméteres teremben nem ülhetnek le, a jövő héten egymás mellett fognak ülni a színházban, bármilyen rendezvényen, lesz kettő is. Ott nyugodtan le tudnak ülni.

Miért nem lehet, hogy kiteljesedjen a népképviselet, ahogyan ön is mondta, és esetleg a városi polgároknak a szavazatát is figyelembe lehessen venni? És miért nem lehet testületi ülést tartani? A strandon ülhetnek ezek az emberek egymás mellett? Színházban ülhetnek, étteremben ülhetnek egymás mellett? Értem, hogy sietne, értem, hogy sietne, látom. (Dr. Orbán Balázs: Én maradok! Úgyhogy ráérek!) Tehát ők ott akkor ülhetnek egymás mellett.

Mit nem készítettek még el ezekben a városokban? Mivel nincsenek még kész, ami miatt ezt a helyzetet fönn kell tartani? Mit rejtegetnek? Mert ha nincs mit rejtegetni, akkor nyugodtan össze lehetne hívni a képviselő-testületi üléseket. Én azt gondolom, hogy erre ebben a pillanatban nincsen magyarázat. Ha mégis van, akkor ne maradjon vele adós! Legyen kedves, mondja el nekem, hogy miért nem ülhetnek össze a testületek, hogy ön szerint össze kellene‑e ülni a testületeknek, ön szerint mi jár annak a polgármesternek, aki ‑ túlterjeszkedve a hatáskörén ‑ a vészhelyzeti szabályozással nem összefüggésben, aránytalanul hozott meg olyan döntéseket, amelyek nagyban befolyásolják a város költségvetését, intézményi struktúráját vagy akár közpénzek elköltését, közbeszerzések elbírálását.

Tehát én azt gondolom, hogy ebben önök adósak, meg hát persze, tudja, ez egy olyan dolog lesz, aminek nem lesz vége akkor, amikor vége lesz a pandémiának. Ez akkor fog kezdődni, amikor újra összeülnek a testületek. Köszönöm a figyelmet.