Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam, a jó vita meglesz, úgy látom, hiszen számtalan olyan állítás hangzott el, amelyek vitaképesek, de egész biztos, hogy a másik oldal álláspontját is kell ismerni, hogy objektív igazságokról beszélhessünk. Az előttünk fekvő csomaggal a Fidesz-KDNP egy hároméves tervét porolta le, és nem egy témával jár el így. A tegnapi napon például az elképesztően kudarcos magáncsőd intézményének a felfrissítését hozta ide, a Ház elé, amivel 25-40 ezer károsult megsegítését ígérték, ebből háromszáz-valamennyi lett a végére sajnos. Tehát egy elképesztő szakmai blődlit igyekeznek egy kicsit frissíteni. (Nacsa Lőrinc: Ötezer!) Képviselőtársam benyögésére szeretném jelezni, hogy több mint kétezer magáncsődeljárás indult el. A lezártak számát nézi a szakma ilyenkor, képviselőtársam. Nézze ön is azt! Háromszázvalahány lezárt esetről beszélünk, ennyi károsult tudott szabadulni a nagyon szigorú és már-már rabszolgasorsra hajazó rendszerük „segítségével”. Egészen biztos, hogy lehetett volna jobban csinálni mindezt.

Közelednek a választások, 11 hónap van hátra. Most leporolnak még egy korábbi ötletet, és kicsit az az életérzés környékezett meg, mint amit akkor éreztem, amikor önök átverték Magyarország miniszterelnökét. A miniszterelnök úr ugyanis kiállt néhány évvel ezelőtt, és teljesen helyesen elmondta azt, hogy a háromgyermekes édesanyák esetében teljes körű szja-mentességet tervez bevezetni Magyarország Kormánya.

Én üdvözöltem ezt az ötletet, kezdeményezést, mert éreztem, hogy egy nagyon széles társadalmi réteg számára érezhető könnyítést hozna ez a javaslat. Aztán a háttérembereik kiszámolták, hogy mindez mennyibe kerülne, megijedtek, cserben hagyták önökkel együtt egyébként Magyarország miniszterelnökét, a végső javaslatból pedig lett a négygyermekesek szja-mentessége, mert önök kiszámolták, hogy mindez nagyságrendileg kicsit több mint 30 ezer magyar hölgyet érint, akiknek a fele amúgy is inaktív a munkaerőpiacon. Innentől kezdve tizen-egynéhányezer ember adóbevétele az, ami elesett volna, tehát egy minimális költségvetési kiadással Dunai képviselőtársam kiállhat, és elmondhatja azt, ami nem állja ki az igazság próbáját, miszerint Magyarországon javulnak a demográfiai trendek. Mindjárt bebizonyítjuk, hogy miért téved újfent képviselő asszony. Nyilván nem ön tehet róla, hanem a főnökei, a munkaadói. Ezt a kommunikációs panelsort adják ki, mert a véleménybuborékban önöknek egy másfél-kétmillió ember stabilizálásához erre van szüksége, de ettől ez még hazugság marad. A hároméves terv leporolása egyébként lehetne jó irányú dolog.

Én a szövetkezetiség nagy rajongója vagyok. Az egyik dolgozatomat korábban pont a Hangyából írtam, egy félkész könyvem is van a témában, tehát nem lehet azzal vádolni, hogy bármiféle szövetkezetellenes érzület vagy életérzés lenne bennem, egyáltalán nem. Óriási támogatója vagyok ennek. Csak megint azt látom, hogy ez a javaslat a Fidesz által elképzelt családmodellről szól, jellemzően a háromgyermekeseket vagy a többgyermekeseket célozza meg, és nem szól azokról, akik a Fidesz által elképzelt családmodellből kimaradtak. Azok számára nincs is társadalmi üzenet.

Az életszerűséggel van nekem, képviselőtársam, komoly problémám. Sokan vagyunk itt kisgyermeket nevelő családokban, a mindennapjaink ezzel telnek. Én úgy nehezen tudom elképzelni, hogy a kismamák taggyűlésre járnak, üzleti tervet véleményeznek. Tehát amikor ezeket kidolgozzák, beszéljenek gyakorló emberekkel, akik nap mint nap ezt az elképesztően értékes, láthatatlan munkát végzik. Örülök egyébként, hogy az utóbbi tíz évben bekerült a közbeszédbe a hölgyek által végzett láthatatlan munka értéke, ami GDP-alapon most már mérhető a szakma szerint, és nemzetközileg is mérik. Nagyon szeretném, hogy a hölgyek számára elismerjük hosszú távon ezt az elképesztő szolgálatvállalást, mert ha lesz reprodukció Magyarországon, akkor miattuk lesz, az ő munkájuknak köszönhetően.

Azt érzem a kismama-szövetkezetes javaslat kapcsán, hogy önök kiszerveznének egy külső szövetkezeti formába olyan állami feladatot, amit elmulasztottak megvalósítani az elmúlt tíz évben. Tehát azt látom, hogy szabadulnának egy olyan feladattól, és majd egy működő vagy nem működő modellre bíznák, amely egyébként most is, tegnap is, és holnap is az önök feladata lenne, és nem valósították ezt meg. Hogy egy példát mondjak, folyamatosan eltűrik azt a hátrányt, amely a magyar, gyermeket nevelő hölgyeket éri a fizetések, a karrierpálya, az életpálya szempontjából, hiszen nagyon jól tudják, hogy ha valaki évekig otthon marad picit vagy piciket nevelni, akkor olyan behozhatatlan hátránya lesz a munkaerőpiacon, a fizetések szintjében, az előmeneteli lehetőségek tekintetében, amely megmutatkozik a férfiak, nők közötti bérolló tekintetében. Ennek az európai átlaga 14 százalékos bérkülönbség a férfiak és a hölgyek között, Magyarországon ez a mutató 18 százalék fölött van.

Azért nem értem önöket, mert tegnap a kormány egyik államtitkára eljött hozzánk a Vállalkozásfejlesztési bizottságba, és teljesen érthető, szakszerű módon elismerte, hogy ez a probléma létezik. Nem azt mondom, hogy egyetértettünk minden részletben, mert baromira nem, de elismerték, hogy létezik a probléma, kezelendő, részben azt is, hogy önök ezt nem kezelték, és ideállnak egy ilyen javaslattal, amely az alma héját kapargatja, de a probléma mély rétegéig egyáltalán nem hatol el. Azt látjuk, hogy kicsit mindig gyanús, amikor Kósa képviselőtársamék ennyire hangoztatják az önkéntességét a dolognak. Nem tudom, bárkiben felmerült, hogy ez esetleg ne lenne önkéntes forma. Nagyon örülök, hogyha az egyébként, de még egyszer mondom, a taggyűlésen részt vevő és üzleti tervet bogarászó kismamák képe bennem nagyon furcsa érzéseket kelt, az életszerűség látszatát egészen biztosan nem kelti.

A legnagyobb felindulás akkor éri az embert, amikor a javaslat indoklásában elolvassa azt, hogy a születendő gyermekek száma növekszik, és várhatóan a jövőben is növekedni fog. Elmondta ezt Dunai képviselőtársam is egy olyan esztendő után, amikor is 120 év második legrosszabb demográfiai adataival szembesült Magyarország, egy rohamosan fogyatkozó ország, és ezt nemcsak a halálozások számának a nagyon sajnálatos felfutása okozta a koronavírus-járványügyi veszélyhelyzet miatt, de ha megvizsgálta képviselő asszony a legfrissebb adatokat, akkor azt látja, hogy tavalyhoz képest sajnálatos, igen markáns visszaesés tapasztalható megint az élveszületések számában, hónapról hónapra vizsgálva az adatokat. Tavaly Nagykanizsa lakosságával lettünk kevesebben, decemberben, amikor önök kampányt fűztek fel erre, akkor Siklós lakosságának megfelelő magyarral lettünk sajnos kevesebben.

Amikor a képviselő asszony elmondja, hogy a születendő gyermekek száma növekszik, hát nézzük meg: 2016-ban 93 ezer magyar gyermek született. A tavalyi évben, amikor önök nagy felfutásról beszéltek, akkor 92 233, tehát még a 2016-os értéket sem tudják elérni, ami egyébként szakmailag indokolható. Tehát a demográfus szakma állítja, hogy a szinten maradás is egy óriási, robbanásszerű eredmény lenne. Önöknek erről kellene őszintén beszélni, hogy a mostani élveszületés száma alapján, amihez önök „asszisztálnak” a kicsit fogyatékos családtámogatási rendszerükkel, Magyarország néhány évtized múlva hat és fél milliós ország lesz. A számok makacs dolgok. Ez egy szakma, képviselőtársaim. A számok ezt mutatják: hat és fél milliós ország leszünk. Lehet itt hazudozni önöknek meg Bencsik Andrásnak a Demokrata vezércikkében, hogy mi már a gyarapodó nemzetek közé léptünk. Bárcsak így lenne, képviselőtársaim! De elhazudással nem lehet problémát a mély rétegeiben kezelni.

Azt látom, képviselő asszony, akkor vitatkozzon a számokkal, álljon fel, és magyarázza meg, hogy ha 2016-ban 93 ezer gyermek született, tavaly pedig kilencvenkétezer-valamennyi, akkor miféle javulásról beszélnek önök! A demográfiai szakma ismeri azokat a kis elmozdulásokat, amelyekből kettő volt az elmúlt 11 évben. Kettő! Amikor jön egy pozitív irányú demog-ráfiai üzenet a családok részére, akkor egy átmeneti megugrás tapasztalható a születések számában, és ez helyes, mert egyszer a babaváró bejelentése után jött egy egy évre szóló kétezres emelkedés a születésszámban, a következő évben visszacsúszott sajnos a görbe, és aztán legutoljára megint csak egy, a családok számára nyújtott kedvezmény, a babaváró kapcsán jött egy egy évre szóló egyszeri megugrás, aztán a brutális zuhanás megint a születésszámokban. Nem vitatjuk mi el azt, hogy volt kettő kis kiugrás. Ezek jó dolgok, és egyetért az ellenzék is abban, hogy ezek fontos célok és kellenek, de ne hazudjanak az egész rendszert illetően. Sajnos, egy fogyatkozó nemzet vagyunk, zuhanó demográfiai trendekkel, és együttes közös felelősségünk lenne, hogy 20-30 év alatt ezt megállítsuk, és legalább a szinten maradást elérjük. Hazugságokkal mindez nem fog menni.

Ha viszont ‑ én sokszor vádolom önöket a jövő felélésével, és akár ebbe még az is belefér ‑ most ezzel a javaslattal egy kozmetikai kísérletet folytatnak, hogy hátha ez sikerül, és akkor néhány kismamának segít, segítsen, ez teljesen jó, ezzel rendben lennénk. Ugyanakkor megtűrik Magyarországon az elképesztő, megalázóan alacsony bérszínvonalat, a lakhatási kataklizmát ahelyett, hogy fiatal családosok számára bérlakások tömegét építették volna az elmúlt tíz évben.

(9.40)

Most kívánják éppen dobra verni a maradék nemzeti vagyont, és azt látjuk, hogy felélik azokat a lehetőségeket, amelyeket szélesíteni kéne a magyar fiatalok számára.

A járványügyi veszélyhelyzet alatt a gyermeket nevelőket illetően, a kisgyermekeseket illetően számtalan javaslatot nyújtottunk be: pótszabadságot szerettünk volna biztosítani azok számára, akik nehezebben tudnak ilyenkor a gyermekkel otthon maradni, a kieső munkabérüket szerettük volna pótolni ‑ önök ezt nem tették meg. Tehát elképzelhető, hogy többszörösen nagyobb károkat okoztak ezeknek a családoknak, mint aminek a befoltozására most itt egy gyenge kísérletet tesznek.

A 27 százalékos európai uniós rekorder áfa. Nagyon sokszor szoktak bennünket kritizálni azt illetően, hogy nem támogatjuk az önök családügyi elképzeléseit, bizonyos esetekben ez igaz is. Azt nehezen tudom támogatni, hogy a családok számára kitalált kedvezményekből miniszteri fizetéssel tízmilliót támogatás formájában zsebre tesznek, a valóban rászoruló magyar fiatal pedig a kedvezményes bankhitellel kell hogy beérje; ezt az igazságtalanságot tényleg nem tudom támogatni.

De azt egészen biztosan látom, hogy a gyermeknevelési cikkeken fennálló 27 százalékos áfatartalom, ez az Európában példátlan büntetőadó egy demográfiai atombomba. Tehát önök brutálisan túlterhelik a gyermeket nevelő családokat ilyen érthetetlen költségekkel, a másik oldalon pedig azt próbálják mondani, hogy de barátaim, könnyebben dolgozhattok, tessék. Nézzék meg a kettő mérlegét! A gyenge forint, a 27 százalékos áfa, a lakhatási kataklizma megtűrése azt eredményezi, hogy minden gyermeket nevelő család zsebéből több tízezer forintot vagy kivesznek, vagy engednek kiáramoltatni minden hónapban.

A jövő felélésének ívébe illik egyébként a mai nap napirendje is, hiszen nekünk itt délután nem arról kell beszélnünk, hogy magyar fiatalokat vagy magyar egyetemistákat helyzetbe hoznak, és szélesítik a lehetőségeiket. Önök a magyar jövőről egészen máshogy gondolkodnak: önök idehoznak egy kínai egyetemet megahitellel, kínai hitellel a magyar adófizetők pénzéből, jórészt a magyar diákváros helyére, felélve a magyar fiatalok életlehetőségeit. Nacsa képviselőtársam biztos látta, hogy a Fudan tekintetében 50 ezer forint fölötti kollégiumi díjakról szólnak a tervek, miközben egy rendes magyar egyetem mellett a 15 ezerre már azt mondjuk, hogy hú, az meggondolandó. A helyzet az, hogy önök a jövő felélésének a kormánya, és még a bérlakásprogramot is képesek felélni annak érdekében, hogy néhány kegyenc a budai Várban örökjogot szerezzen vagy tulajdonjogot szerezzen a furcsa körülmények között megszerzett bérleti jogok után.

Arra kapacitálom tehát önöket, hogy a 300 ezer, gyermekkel otthon lévő szülő mindegyikére gondoljanak, és ne feltétlen arra kapacitálják őket, hogy taggyűlésekre járjanak és üzleti terveket bogarásszanak, ne spórolják meg az állam számára kötelező feladatot, ami a rugalmas munkahelyek klímájának az elősegítését jelenti. Ez nem parancsuralmi beavatkozást jelent, nem kell a piacba beleszólni, hogy önök megmondják, hogy így vagy úgy, de olyan klímát kell teremteni például állami forrásokkal, amelyeket a munkaadók igénybe tudnak venni, hogy rugalmas foglalkoztatási lehetőségeket dolgozzanak ki. 11 éve nem történt erre kísérlet.

Most idehoznak egy szövetkezeti ötletet, amitől azt várják ‑ feltételezem, nem a következő 11 hónapban ‑, hogy átütő sikereket hoz majd, de azt látom, hogy az alapproblémát mindez nem tudja kezelni, és mintha különböző műfaji találkozásokkal nem lennének tisztában. Tehát amikor most például parkoltatják és fékezik több mint 100 ezer, közszolgáltatásban dolgozó honfitársunknak a béremelését, akkor közölnöm kell önökkel, hogy közülük számtalan esetben kisgyermekes munkavállalókról beszélünk, tehát épp az itt említett kisgyermekesek bevételének egy részét parkoltatják, szabotálják el annak emelését, akkor is, amikor olyan béremelést javasolnak, ami csak kompenzáció, mert nem épül be az alapbérbe, tehát a következő béremeléseknél nem vehető figyelembe. Amikor a kieső munkabéreket nem pótolják, megint csak a kisgyermeket nevelő családoktól veszik el a bevételt, és az ő életlehetőségeiket szűkítik. Amikor nem valósítanak meg bérlakásprogramot, megint csak a brutális lakhatási költségeken keresztül azoknak az életlehetőségeit szűkítik, akik gyermeket nevelnek, és amikor a 27 százalékos áfát megtűrik a gyermeknevelési cikkeken, a pelenkától a cumisüvegig, akkor megint csak azt kell mondanunk, hogy a jövő életlehetőségeit szűkítik.

Arra kapacitálom tehát önöket, hogy a jó szándékú javaslataik mellett próbálják rendszerben látni és kezelni ezt a területet, és a magyar családoktól ne vonjanak el több forrást, ne tűrjék meg azt az igazságtalan rendszert, amely, még egyszer mondom, miniszteri fizetéssel tízmilliós nagyságrendű támogatást biztosít, az átlagos helyzetben lévő magyar fiatalnak pedig kedvezményes hitelt, azt is csak jó esetben; éppen fordítva kellene hogy történjen. Köszönöm a figyelmet. (Korózs Lajos tapsol.)