Molnár Gyula (MSZP)

MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember itt mindenképpen keresi a jelzőket, keres valami olyan jelzőt, ami a helyzetet megfelelő módon tudja definiálni. És most picit örülök, hogy Nacsa képviselő úr után szólok, mert szerintem sok mindent helyre tudok tenni az ön fejében, bár nyilvánvalóan a propagandával nem lehet mit kezdeni.

Szóval, az a kérdés, hogy ez most érthetetlen, döbbenetes, hihetetlen, vagy esetleg vegyük azt a példát, ha kicsit mókásabbra akarjuk venni a hozzászólást, mint a klasszikus vicc a parasztbácsival a repülőn, hogy erre gondoltam, erre gondoltam, na, erre már én sem gondoltam. Nem akarom végigmondani a viccet, de ismerik pontosan azt, hogy mire is gondol az ember. Szóval, tisztelt képviselőtársaim, az az igazi kérdés, hogy miért most, miért így és miért ezt. Nem hiszem el, hogy önök nem értik vagy nem érzik azt, hogy erre azért mégiscsak kell valamilyen világos, egyértelmű, egyenes magyar mondatot mondaniuk.

Azzal nem akarok most viccelődni, szoktam mindig, hogy látszanak néha olyan ügyek, hogy ha valami balhé készülődik, akkor elterelésképpen szoktak benyújtani valamit. Most a lakástörvénynél láttuk ezt a klasszikus elterelést: magasra lövik, aztán a végén lesz belőle valami kis apróság. Erre mondják azt, hogy azért ez elterelésnek erős lenne. Tehát azt gondolom, hogy ez az önök valóságos szándékát tükrözi, nagyon komolyan gondolják mindennek a belső tartalmát.

A sajtó egészen jól fejti meg a törvényeket. Általában mindig azzal szoktunk szembesülni parlamenti képviselőként, hogy be van nyújtva egy törvényjavaslat, és nem mindig pontosan és precízen ugyanazokat veszik le az újságírók, mint ami egyébként benne van. De azt kell hogy mondjam, hogy ebben a törvényjavaslatban, azt gondolom, mindazok a sarokkövek, amelyek egyébként a kérdések kérdéseit fölvetik, nagyon pontosan és precízen szerepelnek a nyilvánosság előtt. Azt kell hogy mondjam, hogy az ingyenterület, az alapítványi forma kérdése, az 580 milliárd, kínai munkások, kínai alapanyag, ezek mind olyan kérdések, amit nem hiszem, hogy propagandának tesszük fel, ez egy teljesen normális és természetes kérdés, hogy ha a célokkal egyet is értünk, azért ezek a tételek mégiscsak olyanok, amikre valamilyen módon választ kellene találni.

Borzasztóan szeretnék egyszer olyan helyzetbe kerülni, hogy Schanda államtitkár úr engem is megdicsérjen, hogy szakmai vitát folytattunk. Mert most irigykedtem Gurmai képviselő asszonyra, hogy azt mondta, milyen jó szakmai vitákat szoktak folytatni. (Derültség az ellenzék soraiban. ‑ Dr. Brenner Koloman: Dicsérjen meg téged a Schanda államtitkár úr!) Ezért én tényleg megpróbálok ezekről abszolút nem beszélni, és összeszedtem hat dolgot, amiről viszont szeretnék nagyon röviden szólni, ami viszont szerintem mégiscsak felvet bizonyos kérdéseket, és azt is megpróbálom, hogy nem is mondok értékítéletet, csak egyszerűen a dilemmákat megpróbálom az önök számára világossá tenni.

Az önök egész krédója arról szól, hogy a nemzeti szuverenitás kormánya, a nemzeti önállóság, a nemzeti érdekek, értékek folyamatos, állandó védelme. És higgyék el, tudom, hogy ez az én számból furán fog hangzani, ez nekem tetszik, én örülök annak, ha majd egy következő kormány, amelyben mi többségi szerepet tudunk vállalni adott esetben, hasonló módon tud hozzáállni a kérdésekhez. De mégis azt, ugye, érzik, hogy a XXI. század vagy az újkori világ arról szól, hogy a szuverenitás elvesztésének az egyik módja lehet a gazdasági függőség is? Ugye, értik, hogy most már a Budapest-Belgrád vasútvonallal, és ugye, értik, hogy ezzel az 580 milliárdos dologgal, amiből 480, ha jól értjük, kínai típusú hitel, aminek, Brenner Koloman elmondta, hogy nem látjuk a belső tartalmát, annyit olvasunk, hogy talán kedvezőtlenebb feltételekkel kapjuk meg, mint ha az Európai Unió pénzügyi piacán vennénk fel hasonló mennyiségű pénzt, de ezt nem tudom, ezt csak hallottuk vagy gondoljuk ‑ miért nem értik meg, hogy ez is probléma? És egy olyan ország felé tesszük mindezt, amelynek, finoman szólva, nem vagyunk meggyőződve abbéli elkötelezettségéről, hogy mindenhol azt a fajta jogállami, demokratikus rendszert szeretné elterjeszteni.

Én egyébként a szívem mélyén Ázsia-párti vagyok. Én a szívem mélyén azt gondolom, hogy Ázsia és Kína felé igenis nyitni kell. Tehát ne vádoljanak meg minket azzal, ne hozzanak ide Ujhelyi- meg Oláh-idézeteket, mert igen, ők ketten ‑ és én idesorolom magamat is ‑ úgy gondolják, hogy igen, errefelé kell nyitni Magyarországnak. Csak miért nem veszik észre, hogy miközben önök ezt teszik, minden más lépésükkel meg olyan kapukat tűnnek bezárni, amiket szerintem bűn bezárni? Az egész magyar történelem, a középkor utáni történelem arról szólt, hogy hogyan, miképpen tudunk csatlakozni politikailag és kulturálisan oda, ahová földrajzilag tartozónak véljük magunkat, Európához. És amikor híres íróink kompországról írnak, akkor igenis pont arról szól, hogy ne legyünk két világ közötti helyen. Önök pedig most, azt akarom ezzel mondani, hogy a keleti nyitást, amit még egyszer mondom, helyeslek, ezen belül a Kínával való kapcsolatokat elfogadom, a függőség egy bizonyos szintjéig persze, akkor azt nem fogadom el önöktől, hogy eközben pedig, úgy tűnik, hogy a Nyugat felé pedig bezárják hazánkat, Magyarországot.

Tegyük helyre a dolgot, bár ezt Brenner Koloman sokkal jobban érti nálam, és ezt el is mondta: hiába sorolnak fel 62 fővárost, ahol ennek az egyetemnek van valamilyenfajta tagozata, ahol két tanár tanít, és van egy szeminárium, ahol kiadnak valamifajta dolgot, ez az első campusa lesz ennek az egyetemnek a világban. Ez az első campusa lesz. Tehát ilyen típusú, teljes vertikumú egyetemi képzést adó, ez itt lesz.

Hogy miért nincs máshol? Ezt a kérdést egyszer majd nyilván valaki fel fogja tenni. Az olcsó poénokat most hagyjuk, mert tényleg nagyon hajtok a dicséretre, de azért mégiscsak az elmúlt években került be a Fudan alapító okiratába az, hogy a Kommunista Párt ideológiáját pedig minden egyes vitás kérdésben képviselni kell.

(13.40)

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mondják már el azt, hogy mikor szavaztunk arról valamelyik költségvetésben, mikor beszéltünk arról, hogy 500 milliárd forintért új egyetemet akarunk alapítani Magyarországon! Melyik volt az a pillanat, amikor ezt a fajta politikai döntést meghoztuk? Vagy már úgy néz ki a dolog, hogy ül valaki a Karmelita kolostorban, és azt mondja, hogy legyen egyetem, és a forrásokat erre ő maga kijelöli? Nem! Az 500 milliárd forintos egyetemalapítás igenis, olyan történet, amit a parlamentben elő kell készíteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem: hol volt az a fajta pályázat, hol beszéltek erről például a kormány tagjai Amerikában, Angliában vagy bármely más országban, hogy egyébként 500 milliárdért tervezünk létesíteni egy campust, amit egyébként hajlandók vagyunk mi kifizetni, csak azt kérjük, hogy az a fajta tudásbázis, amit önök tudnak, az jöjjön ide hozzánk és segítse a magyar tudást, a magyar fejlődést.

Tehát igen, minden igaz, amit önök mondanak. Szuper az, hogy a top 50-ben lévő egyetem Magyarországra jön, így van. De a top 50-ben van 49 másik. Kapott‑e ajánlatot arra a 49 másik, hogy vizsgálja meg, hogy adott esetben jobb kondíciókkal, jobb feltételekkel hajlandó lenne‑e idejönni Magyarországra? Ez nem Kína-ellenesség, barátaim, ez nem Fudan Egyetem-ellenesség! Ez arról szól, hogy mi most egy vonzó célpont lehetünk, mi lehetünk a tudásközpont Közép-Kelet-Európában.

Nagyon helyes gondolat az, amit az államtitkár úr mondott. Itt vannak a mi kiváló fiataljaink, itt fogunk tudni lépni. Akkor ez talán mégiscsak sokak számára ebben a globális világban, ahol tényleg elfogadom azt, hogy az egyetemek nem zárkóznak be a saját földrajzi helyükre, nyilván szeretnék a saját tudásukat terjeszteni, azt gondolom, hogy ez egy vonzó projekt. Nem emlékszem arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy valahol olvastam volna azt, hogy ezzel a projekttel, ezzel a lehetőséggel házalt volna bárki a magyar kormánytól, vagy ne adj’ isten ‑ jó, ez már tényleg egy nagyon-nagyon jogállami kekeckedés ‑, adott esetben, mondjuk, egy pályázatszerűség, valami valahol megjelent volna, hogy tessék jönni, adunk 500 milliárdot, itt a hely, és csináljanak, amit akarnak, mert úgysem fogunk beleszólni abba, hogy mi fog ott történni.

Én sem akarom hosszan érinteni, a következő napirendi pontnál is én leszek a vezérszónok, nem nagyon tetszik nekem az, hogy ha már egy ilyen történet van, akkor ez a projekt ingyenesen kapja ezt az ingatlant, és a Diákvárostól vesz el helyet.

Szintén nem akarok hosszasan kitérni arra, ezt is megtette Brenner Koloman, hogy a teljes felsőoktatás kevesebb pénzt kap, mint amennyibe ez most ebben az időszakban kerülni fog.

És ne tagadják, ebben az egyszerű ügyben én megint tetten érem azt az elitista szemléletet, amit önök ezekben az ügyekben képviselnek. Ne mondják nekem, amennyit tudunk, hogy egy ilyen magas tandíjjal, egy ilyen relatíve magas presztízsű, nyilván egy sokkal jobb fizikai állapotban lévő, külföldi tanárokkal, jobban fizetett előadókkal működő egyetem nem az lesz, ahova ilyen elitista módon be lehet jutni. És kinek lehet bejutni? Én igenis azt hiszem, hogy van azoknak a rendszereknek létjogosultsága, amikor valaki tényleg főpolgármester lehet Nyírtassról. Most tudom, ez egy látszólag vicces megjegyzés, de tényleg azt gondolom, hogy van annak azért jelentősége, hogy az emberek, a tehetségesebb emberek előrejuthassanak.

Önök megint azt csinálják, mert ennek az lesz a vége, hogy a magyar felsőoktatás be fog zárkózni a maga zárt világába, ráadásul picit duzzogni is fog, meg is fog sértődni, és az elit, minden típusú elit, az oktatói elit is, a szolgáltatói elit is és a tanuló elit is ‑ és ez elsősorban persze pénzt jelent, nyilván fogják mondani, hogy az ösztöndíjrendszer ezt kompenzálja, de azért én ebben annyira nem bízom, hogy ez tömeges lesz ‑ mégiscsak ide fog koncentrálódni. Ez nem jó! Értsék meg, hogy ez nem jó, szerintem ennek hosszú távon nagyon komoly hatásai vannak.

Szeretném idehozni, mert a politika már csak ilyen, hogy a IX. kerületi polgármester asszony meghirdette a maga nemzeti konzultációját. Önök ezt szokták szeretni fontos kérdésekben, hát, tekintsük úgy, hogy ez a dolog egy elég fontos kérdés, úgyhogy izgatottan várjuk. A polgármester asszony azt kérdezi ezekben, hogy egyetértenek‑e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg, egyetért‑e a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának létrehozásával, egyetért‑e a hitelfelvétellel, hogy a kormány ezt fölveszi, és egyetért‑e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amelyik nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak. Ez az a négy kérdés, amit rövidesen az emberek, hogyha gondolják, megválaszolhatnak.

Még egy apróságot szeretnék itt a vége felé, nyilván rá fognak majd harapni, mert imádják, tudom, az ilyen gondolatokat. De azért nekem tetszik, hogy a civiltörvény hatálya alól kivették ezt a dolgot, de nem akarok sorosozni ‑ meg a CEU-dolog. De azért az mégiscsak vicces, hogy másokat vegzálnak azzal, hogy ‑ és egyébként pedig megjelenik itt valaki, akinek gyakorlatilag bármilyen lehetősége van, hogy a civiltörvény hatálya alá ne essen.

Azt mondta egyszer az önök európai parlamenti képviselője a CEU-vita kapcsán, hogy egy privilegizált egyetem, ami egyszerre magyar és amerikai diplomát ad, ráadásul baloldali, és nem szereti a Fideszt, nem lehet Magyarországon. Most fordítsuk át ezt a mondatot! Privilegizált egyetem? Igen. Egyszerre ad magyar és kínai diplomát? Igen. Ráadásul baloldali? Igen. De szereti a Fideszt, ez a különbség. Tehát pusztán csak azért, mert szereti a Fideszt (Csárdi Antal tapsol.), azért tulajdonképpen az egyik maradhat, a másik pedig nem.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, befejezésképpen azt szeretném mondani, hogy tényleg gondolkozzunk már el azon, hogy egy átlagos, közepesen képzett, olvasott keresztény-konzervatív ember 2010-ben, ’14-ben, tegyük fel, ’18-ban azt mondta, hogy a Fidesz az egyetlen olyan párt, amelyik a nemzeti érdeket védi, és a helyes irányba fogja terelni Magyarországot. Gondolják már végig azt, hogy mindazon információk alapján, amit most erről tudni lehet, és ami az ügy kapcsán még történhet, mit fog gondolni, büszke lesz‑e arra vagy nem lesz büszke arra, ami itt, Magyarországon ezzel kapcsolatban történik!

Én azt gondolom ‑ és ezzel kezdtem, ezzel fejezem be ‑, nehezen találok jelzőket. Szerintem ezzel önök tényleg átléptek egy olyan lélektani határt saját magukon belül, amit én személyesen nem hittem volna. Ezek a mondatok, Nacsa képviselő úr, tudja, milyen jól lesznek használhatók a későbbi években? Ahhoz képest az a Gyurcsány-film kutya füle! Olyan jók ezek a mondatok, ahogy ön ma egyébként megpróbálja simogatni azt a rezsimet… (Arató Gergely: Ne keverjük már össze a két színvonalat!) Ez igaz. Ez igaz, bocsánat! Elnézést kérek! (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)

Szóval, tisztelt képviselőtársaim, azt akartam mondani, hogy ebből talán kitalálták, hogy nem fogjuk támogatni, de a jelzőt ‑ a jelzőt ‑ továbbra is keressük. Köszönöm a figyelmet.