Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vita során elhangzott, hogy ez a költségvetés annak a költségvetése, hogy Magyarország az egyik legélhetőbb európai országgá válhasson. Nos, azért szeretném idehozni a perifériák hangját, azt a hangot, amit önök ott a kormánypárti oldalon nem nagyon akarnak meghallani.

Én magam a Dél-Dunántúlról érkeztem, amely az Európai Unió egyik legszegényebb régiója, és ha megnézzük azokat a járásokat, azokat a dél-somogyi járásokat, a nagyatádi, a csurgói és a barcsi járásokat, akkor azt kell mondjam, hogy ezek pedig a legszegényebbek és a leginkább perifériára szorítottak még a Dél-Dunántúlon belül is. Milyen jövő, illetve milyen jelen tárul föl itt, ezen a vidéken?

Azt hiszem, nem lesz talán érdektelen az önök számára sem, ha találkoznak a valóság hangjával. Ma reggel idefelé kaptam ezt az üzenetet, s itt félre is tettem a jegyzeteimet, mert ezt mindenképpen meg szeretném önökkel osztani:

Jó reggelt, Balázs! Nem szeretnélek zavarni, de nagyon nagy bajban vagyunk, akárkihez fordulok, senki nem tud segíteni, te vagy az utolsó lehetőség és a Jobbik. Tudott, hogy a párom is dolgozik, most kapott 90 ezer forint fizetést, mert kellett előleget kérnie, hogy tudjunk enni. Nekem sikerült a közmunka, de mivel van pár havi tartozásom, a felét kapom. Fordultam a Máltai Szeretetszolgálathoz, de nem kaptam segítséget. Műveljük a kertet, de még nincs semmi. Nem iszom, nem dohányzom, csak dolgozni járok, és most jön ez a hosszú hétvége, és annyi ennivaló lesz, hogy tudok venni két kenyeret. Csak annyit mondj, kitől tudnánk segítséget kérni. Beszéltem a polgármesterrel, itt nem nagyon van átmeneti segély, mert adnak év végén pénzt, meg ha adnak is, abból talán jövő héten lesz valami, mert szabin van a falugondnok. Konkrétan éhezni fogunk ebben a pár napban. Szégyellem és nagyon rossz, de nem tudok mit csinálni. Ezerszer meggondoltam, hogy írjak‑e neked, de nincs más lehetőség. Volt egypár darab krumpli, azt csináltam meg a páromnak, mert ment dolgozni. És szégyen kimondani, de éhes vagyok. Ki tud segíteni ilyen helyzetben?

Kormánypárti képviselőtársaim, az a helyzet, hogy ez nem egy egyedi probléma, nem egy egyedi tragédia ott, azokon a perifériákon, amelyeknek a hangját mi megpróbáljuk idehozni önök elé, és amit rendre le szoktak söpörni azokkal a győzedelmi jelentésekkel, amelyek ott arra, mifelénk nem nagyon működnek. A választókerület, ahonnét érkeztem, 77 településsel bír. A 77 település közül 15-ben nem éri el a 100 ezer forintos bért a havi átlagkereset. 100 ezer forintról beszélünk. 15 településen még ezt sem éri el.

(Az elnöki széket dr. Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Elmondják önök itt, hogy várjanak még egy kicsit, aztán majd a szárnyaló paripánkon lehagyjuk a hanyatló Nyugatot. Valami ilyet mondott annak idején Hruscsov is, csak éppen ő szocialista paripáról beszélt. Csak az a helyzet, hogy most kellene valamit tenni, illetve az elmúlt 11 évben kellett volna tenni valamit az ilyen leszakadó és a térképről letörölt perifériákon. Elmondják, hogy várjanak még egy kicsit, aztán majd jó lesz, mert jó ez a költségvetés, mondják önök.

De nem tudnak mit mondani, öt hónap eltelt ebből az esztendőből, és nem tudnak mit mondani a kulcsfontosságú állami cégek dolgozóinak sem, azoknak a korán kelő és keményen dolgozó kisembereknek, akik a vasúti vagy éppen a közúti szállításban dolgoznak, akik a vízi közműveket működtetik, akik postásként húzzák az igát. Pedig nem kérnek sokat, annyit kérnek, hogy legalább reálbéren meg tudják tartani, őrizni azt, amit eddig megkaptak. S nincs rá válasz.

Hogyan is tudnánk elfogadni azokat a lózungokat, azokat az ígéreteket, amelyeket ez a költségvetés idetárt elénk? Tudjuk egyébként, hogy jön majd kormánypárti részről a szokásos válasz: hát, miből vennétek ti el? Mit csoportosítanátok át? A költségvetési módosítóitoknak nincs meg a másik lába. Dehogy nincs meg! Semmi bajunk a sporttal, de 340 milliárd forintot úgy kiszórni valamire, hogy az zömmel az önök főnökének a hobbiját fedezi, illetve ki kell mondjuk, végső soron mégiscsak a magyar adófizetők és állampolgárok azok, akik megfizetik a Felcsút NB III-as tartalékcsapatában focizó albán idegenlégiósnak a havi 9 millió forintos bérét. No, ezeket kellene valahogyan átcsoportosítani és a magyar emberek oldalára átvezetni.

Fel szoktuk hozni azt, hogy irdatlan, pofátlan összeg fog majd elfolyni a Budapest-Belgrád vasútra is. Ezzel a projekttel kapcsolatosan három dolgot hiányolunk: az átláthatóságot, a megalapozott hatástanulmányokat, de ha valaki látott ilyet, vagy a harmadik dolgot, a kínai fél garanciavállalását, akkor kérem, jelentkezzen, mert mi ezekkel nem találkoztunk. És ez a projekt, ez az összességében ezermilliárd forintot felemésztő őrület zömmel kínai hitelből fog megvalósulni, amit a magyar embereknek kell majd kifizetni. Egy biztos, egy 300 milliárdos tételre az önök, mondjuk úgy, hogy strómanjának a cége már rátette a kezét. Hát, talán kicsit túlárazott lesz, nem baj, annál több marad zsebben, lesz majd mivel telepakolni a 800 kilós daruval az új palotába beemelt trezort is. Hol van ilyenkor a keresztényszociális szemlélet? Hol van ilyenkor az, hogy meg kellene fogadni XIII. Leó pápa Rerum novarumjában elénk tárt, mintegy szentenciaként leszögezett mondatot, amely szerint rút és embertelen dolog embertársainkat a puszta haszonszerzés eszközeként fölhasználni. Mi azt látjuk, hogy sehol, hibádzik ebben a költségvetésben.

Nézzük, mit tartogat a vidék számára! Szó volt itt a „Magyar falu” programról. Jó kezdeményezés, ha abból nem a haveroknak épül adott esetben majd kacsalábon forgó vadászkastély meg ilyen-olyan panzió. Ezért mi szeretnénk azt ‑ mivel jó kezdeményezés eredendően, ha jó kezekben van, és valóban a vidéken élő emberek érdekeit szolgálja ‑, hogy ezeket a forrásösszegeket, amiket odaszántak a felhalmozási részben, megemeljük. Mi azt mondjuk, hogy ennek is meglenne a másik lába, el lehetne onnét venni, és oda lehetne csorgatni a vidék számára, mert valljuk itt a Jobbik frakciójában, hogy ezt az országot, ezt a nemzetet a magyar falu és a magyar vidék tartotta meg ezer éven keresztül. És ha a nemzetet úgy képzeljük el, mint egy tölgyet, akkor annak a gyökérzete igenis a vidék; oda kapaszkodik, a vidékbe. De az a helyzet, hogy egyre sorvad.

Csak az a választókerület az elmúlt tíz esztendőben, az önök kétharmada alatt, ahonnét én érkeztem, lakosságának a 10 százalékát veszítette el. Irtózatos az elvándorlás, mert normális megélhetést ott ilyen formában nem találnak az emberek. Azok a külföldi és bizony valamikor hazai agrároligarchák, azok a zrt.-Döbrögik, akiket milliárdokkal tömnek ki, és a birtokközpontjaikkal mint valami modernizációs szigeteket mutogatják, megfojtják a magyar vidéket. Társadalmi felelősségérzettel nem rendelkeznek, a földből a gazdálkodásukkal sivatagot csinálnak, a lokális társadalomból pedig szociális meddőhányót, amivel aztán mi találkozunk ott, vidéki képviselők, és mi szembesülünk azokkal a tragikus élettörténetekkel, amelyeket voltam olyan szíves és felolvastam önöknek az előbb.

Kert-Magyarország helyett sok esetben azt látjuk, hogy cseléd-Magyarország épül vidéken, az elnéptelenedés és az aprófalu-szindróma miatt ki kell mondani, hogy sokszor a 24. óra végén vagyunk. Meg kellene menteni ezeket a településeket infrastruktúrával is. A parlamenti infójegyzetből idéznék: tavaly a 23 ezer kilométernyi mellékútból fölújítottak talán 350 kilométernyit. Négyszer-ötször ennyit kellett volna felújítani. A 7 ezer kilométernyi főútvonal-hálózatból fölújítottak szintén minimálisat, aminek a sokszorosát kellett volna megoldani, mert az az 50 kilométer, amit látunk, amit tapasztalunk, bizony nem elég.

(12.20)

Élve eltemetve érzik magukat vidéken azok az aprófalvak, amelyeknek megpróbáltam ide behozni és önök elé tárni a panaszszavát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Rohamosan fogy az idő, remélem, hogy valami emészthető volt ott a kormánypárti padsorokban is abból, amit elmondtam. A többit majd a jövő héten, ha máskor nem, akkor napirend után fogom önök elé tárni, mert van miről beszélni ennek a költségvetésnek a kapcsán, legyen szó egyébként oktatásügyről és legyen szó nagyon sok olyan területről, ami nemzetstratégiai szempontból kulcsfontosságú a magyar társadalom és a magyar jövő megmaradása szempontjából. Nagyon köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)