Magyar Zoltán (Jobbik)

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az a helyzet, hogy ha minden módosító indítványom mellett, ami a 2022. évi költségvetéshez benyújtásra kerül, érvelnék, akkor 3,3 másodperc jutna egy módosító javaslatomra. Lássuk be, hogy ez a cím felolvasásához is kevés lenne, így igyekeztem csak példa jelleggel néhányat kiragadni egyrészt Győr-Moson-Sopron megyei ügyekkel kapcsolatban, hiszen ott élek, másrészt pedig a mezőgazdaság, vidékfejlesztés kérdéseiben fogalmaztam meg módosító indítványokat, amelyek közül a legfontosabbak mellett szintén szeretnék érvelni.

Bár nyilván naiv nem vagyok, az elmúlt évtized vitái kapcsán jól látható, hogy az elfogadásra sok remény nincs ezen módosító javaslatokkal összefüggésben. Megnéztem tegnap, utoljára 2010-ben a 2011-es költségvetéssel kapcsolatban fogadtak el érdemben ellenzéki módosító javaslatokat. Nyilván akkor is csak egy néhány milliárd forintos tételről volt szó, de azóta még ez a gesztus sem érkezett meg a kormánypártok részéről.

Sokan beszélnek úgy Győr-Moson-Sopron megyéről, mint amely egy irigylésre méltó területe az országnak mind a munkahelyek tekintetében, mind pedig a megyei összehasonlítási statisztikákból jól láthatóan az átlagkereset is az országos átlag fölött van. Ez bizony így van, és erre joggal lehetünk büszkék, de ha közelebbről megnézzük, azért itt komoly problémák adódnak, melyekhez állami segítség szükséges.

Mindenképp meg kell említenem az utak állapotát. Tehát ahhoz képest, hogy mondjuk, Győr, Veszp-rém és Székesfehérvár talán az ország három iparilag legfejlettebb megyei jogú városa, ezt a három várost olyan úthálózat köti össze, ami teljes mértékben méltatlan ehhez a fontos gazdasági súlyhoz és az ott élő emberek életéhez is. A 81-es, a 82-es és Pápa irányában a 83-as számú főút is mind-mind folyamatosan telített, az állapota rossz minőségű és konkrétan életveszélyes. Tehát ebben nagyon komoly ígéretek hangoztak el az elmúlt évtized során, a gyakorlati megvalósítás viszont mind a mai napig várat magára. Tudom, hogy egyes szakaszokon már kivitelezésközeli állapot van, de átfogó gyorsforgalmi utakra lenne szükség mind a három főúttal kapcsolatban.

És ha már utak, úgy összességében, nem tudom, jártak‑e képviselőtársaim mostanában a Szigetközben, de az alsóbbrendű utak, a kisebb településeket összekötő utak szintén vállalhatatlan állapotban vannak; tehát nem is ókorit mondanék ‑ akkor jelen tudásom szerint sokkal jobb minőségű utak voltak ‑, de a középkor legrosszabb időszakát idézik, mindenféle túlzás nélkül. Érdemes egyébként megnézni azokat a fotókat is, amelyeket ezzel kapcsolatban folyamatosan publikálok, és amelyekkel a költségvetési módosítóim mellett is érvelek. Egyszerűen szégyenérzet fog el, ha belegondolok abba, hogy mondjuk, Dunasziget kapcsán vagy Lipót kapcsán külföldi vagy hazai turisták megjelennek ezen a vidéken. Tényleg borzasztó állapotok vannak; méltatlan.

Ugyanúgy, ahogy ‑ ugyan nem utak, de szorosan idekapcsolódik ‑ a régi rajkai határátkelő kérdése. Ha jártak önök mostanában Pozsonyban, vagy jöttek abból az irányból hazafelé, az első, amivel szembesül valaki, ha belép Magyarországra, egy teljesen leromlott állapotú épületegyüttes, amiből már a fák nőnek is, és a tető is egy cserjeerdő képét mutatja. Elképesztően vállalhatatlan, és tényleg itt is csak a szégyen, ami eszembe jut, bárhányszor arra járok. Nem hiszem el, hogy egy európai uniós országnak 2021-ben ezt kellene mutatnia magáról első belépőképként.

Hasonló állapotok vannak egyébként, akkor szűkebb hazám, Mosonmagyaróvár tekintetében is említenék egy ilyen példát, például a város ipari műemlékegyüttese, ami a város példaképe, és gyakorlatilag az első olyan szimbólum, amelyről látkép alapján is fel lehet ismerni a várost. Azt látom, arra játszanak, hogy évről évre rosszabb állapotba kerül, és majd előbb-utóbb nem megmenteni kell, hanem eldózerolni, és majd ott is biztos lakóparkokat lehet építeni, miközben sokkal többre érdemes és méltó ez a terület. Meg lehetne találni a hasznos funkcióját. Itt sem részletezem, számtalan példát sorolok fel az indoklásban erre vonatkozóan. Ezek azok a helyi ügyek, amelyek mellett szeretném, ha kapnék támogató javaslatokat, támogató szavazatokat.

Még talán a bicikliutakat kell megemlítenem. Több mint 700 aláírás érkezett be hozzám, amit természetesen továbbítottam a kormánypárti képviselők irányába is, ahol a mosonszolnoki polgárok szeretnék, ha Mosonmagyaróvárral egy bicikliút összekötné őket. Ezzel egyébként szerves részévé válnának a már meglévő bicikliút-hálózatnak, ami szerintem egy fontos, új szempontja kellene hogy legyen a bicikliutak tervezésének. Sajnos, érdemi választ itt sem kaptak, még csak ígéretet sem arra vonatkozóan, hogy ez belátható időn belül létesülhetne.

(11.50)

De ugyanúgy említhetném a Dunaszigetet és Halászit összekötő bicikliút hiányát, ahol a környékbeli iskolások, óvodások az egyébként is elfogadhatatlanul rossz minőségű úton kénytelenek az autók között kijutni Dunaszigetre, ami több szempontból fontos célpont, hiszen például diákok, iskolások számára is ökológiai programok és táborok vannak folyamatosan. Tehát ezt a rövid szakaszt érdemes lenne, azt hiszem, megépíteni, és akkor biztonságosan el lehetne jutni, mondjuk, Győrből, mind Mosonmagyaróvárról Dunaszigetre.

A másik nagy terület tehát, ami nem a térségemet érinti ‑ módosító indítványok ‑, azok inkább a mezőgazdaság és vidékfejlesztés kapcsán kerültek benyújtásra. Mióta az Európai Unió tagjai vagyunk és közös agrárpolitika van, azóta számtalan korlátozás éri hazánkat e tekintetben, és ezen korlátozásokat azért viseljük el, mert támogatások érkeznek az Európai Unióból. Ez a deal része, ezt minden tagország hasonlóan értékeli.

Viszont csökkentek a jogkörök. Mégis maradt azonban három olyan terület, ahol komoly lehetősége lenne Magyarországnak, mégsem használja ki ezt kellőképpen. Az első a jogszabályi környezet, erről nem beszélek, hiszen a költségvetés vitájában ennek helye nincsen, ezt megtesszük amúgy parlamenti vitanapokon.

A második a támogatáspolitika. Mondhatnák itt is, hogy sok mozgástere nincs hazánknak, hiszen az a 12 000 ‑ az újabb két évben meg 18 000 ‑ milliárd forint, ami ezen jogcímen érkezik, az európai uniós forrás, és ez így igaz. Csakhogy a korábbi költségvetési ciklusokhoz képest nagyságrendileg megnőtt a tagország mozgástere. Ez egyfelől rossz hír, hiszen a pénzesebb tagországok megtehetik, hogy nagyobb arányban támogassák a saját mezőgazdasági termelőiket, részben viszont jó hír, hiszen ez a mozgástér-növekedés lehetőséget teremt számunkra arra, hogy az állam agrárpolitikájának megfelelő módon támogassa a magyar vidéket és mezőgazdaságot.

És az a helyzet, hogy önök kommunikációban azt állítják, hogy maximálisan kihasználják a tagországi hozzájárulási lehetőséget, viszont a költségvetést bogarászva én arra jutottam, hogy bizony, 40 milliárd forint hiányzik, tehát ha Magyarország valóban százszázalékos mértékben szeretné támogatni a saját termelőit, akkor ennyivel nagyobb hozzáadott összegre van szükség. Ezt igyekszem majd módosító indítványokkal kezelni. Illetve finomítani is lehet ezen támogatások elosztásának rendszerén, hiszen lássuk be, hogy Magyarországon a vidék és város közötti különbség ‑ hiába ez a bődületes 12 000 milliárd forintos összeg, ami mondjuk, csak két év alatt erre a célra ideérkezett ‑ bizony nem csökkent ez a különbség.

Míg Ausztriában is hasonló aránytalanságot láttunk a ’70-80-as években a vidéki életszínvonal és a városi életszínvonal között, addig ők javarészt ezen forrásokból, illetve nyilván saját összegekből is odáig tudták csökkenteni ezt a különbséget ‑ sőt némileg talán megfordítani is ‑, hogy ma Ausztriában egy minőségi élet szinonimájává vált gyakorlatilag vidéken vagy kisvárosban faluban élni. Arra biztatnám önöket, hogy a hasznosuláskor ezeket a szempontokat is vegyük figyelembe.

Illetve a harmadik olyan terület, amiben az agráriumban érdemes lenne előrelépni, az a birtokpolitika. Itt van a legnagyobb szabad keze a tagállamnak. Önök földvásárlásra 4 milliárd forintot tettek félre, és ismerve az előző évi gyakorlatot, gyanítható, hogy ezt sem tervezik kihasználni, pedig ez egy nagyon-nagyon fontos eszköze lenne Magyarországnak, amivel bele tud szólni a birtokrendezésbe, a birtokpolitikába.

Azt javaslom, hogy ezt az összeget duplázzuk meg, hiszen az a 4 milliárd forint, amit önök adtak, átlagos aranykoronával nézve átlagos hazai földárakat nézve összesen 1300 hektárt jelent, ami az önök oligarcháinak, földterületeinek töredékét jelenti csak. Ha csak találomra kiválasztom egy kis kedvencüket, annak a földje is legalább két-háromszor ennyi, mint amit önök az egész országra terveznek földvásárlásra felhasználni.

Ezek azok a legfontosabb módosítók, amik mellett érvelni szerettem volna, és abban bízom, még egyszer mondom, nem vagyok naiv, de talán lesz közöttük olyan, amit önök is támogatásra érdemesnek gondolnak, és ezzel is egy picit közelebb kerülünk a közös állásponthoz, hiszen mégiscsak az lenne a cél, hogy Magyarország polgárai számára olyan költségvetést tudjunk elfogadni, ami előremutató és ami őket is segíti a mindennapokban. Köszönöm a lehetőséget. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)