Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik)

DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban, különösen a második világháború, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában, mint tudjuk, jelentős mennyiségű, közokiratnak minősülő dokumentum került magánszemélyek tulajdonába, illetőleg birtokába. Ezek nagyobb része a közfeladatot ellátó szervektől került ki, esetileg azonban felbukkannak levéltárból származó iratok is.

A levéltárügy rendezéséről szóló 1947. évi XXI. törvénycikk előírásaira figyelemmel a hatálybalépést követően maradandó értékű közokiratnak a közfeladatot ellátó szervtől magántulajdonba kerülésére elvileg nem volt lehetőség. A pártállami diktatúra kiépülése, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakában ugyanakkor számos esetben történt meg jóhiszemű iratmentés, amelynek következtében közokiratok kerültek magánszemélyek birtokába és tulajdonába. Ezen iratok visszaszármaztatása a történelmi események folytán nem valósult meg. Az előttünk fekvő T/15982. számú törvénymódosító javaslat ezeknek az iratoknak a forgalomképessé tételét, a bejelentési kötelezettséggel együtt az említett iratok állam számára láthatóvá válását szolgálja.

Közokirat magántulajdonba kerülésére 1957. január 1-jét követően csak rendkívül speciális esetben kerülhetett sor, így ott a jogszerű tulajdonszerzés bizonyításának terhe a közokirat tulajdonosát terheli. Tehát jelen javaslat arra irányul, hogy megnyugtatóan rendezzük azon közokiratok jogi helyzetét, amelyek az idők során a közfeladatot ellátó szervtől vagy az államtól elszármaztak és magánszemélyek birtokába, tulajdonába kerültek, és ahogy az előterjesztő úr, Kósa Lajos képviselőtársam fogalmazott, ezek ne a feketepiacon cseréljenek gazdát.

Mint tudjuk, a közokirat lehet közfeladatot ellátó szerv tulajdonában, lehet állami tulajdonban vagy lehet a fentiektől eltérő bármely más szerv vagy személy tulajdonában is, ha azokon jogszerűen tulajdont szerzett.

(9.30)

Ezek az úgynevezett elszármazott közokiratok, melyek adattartalmának, ha azok maradandó értékűnek minősülnek, az utókor számára történő megőrzése és kutathatósága állami prioritás. Ezzel maximálisan egyetértek. Erre tekintettel ezen elszármazott közokiratok esetében a javaslat rögzíti az állam elővásárlási jogát.

A javaslat továbbá ösztönzőket fogalmaz meg a tulajdonosok felé az elszármazott közokiratoknak a Magyar Nemzeti Levéltárnál történő bejelentése érdekében, amit a tulajdonos az irat közirati minőségének megállapításával összefüggő hatósági eljárás keretében tehet meg. A bejelentést követően a Magyar Nemzeti Levéltár az elszármazott közokiratra vételi ajánlattal élhet, és ha a tulajdonos nem kívánja eladni a közokiratot, akkor a maradandó értékű elszármazott közokiratokat a levéltár a tulajdonosnak visszaadja azt követően, hogy azokat digitalizálja és nyilvántartásba vette, ezzel biztosítva azok fennmaradását a jövő nemzedékei számára.

A nyilvántartásban szereplő közokiratok a törvény erejénél fogva védettek, és az irat tulajdonosának változásbejelentési kötelezettsége van a nyilvántartott adatok vonatkozásában. A javaslat szerint közokirat-védelmi bírság szabható ki, ha az elszármazott közokirat tulajdonosa a Magyar Nemzeti Levéltár felé fennálló bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget.

Most fordulnék egy kérdéssel Fekete Péter államtitkár úrhoz. Azon túl, államtitkár úr, hogy majd reményeim szerint elfogadja az Országgyűlés ezt a javaslatot ‑ én magam is a Jobbik-frakció támogatását fogom kérni ‑, azon túl, hogy ez majd megjelenik a Magyar Közlönyben, a magyar kormány tervez‑e, ahogy említettem, az ösztönzők mellett figyelemfelhívó programot vagy kampányt annak érdekében, hogy az így magánszemélyeknél lévő közokiratok vonatkozásában mi a kötelezettségük és milyen szankciókra számíthatnak, ha ezt elmulasztják. Ez egy nagyon fontos változás, és szerintem mindannyiunk közös érdeke, hogy a társadalom széles köréhez eljusson, hiszen ez a törvénymódosítás akkor éri el az eredeti célját, ha ebből kialakul egy nagyon pozitív gyakorlat.

Ehhez kapcsolódóan pedig Kósa Lajos képviselőtársamhoz fordulnék egy kérdéssel. Úgy fogalmazott az előterjesztésben, hogy jelentős számban lehetnek ilyen dokumentumok. Ennél konkrétabban, nagyságrendileg meg tudjuk‑e becsülni, hogy mi lehetett az a jelentős szám, amikor ezt a javaslatot benyújtották? Erről kaphatunk‑e esetleg bővebb információt, hogy alátámasszuk azt az igényt, ami a javaslat alapján felmerül, ha az Országgyűlés a vita lefolytatását követően reményeim szerint majd elfogadja ezt a javaslatot? Konkrétan a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva mekkora lehet, milyen számban lehetnek maradandó értékűnek minősülő elszármazott közokiratok magánszemélyek tulajdonában?

Ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni. Köszönöm szépen a figyelmet, és ahogy említettem, a Jobbik-frakció támogatását fogom kérni. (Taps.)