Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig furcsa számomra, amikor egy kormány úgy próbálja a bizonyítványát magyarázni ‑ és most Szűcs képviselőtársam tette ezt ‑, hogy 10-12-14 évre visszamutogat. Ha valaki nem a 2010 előtti gazdaságfilozófia rajongója, az én vagyok, nem rajongok azért a korszakért és a gazdasági eredményeiért sem, viszont eleve furcsa érzések ébrednek bennem, amikor valaki nagyon magabiztosnak tűnő módon és nagy hangerővel igyekszik bizonygatni, hogy ő a falu bikája, és közben elmondja, hogy akik korábban voltak, azok nem a falu bikái, mert ő a falu bikája. Amikor tehát valaki 10-12-14 évvel ezelőttre visszamutogat, és még mindig ehhez igyekszik saját magát mérni, miközben a világ nyilvánvaló, látványos módon elszaladt önök mellett, az bennem ‑ még egyszer mondom ‑ furcsa érzéseket kelt.

De ez a felszólalás nem az én lelkivilágomról szól, hanem magyar állampolgárok, magyar adófizetők húsba vágó problémáiról és mindennapi gondjairól, és a helyzet az, hogy a kormány elrontott, elbaltázott gazdaságpolitikája mélyreható változásokat idéz elő nem éppen pozitív irányban az érintettek sorsában. (A kormánypárti képviselők felé fordulva:) Képviselőtársam nevetgélhet ezen, a helyzet viszont az, hogy a magyar rögvalósággal önök nem foglalkoznak, sokszor nem is találkoznak vele, sokszor pedig nem is értik.

Mondok egy példát erre… (Nacsa Lőrinc: Segíts! Segíts!) Segítek, igen, segítek önnek, és kevésbé legyen flegma, az a kérésem, mert önök intézményszerűen fosztanak ki magyar embereket vagy járulnak ehhez hozzá. Álljon fel, mert lesz felszólalása, és válaszoljon nekem, kérem, járványügyi veszélyhelyzet közepén milyen alapon hagyják azt, hogy a minimálnyugdíjból, a minimálbérből végrehajtói letiltások 33, illetve 50 százalékos szinten megtörténjenek. Ha hitelmoratóriumot munkált ki ez a Ház ‑ a Jobbik letette az ötletet az asztalra, önök megcsinálták egy kicsit máshogy, apró betűs részekkel, csapdákkal, nem pont úgy, ahogy akartuk, de legalább van hitelmoratórium, ezt értékeljük azért ‑, ha ez van, akkor a legnehezebb helyzetben lévők esetében végrehajtói letiltások miért vannak, képviselőtársam? Magyarázza meg! Ön is vezérszónok, álljon fel, mondja el!

A helyzet költségvetési megközelítésből az, hogy az eredetileg beírt, a Pénzügyminisztérium által számolt 2,9 százalék helyett 7,5 százalékos államháztartási hiánnyal kell számolnunk. Az államadósság a 2010 körüli, a hiány a 2006-os szintre zuhan vissza, hogyha GDP-arányosan számolunk. Ez az a bizonyítvány, amit most el kell bírálnunk itt, amikor ezt a módosító javaslatot figyelembe vesszük.

Az államtitkár úrral ‑ akit én a szakmai felkészültsége miatt mélyen tisztelek és becsülök ‑ volt egy vitánk, miszerint korai‑e a megváltozott, önök által módosított időpontban benyújtani költségvetést, vagy pedig sem. Ez a vita, úgy érzem, a számok alapján eldőlt. Úgy gondolom, hogy engem igazolt az idő sajnálatos módon ‑ és bárcsak ne így lett volna! ‑ a tekintetben, hogy amikor önök letették a költségvetés tervét, akkor még nem voltak láthatóak azok a tényszámok és folyamatok, amelyek a magyar emberek életét most ilyen húsba vágó módon befolyásolják.

Az államadósság egy másik vitatéma, hiszen abban, hogy a 2010 előtti szintre estünk vissza ebben, nyilván benne van egy mostani válság ‑ hozzáteszem, az akkori adatban benne volt egy előtte lévő válság, mind a két válságkezelésnél tudtam volna olyan ötleteket adni, hogy hogyan lehetne ezt jobban csinálni ‑, de a helyzet az, hogy most önök nagyon rosszul csinálják ezt a válságkezelést. A kieső munkabéreket mikroszkopikus szinten pótolják csak, a magyar munkahelyek 5, azaz öt százalékánál volt kimutatható a kieső bérek pótlása, tehát nem egy-két tízezer forintos, hanem olyan, ami az adott család életét érezhető módon befolyásolja; ez az arány Ausztriában, Németországban 20 százalék, 25 százalék, a kicsit gyengébben teljesítőknél 15 százalék, Magyarországon 5, azaz öt. És azt látjuk, hogy a hiány tekintetében is a hibás tervezés okozta problémákat kell most kezelni, ez az egyik oka az előttünk fekvő javaslatnak.

A másik az, hogy az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői megállapodtak a 2021 és ’27 közötti uniós keretköltségvetésről, itt Magyarország magasabb uniós támogatási volumenre tarthat jogosultságot, ennek megfelelően nyilván a ráfordításunk, a tagdíjbefizetésünk is magasabb lesz. Ne felejtsük el, hogy a támogatások nem ilyen isteni adományok, hanem Magyarország nagyon súlyos ellenoldali szolgáltatásokkal tartozik ezért, aminek a tagdíj csak egy kisebb része, lényegében a piacaink megnyitása volt a nagyobb része. Hozzáteszem zárójelben, hogy nyilván a jól képzett kelet-közép-európai munkaerőt is nagy szeretettel várja Nyugat-Európa, és ezen elszívó hatással szemben ellenerőt Magyarország Kormánya nem támasztott ‑ hogy még egy történelmi mértékű árulást említsünk. És azt látjuk, hogy hozzá kell igazítani a költségvetést az uniós támogatások változásához, viszont itt ugye, le kell önöknek adni egy konvergenciaprogramot, önöknek le kell tenni az asztalra, hogy mit hogyan mire szeretnék költeni, ezt ugyanakkor a Bizottságnak jóvá kell hagynia, tehát nem árt, ha legalább érintőlegesen találkozik a valósággal az, amit önök letesznek az asztalra.

Az a módosítás, amely előttünk fekszik, bizonyíték, bizonyítéka annak, hogy eddig nem találkozott a valósággal a magyar költségvetés; most még egyszer szeretnék ‑ még egyszer mondom, szeretnék ‑ ahhoz hozzáigazítani. És hát, az újraindítással kapcsolatos kiadási tételek közé odasorolják, mondjuk, a 13. negyedhavi nyugdíjat is, amelynek egyébként nem vagyok az ellendrukkere, tehát nyilván adjuk oda azt, ami jár, természetesen, de viszonylag korlátozott kapcsolatban áll mindez az újraindítással.

(14.40)

Nyilván bármilyen odaadott pénzösszeg elkölthető a piacon, ennek van némi multiplikatív hatása ‑ de ennyi erővel akkor, államtitkár úr, miért nem nyúlnak hozzá, mondjuk, a családi pótlékhoz? A duplájára emelhetnék ezt. Mi, jobbikosok ezt egy családi kártyán látnánk szívesen, amivel csak alapvető élelmiszert, gyermeknevelési cikket lehet vásárolni. Ez egy érezhető beavatkozás lenne pozitív irányban a családok életébe.

Azt látjuk, hogy a módosításba még fontosnak tartották beemelni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága nevű intézményt, méghozzá egy biankó sorral, tehát biankó csekket akarnának aláíratni az ellenzékkel, és a szükséges forrásokat majd az erről szóló törvény elfogadása után szeretnék megjeleníteni. Ugyanakkor mit csinál ez a hatóság? Két teljes iparág részleges magánosítása mellett a végrehajtók felügyeletét is kiszervezi a magyar Országgyűlés ellenőrzése és egyébként a mindenkori kormány ellenőrzése alól egy önök által kinevezett ember által irányított testület alá. Eddig azt láttuk, hogy eddig csak asszisztáltak ‑ a „csak”-ra idézőjelet kérek szépen ‑ a kilakoltatásokhoz, több mint 18 ezer ember otthonából való elhelyezés nélküli eltávolításához járultak hozzá. Ezt követően, ha önök akarják felügyelni ezt a folyamatot, akkor én nem feltétlenül nyugszom meg ettől.

S azt is látom, hogy a már említett és Hargitai képviselőtársam válaszára váró végrehajtói kérdéskör kapcsán is kérdéseket vet fel, hogy engedték a sokszor kétes hátterű követelések alapján lehúzni a legnehezebb sorban élő magyar állampolgárokat, honfitársainkat, és ezek után majd önök akarják felügyelni ezt az egész tevékenységet. Hogyan? Milyen irányban? Eddig asszisztáltak a lehúzáshoz, innentől irányítani szeretnék? Egészen elképesztő kérdéseket vet fel mindez.

Azt is látjuk, hogy a gazdaság-újraindítási alap még tovább is hízhat, hiszen az egyik legfontosabb húzása a kormánynak ebben a javaslatban, hogy mintegy 1500 milliárd forintos biankó kasszát félretesz magának, amiről úgy gondolja, hogy majd saját hatáskörben dönthet, de nyilván fogják kérni az ellenzékiek szavazatait ahhoz, hogy egy nem részletezett ezermilliárdos nagyságrendű költést majd elintézzenek. S nyilvánvaló, önök is tudják, hogy az ellenzék ezt nem fogja támogatni.

Dobálózunk itt száz-, illetve ezermilliárdokkal, de a volumenről beszéljünk egy kicsit. Talán kevesen tudják Magyarországon, hogy anno az IMF-hitelt, amit szerencsére kinőttünk és visszafizettünk, a csúcsán nagyjából 3500 milliárd forinttal számolták. Ennyi volt nagyjából a tartozástömeg a rekordévekben. A helyzet az, hogy az Orbán-kormány az emberek terhelésében elérte az IMF-hitel volumenét, négy tételből.

Adogassuk össze, államtitkár úr! Az 1000 milliárdos nagyságrendű Paks II-es orosz hitel; a szintén majdnem hasonló nagyságrendű Budapest-Belgrád őrült, kétszáz év alatt sem megtérülő beruházás; a jóindulattal is több mint 450 milliárdos ‑ csak a hitelrészről beszélek ‑ kínai egyetemi beruházás, plusz még amit önök beletesznek a költségvetésből, meg telket vásárolnak, s a többi; s ha még emellé hozzátesszük, amit ma szavaztak meg, az alapítványokba kimentett vagyon volumenét, kijön, államtitkár úr, az IMF-hitel nagyságrendje. Önök ezt nem pusztán hitelfelvétellel intézték el, de az is annyival terhelte a magyar emberek pénztárcáját, mert az adófizetők fizetik vissza ezeket a tételeket, és az önök négyesfogata is ugyanezzel a nagyságrenddel terheli a magyar emberek pénztárcáját.

Lehet persze inflációt számolni az eltelt évek tekintetében ‑ én nyitott vagyok egy ilyen szakmai diskurzusra ‑, de attól félek, hogy önök nagyon-nagyon rosszul fognak kijönni ebből a számításból. Ez azt bizonyítja, hogy az a vegytisztán neoliberális gazdaságpolitika, amit folytatnak, egy kőkemény, kegyetlen szociálpolitikával karöltve, Európa legszűkmarkúbb munkanélküliségi ellátási rendszerével, Európa-rekorder áfaterhelésével a lakosságot illetően, egy gyarmati státuszú gazdaságot vázol fel. A harcias nemzeti retorikának tehát az önök esetében semmiféle helye nincs, ha csak nem felejtették el velünk közölni, hogy nem a magyar nemzet érdekeit kívánják képviselni, hanem mondjuk, a kínai nagybefektetőket. Ez egy elfogadható magyarázat lehet az önök részéről; remélem, nem így van. De a helyzet az, hogy amit önök gazdaságpolitikai síkon csinálnak, nem egy patrióta gazdaságpolitika képe, nem egy magára valamit adó szuverén nemzetállam képe, hanem inkább egy, a multiknak tökéletesen behódoló gazdaságfilozófia lenyomatát mutatja, ahol vissza nem térítendő támogatások tömegével díjazzák azokat a nagyvállalatokat, amelyek a támogatások többszörösét kiviszik adózatlanul az országból, a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásokat így a válságidőszak közepén pedig jó esetben kedvezményes hitellel díjazzák akkor, ha a közvetítő bank ehhez hozzájárul.

Nézzük meg, hogy a módosított hiánycél mellett milyen terveket tetszettek felvázolni, és vizsgáljuk meg ezek eddigi hatékonyságát. Leginkább az első három ponttal szeretnék foglalkozni, mégpedig annak okán, hogy itt rendelkezésünkre állnak azok a tényszámok és adatok, amelyek alapján egy vita legalább a szakmaiság medrének a közelében maradhat, mert nyilván minden oldal a saját politikai kiszólásait megteszi egy ilyen diskurzus során.

Vizsgáljuk meg a „családpolitika, demográfia” részt! Túllépve azon, hogy a demográfiai mutatók katasztrofálisan változtak, s nemcsak az utóbbi tíz évben, hanem az utóbbi harminc-negyven évben ‑ legyünk korrektek! ‑, azt látjuk, hogy trendfordulóról beszél ez a kormányzat. Nacsa képviselőtársam nem, ő korrekt volt ebben a kérdésben, ő elmondta itt a parlamentben, hogy szó sincs demográfiai trendfordulóról, bár azt is hozzátette, hogy ő lát biztató jeleket. A biztató jeleken tudunk sajnos vitatkozni ‑ bárcsak ne tudnánk! ‑, mert tavaly Nagykanizsa lélekszámával lettünk kevesebben; amikor miniszter asszony sikerpropagandát folytatott, csak decemberben Siklós méretű lakosságot veszített sajnos Magyarország, és azt látjuk, hogy a mostani élveszületési szám alapján Magyarország egy nagyjából 6,5 milliós ország lesz néhány évtized múlva. És ezt nemcsak én mondom, ezt a Magyar Nemzeti Bank kutatóműhelye is megerősíti.

Viszont ha megnézzük, hogy a családi adókedvezmények egyébként általam támogatott rendszerével szemben mi áll a túloldalon, akkor azt látjuk, hogy a gyermeknevelési cikkeken itt van a legmagasabb adótartalom egész Európában. Hogyan várnak önök trendfordulót, amikor 27 százalékos áfa van a gyermeknevelési cikkeken? Az alapvető élelmiszerek tekintetében szintén ez a probléma mutatható ki. Kozmetikai jelleggel a fogyasztói kosár először 6-8 százalékát érintő módon, majd egy kicsit szélesebb körben egy-két élelmiszerfajta áfáját csökkentették, de ebből árcsökkenés sajnos nem lett, mert hiányzik egy monitoringrendszer és hiányzik a piac ismerete. Az látszik, hogy az alapvető élelmiszerek ára folyamatosan száll el.

A harmadik tétel pedig az említett családi pótlék, amit a mi álláspontunk szerint családi kártyán meg kellene duplázni. Ezzel csak részben pótolnánk be azt az elinflálódását, ami az utóbbi tíz évben bekövetkezett. De ha ezeket az önök számlájára írható negatív hatásokat összeadjuk, sajnos nagyobb a kiadási oldal, mint amennyit a családi adókedvezmény visszapótolt a bevételi oldalon.

Összességében: 11 év alatt jobban hagyta terhelődni a családokat ez a kormány, mint amennyivel támogatta őket. Ha pedig, államtitkár úr, hozzátesszük még a gyenge forint évenkénti több mint 1000 milliárdos büntetőadó-jellegű hatását, amit a magyar családok megfizetnek minden import- vagy importérintettségű termék megvásárlásakor, akkor sajnos nem túlzás kijelenteni, hogy nem hozták a családokat könnyebb helyzetbe, mint korábban.

A nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások tekintetében már elmondtuk, hogy az újraindítási kasszába mennyiben sorolhatók ezek. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor családtámogatásokról beszél a kormány, de a „nők 40” nyugdíjösszegét, azt a több mint 200 milliárdot beleszámolja a családtámogatások közé. Nem akarjuk elvitatni ennek az összegnek a jogosságát, csak nem oda tartozik, ne tegyék a cégérre, és ne reklámozzák magukat olyannal, aminek adott esetben köze nincs a családtámogatásokhoz, vagy csak nagyon sokszoros közvetett köze mutatható ki. A nyugdíjak 3 százalékkal emelkedtek. A szintén rosszul becsült infláció miatt most vissza kényszerülnek adni a nyugdíjasok pénzének azt a részét, amit eddig önök használtak, és most visszakapják a nekik járó összeget, de ez semmiképp nem jelent emelést. S miközben átlagosan 3 százalékos a nyugdíjnövekmény, elmondhatjuk, hogy nagyjából 10 százalék fölötti volt a zöldség és gyümölcs árának az emelkedése.

A lakástámogatásokról egy adat legyen elég: az új építésű lakások számából kiindulva a teljes magyar ingatlanállomány 248 évente tud kicserélődni a mostani adatok alapján. Ez a kormány felfutásnak nevezett időszaka. Ha megnézik, hogy hány új építésű lakás van és ez mennyi idő alatt cseréli ki az ingatlanállományt, az jön ki, hogy egy békásmegyeri panelház több mint 200 év alatt cserélődik majd le egy új épületre. Végig sem merjük gondolni, hogy mit jelent ez tipikus magyar emberek tipikus élethelyzeteire nézve.

No, ezekért, az előbb felsoroltak miatt nem fogjuk tudni támogatni ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)