Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig nehéz helyzetbe hoz engem az államtitkár úr, mert alapvetően egy mély szakmai felkészültségű kormánypárti kollégával állok szemben, akivel 2010 óta nagyon sok termékeny diskurzusunk volt, egyébként nagyon sok vitánk is az élet más dolgairól.

Amikor elénk tesznek egy ilyen javaslatot, amely tizenhárom törvényt ír át tulajdonképpen egyetlen kormánypárti salátatörvénnyel, akkor egyrészt az egyszeri ellenzéki képviselőt lehetetlen helyzetbe hozzák a támogatási szándékot illetően, hiszen biztos, hogy találunk egy ekkora csomagban olyasmit, ami vállalhatatlan. Viszont a kellemetlen helyzet fokozódik, mert olyat is találunk, amire azt mondaná a jóérzésű hazafi ‑ és azt is mondja ‑, hogy ezt bizony támogatni kell.

Államtitkár Úr! Az a probléma, hogy amit a vagyonkezeléssel kapcsolatban, nem ön, higgye el, hogy nem az ön szakmaiságának címzem, hanem amit ez a kormány előadott 2010 óta, az egy olyan helyzetet teremtett, amit talán a bakonybéli példán keresztül tudnék a leginkább megvilágítani.

Én magam biztos, hogy maximális támogatója vagyok annak, hogy szerencsétlen honfitársaink és nagyon nehéz helyzetben lévő honfitársaink rekreációja, gyógyulása vagy éppen adott esetben a legrosszabb időszak átvészelése vagy az utolsó hetek, hónapok eltöltése méltó körülmények között folyjon, szerintem ehhez minden jóérzésű ember csak a támogatását adhatja. Ugyanakkor az elemző sajtóban pedig felröppennek azok a hírek, hogy adott esetben Bakonybél tekintetében erdőszéli házakról van szó a Google-térkép alapján, és mi lesz, ha ezekből is vadászház lesz. Mint ahogy számos kormánypárti potentát esetében kiderült, vagy maradjunk a feltételezésnél, mert jogerős ítéletek ez ügyben még talán nincsenek, hogy közpénzből vagy uniós forrásból a saját tulajdonukban vagy a saját használatukban álló vadászházak felújítása, építése zajlott vagy éppen a használat támogatása.

Én nagyon bízom benne, hogy itt ilyesmiről szó sincsen, és tényleg jóhiszemű ellenzéki képviselőként, ami jó, azt én szeretném támogatni ebben a csomagban. Ezért esik nekem rosszul egy kicsit, hogy a tizenhárom törvényt módosító salátatörvénynyel lehetetlenné teszik számomra azt, hogy az akár nemes célokra igen gombot nyomjak. Sokkal szerencsésebb lett volna esetleg szétszedni, és mint a normális parlamentáris időkben, szánjuk rá azt a fél órát, egy órát javaslatonként, témánként ezekre az amúgy nagyon fontos és nagyon sok vitát érdemlő történetekre.

(18.10)

Tehát még egyszer mondom, ami az egyik oldalról adott esetben daganatos beteg gyermekek megsegítéséről és az ő méltó körülményeik kialakításáról szól, az a másik oldalról már lehet, hogy vadászházak furcsa körülmények között történő használatba vételéről.

Nem akarom megmondani azt, hogy kinek van igaza, és nem is akarok ítéletet hozni, mert nem vagyok rá feljogosítva; azt mondom, hogy a vagyonkezelés körül kialakult klíma annyira negatív előjelűvé vált az utóbbi években, hogy sajnos ezek a törésvonalak és ezek a szekértáborok léteznek. A vagyonkezelő alapítványok megjelenése elképesztően sokat súlyosbított ezen a helyzeten, és valószínűleg itt jutunk el ahhoz a ponthoz, ahol már érdemi vita lesz közöttünk, amit nem tudunk áthidalni a legjobb szándék mellett sem. Ugyanis nyilván az ellenzéki sajtó úgy kezeli a vagyonkezelő alapítványokat, hogy készül a Fidesz-KDNP a választási vereségre, amire talán nagyobb esélye van, mint a tíz évben valaha, de persze ne jósoljunk meg semmit, és ezermilliárdos vagyontömeget igyekszik kitalicskázni olyan szervezetek kezelésébe, használatába, birtokába, amelyeknél adott esetben nem követhető nyomon a különböző állami vagyonelemek sorsa. És hát, ez az aggály viszonylag megalapozottnak tűnik, főleg, ha a nemzeti vagyonról szóló törvény egyes rendelkezéseit vizsgáljuk, amelyek az állami vagyonra vonatkoznak, az alapítványhoz kiszervezett vagyonra már nem vonatkoznak.

Pontosan azokat az elképesztő dolgokat látjuk, hogyha végignézzük ezeket a paragrafusokat és a módosítandó területeket, hogy megjelenik itt megint csak az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. Tegyük hozzá, hogy önmagában az alapítványi formával semmi baj nincs. Nekem semmi bajom nincs azzal hívő emberként, hogyha egy egyházi alapítvány kezelésébe jut bármilyen tulajdon, és ha ezt felelős módon teszi, a hatályos jogszabályok betartásával, és vonatkoztatja magára a nemzeti vagyonról szóló törvényt is, akkor nekem tényleg nem lesz problémám az egésszel. A baj az, hogy nem vonatkoztatja. Ami eddig állami vagyonként felügyelhető volt, és következményei voltak a vagyonnal való visszaélésnek vagy a nem megfelelő kezelésnek, az az ezen alapítványokhoz kiszervezett vagyontárgyakra, vagyonelemekre már nem igaz. Azt látjuk, hogy amikor egy ilyen salátatörvénybe ingatlanok, festmények, sport, egyházi tartozások, de még a posta kérdése is beszáll, akkor a szakmaiság ott a periférián elhajózik valahol a messzeségbe, vagy eltűnik a horizonton.

És tényleg azt látjuk, hogy a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ hasznosítása, vagy az, hogy máshogy hasznosítsuk, mint eddig, ez szerintem egy legitim vitának az alapja lenne. Az viszont, hogy egy alapítvány kezelésébe kerüljön mindez, már vitára ad okot, hiszen teljes joggal aggódik az ellenzék amiatt, hogy itt vagyonelemek kiszervezése zajlik. A Mathias Corvinustól kezdve számtalan más alapítvány esetében a vezérkarban ‑ tisztelet a kivételnek, mert nem csak ‑ többnyire fideszes potentátok tűnnek fel. Többnyire olyan vagyontárgyak kerülnek át, amelyeket eddig tudtunk ellenőrizni, amelyek viszont az új alapítványi formában vagy dobra verhetők, vagy nem. Van, ahol deklaráltuk azt, hogy nem ‑ elvileg ‑, van, ahol viszont kijelentették azt, hogy igen, van olyan szcenárió, amely a dobra verésről szól.

Itt van a kedvencünk rögtön, a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokat először kijátszó, de egyébként a felújításokról is szóló hírcsokor. Azt látjuk, hogy itt az állam kiírt egy pályázatot, és finanszíroz egy csaknem 22 milliárd forintos felújítást, de érdekesség az, hogy közben a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez közeli Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak elajándékozták az érintett vagyont. Tehát az az egészen elképesztő helyzet áll elő, hogy Somogyligetet is elajándékozták, államtitkár úr, de cáfoljon meg, ha rosszul tudom, mintha 2018 óta Fonyódligeten, Fonyódligetről van szó, tehát 2018 óta tudtommal itt gyermekek nem táboroznak. Tehát most egy olyan vagyonelem elajándékozását indokolták itt a gyermekek körülményeinek a javításával, ahol évek óta gyermekek táboroztatása nem folyik. Hát, akkor hogy jön ez az indoklás, és miről szól ez az egész javaslat, amit önök idevetettek elénk?

Az a helyzet, hogy ami Fonyódliget esetében felmerül, az számtalan más, a vagyonkezelő alapítványokhoz jutott vagyontárgy, vagyonelem esetében is felmerült. És hát, az az egészen érdekes, hogy az állam kiír egy pályázatot, finanszíroz egy 22 milliárdos felújítást, egyébként Mészáros Lőrinc cégének a konzorciuma megjelenik meglepő módon ebben a történetben, és úgy teszik le ide ezt a csomagot elénk, mintha a legnagyobb jó szándék és a legnagyobb szakmai jóindulat irányította volna ezt az egészet.

A helyzet az, hogy mi nem győződtünk meg erről, és várjuk államtitkár úr magyarázatát, illetve kormánypárti képviselőtársak magyarázatát azt illetően, hogy hogyan fordulhatnak elő azok az indokolások, amelyek, még egyszer mondom, daganatos gyermekek esetén megállják a helyüket, hogyha jóindulatúak vagyunk, és én az szeretnék lenni ebben a kérdésben, viszont, mondjuk, Fonyódliget esetében egészen biztos, hogy nem. Köszönöm, és várom az érdemi válaszokat.