Csányi Tamás (Jobbik)

CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Először is, én is a köszönet hangján szeretnék megszólalni a volt tanárkollégáim irányába, ahogyan Nacsa képviselő úr is tette a felszólalásában, hiszen a koronavírus-járvány idején az első sorban, a frontvonalban harcolnak a pedagógusok is, annak ellenére, hogy a digitális oktatás jelen pillanatban is még érvényben van. Ha megengedik, akkor a későbbiekben erre egy picit még vissza is térnék a felszólalásom végén. Köszönet, hála nekik, és kitartást kívánunk a munkájukhoz, és biztatjuk őket e helyről is, hogy akik még a vakcinát nem vették fel, tegyék meg minél hamarabb.

Államtitkár úr az expozéjában a törvényjavaslat kapcsán a fő motívumnak az óvoda- és tankötelezettséggel kapcsolatos alkotmánybírósági aggályokat vetette fel, és azt mondta, hogy tulajdonképpen minden rendben van, alig van itt látnivaló ezzel kapcsolatosan, hiszen tulajdonképpen a törvény teljesen megfelel mindennek. Csak akkor a kérdés az, hogy akkor miért is van erre most szükség, tehát mi indokolta azt, hogy ez most elénk kerüljön. Aztán hallgatva az ellenzéki képviselőtársak hozzászólásait, azért rájöhettünk arra, hogy bizony-bizony vannak komoly aggályok ezzel kapcsolatban, úgyhogy nem volt véletlen, hogy idekerült elénk, még ha itt némileg igyekezett államtitkár úr egy kicsikét elmismásolni ezt a kérdést.

Ahogyan Dunai képviselőtársam is jelezte, itt kérdezni lehet és kell is a parlamentben, én is kérdéseket szeretnék megfogalmazni államtitkár úr irányába, hiszen azt mondta az expozéjában, hogy a hatékonyabb működést célozza meg ez a törvényjavaslat, és jó néhány változtatás is van, amelyekre én már most nem szeretnék reflektálni, hiszen kellő lehetőség adódott rá. Gondolom, majd a végszóban mindezekre igyekszik államtitkár úr válaszolni.

(15.10)

Engedje meg, hogy a honvédkollégiumokkal kapcsolatosan tegyek néhány észrevételt és kérdezzek. Úgy véljük, hogy összességében ez a része a törvénymódosító javaslatcsomagnak gyakorlatilag aggályosnak tekinthető.

Két észrevételt szeretnék összességében tenni ezzel kapcsolatosan. Az egyik nagyon érdekes: a törvénymódosítás szerint nem kell majd alkalmazni az osztály- és a csoportlétszámra vonatkozó rendelkezést ezekben az intézményekben. Ez azt jelenti, hogy nincsen alsó határa az osztályoknak és a csoportoknak. Felmerült bennem az a lehetőség, hogy ad absurdum egy tanuló és egy tanár képzelhető majd el ezekben az intézményekben, hiszen az alsó határnak ugye, ez a legalja, talán a nulla tanulót nem nagyon tudjuk elképzelni, de bármi előfordulhat.

És eszünkbe jut az is, hogy közben az állami fenntartású intézményekben nem ritkák a 30 fős osztályok, ahol ugye, nagyon is abba az irányba mozdul el a dolog, hogy minél több tanuló kerüljön be egy-egy osztályba, egy-egy tanulócsoportba, és ezáltal eléggé nagy a terhelés az adott pedagógusnak, az adott tanárnak, és én azt látnám követendő példának, hogy itt is némi mozgásteret biztosítsunk az iskolákban, és az alsó határra vonatkozó kitételeket akár lejjebb is vihetnénk. Bár tudom, hogy ez a törvénymódosító javaslat most nem az egész rendszernek a módosítására szolgál, de azért engedje meg, hogy legalább néha hangot adjunk ennek is.

A másik, a honvédkollégiumokkal kapcsolatban egy nagyon érdekes kitétel szintén: a honvédelemért felelős miniszter rendeleti úton nevezheti ki például az intézményvezetőt ezekben az intézményekben. Tudja, államtitkár úr, ez mindig aggályos, amikor fölülről oktrojálnak egy testületre, egy közösségre egy vezetőt, aki nem elfogadott akár ebben a közösségben, akár ejtőernyősként érkezik. Én megértem azt, hogy egy honvédelemmel foglalkozó intézményben előfordulhatnak, sőt szükségesek ilyen irányú szabályozások, ennek ellenére ezt átgondolásra méltónak tartom, hogy az intézmény dolgozói, a tantestületek szólhassanak bele az intézményvezető megválasztásába. Ezáltal egy ütközési zónát tudunk kiküszöbölni, egy olyan helyzetet, amely konfliktushoz vezethet, és rossz hangulatot teremthet egy közösségen belül.

Államtitkár úr, szégyen, nem szégyen, én igyekeztem utánanézni, hogy hány ilyen intézményről van szó. Megmondom őszintén, hogy nem nagyon találtam egyébként olyat, amelyet a Honvédelmi Minisztérium tart fönn, de önt arra kérem, hogy legyen kedves megvilágítani nekünk azt, hogy mennyi intézmény az érintett darabszámban ebben a kérdésben. Illetve itt mintha jövőbeni alapításokról is olvasnánk e között a sorok között: mennyit terveznek alapítani a honvédelmi tárca által, és ezeket milyen céllal szeretnék majd működtetni? Örülnék, ha kitérnénk néhány mondat erejéig erre a kérdésre.

Az ingyenes tankönyvekről szeretnék még néhány szót mondani. Takarékos, zavartalan, biztonságos, ezeket a szavakat használta államtitkár úr; én hozzáteszem mint gyakorló pedagógus, aki 20 évet tanítottam, hogy cserébe viszont sok problémával rendelkeznek ezek a tankönyvek. Hallhattuk Nacsa Lőrinc képviselőtársunk győzelmi jelentését az 1,2 millió tanulóról, aki kapta az ingyenes tankönyvet. Azért itt kiegészítésre szorul ez, mert nem biztos, hogy mindenki megkapja ezt a tankönyvet ingyenesen, inkább kölcsönbe vagy használatba kapják ezt a tankönyvet a gyerekek. Mindenesetre tény az, hogy ez egy nagyon fontos eredmény.

A problémát abban látjuk, hogy ez a tankönyvpiac gyakorlatilag egysíkúvá válik, gyakorlatilag minden tanulóra ugyanazok a tankönyvek várnak, nincsen meg a tanár szabadsága a tankönyvválasztás területén, és a diáknak is csorbulnak a jogai ezáltal, hogy egy bizonyos tankönyv áll csak rendelkezésre. Igaz, annak viszont vannak komoly tartalmi problémái is, legalábbis emlékeim szerint voltak még régebben. Reméljük, ezeket már azóta kiküszöbölték.

Én ezt nem tartom helyesnek, zavart kelthet a tanulókban, zavart kelthet a diákokban, úgyhogy én arra biztatnám ezúton is önöket, hogy a tankönyvpiacnak a megnyitása szerintem mindenképpen szükséges lehet, a választás lehetőségét felkínálni, az mindenképpen a szabadságnak az érzetét hozza el az emberek számára. Legyünk ennyiben is picikét feléjük nyitottak!

Nacsa képviselőtársunk, aki az előbb említette, hogy Szél Bernadett képviselőtársunk nincsen benn, most ő sincs benn, pedig szerettem volna neki reagálni, de azért elmondom, hogy a privatizációt tette itt probléma tárgyává. Amit ő mondott, természetesen helytelen és elítélendő, ha az úgy van, azonban most nagyon kemény államosítást és központosítást látunk ezen a téren.

Én egyiket sem tartom helyesnek, mint ahogy az előbb kifejtettem a tankönyvpiaccal kapcsolatban, és azt meg pláne aggályosnak vélem, hogy a kormány rendeletben fogja kijelölni a könyvkiadásért felelős gazdasági szervet, mert ezáltal is helyzetbe hozhat olyan gazdasági szereplőt, aki mondjuk, a NER-hez közel álló. Esetleg ezzel kapcsolatban tud‑e felvilágosítást adni államtitkár úr, hogy vajon ki lehet az?

Engedje meg, hogy felszólalásom végén két, nem szervesen illeszkedő témáról is szóljak! Ugyanis sok mindenről van szó ebben a salátatörvényben, egy dologról azonban biztosan nincs, ami fájó hiányérzet minden tanár- és pedagóguskolléga számára. Ez pedig a pedagógusok bérének a rendezése végre, hiszen számtalanszor elmondtuk már, engedje meg, államtitkár úr, hogy most itt is elmondjam azt, hogy a vetítési alap 2015 óta gyakorlatilag nem változott, úgymond be van fagyasztva. A 2014-es minimálbér alapján kapják a tanárkollégák a fizetésüket, ami 101 500 forint volt akkor, ma 2021-ben ez 167 400 forint/hó, ami egyébként nagyon helyes és dicséretes.

Nagyon várnák a pedagógusok és nagyon várnák a közoktatásban tevékenykedők, dolgozók, hogy végre a vetítési alap is illeszkedjen ehhez a minimálbérhez. Ez vonzóvá tehetné ezt a hivatást, és az erkölcsi mellett anyagi megbecsülést is biztosítana a tanároknak, a pedagógusoknak, ami, úgy gondolom, hogy a jövő nemzedéket oktató kollégák és társadalmi réteg számára elengedhetetlenül fontos, valószínűleg ebben egyetértünk önnel. Én ezt kérem, hogy ezen a restanciájukon dolgozzanak, és minél hamarabb kerüljön ide a Ház elé egy olyan törvény, amely ezt a bérhiányosságot fogja majd rendezni a pedagóguskollégák számára.

És még egy nagyon fontos, sajnos aktuális dologról: a felszólalásom végén engedje meg, államtitkár úr, hogy gyakorlatilag önhöz forduljak kéréssel! Április 19-ére tervezi az iskolák nyitását a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök, miközben az előbb hallottuk azt, akár Nacsa képviselőtársunktól is, hogy gyakorlatilag a tanárok védettsége még nem alakult ki, nem alakulhatott ki, nem mindenki kapta meg az oltást, nem mindenki kapott pláne kettőt, adott esetben.

Államtitkár úr, tudja‑e azt garantálni, hogy a nyitás után a pedagógusok nem lesznek majd fertőzöttek? Ön vállalja‑e azt, itt most felelősségteljesen ki meri‑e jelenteni, hogy 19-én bátran mehet minden pedagógus dolgozni, aki már megkapott egy vakcinát az elmúlt időszakban? Vagy bátran mehet minden tanuló is nyugodtan az intézményekbe, mert nem fogják elkapni a koronavírust? Ön ezt felelősen kijelentheti‑e ezen a helyen? Nyilvánvalóan nem, és azt gondolom, hogy én sem.

Ennek érdekében arra kérem itt most önt, hogy gondolják át a nyitással kapcsolatos álláspontjukat, és ha mindenképpen szeretnének április 19-én nyitott iskolákat, akkor valami olyan megoldásban gondolkodjanak ‑ akár csoportbontásokban, akár napi váltással megjelenő, akár a négyzetméter arányosításával, ahogyan a boltokban van ‑, hogy valami olyan kitétellel engedjék vissza mind a tanulókat, mind a diákokat (sic!) az iskolákba, hogy a védettség is valóban egy picit nagyobb hangsúlyt kapjon, mert így fejetlenül engedni őket vissza, szerintem nagyon nagy hiba és nagyon nagy felelőtlenség.

Kérem államtitkár urat, hogy ennek érdekében is tegyen meg mindent a tanulók és a tanárok biztonságáért. Köszönöm szépen a figyelmét.