Dr. Ágostházy Szabolcs Imre

DR. ÁGOSTHÁZY SZABOLCS IMRE, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Az eddigi vitára reflektálnék, hogy ne túl sok értékes lehetőséget veszítsünk el.

Balczó Zoltán képviselő urat követően megnyílt a tér a szakmai elemek megtárgyalására is, előtte viszont végig az volt az érzésem, mintha depresszív népmeséket kéne végighallgatnom, és a realitásoktól teljes mértékben elszakadó szónoklatokkal fárasztottak bennünket. Köszönöm azoknak az ellenzéki képviselőknek a hozzászólását, akiknek a felszólalásai legalább részben tartalmaztak tárgyszerűséget, vagy törekedtek az információk összeszedésére, még akkor is, ha ezek jelentős részben a való tények részleges átértelmezését szolgálták.

Egy közkeletű észrevétel, amire nem bírom ki, hogy ne reflektáljak, hogy miért nem kezdeményeztünk korábban politikai vitát. Jelentem, a sajtóban is, Gulyás miniszter úr a kormányinfókon, én magam több mint 500 szervezetnek, érdekképviseletnek kiküldött levélben, sajtótájékoztatókon, online és személyes konferenciákon folyamatosan indukáltuk azt a folyamatot, hogy minél több véleményt be tudjunk gyűjteni. Hogy mikor milyen dokumentumokat osztunk meg, arra, ha megengedik, majd még visszatérek, mert ennek is van egy logikus rendje. Jelentem azt is az országgyűlési képviselőknek, hogy uniós összevetésben még a társadalmi konzultáció tekintetében is jók vagyunk. Tehát, ha nem azt nézzük, hogy az önök elvárásai mik lennének, a Kánaán értelemszerűen a végső célpont ebben a tekintetben is, de ha a reális lehetőségeket nézzük, akár csak úgy, hogy az uniós döntéshozatali mechanizmusok, az általuk közzétett tervezési dokumentumokra hogyan képesek a tagállamok válaszolni, akkor látszik az, hogy igenis a magyar kormány gyorsan és hatékonyan tervez, és a lehetőségekhez képest sokkal több információt osztunk meg, mint az uniós társtagállamok.

Politikai vitát pedig, azt gondolom, hogy az a természetes, ha az ellenzéki pártok kezdeményeznek a parlamentben. Magam is válaszoltam több európai parlamenti képviselőnek és hazai politikusoknak. Ha bárki bármikor megkeres minket, a tárgyszerű vitára, a javaslatok megvitatására nyitottak vagyunk. Külön öröm ellenzéki, akár megyeijogúváros-vezetőkkel tárgyalni, főleg akkor, ha ők a valós kormányzati szándékokra kíváncsiak, és ezekről lehet érdemi szakmai vitát folytatni. Sajnálom azt, hogy ebben a parlamenti vitában sok elem nem ebbe az irányba mutat.

Hol a pénz? ‑ következetes kérdése több frakciónak. Azt szeretném megosztani önökkel, hogy a pénz ott van, ha elmondhatjuk, nem a saját pártunk mért adatokat, mert annak jó eséllyel nem hinnének, hanem az Eurostat adatbázisai alapján. 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP átvette a kormányzást, akkor a súlyos anyagi nélkülözésnek kitettek aránya több mint a lakosság ötöde volt, 21,6 százalék. Ez 2019 végén ‑ merthogy azóta frissebb adat ennél jelenleg nem elérhető ‑ már csak 8,7 százalék.

(18.10)

Jelentem, itt van az a pénz, amit a magyar kormány a saját büdzséjéből, illetve az uniós fejlesztési források elköltéséből felhasznál. (Taps a kormánypártok soraiból. ‑ Z. Kárpát Dániel: Kötelező tag!) Illetve hol van még a pénz? Jelentem, ott is van a pénz, hogy a munkanélküliségi ráta a kormányváltást megelőző évben, tehát 2009 végén 11,3 százalék volt, 2020 végén, tehát a Covid-válság első évének a végén 4,3. Hol lennénk most akkor, ha a szocialista kormányzás által gyakorolt gazdaságpolitika okozta munkanélküliségben érte volna a Covid-válság Magyarországot, milyen társadalmi katasztrófához vezethetett volna?! Az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikája levitte mélyre a… ‑ bocsánat, szürreális módon angol kifejezések jutnak eszembe, többször érvelünk angolul, jelezve azt is, hogy a Bizottság nyitottabb az álláspontjainkra, mint a magyar politikai pártok ‑, tehát a munkanélküliségi rátánk 4,3 százalék. Itt van a pénz. Vagy hol van még a pénz? A 13. havi nyugdíj. Valamelyik képviselő úr kifogásolta, hogy vajon mennyi pénz van a nyugdíjasok zsebében. A Gyurcsány-Bajnai-kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, ezt az Orbán-kormány fokozatosan most visszaadja. Itt is van a pénz.

Az államadósság tekintetében, amikor átvettük a kormányzást 2010-ben, az államadósság szintje 83,8 százalék volt. Az elmúlt évek következetes gazdaságpolitikájának eredményeként ez ’19 végére 65,5 százalékra csökkent. Kiemelkedő európai összehasonlításban is ez az eredmény. Ennek ellenére, miután az európai uniós intézményrendszer is még a gazdasági mentőcsomagokkal is… ‑ egyébként nem a szándékaikat akarom megkérdőjelezni, de önmagában a brüsszeli bürokráciának a tömegtehetetlensége okozza, hogy még a gazdasági mentőcsomagok is lassan érnek oda a tagállamokba, ezért a magyar kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseket, vagy amit maga kíván finanszírozni, azt megtette, illetve az Unió is a beruházások nagy részét is előfinanszírozza. Ennek eredményeként jelenleg még mindig alacsonyabban van az államadósság egy válságkezelési, intenzív év után, mint ahogy azt átvettük a szocialista kormányoktól.

És még egy beszédes adat, hogy hogyan élnek az emberek, hogy kisemmiztük volna a legrászorulóbbakat. Azt látjuk, hogy a nettó reálbér 2005-2010 között gyakorlatilag stagnált, ez 2010-19 között 58,5 százalékkal nőtt. És hogy megelőzzem azokat a kritikákat, amiket már szinte hallok a füleimmel, hogy igen, de biztos a magasabb jövedelműeknek kedvezett a magyar gazdaságpolitika, jelzem, hogy nem. 2010 óta a minimálbér 120 százalékkal emelkedett, és a szakmunkás-minimálbér pedig 135-tel, tehát az alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegek az ország egészének a fejlődéséből arányaiban nagyobb mértékben részesültek. Itt van a pénz, tisztelt képviselő urak és asszonyok.

A magyar kormányt és az uniós intézményrendszerünket azzal vádolják, hogy az uniós fejlesztési forrásokat, bár sokat költünk rá, de bizonyára az önök vágyai szerint ezeket a forrásokat ellopjuk. Ez nem állja meg a helyét. Ha az OLAF vizsgálatait nézzük, Magyarország jól teljesít az Unióval összehangolt csalásellenes intézkedések körében is. Hogy lehetne bennünket azzal vádolni, hogy a csalás pártján állunk bármilyen tekintetben is, amikor azt látjuk, hogy az OLAF mint az Unió Csalás Elleni Hivatala vagy ügynöksége által tett csalásbejelentések a tagállamok felé, az Unió átlagában azt tudom elmondani, hogy az OLAF bejelentései alapján, uniós átlagos szinten 39 százalékban indulnak vádemelések. Magyarországon számottevően nagyobb mértékben, a magyar ügyészség, amelyik egyébként sok más tagállamtól eltérően Magyarországon független a kormánytól, 47 százalékban megindítja ezeket az eljárásokat. Hogy ez az arány miért ennyi, arra az esetek döntő többségében az a magyarázat, hogy mire az OLAF feltárja az egyes ügyeket, olyan lassan dolgoznak, hogy már rég az elévülési időn túl vagyunk, és a vádemelésnek helye nincs. Tehát itt van tulajdonképpen az, hogy mennyire elkötelezettek vagyunk a csalásellenes harcban.

Kritizálták a közbeszerzéseinket. Ha megnézzük, az egységes piaci eredménytábla, ami egy bizottsági dokumentum, évente publikálják elég sok közpolitikai terület mutatóit uniós szinten. Ennek a közbeszerzésre vonatkozó megállapításai azt mutatják, hogy a magyar közbeszerzési rendszer hatékonyabb, átláthatóbb, mint a szomszédos államaink közül többek között Ausztria, vagy a déli államok között Olaszország, Spanyolország, Portugália, és átlagos a magyarországi közbeszerzési hatékonyságnak a minősítése. A közbeszerzési jogszabályaink, több auditmegállapítás is alátámasztotta, teljes mértékben megfelelnek az uniós sztenderdeknek.

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Urak! A közbeszerzési rendszerben ennek ellenére a kormány további előrelépéseket, további hatékonyságnövekedést tűzött ki maga elé, és február elején elfogadott egy kormányhatározatot ‑ ezt a Magyar Közlönyben is olvashatják ‑, olyan ambiciózus célokkal, ami után minden egyes uniós tagállam, csak ha szabad így mondanom, de kulloghat utánunk. Ezeket végre fogjuk hajtani, és a Bizottsággal folytatott, a forrásokról, a fejlesztéspolitikáról folytatott tárgyalások során ez egy következetesen visszatérő téma, azokat a visszajelzéseket kapom, hogy igen, a magyarországi közbeszerzési rendszer jelenleg is jó állapotban van, és üdvözölnek minden kormányzati elkötelezettséget a jövőre nézve.

Kaptunk javaslatokat itt a vita során. Többek között elhangzott, hogy el kéne azt érnünk, hogy közvetlen lehívást tegyünk lehetővé az önkormányzatoknak. Ha részt vesznek ilyen politikai vitákban, én javaslom, hogy a tárgyalás alapját képező uniós alapvető szabályokkal szembesüljenek előbb. A magyar önkormányzatok nem tudnak közvetlenül hozzáférni ezekhez a forrásokhoz. A helyreállítási alap forrásainál ráadásul az uniós szabályrendszer szerint még a területiséget sem vehetnénk figyelembe, egyébként ennek ellenére mi erre törekszünk. Arról van szó, hogy ezek országos nagyberuházások.

Miért nem adjuk ezt a pénzt inkább a családoknak, miért infrastruktúra-fejlesztésre fordítjuk? Mind a kettőre fordítjuk, sőt, amikor a családpolitikai támogatásokról van szó, gyakorlatilag az a minden heti tapasztalatom, hogy fordítókulcsot kell használnunk az uniós szervekkel, legyen szó akár a helyreállítási alapról vagy a hétéves költségvetésről. Ami a magyar kormány számára családpolitika, családtámogatás, azt azért, hogy ők ebben mellénk tudjanak állni, hogy felhasználhassunk ehhez uniós eurókat is, gyakorlatilag át kell kódolnunk az összes családpolitikai intézkedésünket, és amikor bölcsődét és óvodát a családok érdekében fejlesztünk, akkor azért, hogy ezt az uniós szabályrendszer be tudja fogadni, azt mondjuk, hogy ez az anyák érdekében egy munkaerőpiaci intézkedés. Nagyon nehéz uniós forrásokat demográfiára és családügyekre elkölteni, mi megtesszük, amit tőlünk lehet, ami ebből az uniós kötöttségek miatt nem jön ki, azt természetesen a magyar kormány, mint eddig is, mindent meg fog adni a családoknak.

Hivatkoztak arra többen is, hogy leveleket küldtek Brüsszelbe, jelezve az elégedetlenségüket a hazai konzultáció kapcsán. Egy minapi élményem magas rangú bizottsági tisztviselőkkel, miután nekik is személyesen is elküldtem elég sok tájékoztatást arról, hogy kikkel, hogyan, milyen intenzitással konzultálunk ‑ a postakönyvünket csak azért nem küldtem meg számukra, mert Brüsszelben, hál’ istennek ilyen nincs, ezért csak Excel-táblákban osztottuk meg, hogy kinek, mikor, hány levelet küldtünk ‑, visszakérdeztek, hogy én mit javasolnék, milyen választ adjanak azokra az ellenzéki levelekre, amelyek az én állításaimmal merőben szembemennek, és az ellenkezőjét állítják. Én csak azt tudtam nekik erre jelezni, hogy úgy látom, hogy az ellenzéki politikusaink egy párhuzamos valóságban élnek, és ahelyett, hogy tőlünk kérnének tájékoztatást, vagy hozzánk fordulnának konzultációért, azonnal Brüsszelhez szaladgálnak, és tőlük kérnek tájékoztatást. Én azt gondolom, hogy nincsen szükségünk közvetítő szervekre, ha egymással akarunk beszélni Magyarországon.

A társadalmi konzultáció tekintetében, mint már említettem, több mint 500 szervezetet szólítottunk meg. Elhangzott a vitában, hogy kihagytuk ebből a nagyvárosokat, a megyei jogú városokat, kihagytuk a fővárost. Ez nem felel meg a valóságnak. Még tavaly decemberben mind a 23 megyei jogú várost megszólítottuk, egy kivételével megszólítottam, ami kihagyás egyébként nem volt tudatos, és pótoltam utána, megszólítottuk az összes önkormányzati érdekképviseletet, a hazai kamarákat, a bilaterális kamarákat, NGO-kat és civil szervezeteket. Azért használom ezt a két szervezetet, mert a magyar politikai közbeszédben ez már más fogalmakat jelent. Ugyanúgy a kormánnyal kritikus szervezeteknek is megküldtük a javaslatkéréseinket. Erre az igényesebbje válaszolt. Jelenleg a megszólított szervezetek közül nagyjából az egyötödük már részletes véleményt adott nekünk.

(18.20)

Mi ezekre konzekvensen reagálunk, és nagyjából két-három hetes csúszással, mert az intézményrendszerünk alapvetően most a tervezésre fókuszál, de igyekszünk mindent megválaszolni.

Április 30-án, elhangzott, hogy addig be fogjuk‑e nyújtani a dokumentumot, és mennyi konzultációt folytatunk. Április 30-áig be fogjuk nyújtani a dokumentumokat, nekem ma ezt a Bizottság is megerősítette, hogy ők is reálisnak tartják ezt a céldátumot. Egyébként velük nagyon jó a szakmai együttműködésünk, és nézve azt, hogy bár a brüsszeli transzparenciát mindig elénk szokták állítani példaként, a Bizottság nem oszt meg a tagállami tárgyalásairól információt a többi tagállammal, ott gyakorlatilag teljes hírzárlat van.

Ennek ellenére, mi, ahogy a partnereinkkel beszélgetünk, akár a szomszédos államokkal vagy V4-alapon vagy távolabbi országokkal, azt látjuk, hogy a magyar terv nagyjából az átlagos tempónak megfelelően készül, és nagyjából a terveinknek az elfogadottsága is megfelel az uniós átlagnak. Még mindig van múlt heti információnk szerint négy olyan tagállam, aki még semmit nem nyújtott be a Bizottságnak, ezzel szemben mi az első tervezetünket már tavaly novemberben benyújtottuk.

Tehát nem a saját munkánkat szeretném dicsérni, hanem azoknak a tapasztalt szakértőknek az elkötelezett munkáját, akik az előző ciklus előkészítéséhez hasonlóan most is mögöttünk állnak, és továbbra is hívom önöket partnerségre, bár lehet, hogy néhány kollégám szerint ezt naivan teszem. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)