Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik)

POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hónapokban már többször kértem önöket, hogy menjenek el és beszélgessenek a magyar emberekkel. Ma négy állampolgár üzenetét hoztam önöknek: egy érettségi előtt álló diákét, egy hétgyermekes családapáét, egy ápolónőét és egy rokkantnyugdíjas hölgyét. Az ő hangjuk van ma itt, a magyar Országgyűlésben.

Egy érettségi előtt álló diák azt üzeni önöknek: a diákok és a tanárok a teljes mentális kiégés szélén állnak. Lassan egy éve digitális tanrendben folyik az oktatás, olyan mértékű a bizonytalanság az egész oktatási rendszerben, nem beszélve a mostani érettségi mikéntjéről, hogy nem tudják, hol áll a fejük. Csak gondolkoznak, próbálnak tanulni, de a KRÉTA-rendszer, ahogy ismerjük az önök rendszereit, egyik pillanatról a másikra összeomlott, a tanulmányi eredmények romlanak, és ezzel az elkövetkezendő évek, amelyek meghatározzák majd az ő jövőjüket, a továbbtanulásuk a tét. Szégyelljék magukat! Így teszik tönkre azt a generációt, amely majd évek múlva ezt az országot építi.

Egy hétgyermekes családapa. Tisztességes szakmája van, burkoló, a gazdasági válság azonban begyűrűzött az építőiparba, és nem talál olyan munkát, amellyel tisztességgel fel tudja nevelni gyermekeit. A türelem meg a várakozás nem teremt ebédet a családi asztalra, abból nem lehet a gyermekeket taníttatni. Meghozta azt a döntést, amely szerintem egy édesapa, egy családapa legnehezebb döntése: külföldre megy, és ott próbál szerencsét, ott kapott munkát. Itthon hagyja a családját, de nem sokáig; azt mondta, ha kimegy, és beválik, akkor a családja is menni fog. Hét gyermek. Lehet, hogy ez a hét gyermek kinn fog majd családot alapítani. Szégyelljék magukat! Így üldözik el a szakembereket, így taszítanak ki családokat, és gátolják meg azt, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak.

Egy ápolónő. Egy éve a frontvonalban. Pár hónapja ott vannak a legveszélyeztetettebbek között. Nem várnak másra, csak megbecsülésre. Önöktől mit kapnak? Egy szerződést, amelyet alá kell írni, mert különben megszűnik a munkaviszonyuk. Ez az ápolónő aláírta. Hivatástudatból írta alá. Kevesen vannak az átcsoportosítások miatt, nagyon sok a túlmunka. Eddig legalább kifizették, ezt mondta nekem. Most itt vannak a bizonytalanságban, mert nem tudják, hogy e negyedév végén is megjön‑e majd a túlmunkáért járó pénze. Tapsért és köszönetért nem lehet a családot fenntartani, nem lehet rezsit fizetni. Szégyelljék magukat! Így becsülik meg önök az egészségügyi dolgozókat?

Egy rokkantnyugdíjas hölgy. 30 470 forint a havi jövedelme. 30 470 forintból kell neki megoldani az élelmezést, ki kell fizetnie a rezsit, a gyógyszereket, arról nem is beszélve, hogy a közgyógynak is már annyi. 30 470. Ebből egyszer jut bevásárlásra. Mi marad? Az elkeseredettség, a remény, a túlélésért való küzdelem minden áldott nap. Szégyelljék magukat! Így taszítják kegyetlen sorsba magyar emberek százezreit. Ez ma Magyarország, ez az önök kormányzása.

Mi 2022 után, együtt, közösen megteremtjük a jólétet és szabadságot minden magyarnak, mert az mindenkinek jár. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)