Dr. Fónagy János (Fidesz)

DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom, az első másfél órában jegyzeteltem, és próbáltam érdemi válaszokat találni az önök felvetéseire, nem vitatva a magyar Országgyűlés plenáris ülésének feladatát, amely alkalmas és a legfontosabb helye a politikai, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai viták lefolytatásának, de úgy érzem, hogy az általam előterjesztett, egyébként valóban színes és számos elemet tartalmazó törvényjavaslattól az elmúlt órák során jelentős mértékben eltértünk.

Ezért engedjék meg, hogy csak azokra a kérdésekre reflektáljak, amelyek részben az előterjesztéshez kapcsolódnak, részben elvi jelentőségűek vagy elvi jellegűek, illetve egy-két olyan dologra, ami megütötte a fülemet, és amit nem állok meg, hogy ne válaszoljak vagy ne említsem fel.

Elöljáróban azt a megjegyzést is engedjék meg nekem, hogy képviselőtársaimat annál lényegesen többre becsülöm, mint amit ma délelőtt itt mutattak.

(14.00)

(Dr. Varga László elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

Nem vitatom az indulataikat, nem vitatom az érzelmeiket, nem vitatom a politikai elkötelezettségükből fakadó megnyilatkozási kényszereket, de kérem, higgyék el, hogy esetenként ezek túlmennek azon a határon, amelyek komoly mérlegelést vagy komoly válaszadást igényelnek.

Csak egyetlenegy megjegyzés, itt valaki fölemlítette, hogy ki mennyi autópályát épített. Személyesen érint, azért mondom: 2002-ben az M3-as Füzesabony-Polgár szakasza, benne a polgári Tisza-híddal készen volt. A fű nem nőtt ki még a töltés oldalában, s én kérdeztem a miniszterelnököt közlekedési miniszterként, hogy akkor a választások előtt adjuk‑e át. Miniszterelnök azt mondta, hogy nem, majd ha kinő a fű, akkor szóljak, amikor készen van. Fű nem nőtt ki addig, majd a választások után három héttel Medgyessy Péter csillogó szemmel átadta azt a 63 kilométer autópályát, benne a polgári Tisza-híddal, amit bizony az első Orbán-kormány épített. Nem vitatom, önök is építettek autópályákat, ezért mondom, hogy meddő ez a vita, hogy ki mit csinált.

A másik, hogy mi mibe került. Kérem szépen, az M5-ös autópályát egyébként egy szocialista többségű vizsgálóbizottsággal vizsgáltuk még annak idején, aztán belevezették a homokba az egészet, tehát a vége nem lett már ilyen szép. De abban nem volt vita, hogy az akkori, egyébként koncesszióba adott építkezésnél a külföldi koncesszor egy 17,5 százalékos tőkearányos eredményt írt elő a szerződésben, ilyen a mesében nem volt a világon. 17,5 százalékos tőkearányos eredmény kábítószer-, fegyver- és leánykereskedelem esetén van, és nem infrastruktúra-fejlesztésnél. Tehát mondom, nem akarom itt a példákat sorolni, csak azért mondom, hogy más dolog.

Még az első körben volt, aki felemlítette, hogy az alapítvány valamilyen bűnös gyülekezet. Nem voltam rest, itt kikerestem, hogy az alapítványt, magát a szót is Széchenyi István jelölte meg, és az 1800-as évek közepétől az alapítvány egy általánosan bevett, majd a kiegyezés utáni jogalkotási hullámban az alapítványi forma a magyar társadalmi és gazdasági életben egy általánosan bevett formula volt. Tehát nem mi találtuk ki, nem bűnös célokra találtuk ki. Az alapítvány korábban is működött, most is működnek, és nagyon bízom benne, hogy a jövőben is működni fognak.

Talán én is beleesem ebbe a hibába, hogy az egész világból folyton csak a rosszat látom. A koncesszió sem egy bűnös dolog, ha arra használják, amire való, és ha a koncesszornak nemzeti érdekei vannak, ha a koncesszió belső tartalmába mind a tőkebevonás, mind a felelősségmegosztás, mind az egész megvalósulása benne van, akkor az egy előrevivő és egy jó dolog. Lehet jóra használni és lehet rosszra.

Már valamikor a délelőtti órákban itt az én szakmainak szánt előterjesztésem elment a mai helyzet értékelésére, hogy itt miért nem azzal foglalkozunk, hogy akkor ki adja be az oltást, miből és kinek, és miért ilyesmivel foglalkozunk, amit itt előterjesztettünk. Csak emlékeztetni szeretném baloldali képviselőtársaimat, hogy a közelmúltban önök is megszavaztak egy felhatalmazási törvényt, aminek az a lényege, hogy a járvánnyal a kormány foglalkozik és nem a parlament. Ez hosszabban van leírva, de ez a lényege, úgyhogy engedelmükkel mást is idehozunk.

Amiért pedig idehozzuk, amellett is, hogy a kormánynak van egy folyamatos munkavégzése, ami megengedem, néha talán még lassabb is a kelleténél, hiszen a világ tőlünk függetlenül alakul, és nem mindig azzal kell foglalkoznunk, amit előre tervezünk, hanem azzal, amit a világ folyása és a sors elénk hoz feladatként; de a kormány végzi a maga munkáját, és ennek során vannak olyan dolgok, amik megérnek, létrejöttek, esetenként egy tárcához vagy egy szervezethez tartoznak, és azokat döntés végett a parlament elé hozzuk. Ez a világnak és a jogalkotásnak az önök által is, gondolom, nem vitatott természetes rendje.

Hogy miért mondom én ezt el? Azért, mert az elmúlt hetekben, hónapokban volt egy önök által külföldön felélesztett vita, hogy a magyar Országgyűlés dolgozik, hogy a magyar parlamentarizmus létezik, hogy egyébként a magyar jogállamiság miként van. Köszönjük szépen, jól van, köszönjük szépen, működik. A kormány munkájának eredményeképpen egy működő parlament elé idehozunk eldöntendő kérdéseket, és nagyon reméljük, hogy ezeket a parlament megtárgyalja, és mindenki saját társadalmi meggyőződése szerint támogatja vagy ellenzi.

Ehhez kapcsolódóan szeretném mondani dr. Varga-Damm képviselő asszonynak, hogy ha van a javaslatainkkal kapcsolatban módosító javaslata, adja be, mindig kérjük a képviselőtársainkat, hogy módosító javaslataikkal javítsák a kormány előterjesztését. Ez esetben is erre szeretném őt biztatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Z. Kárpát Dániel képviselőtársam mondta, és ez már többször felmerült közöttünk, örömmel mondom, hogy ugyancsak éppen a napokban terjesztettük a parlament elé azt a korábbi években egyébként esetenként érthető módon felmerült vitát, hogy mi a nemzeti vagyonleltár, mi a vagyonleltár. Az állami vagyonleltár és a nemzeti vagyonleltár közötti különbségeket most már egyértelműen szabályoztuk, és bízom benne, hogy ezt önök is ismerik, és ezek részletei megvannak.

Molnár Gyula képviselőtársamnak, azt hiszem, hogy az előbbiekben válaszoltam. Nem rohanunk, végezzük a munkákat és csináljuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretnék abba az általános, egyébként ‑ hogy mondjam? ‑ érzelmektől sok esetben érthető módon túlfűtött polémiába belemenni. Kérem önöket, hogy az előterjesztést ismerjék meg, a bizottságokban vitassák meg, ha módosító javaslataik vannak, adják be, és ha egyetértenek vele ‑ ami egyébként meglepne ‑, akkor támogassák. Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)