Molnár Gyula (MSZP)

MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy picit megpróbálok általánosabb érvényű mondatokat mondani, kicsit haladva azon a nyomvonalon, amit előttem szóló képviselőtársam is megtett. De hadd tegyek fel ilyen költői kérdést, hogy mi ez a rohanás, urak, hova ez a sietség. Most nem mondom, hogy hölgyek, mert a teremben éppen képviselő hölgyet nem látok. Mi a baj? Mit tudnak önök, amit mi esetleg nem tudunk? Történik valami, vagy van valami, ami miatt most hirtelen ebben a helyzetben ilyen elképesztő tempóval kell egyfelől benyújtani ezeket a törvényeket, másfelől pedig szemmel láthatóan folytatni az egyébként számunkra meglehetősen homályos célúnak tűnő állami vagyon magánkézbe adásának elképesztő folyamatait? Vagy egyszerűen azt mondják önök ‑ és az eddigi hozzászólásokból, már a kormánypártiakból látom ‑, hogy ne keressünk semmit, nincs itt semmi látnivaló, ez a szokásos dolog, ezt szoktuk csinálni, tíz éve is ezt ígértük, ezt kezdtük el, most van egy kis izgalmi időszak, hogy mi lesz a járvány végén. Picit ezért felgyorsítottuk, de egyébként nincs itt semmi látnivaló.

Szóval, én ezt ‑ kicsit keményebben fogalmazva ‑ megint egy ilyen komoly gyöngyszemének tekintem a parlamenti jogalkotási folyamatnak, és nyilván a pikantériája ennek, ezt ma és a holnapi napon, gondolom, sokszor el fogják mondani a hozzászólók, az ellenzéki hozzászólók, hogy mindennek a szépsége valójában az, hogy mindezt sikerült a vészhelyzet kihirdetése előtt vagy a kijárási tilalom kihirdetése előtt pár perccel benyújtani. Tehát óhatatlanul az emberek számára azt a kérdést veti fel, hogy mi az önök számára a legfontosabb.

Beszéljünk itt egy picit arról ‑ mert azt gondolom, a következő hónapok meg talán az évek egyik legnagyobb kérdése az lesz ‑, hogy önök ebben az időszakban, ebben a pillanatban helyesen cselekedtek-e. Ha jól látom, az önök fejében, az önök mérlegelésében vannak a járványvédelemmel kapcsolatos kérdések, van a működő egészségügy és a működő gazdaság dilemmája. Hogyan, miképpen lehet ezt valamilyen formában optimálisan megoldani? Még egyszer mondom, majd a történelem meg nyilván a számok fogják eldönteni, hogy önök ebben a pillanatban helyes döntést hoztak, az osztrákok hoztak‑e helyes döntést, anno, mondjuk, márciusban Svédországban a svéd politika hozott helyes döntést, nem tudjuk megítélni. De azt azonnal szeretném hozzátenni, hogy az nagyon látványos ‑ és ezt majd sokszor fogjuk még elmondani ‑, hogy ebben a szakaszban nagyon látványosan nem vagy csak alig foglalkoznak ugyanennek a problémának a szociális metszetével, a nyugdíjasokkal, a munkanélkülivé válókkal, a kis- és középvállalkozókkal, tehát mindazokkal, akik jól láthatóan ennek az egyensúlyra törekvő politikának, amit önök ebben a hármasban próbálnak meg végrehajtani, egyértelműen és jól láthatóan vesztesei lehetnek.

Ehhez önök tegnap bevarázsoltak maguknak egy olyan konfliktust, ami szerintem a magyar újkori történelem egyik legnagyobb konfliktusává is válhat, és gyökeresen más irányt vehet Magyarország, ez pedig az esetleges EU-vétó belengetése, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy így balkézről a járványintézkedések ürügyén oda-odacsapnak az önkormányzatoknak, sőt ha egy picit fognak hallgatni Parragh elnök úrra, akkor elég komolyan oda is csapnak az önkormányzatoknak. Tehát azt a kérdést szeretném feltenni ‑ és mondom, egy picit talán globálisabbnak tűnik ‑, hogy nem lesz‑e ez egy kicsit sok, tehát nem kéne‑e adott esetben valahol lassítani. Ha ennyi minden feladat egyszerre van, én értem, hogy a képességekben nincsenek híján, a bátorságban nincsenek híján, de talán érdemes lenne ebből a szempontból egy picit lassítani és eldönteni, hogy mi a fontos. Én ma azt mondom ‑ ez az önök szlogenje, de most szívesen használom ‑, hogy nekem Magyarország az első, és a magyar emberek az elsők. Érdemes lenne most azzal foglalkozni, hogy mit is lehet tenni ebben a „járvány ‑ működő egészségügy ‑ működő gazdaság” metszetben, és talán békén kéne hagyni a világ többi elemét és többi részét.

Amit szeretnék, kicsit eggyel beljebb menve a törvényjavaslatban, én nagyon nagy tisztelettel és örömmel szoktam nézni azt, hogy önök milyen ügyesen képesek a saját érdekük szerint látni és láttatni a világot. Én emlékszem még, hogy micsoda eretnek és nemzetellenes dolog volt, ha bárkinek valamilyen offshore cége volt, aztán hirtelen, amikor lett egy kiváló ötlet, mondjuk, egy letelepedésikötvény-biznisz, akkor hirtelen az offshore-ok is milyen kiváló dolgok voltak. Hasonló dolog, hogy milyen sokat támadták, én polgármesterként emlékszem, hogyha valaki megpróbált koncesszióba adni valamit, ha megpróbált magántőkét bevonni abba a feladatba, amit jól láthatóan az önkormányzat azon a szinten nem tudott elvégezni. Én mindig azt mondtam ‑ sokat támadtak ezért engem ‑, hogy ha az ember egy problémát meg akar oldani, de a képességei, a lehetőségei végesek, és be tud vonni valakit, aki ebben segít, azt gondolom, az nyilván helyes dolog. Itt az a feladat, hogy az ember a saját tisztességének a határait megfelelő módon húzza meg, és ebből a szempontból van bennünk egy pici bizonytalanság.

Pontosan emlékszünk, hogy ’91-ben ez a törvény egy óriási áttörés volt. Akkor mire vonatkozott? Az országos közutakra, a műtárgyakra, a csatornákra, a közműrendszerekre, az önkormányzati törzsvagyont képező helyi közutakra és műtárgyakra, bányászat, kutatás, kitermelés, csővezetékes termékszállítás, hasadó sugárzó anyag, akkor már megjelent a szerencsejáték és a trolibuszforgalom (sic!), tehát ezekre vonatkozott, és akkor jött itt szépen lassan az önök kormányzása, és elkezdett ez a koncessziós logika és gondolkodás egyre inkább terebélyesedni aszerint, hogy mi volt az érdek.

Nem akarok itt most ilyen nagyon hosszú fejtegetésbe belekezdeni, bár úgy látom, a szemben lévő padsorokban ilyen ádáz és éles vita nem fog kialakulni a mai nap során ebben az ügyben, tehát megtehetem, hogy picit más irányból is megközelítem a problémát. Nagyon sokszor szoktak foglalkozni a játékelmélettel a koncesszió kapcsán, hogy mi is ott az érdek, hol ott az alku, mikor jár, ki jár jól, most nem ügyészségi oldalról vizsgálom a dolgot, hanem sokkal inkább a játékelmélet oldaláról.

(11.40)

És tényleg, ezek olyan pillanatok voltak, amikor ezek mindenki számára kedvező játszmák voltak. Itt az az igazi kérdés, hogy amikor alkuhelyzetbe kerülünk, képesek vagyunk‑e koalíciókat kötni, kompromisszumokat kötni. És az a kérdés vetődik fel, azért repültem rá ilyen bonyolultan, államtitkár úr, erre a problémára, merthogy nem pontosan látom ezekben, hogy miért jó ez az államnak néhány esetben, hogy hol van itt az az alkuhelyzetben, hogy az állam, amikor egy problémát egyébként nem tudna megoldani, és talál egy szereplőt, aki ezt helyette megoldja; nem igazán érzékelem. Úgy tűnik nekem, hogy ebben a játszmában, most ezt ilyen módon próbáljuk meg előállítani, akkor sokkal inkább csak az jár jól, aki ebből a szempontból kedvezményezettje ennek a tranzakciónak és ennek a vagyonátadásnak. Na de nem akarok ennél mélyebben belemenni ezekbe az elvi dolgokba.

Én szeretném megemelni a képzeletbeli kalapomat az önök kommunikációs stábja és csapata előtt, mert elképesztő képességük van ahhoz, hogy egyébként egy nagyon fontos ügy elé hogyan tudnak paravánokat felhúzni, és ezek a paravánok hogyan, miképpen fedik el esetlegesen a valóságos dolgokat. És elképesztő bányászati feladatot igényelne az ellenzéki képviselőktől, hogy leássunk a mélyéig, és megtaláljuk minden egyes törvényben azt, ami ténylegesen az igazi cél.

Hát, ebben az ügyben tényleg zseniális a találmány, az ön expozéja is hosszasan szólt erről, Bányai képviselőtársunk is erről beszélt. Tehát a nemzeti filharmónia kapcsán, ha valaki megnézi ezt az előterjesztést, 16 oldalon keresztül zongorák, hegedűk, minden benne van; minden benne van, hogy a filharmónia mivel is gazdálkodik. Csodálatos! És a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a másik a törvényben. Tehát önök felhúzták a paravánt, és akkor egyszer csak mögötte ott van Dubaj, ahogy már láttuk, ott van a vízi közmű, és ott van egy csomó minden, ott van a kastély, a szabadkígyósi kastély. Tehát még egyszer mondom, én tényleg nagy tisztelettel adózom, és tényleg minden szempontból értem is, aztán utána itt a parlamentben pedig ezt rezzenéstelen arccal el is lehet mondani, és fel lehet idézni.

Én megmondom őszintén, nem nagyon fogjuk tudni támogatni ezt a fajta tempót. Itt az állami vagyon újabb magánkézbe adását, egy felgyorsított magánkézbe adását látjuk. Nem nagyon tetszik az, hogy itt természetvédelmi területeken fekvő ingatlanok, úgy érzékeljük, hogy talán könnyebben tudnak kikerülni ebből a mezőből és magánkézbe kerülni, és hadd idézzek itt valakit, aki ugyan nem vádolható talán azzal, hogy a liberális bolsevik sorosista összeesküvés egyik fő élharcosa, ez Balogh József, az ominózus szabadkígyósi polgármester, aki arról híresült el, hogy a vak komondorral volt találkozója neki és a kedves feleségének. Van ez a szabadkígyósi kastély, ahol elég… (L. Simon László: Az nem ő volt!) Nem ő az? Tényleg? Akkor bocsánatot kérek! Akkor Balogh József fideszes… (Dr. Fónagy János: Igen.) De akkor ő is… De akkor nem az, elnézést kérek akkor ettől a Balogh Józseftől, bocsánatot kérek.

De mindenesetre Szabadkígyós fideszes polgármestere a HVG-ben most a következőt mondta. Levelet írt először is, ha jól tudom, a békési parlamenti képviselőknek, hogy segítsék megakadályozni, hogy elvegyék tőlük ezt az ingatlant. És azt mondja, hogy illett volna azt mondani legalább, hogy: te bolond, ezt akarjuk.

Balogh József, Szabadkígyós polgármestere állítása szerint nem aludt egész éjszaka, mert a 22 évből, melyet polgármesterként töltött a faluban, 20 azzal telt, hogy megoldást találjon a Wenckheim-kastély kezelésére, felújítására és hasznosítására. Ezzel az erővel Koszovóhoz is csatolhattak volna bennünket ‑ utalt a békési polgármester arra, hogy turisztikai szempontból a település mindig Békéscsabával és Gyulával közösen tervezett, hiszen ezektől 5-10 kilométerre van Szabadkígyós, míg Mezőhegyesig 52 kilométert kell autózni. És akkor itt jön a slusszpoén, azt beszélték az emberek, amikor a támogatások jöttek a felújításra, hogy majd úgyis elviszi egy politikus. Most mit mondjak? ‑ fogalmazott a polgármester. Hát, elvitte egy politikus, úgyhogy ez próféciának számított.

Sajnálom, még egyszer mondom, hogy az ilyen, egyébként látszólag fontos meg látszólag közcélokat szolgáló ügyek közé bekeverednek ilyenek is. És mivel nyilvánvalóan most itt a hálás utókornak is beszélünk ebben a teremben, azért szeretném elmondani, hogy a következő egy-két napban számtalan olyan törvényt fogunk megvitatni, amik nagyon izgalmasak lesznek majd abból a szempontból, még egyszer mondom, hogy próbálom a keretet meghúzni, ami az utólagos értékelése mindannak, ami itt a járvány és a vészhelyzet kapcsán történt.

De azért fussuk át, hogy az elmúlt években hányszor volt olyan, amikor önök valamilyen rendkívül nemes célt megfogalmaztak, majd a végén jól láthatóan kiderült, hogy valamilyen újabb klientúraépítés, valamilyen módon az állami vagyon magánkézbe csorgatásáról volt szó. Ilyen volt a trafikok bérbe adása, a földek haszonbérletbe adása, majd utána eladása, az irányított közbeszerzések rendszere, a Nemzeti Bank-hálózat kialakítása, a szerencsejáték-piac átrendezése, a hazai élelmiszerláncok diszkriminatív támogatása, a gázüzlet hasznának lefölözése, itt egy offshore cég is megjelenik a háttérben, a letelepedési államkötvényeken szerzett hasznok, a közvilágítási tenderek személyre szabása, és a taopénzek becsatornázása.

Ehhez most a következő időszakban, azt gondolom, hogy hozzájön az állami vagyon magánkézbe adásának ez a módja is. Köszönöm szépen. (Taps a DK és a függetlenek padsoraiból.)