Dr. Varga-Damm Andrea (független)

DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! „Tied vagyok, tied, hazám! / E szív, e lélek; / Kit szeretnék, ha Tégedet / Nem szeretnélek?”, ugye, mondja a Honfidalban Petőfi. Én nagyon örülök ennek a javaslatnak, mert ha bármely gyermeket csak Petőfi Sándor versein nevelnénk fel, akkor csak csodálatos embereket tudunk nevelni. Tényleg elképesztő, hogy egy ilyen fiatalon elhunyt néhai honfitársunk micsoda gazdag nyelvezetet, irodalmat, lelket, gondolatiságot, erőt, bizalmat, biztonságot, jövőképet mutatott be a verseiben.

Ha már ezt a jó kezdeményezést itt az Országgyűlésben előadták képviselőtársaim, akkor hadd beszéljek arról, hogy mit várok én ettől a kettős emlékévtől, illetőleg attól az emléktanévtől. Akkor én azt várom, hogy ne csak itt és most beszéljünk minderről és a képviselők a legszebb szavakkal méltassák e csodálatos embert, hanem majd ebben a két emlékévben vagy kettős emlékévben minden egyes gyermek találkozzon ezzel az értékkel, amit ez az ember közvetített mind a saját akkori honfitársai, mind azóta a történelemben ebben a kétszáz évben számunkra. Akkor legyen az, hogy ez után az emlékév után nagyon sok gyermek örömmel és büszkeséggel mondjon Petőfi-verseket, mert hiszen egy ilyen emlékév és különösen egy kettős emlékév egy ilyen csodálatos emberre emlékezve, a minimum, ami eredményt elvárunk, az az, hogy gyerekek sokasága részesüljön annak örömében, hogy Petőfi Sándor versét mondja vagy tudja, és hogy az a szellemiség és az az ajándék, amit minden egyes verse ad az ember számára, váljon eggyé a jövő nemzedék személyiségével, gondolkodásával.

De néha azért, képviselőtársaim, eszembe jut ám nekem az is, hogy ha most itt köztünk élne Petőfi Sándor, akkor vajon ezeket a verseket kikhez írná. (L. Simon László: Jaj, istenem! ‑ Közbeszólás a Fidesz soraiból: Demagóg!) Kikhez szólnának például azok a versei, amikor az Országgyűléshez ír, vagy azok a versei, amikor a nagy hatalmasságokról ír? Vagy amikor a nemesek fennhéjázásáról ír, vagy amikor a lelket és érzelmeket vesztett emberekről ír, akkor vajon melyik verse szólna mihozzánk? Vagy például tetszene‑e neki az a fennhéjázó közélet, az a durva hangú, nagyon sokszor udvariatlan hangú közélet a legmagasabb méltóságok között is, amit ma a ma emberének közöttünk meg kell élnie?

Beszélünk itt együtt egy olyan emberről, aki a verseivel elképesztő szellemi étket, életeket átható étket ad mindannyiunknak, és közben az a nagy kérdés, hogy mi méltók vagyunk‑e egyáltalán arra, annak az értéknek az őrzésére, amit ő itt hagyott nekünk. Tanulunk‑e azoknak a verseknek a mondanivalójából, amit ő számunkra adott? Mert az nem elég, hogy elmondjuk meg idézzük, élünk‑e úgy, hogy amikor ő megvetően ír egy jelenségről, akkor azt értsük, hogy az nemcsak akkor, az 1800-as években adott indokot azoknak a verseknek a megírására.

Ha ma közöttünk lenne, nagy eséllyel nagyon sokunk kapott volna már az ő versei által feddést a viselkedésünkre. Szándékosan többes szám első személyben beszélek, mert nem egy-egy politikusról vagy egy-egy közéleti személyiségről beszélek, hanem beszélek egy politikai közösségről, amit az országunk vezető elitje jelent. Vagy ha Petőfi Sándor itt lenne most köztünk, hogy tetszene neki ez a celebvilág, ahova lemennek olyan nagy formátumú művelt, kiváló emberek is, akiknek nagyon nem való az a celebvilág? Silányult az emberek gondolkodásmódja, mert nem adunk nekik szellemi táplálékot.

Ezért én azt kérem nagy tisztelettel ‑ különösen a kormányzó pártok képviselőitől és a kormánytól ‑, használják ki ezt a két évet arra, hogy e csodálatos ember művei által sugallt és adott szellemi érték minél több gyermekhez, fiatalhoz eljusson, és legalább ennek eszközével egy picit javítsunk azon a színvonalon, azon a kulturális színvonalon, amit ma nem nagyon lehet színvonalnak tekinteni. Ne csak beszéljünk, ne csak emblémaként tűzzük a mellünkre, hogy lesz két év Petőfi-emlékév, hanem utána, amikor megvonjuk a mérlegét, hogy ezzel milyen pozitív dolgokat hoztunk létre, akkor fel tudjuk mutatni, hogy picit visszafordítottuk a világ és a kultúra silányságát ennek az embernek az életművével, és oda tudjuk rakni a következő nemzedék elé, hogy ez az a szellemi táplálék, amit ha magadhoz veszel, mindig fogod tudni, mit tegyél egy adott helyzetben, mindig fogod tudni, hogy akár erkölcsi, akár lelki értelemben mi a helyes, és ami a legfontosabb, igazán büszke leszel általa arra, hogy magyarnak születtél. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)