Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgatom itt a vitát. Elsősorban is a magyar társadalom, a magyar családok egyfajta 22-es csapdájában vergődnek. Megvásárolnak vagy megpróbálnak megvásárolni egy lakást egyrészt azért, amiért a kollégám, Varju Laci mondja, az az egyetlen vagyontárgyuk, másrészt azért, mert tudják nagyon jól, hogy abban lehet a pénzt úgy tartani, hogy nem értéktelenedik el. Másrészt azért, mert nincsenek egyszerűen bérlakások. Önök pedig arra hivatkoznak, hogy a magyar néplélek olyan, hogy inkább vásárol lakást, még erőn felül is, ahelyett, hogy bérelne. És ezért nem építenek ‑ de ez nem igaz.

Tudniillik közben megváltoztak a viszonyok. Amíg régen egy faluból is nehezen mozdult ki különben egy család, addig most, ha tehetné ‑ hiszen a társadalmi mobilitás, pontosan a munkák, a munkalehetőségek megváltozásával lényegesen nagyobb, mint eddig volt; hiszen látjuk azt nagyon jól, hogy ez odáig fejlődik, hogy aki teheti, egyszerűen elmenekül Magyarországról, akinek lehetősége van, az inkább azt választja, hogy felépít egy új életet valahol, Európa boldogabbik felén. De önök nem adják meg ezt a lehetőséget, hogy ezeket az embereket, ezeket a fiatal, életerős, munkaképes embereket és családokat kiszolgálják azzal a lehetőséggel, hogy bérlakásprogramot adunk nekik. Nem akarom a svéd, a holland példákat idehozni, ahol különben az állami bérlakásprogramok olyan lehetőséget adnak az embereknek és a családot teremtőknek, hogy ha megváltozik a munkahelye, a munkaviszonya és a munkakörülményei, bármikor átmehet egy másik városba.

Nálunk az a baj, hogy azzal, hogy nincs meg ez a lehetőség, röghöz is kötik ezeket a magyar családokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. Majd folytatom. (Taps a DK padsoraiban.)