Dr. Szakács László (MSZP)

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hosszú vita volt erről a parlamentben, és akkor is elmondtam, hogy persze, látja az ember a szabályokat, és talán tavasszal megbocsátható volt az ‑ nagy volt a kapkodás ‑, hogy azért voltak olyan szabályok, amelyeket nem lehetett betartani, nem megfelelő pontossággal voltak megfogalmazva, és valahogyan ennek persze ki kellett forrnia magát úgymond az életben. És aztán láttuk utána az akciókat, egyiket a másik után a kormánynál, ami nagyobbrészt kommunikációs volt, és kisebbrészt voltak ebben tettek. Láttuk, hogyan távolodik el a gazdaságvédelmi akciótervtől az egész kormány, kezdve a miniszterelnöktől, és hogyan vett ez valamilyen más irányt, amikor a gazdasági védekezésből aztán végül is csak Budapest-Belgrád-vasútvonal lett. Ezt csak azért mondom el, mert ezek a mi tapasztalataink.

(12.30)

Minden egyes ilyen esetben nekünk eggyel több tapasztalatunk lesz, mint amennyi illúziónk marad abban a tekintetben, hogy önök amikor beleállnak valamibe, és úgy gondolják, hogy azt megfelelően végig akarják csinálni, akkor azért mindig akad egy kerülő út, amiből vagy Mátrai Erőmű lesz, vagy Budapest-Belgrád vasútvonal lesz, vagy bezárják az országot, de azért futballmérkőzéseket lehet tartani közönség előtt, és még folytathatnám a sort.

Ezt azért mondom el, mert ezeknél a szabályoknál nagyon nagy fontossága van annak, hogy ezt betartsák az emberek. Tavasszal az emberek, a magyar emberek iszonyatosan fegyelmezettek voltak, akkor is, ha ez a megélhetésüket, a munkájukat veszélyeztette, óvták a saját, a családjuk és a munkatársaik, ismerőseik egészségét, és ezért én azt gondolom, hogy Magyarország ténylegesen jól teljesített tavasszal; azért, mert a magyar emberek nagyon fegyelmezettek voltak.

Ezért vártunk volna egy olyan, nagyon észszerűen összerakott, a tapasztalatokra építő javaslatot, amely ide bejöhetett volna, amely megfelelő módon szabályozza az életünket, megfelelő módon ösztönzi az embereket arra, hogy ezeket a szabályokat tartsák be, most pedig azt látjuk, hogy ebben a javaslatban az ösztönzés valójában a büntetés elkerülése. Másfajta dolgok is vannak, tisztelt képviselőtársaim, az ösztönzésre, mint a korbács meg a pénzbüntetés, természetesen ezekre is kellett volna valamilyen szinten hangsúlyt helyezni.

Nem tanultunk abból sem a tavaszi úgymond országos leállás után, hogy bizony jó azt tudnunk, hogy mennyi beteg van közöttünk. Pontosan tudjuk, pontosan tudnunk kell, hogy mennyi beteg van közöttünk. Azt tudjuk, hogy kik a legveszélyeztetettebbek: orvosok, ápolók, a kiskereskedelemben dolgozók, a közszolgáltatásokban dolgozók. Azt gondolom, ők úgy a saját komfortjuknak, mint a családjuk komfortjának, a munkahelyük, munkatársaik komfortjának az érdekében, a biztonság érdekében megérnének annyit, ha már úgyis annyi emberrel találkoznak, elkerülhetetlenül nagyon sok emberrel találkoznak, hogy akkor őket az állam tesztelje le, állami forrásból biztosítsanak arra forrásokat, hogy ők, mondjuk, havonta kettő tesztet kapjanak; ha nem jut elegendő a drágábbikból, akkor az olcsóbbikból, de jusson nekik. Azt gondolom, ha az orvosainkra, az ápolóinkra vagy éppen a közszolgáltatásban részt vevőkre sem fordítunk megfelelő figyelmet, akkor nem látom be, hogyan látnák azt, hogy van egy tenni akaró kormány, és akkor ezért tenni akar valamit cserébe maga az állampolgár is.

Ennek a törvénynek a szelleméből az következik, hogy a kormány mindenáron védekezni akar, és aki ezzel nem ért egyet vagy éppen másképpen gondolja, vagy éppen megszegi a szabályt, és lesz majd, aki megérdemli, és lesz majd olyan, aki nem érdemli meg, hogy ezért büntetést kapjon, azt önök meg fogják büntetni. Én az ösztönzés felé vinném el ebben a gondolkodást.

Ugyancsak szó esett arról, hogy adminisztratív terheket az ellenzék nem akar levenni a hatóságok válláról. Dehogynem! Persze, mi is le szeretnénk venni adminisztratív terheket a hatóság válláról, de még jobban szeretnénk levenni az állampolgárok válláról, akik nem biztos, hogy épp annyira jártasak ezekben az adminisztratív esetekben, illetve eljárásokban, mint amennyire, mondjuk, ezt a hatóság tenné. Nem tudjuk, ki fog nekik segíteni, és nem tudjuk, hogy ebből mennyi kalamajka fog majd származni.

Nem utolsósorban, de utoljára megemlítve: igen, szerencsejáték-koncesszió. Persze, gondolom, most majd meghallgatjuk, hogy meg kell őrizni a munkahelyeket. Pont a szerencsejáték-iparban biztosan most meg kell őrizni a munkahelyeket, és valószínűleg ez lesz majd annak az indoka, hogy hogyan kerül bele az életet, az egészséget védeni hivatott szabályok közé egy szerencsejáték-koncessziónak az ügye.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem bírták ki? Nem bírták ki, hogy ez jöjjön be egy külön törvényben, hogy ne kelljen beleszuszakolni ebbe, hogy milyen karanténszabályokat kell betartani, a következő oldalon pedig a szerencsejáték-koncesszió? Miért nem bírják ki, hogy ez bejön egy másik törvényben? Miért kell erre ráhúzni azt, hogy mert majd, gondolom, meg kell védeni a gazdaságot, és ez csak a szerencsejáték-koncesszió mai rendezésén keresztül mehet? Miért nem jutott ez eszükbe akkor, amikor kitömték pénzzel Mészáros Lőrincet, adtak neki 17,7 milliárd forintot akkor, amikor ő felvett 11 milliárd forintot a saját cégéből osztalékként, és elbocsátott és pokollá tette az életét 850 munkatársának? Akkor ez nem jutott önöknek eszébe, most a szerencsejátékon keresztül ez meg eszükbe jut.

Azt kérem, hogy talán még mindig lehet ezzel valamit tenni ‑ hozzák ezt be egy külön törvényben, egyszer bírják ki! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és a DK padsoraiban.)