Dr. Bősz Anett (DK)

BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mivel most a zárszámadás vitájának általános szakaszában tartunk, és úgy látom, hogy bőségesen hangzottak el a kormány, illetve a kormánypárti képviselőtársak részéről irányelvek, illetve sikereket felemlegető felszólalások, elsősorban ezekre szeretnék reagálni.

S természetesen várom a részletes vitát is, amelyben lehetőségünk adódik arra, hogy az egyes fejezetek és szakpolitikai területek költségvetésének utólagos értékelésébe belemerüljünk.

Azzal szeretném kezdeni, hogy miniszter úr kiemelt néhány települést, amelyek jelentős fejlődésnek indultak. Ezt alapvetően helyesnek tartom, hiszen a városaink és a falvaink fejlődése elengedhetetlen hazánk fejlődése szempontjából. Az említett települések között volt Kaposvár. Azt nem vitatom, hogy a város gazdasági és infrastrukturális fejlődése példaértékű volt, és valóban nagyot léptek előre, azonban a mindenkori gazdaságstratégiai tervezőknek, illetve a társadalomszervezőknek ennél nagyobb feladata van adott esetben egy város esetén.

A somogyi megyeszékhelyen előbb volt kész a NER, mint az országban, de a város polgáraival demokrataként beszélgetve hamar kiderül, hogy a fortélyos félelem igazgat most már tíz éve, a városvezetésnek pedig kizárólag azok a polgárok fontosak, akik a politikai és társadalmi értelemben velük együtt mozgó csoport tagjai. Nincs ez másként a központi költségvetésből részesedő társadalmi és gazdasági előnyöket élvező polgártársainkkal sem.

Én azt gondolom, tisztelt államtitkár úr és kormánypárti képviselőtársak, hogy a kevesek kormányává vált az Orbán-kormány, és ez a 2019-es költségvetésben is megmutatkozott. Tettekben önök azoknak a kormányává váltak, akiknek a szavazatát birtokolják, ha egyáltalán. Szavakban persze minimum a Kárpát-medence összes magyarjának a kormánya szeretnének lenni, ugyanakkor ha a központi költségvetésre tekintünk, ez már egészen máshogy néz ki.

Néhány ilyen példát szeretnék említeni a felszólalásomban. Az elsők között ott van a családi otthonteremtési kedvezmény, amelyet a társadalom egyharmada nem tud igénybe venni, holott ők lennének azok, akik elsősorban nagyon szomjaznák az otthonteremtési támogatást a központi költségvetésből. Ők a kevésbé szerencsés társadalmi csoportok tagjai.

De itt van példaként, hogy a munkaalapú társadalomra büszke a kormány, azonban a dolgozói szegénység páratlan mértékben sújtja hazánkat, s nem pusztán azokat, akik a közmunkaprogram résztvevői. A válságra nem megszorításokkal kell reagálni, ezt miniszter úr is és államtitkár úr is elmondta, és ez rendben is van, én magam ezzel liberálisként nagyon egyet tudok érteni. Azt kell mondjam, hogy bár olyan makroadataink és gazdasági-társadalmi feltételrendszerünk lenne, amely lehetővé teszi a nem keynesiánus gazdasági kiigazítócsomagok megvalósulását idehaza, de ez sajnos jelen pillanatban nincsen így. Megjegyzem, hogy a nemzetközi gazdasági környezet egészen a koronavírus-járvány kitöréséig kedvező volt, a növekedési programoknak ilyen értelemben érdemi gazdasági korlátja a világpiacon, illetve a nemzetközi piacon nem volt, így én magam is döntően az elmúlt években a költségvetés tervezésekor, illetve a zárszámadás vitáiban elsősorban azt kritizáltam, hogy ebből a gazdasági növekedésből döntően azok a honfitársaink nem részesülnek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.

Domokos László elnök úr kiemelte, hogy a 2019-es költségvetés stabil alapot teremtett a válságkezelésre.

(13.50)

Én aggodalommal figyeltem azt a folyamatot, amelyben az infláció és a munkanélküliség együttes növekedését a hazai statisztikai nyilvántartás elkezdte elfedni, és a kormányzati kommunikáció nem létező vagy legalábbis marginális jelenségnek bélyegezte, holott, ahogyan az elnök úr is fogalmazott, az objektív helyzetértékelés rendkívül fontos, amikor egy válsághelyzet közepén tartunk.

Szembe kell néznünk azzal, hogy a második negyedéves GDP-visszaesésünk 14,5 százalék volt, ez azt jelenti, hogy durván minden hetedik forintot elveszítettünk idén nyárra, amit a nemzetgazdaság korábban meg tudott termelni. Én azt gondolom, tisztelt államtitkár úr, hogy ha tényleg stabil alapunk lett volna, ami elbír egy válságkezelést, akkor ekkorát nem tudtunk volna zuhanni az elmúlt negyedévben.

Szűcs Lajos képviselőtársam beszélt arról, hogy az önkormányzatok is több pénzből gazdálkodhattak, ugyanakkor már 2019-ben, a most tárgyalt költségvetési évben elindultak azok a folyamatok, amelyeken keresztül a tavaly ellenzéki vezetést választó települések financiális kivéreztetése megkezdődött. Ilyen értelemben is él tehát a rendszer általános működési elve, hogy az önökkel egyetértő, az önökkel együtt lépő szereplők településeinek fejlesztése bővelkedik forrásokban, míg a demokrata polgármesterek győzelmeinek költségvetési értelemben vett megtorlása már a 2019-es költségvetési év alatt elkezdődött, ez volt az utolsó negyedévünk.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Bár most már nagyon kevesen ülnek itt, de örülök önöknek is. Önök arról beszéltek, hogy a valaha legtöbb foglalkoztatott dolgozik a magyar nemzetgazdaságban. A foglalkoztatottság rekordjait tekintve ugyanakkor nem felejthetjük el a közmunkaprogramot, amelyben a résztvevők száma tavaly nyáron százezer főre rúgott. Szociokulturális értelemben ez rövid távon olyan, minthogyha valamifajta javulást eredményezne.

De szerettem volna itt Maruzsa Zoltán államtitkár úrra nézni, aki nem olyan rég még itt volt a teremben, hogy az igazán reménytelen helyzetben lévő régiókban élő családok sok esetben alig várják, hogy a 16 évre leszállított tankötelezettségi korhatárt elérve a gyerekük bemehessen a közmunkaprogramba, és egy olyan páratlanul alacsony jövedelmet tud így a családnak hozni, amivel a szegénység ördögi körét fogja újratermelni. Tehát ilyen értelemben én azzal érvelnék, államtitkár úr, hogy a munkapiacon az ilyen statisztikát javító, mondom még egyszer, rövid távon akár szociokulturális értelemben is javulást hozó közmunkaprogram hosszú távon drámai következményekkel jár, tehát az iskolapadból 16-17 éveseink ülnek át, mennek át a közmunkaprogramba. 2019 júniusában 100 ezer közmunkás dolgozott hazánkban, olyan bérért, amely egy egyfős háztartásban is csak a létminimum felére elegendő.

Nem kell ahhoz gazdaságpolitikával vagy szociálpolitikával foglalkozni egyébként, hogy a hazai pórul járt társadalmi csoportok nyomorúságával találkozzunk. Az oktatáspolitikusoknak rendre elmondják az északkelet-magyarországi régióból érkező iskolaigazgatók, hogy az a ritmus, amellyel korábban szervezni tudták az iskolás napokat, az mára elveszett, ezekkel a gyerekekkel az első óra előtt reggelizni kell, mert az utolsó étkezés bizony előző nap délután történt, még az iskolában, azóta ezek a gyerekek, legalábbis minőségi értelemben éheztek.

Én tudom azt egyébként, hogy Hegedűs Zsuzsa tagadja ezt a jelenséget, de tanulmányok egész sora szól most már erről, hogy olyan leszakadó régióink vannak, amelyeket igenis jobban kellene tudni segíteni a központi költségvetésből. Elsősorban róluk beszélek, amikor azt mondom, hogy a pórul járt társadalmi csoportoknak nem vagy csak igen korlátosan jutott ebből a gazdasági növekedésből, amire hazánk még 2019-ben képes volt.

A munkaalapú társadalom és azok a szavak, hogy önök azokért szeretnének tenni, akik a gyerekeikért, nem pedig a gyerekeikből szeretnének megélni, tisztelt képviselőtársaim, álságos és olvasatomban ráadásul bújtatott rasszista kijelentés. Ezt nem önök tették, államtitkár urak, akik most itt ülnek a teremben, de azt gondolom, hogy kell erről beszélni, mert az önök politikai közösségéből érkeznek ezek a kijelentések, amelyek az egyébként is meglévő társadalmi feszültségeket tovább növelik.

A miniszter úr által említett CSOK-ot a már ingatlannal rendelkező középosztály és felső középosztály tudja leginkább hasznosítani, erről ellenzéki képviselőtársaim beszéltek már nemrégiben. Kérem önöket, hogy javítsanak ki, ha tévedek, de ezen a héten Zsigó Róbert képviselőtársunk azt mondta, hogy 70 ezernél is több vállalt gyermek után vették igénybe a CSOK-ot. Az otthonteremtési kedvezményt vállalt gyermek után igénybe venni azt jelenti, hogy azt feltételezem, hogy a jövőben a hitelképességem meg fogja engedni azt, hogy ezt a javarészt egyébként hitelből finanszírozott lakásvásárlást a jövőben is fogom tudni vállalni.

Az itt felsorolt számok alapján 20 és 30 ezer közé tehető azoknak a családoknak a száma, akik olyan helyzetben vannak, hogy még meg nem született gyermekek után vették igénybe ezt az otthonteremtési kedvezményt, és mint már említettem, ez sok esetben jelentős hitelfelvétellel is jár. Akkor, amikor erről a törvényjavaslatról beszéltünk itt a Házban, én említettem azt, hogy a családokat támogató csomag, amelyet elfogadott a kétharmad, tartalmazza azt a kockázatot, hogy adott esetben, hogyha ezek a gyermekek, ezek a most vágyott gyermekek mégsem születnek meg, akkor mi történik ezekkel a családokkal, akkor vajon hány millió forintos támogatástól esnek el ezek a családok, illetve nem kényszerülnek‑e a vágyott vagy megvásárolni vágyott ingatlant értékesíteni a piacon és aztán majd ebből hitelt törleszteni, és esetleg visszazuhanni egy korábbinál akár rosszabb lakhatási helyzetbe.

Az sem egy magyar valóságtól elrugaszkodott gondolat, hogy a meg nem született gyermekek országa vagyunk. Tehát én amellett is érvelek, és ebben az államtitkár úrnak igaza van, rendkívül szellemes az a gondolat, hogy utólagosan nem áll módunkban változtatni a ’80-as években megszületett kislányok létszámán, akik ma a szülőképes korú nőknek a többségét adják. Ebben én egyetértek önnel.

Azonban arról mindenféleképpen beszélnünk kell, hogy hazánkban jelen pillanatban arról is tanulmányok sora értekezik, hogy a gyermekvállalás egy olyan szegénységi kockázatot növelő tényező, amely nagyon sok családot érint rendkívül rosszul. Én amellett érvelek tehát, hogy az önök által most már évről évre tervezett központi költségvetés egy igen szűk társadalmi csoportnak jelent olyan előnyöket, amelyek kétségkívül nagy előrelépéseket hordoznak magukban, de erről már Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is beszélt korábban.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Számos család küzd a bölcsődei és az óvodai férőhelyhiányból adódó problémákkal. Az általunk tárgyalt költségvetési évben az Eurostat adatai alapján 88 ezer ember azért nem dolgozott vagy dolgozott jóval kevesebb időt, munkaórát annál, mint amennyit szeretett volna, mert nem jutott bölcsődei férőhely a gyermekének. Javaslatot nyújtottam be akkor azzal kapcsolatosan, hogy a nem állami fenntartású, vagyis az alapítványi és magánbölcsődék normatív finanszírozásának javításával jelentősen csökkenhetne ez a probléma. Látható is volt egyébként ezeknek az intézményeknek a statisztikai változásából az elmúlt években, hogy alapvetően a magánintézményeknek nagyon sok férőhelyet köszönhettünk, túl azon egyébként, hogy állami bölcsődei férőhelyek is teremtődtek, és ezeket nem tagadom, azonban a számuk messze elégtelen.

Ilyen értelemben a fiatal családok segítése nem oldódik meg a megfelelő mértékben. Tehát a fiatal édesanyáknak a bérmunkapiacra való dinamikus visszailleszkedése semmiképpen nem jellemzi a hazai nemzetgazdaságot, aminek rövid és hosszú távon is olyan társadalmi-gazdasági hatásai vannak, amelyek egyszerűen a leszakadók közé fognak bennünket sorolni. Nem tudunk olyan egyéb társadalmi lépcsőfokokat megmászni, amiket egyébként a régió, tehát a körülöttünk lévő országok társadalmai megmásznak például, és most itt beszélek a nemek közti egyenlőségről, illetve az egyenlő bánásmód elvének a gyakorlatban való érvényesüléséről.

(14.00)

Többeknél megjelent a vezérszónoki felszólalások alatt, hogy az ellenzék nem vesz részt a munkában, és így a 2019-es költségvetés tervezésekor is csak akadályozni kívánta a kormány munkáját. Szeretném elmondani önöknek, hogy ez nem így van, és kiegészíteném még mintegy zárszóként ezt a felszólalást azzal a gondolattal, hogy a demokrácia éppen abban különbözik a diktatúrától, hogy a közjó is vitákban dől el, tisztelt képviselőtársaim.

A bizottsági munka szakmai tartalmának kiüresítése pedig elsősorban a kétharmad képviselői munkájának volt köszönhető. Az ellenzék rendre hozott olyan konstruktív javaslatokat már a 2019-es költségvetés tervezésekor is, de az azt megelőző években is, amelyeket be lehetett volna fogadni, illetve vitára bocsátani, tehát adott esetben, mondjuk, módosító javaslatokat tárgysorozatba venni. Én nézek itt most Boldog István képviselőtársamra elsősorban, hiszen most csak ő van jelen a Költségvetési bizottságból rajtam kívül.

Szóval, nagyon sok olyan dologban nem értünk egyet, ami elhangzott már a kormánypárti képviselőtársak részéről. Én azt gondolom, hogy költségvetésünk tervezése és végrehajtása akkor válik közös felelősséggé, ha önök hagyják, hogy közösek legyenek a javaslatok és a tervezési folyamat. Kérem, hogy ezt fontolják meg. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)