Sebián-Petrovszki László (DK)

SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy olyan törvény van itt előttünk, amelyiknek a lényege, hogy hogyan próbálhatjuk megvédeni azokat az áldozatokat, akiket a hozzátartozó bántalmaz tulajdonképpen. Azon kivételes helyzet van, hogy ez egy olyan téma, amely abszolút időszerű, aktuális; aktuális, hogy a tisztelt Ház ezzel foglalkozzon és beszéljen erről.

Azért mondom, hogy azon kivételes helyzet, mert azért itt az elmúlt hónapokban tárgyaltunk ingatlan és támogatás adása a Fidesz-közeli alapítványoknak című törvényeket, hogyan adjunk át egyetemeket magánalapítványokba, és ezzel együtt a vagyont is hogyan tüntessük el. Tehát sok-sok-sok olyan dolog történt bizony ám, ami sem a járványhoz, sem egyéb fontos társadalmi kérdéshez nem kapcsolódott. Most végre itt van egy ilyen ügy, egy ilyen törvényjavaslat, amely ilyen, amely fontos, amiről beszélnünk kell, ami aktuális téma sajnos. Ahogy az előttem szólók is elmondták, majdnem minden hónapban van egy-egy nagy port kavaró családon belül erőszak esete, amely mindannyiunkat felkavar, és a társadalomban is felveti annak kérdését, fel is vetette, hogy mi ilyenkor a teendő, mit lehet tenni, járjon el az állam valahogy máshogy, hogy ne legyenek ezek a dolgok. Ezért, amikor tavaly decemberben a minisztérium azt jelentette be, hogy egy átfogó vizsgálatot kezdeményez ebben az ügyben, akkor, bevallom őszintén, a DK azon kevés kormányzati intézkedések közé sorolta ezt, amit támogattunk és amit jónak tartottunk. Nagyon ritkán van ilyen, de ez ilyen volt.

Rengeteg információ elhangzott itt a vitában, és nem is sorolnám el, hogy hány adat, milyen adatok mutatják azt, hogy bizony ám, ez egy aktuális, fontos téma. Ehhez képest itt vagyunk egy törvényecskével, egy háromoldalas kis javaslattal, amit semmiképpen nem neveznék az átfogó vizsgálat eredményének, vagy ha ez átfogó vizsgálat volt, akkor nagyon-nagyon szerényre sikerült ennek az eredménye. Ugyanis akár helyesnek tartjuk az ebben a konkrét javaslatban szereplő javaslatokat, akár nem, de abban talán megegyezhetünk, hogy ezt egy komplex csomagnak hívni semmiképpen nem lehet. Egy kettő-három pontban szereplő törvénymódosítás nem fogja megoldani ezt a társadalmi problémát, tehát a kérdésfelvetés, hogy mit és hogyan lehet tenni azzal a társadalmi jelenséggel, ami van és ami fokozódik és ami romlik, arra ez a törvényjavaslat egész biztosan nem ad választ.

Hol vannak, kérdem tisztelettel a kormány képviselőit, hol vannak azok a hatásvizsgálatok, javaslatcsomagok, komplex törvényjavaslatok, ami az egész problémának a komplex kezelését szolgálná? Hol van ez, és miért arról beszélünk, hogy egy másfél-két oldalas törvényről, indoklással együtt háromoldalas törvényről gondoljuk azt, hogy megoldja ezt a problémát? Nem fogja, tisztelt uraim, ezt. És még akkor is azt gondolom, ha egyébként lehet, hogy a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit szigorítani kell, át kellett nézni, és valóban a törvénynek vannak olyan pontjai, amelyek abszolút előremutatóak, pozitívak és támogatandóak, de önmagában hátradőlni és azt gondolni, hogy egy újabb Btk.-szigorítással megoldottuk ezt a társadalmi problémát is, nem lehet. Nagyon nagy tévedés, és mi sem bizonyítja majd ezt a jövőben, hogy ezután is lesznek bizony ám, ilyen esetek, és mindig majd meg fogjuk állapítani, hogy már megint nem jó valamilyen törvény, már megint máshogy kellene hozzányúlni a dolgokhoz.

A másik problémám ezzel kapcsolatban, hogy ráterhel a büntetés-végrehajtásra, illetve egyéb alrendszerekre olyan pluszfeladatot, amiről egy szó nincs, hogy ezt hogyan tudják majd ellátni, el tudják‑e látni, lesz‑e ebből bármiféle eredménye ennek a dolognak. Értem én azt, hogy a kormány elrendelheti és majd végrehajtja ezt a törvényt valamilyen módon, de attól függetlenül bármiféle számítás, hatásvizsgálat, megint ezt mondom, javaslat nélkül csak úgy dönteni ilyen törvényjavaslatról, egy ilyen komoly törvényjavaslatról komoly témában, ezt így nem lehet.

Hogy tovább soroljam a kritikáimat, a javaslat például korlátozza a bírák döntési jogkörét, szűkíti sok esetben, miközben a bírák azok, akik talán ezekben az ügyekben a legtöbb információval rendelkeznek. Nem én, nem önök meg nem e Ház falai között ülő többi képviselő van minden információ birtokában, hanem jó esetben azok a döntést hozó bírák. Pont arról kellene szólnia ennek a javaslatnak, hogy ha ők rossz döntéseket hoznak, vagy nem megfelelő információkkal rendelkeznek, akkor hogyan fog hozzájuk ez eljutni, hogyan lehet megalapozott döntéseket hozni.

A javaslat foglalkozik azzal, hogy a fiatalkorúakra is vonatkoznak bizonyos ilyen szigorítások, miközben a Btk.-nak egy egészen más paragrafusa egyébként úgy fogalmaz, hogy a fiatalkorúakra kiszabott büntetéseknek vagy alkalmazott intézkedéseknek mindig az lenne a célja, hogy a fiatalokat egy helyes irányba terelje. Nem gondolom azt, hogy ha a feltételes szabadságra helyezésnek kizárjuk a lehetőségét vagy erősen korlátozzuk, akkor az a bűnelkövető fiatalok helyes irányba való terelését szolgálja. Lehet, hogy kell szigorítás, ismét mondom, lehetséges, hogy szükség van ilyen típusú megoldásokra is, de az, hogy nem lett az végiggondolva, hogy 16 éves fiatalok hogyan és miképp fognak majd ebből a történetből kijönni ennek a törvénynek a hatására, az egészen biztos. Csak megint arra futott ki a tárca javaslata, hogy szigorítsunk, szigorítsunk, mert ezt szereti a társadalom bizonyára, és ezzel akkor ki is pipáltuk a feladatot. De nem, kedves kormánypárti képviselők, nem.

Nem látom a javaslatban, miközben államtitkár úr azért mondott erre félmondatot, de azért nem látom azt, hogy egyeztetve lett‑e, illetve pontosabban valódi egyeztetés volt‑e szakmai szervezetekkel, és azok támogatják‑e ezeket, vagy voltak olyan megjegyzéseik, javaslataik, kiegészítéseik. Én egyébként más törvény kapcsán is ezt már elmondtam, hogy hasznos lenne, ha tartalmaznák az előterjesztések ezeket, mert egyfelől megspórolnánk ezt a kérdést, másrészt viszont lehet, hogy azokban lenne olyan javaslat még, aminél arról beszélhetnénk, hogy megfontolandó egyik vagy másik része. Feltételezzük.

Összességében tehát a fő kritikám arra szolgál, hogy ez nem egy komplex megoldás, nem az ügyet akarja, nem társadalmi és intézményrendszerbeli változtatások sokaságát tartalmazza, ez kiragadott kettő-három olyan jogintézményt, amelyet most módosít, jellemzően szigorít, és azt gondolja, hogy akkor ezzel meg van oldva. Mondom ezt azért is szomorúan, mert egyébként, amikor az Igazságügyi bizottságban a miniszter asszonyt meghallgattuk júniusban, azt hiszem, vagy júliusban, és szóba került ez a téma, akkor még aznap a tárca volt olyan kedves átküldeni a családügyi munkacsoportnak a vonatkozó anyagát, ami egy 180 oldalas, színvonalas tényfeltáró anyag, azt kell hogy mondjam, számos olyan megállapítással vagy ha úgy tetszik, problémával, ami nem köszön vissza ebben a törvényjavaslatban. Lehet, hogy majd más törvényjavaslatokban fog, vagy hogyan fog ez hasznosulni? Mert ezek szerint valahol valakik elvégezték azt a munkát, hogy komplexen hogyan kellene ehhez a problémához hozzáállni, mégsem jelenik meg ebben a törvényben.

Végezetül pedig két, mondjuk azt, hogy nemzetközi lábat raknék e mellé a kritikám mellé. Az egyik ‑ nem fognak önök meglepődni ezen ‑ az az isztambuli egyezmény kérdése. Természetesen ezt minden egyes alkalommal szóvá fogom tenni, ahol erre mód van, és a téma megkívánja, hogy az isztambuli egyezmény sok-sok-sok minden mellett például konkrétan meghatározza, hogy az abban részes országoknak milyen jogi rendelkezést kell hozni alapvetően a nők, de egyébként a családon belüli erőszak témájában, és ennek a megvalósítását egyébként egy nemzetközi szakértői csoport engedélyezi. Mi történt az isztambuli egyezmény magyarországi történetével? Az történt, hogy néhány hónappal ezelőtt konkrétan egy politikai nyilatkozatot fogadott el ennek a Háznak a fideszes többsége az isztambuli egyezmény ellen, sőt elutasításáról mondvacsinált okokból.

De mondom egy másik nemzetközi vetületét. Van az Európa Tanácsnak egy nemek egyenlőségével foglalkozó bizottsága is, és ott is készítettek egy áttekintést, hogy a szervezet tagállamai a nők elleni erőszak felszámolása terén hol tartanak. Elmondom, mit mondanak Magyarországról ebben. Magyarország az Európa Tanács kilenc olyan tagállamának egyike, ahol a törvény még nem garantálja, hogy az ügyész egyébként a családon belüli erőszak minden formája esetén indíthasson büntetőeljárást. Magyarországon egyedüliként nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal. Nincs ilyen Magyarországon.

(19.50)

Végül a Bizottság úgy találta, hogy Magyarország egyike annak a két uniós tagállamnak ‑ tehát itt is a végén vagyunk a 27-es listán ‑, ahol a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogy hogyan lépjenek fel, amikor találkoznak ilyen családon belüli erőszakra utaló jelekkel, illetve ilyen panaszokkal. Egyébként ezt ez a bizonyos családügyi munkacsoport anyaga is megemlíti.

Egy szó, mint száz: a téma fontos, a téma jó, kell ezzel foglalkozni, és számos pontja ennek a javaslatnak egyébként támogatandó, azonban ez így, uraim, kevés, ezzel így nem oldjuk meg a problémát. Most leszögezem, hogy egészen biztos, hogy fél év múlva, egy év múlva hasonló csomagról újra fogunk itt vitatkozni, mert tudni fogjuk, hogy ez nem nyújt megoldást arra, amire létrehozták. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki sorokból.)