Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel nem volt előttem a monitor, nem láttam, mikor következem, de talán szerencsésebb is így a helyzet, hiszen végig tudtam hallgatni ellenzéki és kormánypárti véleményeket egyaránt. Mindezek megerősítettek abban, hogy valóban, a politikai törzsi háborúk korában mindenki a saját véleménybuborékjában igyekszik megfelelni és igyekszik ‑ jellemzően kormánypárti képviselőtársaimnak címzem ezt ‑ a sajátjai számára megerősítéseket küldeni. De, valóban, egy költségvetési tervezet értékválasztás, és ezen értékválasztás során a Fidesz-KDNP kitette az irányjelzőt, letette a voksot, és talán három kulcsterület kiemelésével ezt meg is tudom világítani.

Egyrészt itt van előttünk az a több mint 800 ellenzéki, több mint 400 jobbikos módosító, amelyek talán egyesével nettó sületlenségeket nem tartalmazhattak, viszont úgy látjuk, hogy a Fidesz-KDNP támogatólag egyikről sem nyilvánult még meg, legyen szó akár a lombikbébiprogram felső kalap nélkül történő támogatásáról, vagy olyan nemzetstratégiai célú módosítókról, amelyek kétségkívül pártálláson felülemelkedve a magyar nemzet fennmaradását szolgálják. Hogy egóból vagy számításból nem támogatja ezeket a Fidesz-KDNP, azzal saját magának kell majd elszámolnia.

Az otthonteremtési szegmens került szóba nagyon sokszor, és itt is jellemzően egy olyan állami hátterű bérlakásprogram hiánya, amellyel kapcsolatban szintén szavazni fog a tisztelt Ház, és szintén ki tudja nyilvánítani a Fidesz-KDNP azt, hogy a magyar fiatalok felé milyen üzenettel bír. Azt látjuk, hogy bár a CSOK bevezetését annak idején üdvözöltük, mégis nagyon örültem volna annak, ha sokkal szélesebb körű az igénybevehetősége, tehát nemcsak kedvezményes hitellel próbál operálni, hanem, mondjuk, a támogatási volumene is szélesebb, valamint nagyon örültem volna, ha a folyósító bankok nem hajtják el honfitársainkat egy bizonyos jövedelem alatt. Tehát vegytiszta neoliberális modell valósult meg, hiszen a közepesen vagy jobban keresők igénybe vehetik a támogatást, a valóban rászorulók pedig nem.

De ezen felül is el kell mondanom, hogy nem üzent semmit ez a kormányzat az albérletben élők számára egy válsághelyzet közepén, amikor a kieső jövedelmek miatt nagyon sokan nem tudják az eddig és amúgy is emelkedett díjaikat fizetni, ugyanakkor nem tudnak hova fordulni. Érdekes, államtitkár úr, Spanyolország napok alatt ki tudott dolgozni egy ezt illető modellt, ahol, igen, egy állami alaphoz lehetett a szükséges dokumentumokkal fordulni, és átmeneti, lélegzetvételnyi segítséghez juthattak azok, akik erre rászorultak.

Itt egy másik értékválasztás modellje is felsejlik előttünk. Nemcsak államtitkár úr, de képviselőtársak is nagyon sokszor elmondták a kormányoldalon azt, hogy ők a munkajövedelem megszerzését akarják támogatni, és nem akarnak segélyeket osztogatni. Én maximálisan egyet tudok érteni ezzel az alapfilozófiával. Csakhogy a XXI. században, egy járványügyi veszélyhely után, talán mondhatjuk, hogy kicsit már után, de biztos, hogy egy gazdasági válsághelyzet elején-közepén egész egyszerűen lélegeztetőgép kell annak a „betegnek” ‑ idézőjelben értve természetesen a beteget ‑, akitől azt várjuk, hogy a munkaerőpiacon teljes értékű harcosként helyt tudjon állni a következő években. Nem kell tehát szégyellni haladni a korral, és nem kell szégyellni azt, hogy azon állampolgároknak, akik valóban szükséget szenvednek, ha csak átmeneti és semmiképpen nem életvitelszerű, de segítséget adjon nemcsak Magyarország Kormánya, hiszen a kormány csak egy közvetítő, neki egy forintja sincs, hanem adott esetben a teljes parlament megegyezést köthetne azt illetően, hogy aki a járványügyi veszélyhelyzet miatt kerül bajba, annak bizony, nyújtsunk segítő kezet.

A nyomai sem sejlenek fel ebben a költségvetési tervezetben ezen társadalmi csoportok problémáinak, de államtitkár úrnak címzem, hogy önök elintézték a válsághelyzetet megszüntető csomaggal azt, hogy a kilakoltatások újraindulnak Magyarországon. Tessék nekem jellemezni jelzőkkel azt az embertelenséget, amely abból a képből ered, hogy magyar emberek tömegeinek esik ki a jövedelme, kerül banki vagy hitelkárosulti helyzetbe, csapdahelyzetbe, nem tudja fizetni a törlesztenivalót, eközben a munkaerőpiaci lehetőségei elképesztően beszűkülnek, önök pedig engedik a kétes vagy valós hátterű ügyleteken alapuló végrehajtó bandának azt, hogy folytassa ebbéli tevékenységét, és további ezreket engednek idén kilakoltatni! Erre kértek önök felhatalmazást, ehhez kellett kétharmad? Még azokat sem tudják vagy akarják megvédeni, akik egyébként igyekeznek talpon maradni, de a megváltozott körülmények miatt nem tudják fizetni a törlesztéseiket?

Ezeknek az embereknek kellene a költségvetési tervben üzenni, normális üzeneteket küldeni, de ez nem sikerült. Viszont nézzünk egy másik területet, a közteherviselésnek nevezett csomagot, ahol a bankok és multicégek javára már elképesztő módon tud kedvezni ugyanez a kormányzat! Nincs tehát üzenet a magyar fiatalok számára, nincs üzenete az út szélén hagyottak számára, a bajbakerültek irányába, viszont egyszer, 2015-ben már lepaktált a bankokkal és lepaktált a multicégekkel is. Soha nem gondoltam volna, hogy a parlamentben ezt kell mondani, hogy én 2010 előtt is nagyon sokat kritizáltam az akkori kormányokat azt illetően, hogy túltámogatják ezeket a multicégeket, mint ha nem értették volna azt a működési rendet, amely alapján ezen multicégek nem feltétlenül a vissza nem térítendő támogatások alapján döntik el, milyen beruházást hoznak ide, felszedik‑e a gyártósort, de államtitkár úr, az önök kormánya messze túltett a 2010 előtti időszakon. Brutálisan, inflációval súlyozva is sokkal többet szórnak vissza nem térítendő formában a multiszegmensre.

Nézzünk egy példát! A magyar kis- és közepes vállalkozásoknál nem nagyon sikerült támogatást biztosítani, nullaszázalékos hitelt bizonyos kör számára igen, és én ezt üdvözlöm. Azt is látom, hogy a kieső munkabérek nagyságrendileg 10-20 százalékát akarta kipótolni ez a kormányzat, többet piaci számítások szerint nem sikerült. De nézzük égető példaként az Audi esetét, ahol azt látjuk ‑ most csak sajtóhíreket fogok idézni és olyan statisztikai adatokat, amelyek politikai véleménytől mentesek ‑, hogy 2011-ben az Audi 11,2 milliárd forintos támogatásban részesült, az Opel 5,5 milliárdosban. Emlékeim szerint Matolcsy úr volt az, aki indokolta ezt a támogatást. Hatmillió forint/munkahely volumenű volt ez már akkor, azóta inflációval súlyozva brutális adat jön ki. Azt említették, hogy ezért cserébe 12-15 év zavartalan működésre számítanak, ahol Magyarországnak nem feltétlen kell besegíteni, viszont magyar embereket foglalkoztatnak és egyébként vélhetően azt remélték, hogy jó fizetéssel látnak el ezek a cégek. A jó fizetés nem sikerült, a foglalkoztatás talán igen.

Menjünk tovább! 2014: 11,2 milliárdot kap az Audi állami háttérből azért, hogy gyárait tudja bővíteni. 2016-ban az Audi Hungaria, mely időközben 2600 milliárdra növelte nettó árbevételét, újabb 1,9 milliárd forintot hívott le önöktől, mert ez önök szerint fontos volt.

Szinte teljes egészében exportot realizál ezen támogatások eredményéből is, és ezen kivitt milliárdok után nem látom a társaságiadó-bevételeket, államtitkár úr. Javítson ki! Hol van a társasági adója ennek a cégnek? Hol van a társasági adója a teljes agyontámogatott multiszegmensnek?

Menjünk tovább! 2019-ben 41 milliárdból bővít az Audi, 6,4 milliárd forintos állami támogatást kap hozzá. Hányszor dőlt már meg ez a 12-15 éves ígéret? Eközben 1800 milliárd forintot vitt ki az a cég az országból, amely nemhogy adóbefizetőként, társaságiadó-soron komoly befizetőként vagy súlyához mért befizetőként nem jelenik meg, de egész egyszerűen a magyar bérszínvonalat sem tudta érdemben felfelé tolni, és nem is foglalkoztatott sokkal több embert, mint mondjuk, a 2010-es időszakban.

(17.20)

És azt kell hogy mondjam önöknek, amikor arról beszélnek nekünk, hogy 5 százalékos gazdasági növekedés van, akkor abba ezt kell beleérteni, az agyonkedvezményelt multicégeket, amelyek kiviszik adózatlanul a profitot Magyarországról. Önök ezt elnézik, semmit nem csinálnak ellene. Nem azt mondom, hogy ezeket a cégeket üldözni kellene, nem, azt mondom, hogy közteherviselésre lenne szükség. És mit csinálnak ennek fejében? Kivetnek egy banki ágazati különadót, és nettó vegytiszta gyarmati kormányként az egész különadót engedik öt év alatt leírni az érintett bankoknak, és még kipótolják őket egy magyar nemzeti bankos kerettel, amely gyakorlatilag újabb 40 milliárdos adományként jelenik meg. Nem befizetnek ezek a bankok 55-öt, kapnak 40-et, államtitkár úr. Ez a közteherviselés önök szerint? Ha igen, akkor nem úgy látom a világot, mint önök, mert én a magyar munkavállalók és a fiatalok pártján állok az utolsó pillanatig, amíg nem veszik el a szót tőlem ebben a parlamentben. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)