Arató Gergely (DK)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a következőkben vessünk egy pillantást arra, hogy milyen típusú lehetőségeket kínál ez a költségvetés a humánszektor, az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika területén, hogy milyen perspektívát nyújt a magyar polgároknak, és hogy mi mit javaslunk a helyett a költségvetési logika helyett, amelyet önök követnek. Mi a helyzet?

Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem egyikünk sem vonja kétségbe, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezés legnagyobb terheit a nagy állami humánrendszerek viselték, az egészségügy, az oktatás, a szociális intézmények. Rájuk hárultak a legnagyobb terhek ebben a válságban, ebben a rendkívül súlyos helyzetben. Az ott dolgozók vállalták a legnagyobb áldozatot azért, hogy megvédjék az országot ettől a fenyegetéstől, ugyanakkor a járványhelyzet azt is megmutatta, hogy mik a gyengeségei ezeknek a rendszereknek.

Láttuk, hogy mi az erősség. Az erősség azok a szakemberek, azok az ott dolgozó emberek, akik rendkívül önfeláldozó módon, nagy hozzáértéssel és rendkívül nagy terhet vállalva vették ki a részüket a járványügyi védekezésből. De az is látszott, hogy közben mögöttük az intézményrendszer, a finanszírozás, az eszközellátás, az infrastruktúra nincsen jó állapotban.

Amikor mi azt mondjuk, hogy ez a gyávaság költségvetése, akkor arról beszélünk, hogy jól láthatóan a kormánynak esze ágában sincs szembenézni ezzel a helyzettel. Esze ágában sincs szembenézni azzal a helyzettel, hogy az oktatás mégiscsak azért maradt működőképes, mert a pedagógusok egy jelentős része és a szülők egy nagyon jelentős része működésben tartotta ezt a rendszert, iszonyatosan nagy erőfeszítésekkel és nagy kreativitással, és erre azért volt szükség, mert az elmúlt években elzúgott a magyar oktatásügy mellett és különösen a magyar oktatásügy irányítása mellett a XXI. század.

Ez a költségvetés gyenge, ez a kormány gyenge, nem képes megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyekkel egyébként mindenütt szembenéznek az oktatás területén. Nem képes arra, és ebben a költségvetésben sem teremt forrásokat arra, hogy érdemben elkezdődjön az oktatás digitalizálása, hogy ne csak újabb és újabb kormánybiztosok és újabb és újabb, papíron maradt programok maradjanak, hanem valóban végre legyenek jó minőségű digitális tananyagok, legyenek eszközök az iskolákban, és legyenek eszközök a tanároknál és a diákoknál.

2010-ben egy teljes oktatási laptopprogramot hagytunk önöknek örökül, finanszírozási elképzelésekkel együtt, amit önök kidobtak a kukába. Ha ezt megvalósították volna, akkor most már a válság idején minden diáknak és minden pedagógusnak lett volna olyan laptopja, amelyiken elő vannak készítve azok a digitális oktatási eszközök, amelyeket használhattak volna.

De önök gyengék ahhoz, hogy ezt a fajta kihívást megkeressék, megcímezzék, mint ahogy képtelenek szembenézni az oktatás növekvő egyenlőtlenségeivel is. Mit csinálnak ebben a költségvetésben? Egy infláció alatti emelést raknak rá az oktatás egészére; egy nagyon szerény béremelést ígérnek a pedagógusoknak, nem tudjuk, mi valósul majd meg belőle; és semmi nem történik ebben a költségvetésben annak érdekében, hogy az oktatás tartalmilag, módszereiben, eszközeiben korszerűbb, hatékonyabb legyen.

Hasonló a helyzet az egészségügy területén is. Mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, hogy milyen állapotok vannak a magyar egészségügyben. Tapasztaljuk azt, hogy mennyit kell várni egy kórházi beavatkozásra; tapasztaljuk azt, hogy a betegeknek kell vinni a gyógyszereket, az élelmiszert vagy éppen a WC-papírt a kórházakba. Tapasztalják azt, hogy milyen körülmények között várakoznak a betegek; tapasztalják azt, hogy milyen körülmények között dolgoznak az orvosok, a nővérek és más egészségügyi dolgozók.

Ebben a költségvetésben csak annyi emelés van az egészségügy területén, ami ahhoz elég, hogy legalább fennmaradjon ez a fajta működés. De valójában az elmúlt években azt láttuk, hogy folyamatosan növekszik a különbség az egészségügy két nagy szektora között, ha lehet így mondani, kétsebességes egészségügy alakult ki. Van egy egészségügy, amihez hozzáférnek az átlagemberek, hozzáférnek a magyar polgárok, és aminek a fenntartására nagyon kemény pénzt fizetnek a társadalombiztosítási járulék keretében, de ez az egészségügy évről évre rosszabb színvonalon működik, rosszabb szolgáltatást nyújt. És van egy magánegészségügy, amely elérhető a jómódúak számára, amelyik szépen fejlődik, amelyikben tényleg jó minőségű egészségügyi ellátás van, csak éppen elérhetetlen az átlagemberek számára.

A kormány gyenge ahhoz, hogy szembenézzen ezzel a kihívással. Gyenge ahhoz, hogy megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel csökkenteni lehetne ezt az esélyegyenlőtlenséget az egészségügyön belül. Legyen világos: lehet jogszabályilag röghöz kötni az egészségügyi dolgozókat, mint ahogy ezt önök tették, hogy megtiltották a kiutazásukat. El lehet érni azt, hogy most elveszítsenek olyan embereket, akik egyébként eddig úgy dolgoztak, hogy Magyarországon dolgoztak, ha tetszik, szerelemből, hivatástudatból, és közben megkeresték a pénzt a külföldi munkájukkal ahhoz, hogy meg tudjanak élni, el lehet érni, hogy ezek az emberek most ne tudják ezt csinálni. De néhány hónap múlva meg fognak nyílni a határok, és azok, akik megtapasztalták azt, hogy önök hogyan bánnak a magyar egészségügyi dolgozókkal, még az eddigieknél is nagyobb számban fognak elindulni külföldre. Ez fenntarthatatlan!

Az oktatásügyben egyre növekszik a tanárhiány, egyre kevesebb a szakos pedagógus, egyre több iskolából jelentik, hogy már gondot okoz az órák szakszerű megtartása is. Az egészségügyben is folyamatos a szakemberhiány, kevés a nővér, kevés az ápoló, kevés az orvos. Azt kell önöknek mondanom, hogy egy kormány, amelyik szembenéz a helyzettel, az radikálisan hozzányúl egy ilyen helyzetben a közalkalmazottak béréhez, radikálisan megemeli. Ahelyett, hogy kidobná a közalkalmazotti hajóból azokat az embereket, akik az egész társadalomért dolgoznak, és megszüntetné a közalkalmazotti védettségüket, ehelyett egy felelős kormány ebben a helyzetben éppen arra törekedne, hogy vonzóbbá tegye a közalkalmazotti életpályát, hogy vonzóbbá tegye azt, hogy valaki az egészségügyben, az oktatásban vagy éppen a szociális területen dolgozzon.

Kérdezhetik önök azt, hogy rendben van, akkor mit javaslunk mi, mi az ellenzék ajánlata, mi milyen költségvetést képzelünk el, és milyen költségvetést képzel el a Demokratikus Koalíció. Hadd kezdjem azzal, hogy mi az, amiben az ellenzék egyetért, mert néhány nagyon fontos területet kiválasztottunk, amiről úgy gondoljuk, hogy ezekben érdemes közösen fellépnünk.

Az ellenzéki pártok négy módosító indítványt nyújtottak be a tegnapi nap folyamán közösen, annak érdekében, hogy legalább négy, nagyon súlyos problémát a költségvetési módosítás eszközével orvosoljunk. Az első ezek között arra vonatkozik éppen, amiről az imént beszéltem. Azt javasoljuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara javaslatának megfelelően vezessünk be egy nagyon jelentős egészségügyi béremelést, nem olyan kozmetikai változást, amit önök javasolnak minden évben, hanem egy érdemi, nagyarányú egészségügyi béremelést. Ennek fedezeteként 300 milliárd forintot javaslunk beállítani a költségvetésbe.

A második javaslatunk arra vonatkozik, hogy kövessük azoknak az országoknak a példáját, amelyek megértették azt, hogy az önkormányzatok szerepe egy olyan időszakban, amikor növekvő szociális problémák vannak, amikor egészségügyi veszélyekkel kell szembenézni, amikor nagyon sok magyar családnak nehéz élete van, egy ilyen helyzetben az önkormányzatok szerepe kiemelten fontos. És például Németországban, de más országokban is, nem elvesznek az önkormányzatoktól, hanem éppen ellenkezőleg, adnak nekik forrást ahhoz, hogy képesek legyenek megfelelni ezeknek a kihívásoknak, hogy a több feladatot el tudják látni.

Ezért azt javasoljuk, szintén közösen, hogy szüntessük meg azt a két sarcot, amelyet önök az önkormányzatok nyakába akarnak varrni: szüntessük meg a szolidaritási adó megemelését, és szüntessük meg a gépjárműadónak az állami költségvetésből való elvételét. Ez két olyan forrás, amit ha otthagyunk az önkormányzatoknál, akkor mód van arra, hogy színvonalasan el tudják látni a továbbiakban is a feladataikat.

Hozzá kell tennem, természetesen mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzatok egy része ellenzéki, más része meg kormánypárti, tehát politikailag ez is egy semleges javaslat. Az egy más kérdés, hogy önök épp az ellenkezőjét csinálják, azért, mert nem tetszik önöknek az, hogy vannak ellenzéki önkormányzatok, minden önkormányzattal kitolnak, beleértve a kormánypárti önkormányzatokat is. Lényegében a magyar polgárokat büntetik azért, mert nem úgy szavaztak mindenütt, ahogy önöknek tetszett volna.

(9.10)

A harmadik javaslatunk arra vonatkozik, hogy egy olyan helyzetben, amikor jóval több munkanélküli van, mint korábban, amikor kipukkadnak azok a lufik, amiket önök az elmúlt években fújtak a teljes foglalkoztatásról meg az egymillió munkahelyről, amikor a gazdasági realitás szembejött azokkal a szép álmokkal, amelyeket önök ezen a területen hirdettek, ebben a helyzetben biztosítsunk olyan munkanélküli-ellátásokat, melyek lehetővé teszik azt, hogy ezek az emberek talpon maradjanak, hogy ezek a családok talpon maradjanak.

Kérem, értsék meg, lehet arról beszélni, hogy önök munkahelyet adnak és nem segélyt. De nem adnak sem munkahelyet, sem segélyt! Amit önök kínálnak, az maximum közmunka meg a hadseregbe való belépés lehetősége. Ez a legtöbb család számára nem megoldás, ez nem jelent semmilyen megoldást.

Értsék meg, azt szeretném kérni, hogy ha most nem segítünk ezeknek az embereknek, akik önhibájukon kívül elvesztették a munkahelyüket, és akik jól látható módon még biztosan hosszú hónapokig nem fognak tudni elhelyezkedni, akkor ebben az esetben is, ha most nem segítünk rajtuk, ha nem adunk támogatást ahhoz, hogy talpon maradjanak a családok, hogy megőrizzék a lakhatásukat, hogy megőrizzék az életüket, hogy energiájuk maradjon állást keresni, hogy ne épüljenek le ezek a családok, ne menjenek tönkre ezek a családok, ezek az emberek, akkor később sokkal-sokkal többe fog kerülni mindannyiunknak az, hogy újra munkába állítsuk őket, vagy hogy rendbe hozzuk azt, ami tönkremegy ezekben a családokban ebben a nagyon nehéz helyzetben.

Ez nem csak emberiességi kérdés, persze az is, de emberiességre önöknél nem nagyon hivatkozom. Ez józan gazdasági racionalitás is! A társadalomnak sokkal olcsóbb megőrizni a munkaerőpiacon embereket, mint egyébként később helyre tenni azt a kárt, amit a teljes elszegényedés okoz.

A negyedik javaslatunk a nyugdíjakra vonatkozik. Szégyenletes, hogy Magyarországon ma is vannak 30 ezer forint alatti öregségi nyugdíjak mint minimálnyugdíjak. Azt javasoljuk tehát, hogy legalább a minimálnyugdíjat emeljük meg, hogy a legnehezebb helyzetű nyugdíjasokon segítsünk végre.

Vannak olyan javaslataink is, amelyeket az ellenzéki pártok javaslatain túl a Demokratikus Koalíció nyújtott be. Ezekből is elmondanék néhányat, szintén ezen a területen.

Az első javaslatunk talán az elmondottak alapján könnyen érthető lesz. Azt javasoljuk, hogy az oktatásügy és a szociális ágazat területén is kerüljön sor egy érzékelhető méretű béremelésre. A szociális terület bérei egészen drámaiak. Önök itt el szoktak dicsekedni azzal, hogy mennyivel nőttek a bérek a szociális területen, csak azt nem teszik hozzá, hogy tudják, miért nőnek a szociális ágazatban a bérek az utolsó tíz évben? Azért, mert az ott dolgozók döntő része minimálbéren keres, és a minimálbér-emelés emeli meg az ő bérüket. Szó nincs arról, hogy ők bármifajta megbecsülést kapnának a munkájukért. Egyszerűen arról van csak szó, hogy annyira keveset keresnek, hogy már a minimálbér érinti az ágazatban dolgozók döntő részét.

Az oktatás területén pedig van egy nagy igazságtalanság, amit helyre kell hozni. Amikor önök bevezették az életpályát, és egy sor terhet raktak a pedagógusokra ‑ többek közt többletóraszámot és emellett egy sor, egyébként szerintem fölösleges adminisztratív terhet ‑, akkor ez egyben azzal járt, hogy önök megígérték, hogy az életpályamodell keretében lesz egy garantált, értékálló béremelési rendszer, ami a minimálbérhez kötött lesz. Pontosan egy év után rúgták föl ezt az ígéretüket. Ma a pedagógusok vesztesége e miatt az intézkedés miatt átlagosan hozzávetőlegesen havi 100 ezer forint. Ennyivel rövidítik meg a pedagógusokat! Mi nem javasoljuk azt, hogy ezt rögtön adjuk vissza, azért, mert költségvetésileg ennyi idő elmaradásának a bepótlása nagyon nagy terhet jelentene. De egy szeptembertől megvalósuló 35 százalékos béremelés az oktatás területén érdemi üzenet lenne a pedagógusoknak arra, hogy fontos a munkájuk; érdemi üzenet lenne arra, hogy tudjuk, hogy tartozik nekik az állam, és esélyt kínálna arra, hogy legyenek végre olyan fiatalok, akik a pedagóguspályát választják majd.

Értsék meg, nem lesz az oktatásban tanár, ha így folytatják! Nem lesz tanár! Folyamatosan leértékelik a pedagóguspályát, folyamatosan leértékelik a pedagógusfizetéseket! Ennek az a következménye, hogy ma nem választják a fiatalok ezt a pályát. Eltűnnek a szaktanárok. Az iskolák felében-harmadában hiányzik egy vagy több szaktanár. Ez tarthatatlan! Tönkremegy az oktatásügyünk, tisztelt képviselőtársaim!

Javasoljuk azt is, hogy emeljük meg a családi pótlékot duplájára. Tíz éve nem nyúltak hozzá ehhez a családtámogatáshoz. Nacsa képviselő úr ma is nagyon hosszasan értekezett a családtámogatásról, és helyes, ha van családtámogatás, és ha növekszik a családtámogatás. De szeretném megkérdezni, hogy miért nem emelik meg azt a juttatást, amit minden egyes magyar gyerek megkap, ami mindenkihez eljut. Miért nem emelik ezt a juttatást? Nem fontos minden gyerek? Vannak fontos gyerekek meg nem fontos gyerekek az önök szemében? Gyávák ahhoz, hogy szembenézzenek azzal, hogy hány gyerek él szegénységben Magyarországon, akiknek a családi pótlék megduplázása érdemi, jelentős segítséget jelentene? Miért nem hajlandóak segíteni a szegény gyerekeken?

Javasoljuk azt is az oktatás területén, hogy szüntessük meg azt az igazságtalanságot, amely az egyházi iskolába járó gyerekeknél a működési támogatásra jóval több pénzt juttat, mint az állami iskolába járó gyerekeknél. Nekünk minden gyerek egyforma, éppen ezért azt tartjuk igazságosnak, hogyha egyforma támogatást kapnak a működésre az egyházi és az állami iskolák; erre is benyújtottunk módosító javaslatot a költségvetésben.

Javasoljuk azt is, hogy kezdődjön meg az az előkészítő munka, ami átalakítja a rezsiszámlák, közműszámlák rendszerét. Mi azt gondoljuk, hogy alapvető fontosságú lenne az energiaszegénység csökkentése, az, hogy legalább a minimális mennyiségű áramhoz, vízhez, gázhoz minden honfitársunk hozzájuthasson, legyen egy minimális ingyenes rezsiminimum. És valóban, persze ennek a költségét valakinek meg kell fizetni. Mi azt gondoljuk, hogy ezt fizessék meg a nagyfogyasztók, tehát alakítsuk át úgy a rezsidíjak rendszerét, hogy aki sokat fogyaszt, aki a medencéjét fűti, fizessen egy picit többet, azért, hogy a legszegényebbek egy kicsit kevesebbet fizessenek. Szerintünk ez egy szolidáris javaslat. Mi most arra teszünk javaslatot, hogy az állam kezdje meg ennek a fajta munkának az előkészítését.

Végül még egy javaslatot szeretnék megemlíteni. Javasoljuk azt is, hogy a méltányossági nyugdíjemelésre szolgáló keretet duplázzuk meg. Ez is a legszegényebb nyugdíjasoknak segít.

És Nacsa képviselő úr teljes joggal hívja föl a figyelmet arra, hogy költségvetési javaslatokat csak felelősen lehet tenni. Ugyan a költségvetési tartalékot önök éppen nem felelősen használták föl az elmúlt években vagy akár a járvány idején is, hiszen ha felelősen használták volna föl, akkor nem kellett volna az önkormányzatokat, az egyetemeket, a közszférát sarcolni akkor, amikor baj van, de hát látjuk, hogy mire kell önöknek a tartalék. Például sporttámogatásokra mindig van pénz, határon túli támogatásokra mindig van pénz, vagy éppen egyházügyi támogatásokra mindig van pénz ebből a tartalékból. Még egyszer mondom: amikor szükség lett volna rá egészségügyi vagy gazdasági célokra, akkor ezzel szemben az önkormányzatoktól és az egyetemektől, meg sok mindenhonnan máshonnan, a közszférából vették el e pénzt.

De mi mit javaslunk, honnan legyen forrás? Mi azt javasoljuk, hogy alakítsuk át a költségvetés szerkezetét. Döntsük el, hogy mi a fontos! Szerintünk az egészségügy, a szociálpolitika, az oktatás a fontos. Ha önök nem gyávák, akkor nézzenek szembe azzal, hogy itt van szükség pénzre!

És mit lehet elengedni? El lehet engedni Paks II.-t; el lehet engedni a propagandaminisztériumot, úgy, ahogy van, az egészet; el lehet engedni a hazudós kormánymédiát, meg lehet szüntetni a támogatását; el lehet venni a pénzt a Budapest-Belgrád kínai szupervasúttól; vagy éppen el lehet venni a pénzt a fegyverkezéstől, attól a gigantikus összegtől, amit önök fegyverbeszerzésre és hadseregfejlesztésre szánnak. Mert ma fontosabb az egészségügy és az oktatás, mint a fegyverkezés, tisztelt képviselőtársaim.

Végül szeretnék szólni még egy-két szót két, nekem személyesen kedves, kedvenc módosítóról, amiket én nyújtottam be.

Van Budapesten két olyan vasútállomás, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó, amelyek rendkívül nagy forgalmat bonyolítanak le. Kőbánya-Kispesten például egy évben 3,1 millió utas fordul meg, és ez nemcsak a környéken élőknek, hanem az agglomerációban élőknek is fontos átszálló állomása. Ugyanakkor a MÁV évek óta csak ígérgeti, tervezgeti, festi ezeket az állomásokat. Mind a két állomás esetében egy teljes megújításra, rekonstrukcióra van szükség. Egészen abszurd, hogy Kőbánya-Kispesten megépült a bevásárlóközpont az új BKV-végállomással, és amikor az ember a felüljárón átmegy az egyik épületből a másikba, akkor hirtelen legalább ötven, de inkább száz évet megy vissza az időben, amikor átér a vasútállomás területére.

(9.20)

Ez a város számára is rendkívül kínos, és rendkívül kellemetlen az országnak is.

Azt hadd tegyem hozzá, hogy ha majd megépül a reptéri vasút, amiről persze mindig csak elmélkedünk, az is a sosem megvalósuló tervek közé tartozik, akkor ráadásul egyébként ennek is egy fontos állomása lesz ez az állomás is, és ha olyan lesz a vonalvezetés, amit persze még nem tudunk, akkor valószínűleg Kőbánya-alsó is az lesz, tehát ilyen szempontból, idegenforgalmi szempontból is, csak hogy már a távozott képviselőtársamhoz csatlakozzak, nagy jelentősége van annak, hogy ezek az állomások milyen állapotban lesznek.

Végül szintén javaslom azt, hogy a Kőrösi Csoma Sándor művelődési ház, leánykori nevén Pataky művelődési ház felújítására teremtsünk ebben a költségvetésben forrásokat. Ez egy nagyon fontos, ikonikus épülete a fővárosnak, és rendkívül fontos a kőbányaiak számára is. Köszönöm szépen, elnök úr.