Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Annyi műhelytitkot hadd fecsegjek ki, hogy mi azért itt államtitkár úrral váltottunk néhány szót, amely arról szólt, hogy ha alapvetően jó irányú egy javaslat, akkor pusztán a kötözködés kedvéért egyáltalán nem érdemes belekötni alapvető részleteibe, és szerintem ez így van helyesen. Bármely felelős képviselő a parlamentben, még ha egy akár irritáló politikai ellenfelétől származó javaslatot is lát, azt támogatnia kell, ha az a nemzete, hazája érdekeit szolgálja, és ez szerintem vice versa kellene hogy működjön. Nagyon remélem, hogy a költségvetési vitában lesznek is erre pozitív példák.

Azt el kell ugyanakkor mondanom, hogy ha önmagában arról szól ez a javaslat, hogy dolgozni kívánó ‑ tehát nem kényszerülő, hanem kívánó ‑ nyugdíjas honfitársaink dolgát megkönnyítsük azzal, hogy ha egy nem kívánt felszámolási eljárás vagy bármely más külső esemény hatására az ő bevételük veszélybe kerülne, akkor ezt pótoljuk ki egy közös alapból, szerintem erre minden épeszű ember azt mondja, hogy ez egy támogatandó irány. Tehát ebben nincs vita közöttünk. Ha pusztán erről szól a javaslat, akkor azt mondom, hogy viszonylag gyorsan megegyezést lehet kötni ebben a kérdésben.

Itt elhangzott, hogy komolyabb forrást nem igényel ezen javaslat átvezetése. Én meg remélem, hogy ha bajba került embereket segít meg, akkor igényel, hiszen ez mutatja, hogy érdemi a javaslat, és érdemben tud sok ember számára hatni. Nyilván engem az érdekel elsősorban, hogy a bajba kerültek esetében 100 százalékos legyen a segítségnyújtási arány, és ennek a minősége és mennyisége is megfeleljen a kor kívánalmainak.

Kicsit ferde szemmel tekintettünk a javaslatra, hiszen a bérgarancia a munkaerő-kölcsönző társaságokon keresztül érkezők számára nagyjából fél évtizede adott, tehát lehet, hogy szerencsésebb lett volna ezt már a fogantatás pillanatában kiterjeszteni, de nyilván a „jobb lett volna, ha” kezdetű mondatok a politikai életben fékezett habzással bírnak, vagy korlátozott eredményességgel.

Azt ugyanakkor egészen elképesztőnek tartom, ahogy nyugdíjas honfitársaink sok esetben kényszerű kiszolgáltatott élethelyzete kapcsán bárki sikerpropagandát folytat Magyarországon. Úgy gondolom, hogy ha nyugdíjas honfitársaink esetében előnyöket szeretnénk szolgáltatni, azt leginkább a nyugdíjrendszeren belül kellene és lehetne foganatosítani, és meg kéne előzni azokat a helyzeteket, hogy többen úgy kényszerüljenek, akár nyugdíjas-szövetkezet, akár más formában dolgozni, hogy adott esetben kedvük szerint már a nyugdíjaséletüket élnék. Nagyon sok ilyen kényszerhelyzettel találkozni. Én azt remélem, hogy egy hatékony alternatív foglalkoztatási forma tud majd kiterebélyesedni Magyarországon, viszont nem szeretném, hogy ez kényszerből érintsen sok nyugdíjas honfitársat, érintse azokat, akik saját döntésük, választásuk révén adott esetben a munkaerőpiac részesei szeretnének maradni. Én nagyon sok olyan honfitársunkkal találkoztam, akik kényszerből kell hogy ezen a piacon maradjanak.

S hogyan lehetne megelőzni ezt a méltatlan helyzetet? Példának okáért a nyugdíjrendszer olyan épeszű emelési rendszerének átalakításával, amit mi, a mi frakciónk differenciált nyugdíjemelés néven szokott emlegetni. Ennek a lényege az lenne, hogy egy adott esetben 2,5 százalékos nyugdíjemelés jelen pillanatban minimális, elhanyagolható összeget jelent egy kisnyugdíjas számára, viszont a ‑ nevezzük így ‑ luxusnyugdíjat felvevő honfitársaink számára egy jelentős emelést tartalmaz. Éppen ezért, ha három szekcióra bontjuk a kifizetett nyugdíjak összege alapján ezt a rendszert, akkor megállapítható lenne, hogy a, mondjuk, 400 ezer fölötti nyugdíjak esetében nem biztos, hogy az emelés ilyen mértékben indokolt lehet, viszont a kisnyugdíjasok tekintetében nem 3, hanem akár 9 százalékos emelés is indokolttá válna, és meg kell vizsgálni, hogy hogyan válhatna kifizethetővé. S nyilván az átlagosnak nevezett nyugdíjak értéke sem tekinthető kiugrónak sem a régió értékeit figyelembe véve, sem pedig a megvásárolható termékek összetételét illetően. Tehát a nyugdíjemelés rendszerét kellene oly módon átalakítani, hogy fenntartható lábakra kerüljön, tehát ne szoruljon más alrendszerek segítségére, és emellett el kellene érni azt is, hogy kényszerből minél kevesebben kelljen hogy érvényesüljenek a munkaerőpiacon.

S ha már foglalkoztatási tárgyú jogszabályról beszélünk, nem lehet elmenni amellett, hogy egyetlen magyar munkavállaló helyzetét sem lehet könnyebbnek nevezni az utóbbi évek tekintetében, ha a munka törvénykönyvét vizsgáljuk, vagy pedig az általános foglalkoztatási szabályokat. Nem akarok olcsó aktuálpolitikai vitát generálni, és miniszterelnök úr szaúd-arábiai kijelentéseit felidézni ‑ pedig lehetne ‑, ahol a működő tőke bevonása mellett azzal érvelt, hogy kellőképpen alacsony a magyar munkaerő díja ‑ ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni, ő fogalmazott így ‑, másrészt pedig kellőképpen rugalmas szerinte a munka törvénykönyve. Azóta tovább romlott a helyzet, lehet rabszolgatörvény 1.0-nak, 2.0-nak nevezni, lehet túlmunkatörvénynek, tehát a jelzők tekintetében széles skálát lehet megragadni, de azt láthatjuk, hogy orrvérzésig dolgoztathatók azok a munkavállalók, akiket korábban azért bizonyosfajta garanciális elemek védtek.

S azt is látom, hogy nyilvánvaló módon itt a munka törvénykönyve csak azon nyugdíjas, dolgozó honfitársainkra vonatkozik, akik továbbfoglalkoztatottak, és nem feltétlenül ez fekszik kizárólag előttünk, hanem egy alternatív foglalkoztatási forma, de rendszerszinten ezeket a túlkapásokat meg kell szüntetni ahhoz, hogy érdemben lehessen nyugdíjas honfitársaink életkörülményeinek a javításáról beszélni.

Én tehát arra kapacitálom a kormányt, hogy vizsgálja meg ezen korosztály tipikus élethelyzeteit, vizsgálja meg azt, hogy adott esetben nemcsak a gyermekek, de az unokák nevelése tekintetében az a támogatási lehetőség, ami most elérhető, valóban széles kör számára elérhető-e. Vizsgálja meg azt, hogy a nyugdíjemelések rendszere ‑ az elmúlt 30 évről beszélek, félreértés ne essék, nemcsak az önök kormányzásáról ‑ fenntartható‑e, illetve igazságos‑e így. Én azt mondom, hogy a differenciált nyugdíjemelés igazságosabb lenne, és azt is mondom, hogy a fenntarthatósági lábat folyamatosan kellene vizsgálnunk, ahogy egyébként a Magyar Nemzeti Bank vizsgálja, és ahogy éves jelentéseiben több alkalommal elénk tárta, hogy meddig biztosítható őszerinte a nyugdíjrendszer fenntarthatósága. Ne spóroljuk meg tehát ezeket a vitákat! Amellett, hogy egy alternatív foglalkoztatási forma egyik lábának a bebetonozását szerintem lehet támogatni, a rendszerszintű kritikát, vitát egész egyszerűen felelőtlenség lenne megspórolni. Köszönöm a figyelmet.