Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz)

DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A XX. századi magyar történelem legtragikusabb eseményét és az ezeréves Magyarország megszűnését együtt jelenti Trianon. A gyalázatos, igazságtalan békediktátumot száz éve, 1920. június 4-én kényszerítették a világháborúban győztes hatalmak Magyarországra. Bár a győztesek kimondták a halálos ítéletünket, felálltunk, és ma, száz évvel a csonkítás után Magyarország még mindig megvan, és soha nem volt olyan erős, mint ma.

Tisztelt Ház! Trianon a szívünkben él, a szívemben él. Azért is szólok most, mert az én személyes sorsom is összekapcsolódik Magyarország szétdarabolásával, mert Marosvásárhelyen, Erdélyben magyarnak, de román állampolgárnak születettem. Sokan vannak itt a tisztelt Házban, akiknek felmenői az elcsatolt területeken születtek, de tudomásom szerint a képviselők közül egyedül én születtem odaát. Nem gondoltam volna negyven évvel ezelőtt az 1557-ben alapított Bolyai Farkas Gimnázium tanulójaként, hogy magyar állampolgárként a magyar Országgyűlésben leszek képviselő. A Jóisten megadta ezt a lehetőséget nekem, de az elmúlt tíz év megadta a lehetőséget a határon túli nemzettársainknak is, hogy magyar állampolgárok legyenek, és azt, hogy ma egy egységes magyar nemzet tagjai lehetnek.

Az elmúlt száz évben mi, magyarok sok mindent megéltünk. A részleges revízió után háború és 45 év kommunista sötétség következett. 45 évig itt, Magyarországon is úgy tanították, hogy a haza és a magyar nemzet véget ér Ártándnál vagy Tompánál, a hivatalos történetírás elhallgatta, hogy három és fél millió magyar él határon túl a Kárpát-medencében.

A 10 millió magyarban gondolkodó kommunista világot Antall József a 15 millió magyarra vonatkozó kijelentésével lezárta. Emlékszem a miniszterelnök úr kijelentésére, együtt sírtunk a családdal és sok százezer magyarral a világban: végre mi is fontosak vagyunk, nemcsak mi akarjuk a magyar hazát, Magyarország is akar minket. Pedig úgy éltünk évtizedeken keresztül, milliók a határ másik oldalán, hogy természetesnek vettük, hogy magyarok vagyunk, magyar idő szerinti szilveszterkor mindig könnyes szemmel énekeltük a Himnuszt, és mintha végső csatába mentünk volna, imádkozva szurkoltunk Magyarországnak a román-magyar labdarúgó-mérkőzések előtt.

Tisztelt Ház! A traumát teljesen nem lehet feldolgozni, de bizonyos mértékben muszáj, hiszen az élet már 1920. június 5-én is ment tovább ‑ az élet parancsa ilyen. Másrészt viszont a kommunista elhallgatás miatt keveset beszéltünk az elmúlt száz évben a magyarság igazságtalan, kollektív megbüntetéséről és rengeteg magyar ember személyes tragédiájáról. Sokakat megöltek, százezrek menekültek, éltek vagonokban, számtalan sérelem érte a magyarokat, rengeteg ember életét nyomorították meg. Az elcsatolt területeken ma is nap mint nap szembejön velünk Trianon, akár úgy, hogy nem vehetik fel a magyarok a magyar állampolgárságot, nem beszélhetnek az anyanyelvükön, bezárják az iskoláikat, vagy éppen az államelnök uszít nemzettársaink ellen.

Tisztelt Ház! A rendszerváltás után, az egymásra találás harminc éve alatt nagy utat jártunk be. A lélekben 15 millió magyart képviselő Antall-kormányt követő Horn-kormány, még ha eltérő hangsúlyokkal is, de magyar nemzetben gondolkodott. Ez a politika az első Fidesz-kormánnyal új fokozatba kapcsolt, látványosan emelkedett a támogatások mértéke, közjogi értelemben is új szakasz következett a státusztörvénnyel. Ezt állította le a Gyurcsány-kormány, és megásta saját sírját is 2004. december 5-én. 2010 után a második Orbán-kormány egy új paradigmát hirdetett, amelynek fundamentuma az alaptörvényi felelősség, az erre épülő kettős állampolgársági törvény és a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító törvény.

Elfelejteni sosem tudjuk Trianont, viszont szembe kell néznünk a realitásokkal. Úgy birkóztunk meg a traumával, hogy közben nem pusztultunk bele, sőt az elmúlt években megerősödtünk.

(10.10)

Soha nem voltunk olyan helyzetben, mint ma. Ma egy erős Magyarország vág neki a következő száz évnek, egy olyan helyzetben, amikor ismét egymásra találtak a magyarok a Kárpát-medencében, és egy szélsőséges párt kivételével ma már a magyar társadalom érti és érzi Trianont, rádöbbent az igazságtalanságra, és nem csodálkozik, ha egy szabadkai, kassai, lendvai, eszéki, csíkszeredai, beregszászi magyar magyarul beszél.

Ugyanakkor véget ért a száz év magány: ma vannak szövetségeseink, vannak sikereink. Szerbiával soha nem voltak olyan jók a kapcsolatok, mint ma. Szlovákiával a V4 keretén belül nagyon sok kérdésben egyetértünk, bár vannak még megoldandó ügyek. A szerb példa is bizonyítja, hogy nem a magyarokon múlik az, hogy ma nincs jó viszonyunk Ukrajnával vagy Romániával.

Tisztelt Ház! Ami igazságtalan volt akkor, az ma is az. Soha nem felejtünk! Gyermekeinkkel meg kell ismertetni a múltat, büszke magyarnak kell nevelni őket. Túléltük az elmúlt száz évet, és ma mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb nemzete. Dolgozni kell a jogi, kulturális és gazdasági alapok további fejlesztéséért a nemzet további építése érdekében.

Határon innen és túl készen állunk a következő száz évre. Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Köszönöm szépen. (Taps.)