Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenképpen megtisztelő, hogy egy ilyen törvény módosításánál képviselhetem a DK véleményét, már csak azért is, mert én is egy boldog és szerető család családfője vagyok, és sajnos a baráti körömben is van, aki bizony-bizony nem tudott saját gyereket magának, így aztán nehéz helyzetben van. Sőt, olyan is van, aki örökbe fogadott gyereket, és őt neveli most boldogan.

Kétségtelen az, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítás számos ponton egyszerűsítené és gyorsítaná az örökbefogadási eljárást, így aztán a Demokratikus Koalíció számos kérdésben támogatja is ezt a törvényjavaslatot. Azonban a mi családpolitikánk alapvető eleme, hogy a gyermekek családban és ne intézetekben nevelkedjenek, ezért mindamellett, hogy a változások jelentős része álláspontunk szerint támogatható, és jó az irány az örökbefogadás adminisztrációjának csökkentése és a folyamat gyorsítása terén, mégiscsak van egypár kérdés, amiről muszáj szólnunk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi szabályok alapján az örökbefogadási folyamat borzasztó hosszan elhúzódik, akár hónapokat, éveket is vehet igénybe, ami véleményünk szerint is tarthatatlan, ezért a törvényjavaslat által elérni kívánt cél álláspontunk szerint szintén támogatható. Azonban hiányoljuk a törvényjavaslatból az örökbe fogadók anyagi diszkriminációjának megszüntetésével kapcsolatos rendelkezéseket. Ugyanis jelenleg a többmilliós családtámogatások jó része csak a csecsemőket örökbe fogadóknak jár, a nagyobb gyermeket örökbe fogadók viszont ezekből a támogatásokból valószínűleg, legalábbis a jelenlegi módosítások szerint is kimaradhatnak. Erről később majd még szólni kívánok.

Kiemelném különben az 5. és 6. §-okat, melyek a gyermekek védelméről szóló törvény módosításában kimondják, hogy a nyílt örökbefogadást elősegítő és az örökbefogadást utánkövető tevékenységet végző közhasznú szervezetek feladatellátásához egyedi támogatás is nyújtható, de erről szintén beszéltek már képviselőtársaim. Ez önmagában így üdvözlendő dolog, sőt támogatnánk is, azonban az, hogy a miniszter úr egy személyben dönt arról, hogy kinek és mennyi támogatást ad, ismerve különben ‑ és most elnézést kérek mindenkitől ‑ a kormány közpénzekhez való viszonyát, sajnos a visszaélésekre vagy annak gyanújára adhat okot és lehetőséget; annál is inkább, mert a javaslat a támogatás nyújtásának feltételeiről és részleteiről viszont nem rendelkezik.

Ugyanakkor a 8. § alapján az örökbe fogadó tanfolyam elvégzése, amiről itt szinte előttem mindenki beszélt, és úgy gondolom, hogy utánam is fog különben ez még elhangzani, tehát a tanfolyam elvégzése az eddigi kötelező előírás helyett a módosítással csupán önkéntesen igénybe vehetővé válik.

A Demokratikus Koalíció azonban az örökbefogadásra való alkalmasság feltételeinek semmilyen enyhítésével nem ért egyet, ezért semmiképpen nem támogatjuk a 40 órás tanfolyam kötelező jellegének eltörlését sem. Érdekessége különben jelen módosításnak, és tovább mennék, mutatja a törvény alkotóinak valamifajta kapkodását is, ami jellemzi talán az Orbán-kormány minden lépését az elmúlt időszakban, mintha nem lenne átjárás sem időben, sem térben a rendszer elemei, a törvényhozók elképzelései és intézkedései között.

Az örökbe fogadók kötelező tanfolyamát ‑ mindenki tudja ‑ 2003-ban vezették be, de 2018-ban 21 óráról 40 órára bővítették a tananyagot, és most, alig két év múlva, 2020-ban feleslegesnek gondolják, és halálra ítélik az ilyen jellegű kötelezővé tételt.

(20.00)

Meggyőződésünk, hogy a kötelező tanfolyam eltörlése és opcionálisan választhatóvá tétele, mindamellett, hogy semmilyen szakmai érv, ok, indok azt alá nem támasztja, ezért ‑ ez az én véleményem, elnézést kérek érte ‑ feltételezhetően valamelyik minisztérium íróasztala mögött született meg úgy, hogy különösebb hatástanulmány előtte nem készült, ezzel rengeteg kárt és szenvedést fog vagy tud még okozni a későbbiekben az örökbe vett gyermekek és az őket örökbe fogadó családok körében is.

Bizony óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés, ha a gyermekek nevelését, oktatását, legyenek azok bölcsődések, óvodások vagy bármilyen oktatási intézmény hallgatói, joggal csak képzett pedagógusok végezhetik, hosszú egyetemi évek alatt elvégzett tanulmányok és sikeres vizsgák letétele után, akkor miért is gondolja azt a törvényalkotó, hogy mindezt meg lehet tenni bármilyen felkészültség, tudás, tapasztalat nélkül az örökbe fogadott gyermekek esetében. Miért gondolja azt valaki, hogy ez sikeressé válhat? Miért tartja feleslegesnek a törvény, hogy egy alig cseperedő kis élet, egy örökbe fogadott gyermek nevelését, de fogalmazzunk bátran, életét is csak kellő felkészültséggel, alkalmassággal bíró nevelőszülők kezébe adhassuk?

A kérdés az, hogy önök vagy én, vagy bárki más itt közülünk, íratná‑e olyan iskolába a gyermekét, ahol képzetlen, talán arra alkalmatlan nevelők és tanárok foglalkoznak a gyerekkel. Vagy adnának‑e egy olyan ember kezébe autót ‑ és elnézést kérek mindenkitől, ez egy nagyon profán hasonlat lesz ‑ vagy akár egy segédmotor-kerékpárt, aki előtte nem vizsgázott KRESZ-ből, műszaki vagy forgalmi jártasságból? Mert ugye, nem? Én biztos nem! Akkor egy gyermek felnevelése esetén miért is nem gondoljuk mi most fontosnak az alkalmasságot? Különösen úgy, hogy mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy olyan gyermekekről beszélünk jelen esetben, akik sajnos valószínűleg vagy legalábbis nagy valószínűség szerint eddig sem az élet napos oldalán éltek; olyanokról, akik valamiért nem kapták meg az élettől azt a lehetőséget, hogy szerető, gondos, vér szerinti családban éljenek, sokan közülük több traumán, csalódáson is átestek már; olyanokról, akik lehet, hogy nevelőszülőktől vagy nevelőintézetekből jöttek.

Most lehet, hogy egy picikét furcsa lesz, amit mondok, hiszen ezt mindenki tudja, gyermeket nevelni az egyik legnagyobb öröm, de a legnagyobb felelősség is. A gyermek felnevelése nem számítógépes játék, amiből bármikor kiléphetünk, vagy ha bármit elrontottunk, akkor bármikor újrakezdhetjük egy Escape gomb megnyomásával. Az örökbe fogadott gyermekek esetében pedig ráadásul mindez szerintem hatványozottan igaz, mert, ha egy örökbefogadás sikertelen, ha felkészületlenül, telve megalapozatlan illúziókkal vág bele bárki is, úgy nemcsak az örökbe fogadott gyermeknek fogunk csalódást okozni, de vélhetően az örökbe fogadó családnak is.

Az eddig kötelező és 2018-ban az addigi 21 óráról 40 órára bővített tanfolyam pont ebben nyújtott igazán nagy segítséget. Abban, hogy az esetleges rózsaszín álmokat, a túlzó elképzeléseket és a valóságot, a realitást valahol összhangba hozza; arra, hogy egyáltalán megtanítsa azt az örökbe fogadó családoknak, hogy egy ilyen, az esetek kis hányadában már eleve traumán átesett gyermekek fejlődése, nevelése mennyiben múlik a körülötte kialakított környezeten, hogy kell kezelni magát az örökbefogadást, mennyiben kell őszintének lenni akár ilyen kérdésekben is. Mert nem lehet véletlen különben, hogy a tanfolyam 2003-as bevezetése és kötelezővé tétele óta változott meg gyökeresen a hazai örökbefogadás minősége. Míg a 2003-as fordulat előtt az akkor örökbe fogadó családok általában elhallgatták, de legalábbis hosszú évekig halogatták, hogy beavassák az örökbe fogadott gyermeket abba, hogy őket bizony örökbe fogadták, addig ma már ez nem jellemző. Ez pedig egyértelműen a tanfolyamok létének és egyfajta sikerének tudható be.

Az örökbefogadások esetleges kudarca, az ebből kialakult tragikus, félresiklott életek elkerülése az egyik legfontosabb célja volt a most kidobni gondolt kötelező felkészítő tanfolyamoknak szerintem. A tanfolyamok egyértelműen az örökbe fogadók felkészültségét segítették, alkalmasságukat mérik most is, ami hosszú távon az örökbe fogadott gyermek jellemének fejlődését is nagyban elősegítheti. És kétségtelen ugyan, hogy ezek a tanfolyamok pénzbe kerültek, de az is szinte biztos, hogy abban az esetben, ha már nem lesz kötelező a felkészítő tanfolyam, várhatóan sokan nem fognak élni a tanfolyam adta lehetőségekkel, egyszerűen azért, hogy valamennyit spóroljanak ezen. Ez azonban rövid időn belül, attól félek, tömegessé teheti a kudarcba fulladó örökbefogadásokat is akár.

És most engedjék meg különben, hogy egypár idézetet idecitáljak, amit az interneten találtam a tanfolyamok létével kapcsolatban. D. Hanna írja: „Közvetlenül közelről lehettem szemtanúja annak, hogy milyen traumát tud okozni a gyermekben, ha olyan alapvető és lényegi információkról derül ki, hogy nem mondtak neki igazat, mint hogy kik a szülei, és ő honnan származik.” H. Bence: „A legfontosabb pontja a folyamatnak többet ért, mint minden más kötelező bürokratikus elem ebben összesen.” B. Alexandra: „Nemrégiben fejeztük be a tanfolyamot, és szerintem nélkülözhetetlen az örökbefogadáshoz való felkészüléshez és a későbbiekhez is. Ha megadták volna a lehetőséget, hogy ne menjünk, valószínűleg nem vettünk volna részt rajta, és ez nagyon-nagyon nagy kár lett volna.”

Szinte biztos, ha a jelenlegi tervezetet elfogadják, úgy lényegesen kevesebben fognak a személyenként 60-80 ezer forintos tanfolyamokon részt venni, és félő, hogy azok között csökken majd leginkább a részvételi hajlandóság, akiknek valóban szükségük lehetett volna szakemberek segítségére, felkészítésére. A tanfolyamok kötelezőségének eltörlése ugyan jelenthet némi anyagi megtakarítást az örökbe fogadó családoknak, talán valamelyest fel is gyorsíthatja magát az örökbefogadás folyamatát optimális esetben néhány héttel, de mégis sokkal többet vesztünk majd mindezen, mint amit nyerünk, mivel szinte biztos, hogy emelni fogja az ilyen családokon belüli konfliktusok lehetőségét és a felbontott vagy súlyosan problémás örökbefogadások számát.

Itt csatlakoznék most az előttem szólóhoz: amennyiben tényleg javítani szeretnénk az örökbefogadás folyamatát, motiválni, segíteni az örökbe fogadó szülőket, vállukról anyagi terheket levenni, akkor sokkal inkább érdemes a kötelező tanfolyam díjának mérséklését vagy akár a teljes díjmentességet fontolóra venni, mint a tanfolyam kötelező jellegét megszüntetni.

Sajnos azzal, hogy jelenleg a többmilliós családtámogatások jó része, amiről az elején is beszéltem, csak a csecsemőt örökbe fogadóknak jár, a nagyobb gyermeket örökbe fogadók viszont ezekből a támogatásokból jelen helyzetet látva valószínűleg kimaradnak, ezzel konzerválódik sajnos az az eddig is ismert gyakorlat, hogy leginkább a csecsemők örökbefogadását preferálják az örökbe fogadni kívánó szülők. Így viszont azoknak a gyermekeknek, akik koruknál fogva is kívül kerültek az érdeklődés fókuszán, szinte alig marad esélyük arra, hogy szerető, gondos családba kerüljenek, és majd ott nőjenek fel. Számukra marad az intézeti lét, annak minden következményével együtt.

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ahogy a felszólalásom elején is kiemeltem, a Demokratikus Koalíció családpolitikájának alapvető eleme, hogy a gyermekek családban és ne intézetekben nevelkedjenek. Ezért a változások jelentős része álláspontunk szerint támogatható, jó az irány az örökbefogadás adminisztrációjának csökkentése és a folyamat gyorsítása terén. Viszont semmiképpen sem fogjuk támogatni a 40 órás tanfolyam kötelező jellegének eltörlését, sőt a Demokratikus Koalíció az örökbefogadásra való alkalmasság feltételeinek semmilyen enyhítésével nem ért egyet.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és elnézést, ha hosszú lettem egy picikét. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)