Dr. Simicskó István (KDNP)

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három fontos hivatásról szeretnék röviden szólni. Az egyik azon emberek köre, akik a biztonságunkat garantálják. Ilyenek a rendőrök, a katonák, akik szolgálják a közbiztonságot, azt, hogy itt ma nyugodtan felszólalhatunk, és mindenki élheti, nyilván a veszélyhelyzet adta keretek között is a hétköznapi életét.

A másik ilyen fontos hivatást gyakorlók köre a pedagógusok: az óvónők, a tanítók, a tanárok, bármilyen szinten is, de a gyermekeink felnevelésében vállalják az áldozatos munkát, és jelentős szerepet töltenek be abban a nagy célkitűzésben, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke, milyen lesz a jövő Magyarországa. A harmadik ilyen fontos hivatás az ápolók, a gyógyítók, az orvosok hivatása.

S valóban, május 12‑e, ahogy a mai felszólalásom címének is ezt adtam, az ápolók nemzetközi napja. Ezért, bár elhangzott már jó néhány hozzászólás ezzel kapcsolatban az azonnali kérdések és válaszok órájában is, de szerintem fontos, hogy napirend után is megemlékezzünk, és tiszteletünket fejezzük ki az ő hivatásgyakorlásuk iránt, hogy vállalják azok az emberek, hogy ha bajba kerülünk, ha betegek vagyunk, ha szeretteink betegekké válnak, ha az egészségünk megromlik, akkor képesek azzal a tudással bírni és rendelkezni, amivel a gyógyítás lehetőségét és esélyét hordozzák.

Engedjék meg, hogy röviden szóljak azért a történetiségéről is, hogy hogyan alakult ki az ápolók nemzetközi napja! 1853-ban és ’56-ban, illetve e három év alatt nagyon komoly háború dúlt, a krími háború, és Európa szinte valamennyi országát érintette, és a nagyon-nagyon sok sebesültet látva egy brit ápolónő, bizonyos Florence Nightingale önkéntes ápolókat toborzott, és létrehozott egy ápolónőképző iskolát is. Ez egy nagyon fontos dolog volt, hiszen valóban látva a sebesülteket, a sérülteket, a bajba jutott embereket, katonákat és civileket, megpróbáltak segíteni, enyhíteni a fájdalmukon.

Egy picit még korábbra visszamennék, 1550. május 25-én született Szent Kamill, akit apja egyébként katonának adott, és az oszmán-török hódításokkal szemben harcolt, sebesülést szenvedett, majd Rómában a Szent Jakab kórházba került. Egy apró kis sebbel került be, de aztán végül nem tudta elhagyni a kórházat, hiszen olyan mértékűvé változott a betegsége, viszont ő maga rájött arra, hogy mennyire fontos a sebesültek ellátása, mennyire fontos az a tudás, amivel az ápolók, az orvosok már akkor is rendelkeztek, és ez a szándék, amivel a bajba jutott embereken próbálnak segíteni. Ezért ő maga alapította meg a Betegeket Szolgálók Társaságát, ami egyébként a Vöröskereszt elődjeként is nyilvántartható. 1746-ban avatták ezért a cselekedetéért szentté. Egy nagyon szép és bölcs gondolatot is hátrahagyott a tevékenysége során, ez pedig így szól: jót gondolni, jót szólni, jót cselekedni; az ember Isten irgalmából e három dolog által a mennyországba juthat és kerülhet. Így lett ő a kórházak, a betegek és a haldoklók védőszentje.

Egy következő történelmi lépcsőfok, egy következő ugrás a solferinói csata, amely 1859-ben zajlott, és Henry Dunant járt arra, aki látta a hihetetlen szenvedést, és gyakorlatilag néhány év múlva elindította a Vöröskereszt alapjainak a lerakását. 1863 óta számítjuk a Vöröskereszt létezését, és tiszteletre méltó, hogy Magyarországon is elindult ez a folyamat, hiszen létrejött nem sokkal később a Magyar Vöröskereszt is, és azóta pedig a rendszerváltás óta, meg nyilván egyházi vonalon is nagyon sok segélyszervezetet, szeretetszolgálatot hoztak létre Magyarországon. Az Ökumenikus Segélyszervezet ‑ 1991-ben ‑, a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, hogy csak néhányat említsek, mind-mind kiváló munkát végeznek a rászoruló emberek irányába.

Az ápolónői hivatás, úgy fogalmazták meg annak idején: „Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt.” Segíteni tehát a bajban, a veszélyhelyzetben, mint ahogy ez mindig a történelem folyamán, az emberiség ismert történetében mindig megmutatja azt, hogy ki milyen ember valójában. Aki képes arra, hogy hivatásszerűen is gyakorolja azt, hogy a bajbajutottakon, a sebesülteken, a betegeken segít, az tiszteletre méltó hivatást űz és gyakorol. Ezért tisztelettel adózunk a nemzetközi ápolók napja alkalmából előttük. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)