Varga Zoltán (DK)

VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr többször rácsodálkozott arra, hogy az éppen kérdező kollégám itt volt‑e vagy nem. Most én is rácsodálkozom önre: itt volt egyáltalán, amikor kérdeztem? Több kérdést tettem fel, egyetlenegy kérdésre nem adott választ. Ön megint elővette ezt a régi, ócska, recsegő cédét, a tíz éve elmúlt nyolc évet. Az a helyzet, hogy ezzel már nagyon nehéz védekezni.

(13.50)

Nagyon nehéz megmagyarázni azoknak a kórházigazgatóknak, akiket különben önök rúgtak ki, pontosan amiatt, mert nem voltak hajlandóak végrehajtani azokat a katonai terveket, amelyeket önök oktrojáltak rájuk. Azt hiszem, hogy előbb-utóbb önöknek nem velem, nem a kórházigazgatókkal, hanem a magyar társadalommal kell elszámolniuk. Azokkal az emberekkel, akik most kétségbeesetten azon gondolkoznak, hogy a kirakott beteg szüleiket, nagyszüleiket hogy fogják tudni kezelni, amikor nincsen meg hozzá a kellő képesítésük. Államtitkár úr, erre készüljön, ne pedig arra, hogy a parlamentben „elmúltnyolcévezzen”! Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek és a Párbeszéd padsoraiból.)