Balczó Zoltán (Jobbik)

BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatában döntött arról, hogy minden évben megemlékezik a kommunizmus áldozatairól. A kommunizmusnak a maga népboldogító ideológiáját hirdetve csak itt, Kelet-Közép-Európában egymillió áldozata volt, ennyien vesztették az életüket, és áldozatok azok a további milliók, akiket testileg, lelkileg nyomorítottak meg, vagy derékba törték életpályájukat.

Az országgyűlési határozat azzal a szándékkal született, hogy ‑ és itt idézem annak indoklását -: „A XXI. századba átlépve szükséges a magyar történelem elmúlt ötven évét, melyet a kommunizmus árnyékolt be, lezárni.” Nos, ez a lezárás nem sikerült. Annak ellenére sem, hogy a 2011-ben elfogadott Alaptörvény kimondta, nem tekinthető elévültnek a pártállam érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában elkövetett súlyos bűncselekmények büntethetősége.

Ma egyébként a Kádár-rendszerről kezdenek úgy beszélni, hogy az ’56 utáni megtorlást elfelejtve, az egész időszakot egy gulyáskommunista rendszernek állítják be, elhallgatva azt, hogy az 1963 utáni úgynevezett puha diktatúra is hány embert küldött börtönbe, nyomorított meg lelkileg, tört ketté életpályákat. És amikor azt mondom, hogy ez a lezárás a mai napig nem történt meg, nem csupán a büntetőügyek elenyésző számára gondolok, hanem arra, hogy a kommunizmus még élő áldozatai vagy az áldozatok leszármazottai nem kapták meg az erkölcsi elégtételt sem, a bűnösök nagy része névtelen maradhatott.

(9.50)

Magyarországon a rendszerváltás után nem született megnyugtató megoldás a pártállami iratok megismerésére, miközben a szocialista utódállamok többségében ezt a kérdést megoldották. És ezen a 2010-ben kétharmados többséget szerzett Fidesz-kormány sem változtatott érdemben. Az ügynökakták teljes körű megismerésére, nyilvánosságra hozatalára változatlanul nincs mód. Így nem tudhatjuk meg, hogy akár a mai vezető pozíciókban kik a titkosszolgálati múlttal terhelt személyek, mert az, hogy lehetnek, tudjuk, van rá példa. A 2010 utáni kormány egyik államtitkáráról bebizonyosodott, hogy a rendszerváltás előtt III/II-es operatív tisztként dolgozott.

Az erkölcsi elégtétel nem bosszút igényel, hanem nyilvánosságot: váljanak ismertté, nézzenek szembe tetteikkel a kommunizmus nevében bűnöket elkövetők. Lehet‑e bűnbocsánat? Ez elsődlegesen személyes döntés kérdése, de igen, szerintem lehet, ha a bűnök elkövetője őszinte megbánást tanúsít. De az elfogadhatatlan, hogy egykori ügynököket, besúgókat piedesztálra emelünk. Amint az ismertté vált, február 28-án a Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával életműdíjjal szándékozik jutalmazni Szabó István filmrendezőt. Egy életműdíj nem csupán az alkotásokról szól, hanem a díjazott egész életpályájáról. Köztudott, hogy Szabó István a Kádár-rendszer besúgója volt, akinek az ügynökmúltját már 14 évvel ezelőtt, 2006 januárjában leleplezte a magyar sajtó. Szabó István ügynöki tevékenysége során számos terhelő adattal segítette a kádári megtorlást, és a mai napig nem kért bocsánatot.

A 2006-os filmszemlén Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a színpadon magához ölelte, és megtapsoltatta a közönséggel Szabó Istvánt. Ennek megvan a logikája. A kommunista ifjúsági szervezetben a rendszerváltás előtt magas pozíciót betöltő Gyurcsány Ferenc akár még fel is nézhetett a Kádár-diktatúrát nálánál is elkötelezettebben szolgáló Szabó Istvánra. De az végképp érthetetlen, hogy a mai rendszerben az egykori ügynök életműdíjban részesülhet. (Tordai Bence: Orbán Viktor…)

A felszólalásom címében feltett kérdésre a válaszom: akkor leszünk méltóak a kommunizmus áldozatainak emlékéhez, ha az ügynökök, a besúgók és az ő titkosszolgálati aktáik szelektálás nélkül megismerhetők lesznek, a bűnösök és tetteik nyilvánosságra kerülnek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd padsoraiból.)